Kiwi-fészek

Ma az egyik kolléga megjelent egy csajjal a team barlangjában, hogy bemutassa: "Hi, ez ikszipszilonzé; a mi csapatunkban fog dolgozni. Kim, hozzád rögtön van is egy kérdése...". Akkor még nem tudtuk, hogy honnan való. Leült közénk, és Kimmel elkezdtek dumálni. Kb. két mondatot szólt, amikor elhagyta a száját az "inéthéng" szó...

Meteorológia

Közben hazajöttünk Sharm El Sheikhből. Március 10 és 17 között voltunk oda. Hajszál-pontosan akkor érkeztünk, amikor a 33 fokos hőségnek egy kiadós vihar vetett véget. (Zivatar, bazmeg. Igen: a sivatagban...) Az előttünk álló héten pedig a hidegfront következtében 24 fokos csúcs-hőmérsékletre, és élénk szélre kellett számítani.

Ezzel párhuzamosan Londonra melegfront telepedett, és távollétünkben a boldog angolok gondtalanul élvezhették a - tulajdonképpen nyári - 21 Celsiust, meg a szikrázó napsütést. Ez az időjárás egészen addig fenn is maradt, amíg újra betettem a lábamat az Egyesült Királyság területére; másnap reggel mi már az itt megszokott fos, nyirkos ködre ébredtünk. (Haza utazásunk másnapján Sharm El Sheikhben véget ért az enyhe idő, és onnantól kezdve újra guava-érlelő 33 fok honolt.)

Következő hétvégén - bár még mindig elég hűvös volt - lemostam a kocsit, mert az ablak alatti gumikéderen (a régi ismerős) mohát véltem felfedezni. Rá egy hétre most ez van itt: klikk az Index-cikkre. A homok nem csak a kormányfői Jaguárt tüntette ki figyelmével: a vásárlásának egy éves évfordulójára lemosott Lexusom is úgy néz ki, mintha legalább két-három éve gyűjtené a koszt. (Soha többé nem veszek a kezembe vödröt, és autó-mosó szivacsot...)

A nyaralást majd később elmesélem; most az a lényeg, hogy a húsvéti hosszú hétvégén Cornwall-ba megyünk. Ha tehát londoni magyar vagy, és még nem döntötted el, hogy elutazz -e húsvétkor valahova vidékre, akkor most már ne foglalj be szállást sehova! Felesleges pénz-kidobás lenne, hiszen Londont húsvétkor gyönyörű, verőfényes mosolygós napsütés fogja simogatni. Ha mégis mész valahova, akkor viszont az ország délnyugati részét feltétlenül kerüld el, mert ott heves esőzések várhatók. A ciklon centruma Padstow lesz (ott van a szállásunk).

Szerencsétlen cornwall-i parasztokat az ág is húzza... Csórikáim földjéről alig vonult le az ár- meg a belvíz, most meg a friss vetés fog rájuk rohadni. Tán még a rügyező gyümölcsöst is elveri a jég...

Piroska

Bár lusta vagyok, de megígértem, hogy beszámolok a Kawa birtokba vételének, és TMK-jának viszontagságairól, úgyhogy nesztek...

Kb. egy hónap alatt sikerült összeszoknunk, de azért nem volt annyira zökkenőmentes az ismerkedés. Mivel az előző tulaj írta/mondta, ezért tudtam hogy rá fog férni a vasra egy szelephézag-állítás. (Nehéz is lett volna nem észrevenni; anyám varrógépének szebb hangja volt, mikor utoljára hallottam.) A fazon elmondta, hogy a beállításhoz le kell ereszteni a vizet (a CBR-en kívül nem volt még vízhűtéses motorom), és lehúzni a termosztátházat a blokkról. A blokkba menő két cső végén van egy-egy tömítő gumigyűrű, amiket le KELL cserélni az újra-összerakáshoz, mert kizárt dolog, hogy az elhasznált gyűrűkkel le lehessen tömíteni. (Később utána olvastam a neten: volt akinek harmadszori összerakásra sikerült...)

Ez legyen a legnagyobb baja - gondoltam. Mivel a zakatolástól nem lehetett hallani, hogy a motornak egyébként van -e komolyabb fájdalma, de a próbakörön kellemesen tolt és a váltó is jónak tűnt, ezért megvettem. Nem túl kényelmes, mert lejt az ülés, és karral kell ellen-tartani, hogy a pöcsöm ne kenődjön fel a tankra. Tudom, hogy a Suzuki GS 500 is ilyen, tehát úgy látszik, hogy az 500-as twin kategóriában csak lepréselt pöccsel lehet motorozni (A CB 500-at nem próbáltam, de az drágább is, meg nem is tetszik.)

Az olaj friss, a gumik jók, a láncszett elég kopott, de még szerintem van benne öt-hatezer km, tehát az egyetlen dolog, amit meg kellett csinálni, az a szelephézag. Megvettem az O-gyűrűket, és szétborítottam. Kiderült, hogy kell egy szelepfedél-tömítés is. Viszont nem jött le a szelepfedél. Illetve le igen, de nem lehetett kiemelni a bölcsővázból. A magasan képzett Kawasaki mérnökök úgy tervezték meg a vázat a blokk köré, hogy pont 1 milliméterrel szűkebb legyen a hely annál, ami lehetővé teszi a szelepfedél kiemelését. Egyetlen vonal van, ami mentén a mozdulat elvégezhető: a fedelet fel kell emelni a vízszinteshez képest egy bizonyos szögben, aztán enyhén jobbra billentve a jobb első sarkával végigkarcolni a vázat, miközben az egészet egyszerre két tengely mentén elfordítva, és közben hátra és egyben felfelé mozgatva a bal első sarkával függőlegesen karcoljuk a bal oldali váz-csövet. Sajnos ez egy olyan mozdulat, amit nemhogy elmagyarázva, sőt megmutatva, de még végigcsinálva sem emlékszik rá halandó ember. A gyárban nyilván a már összerakott blokkot emelik a vázba, mert nem tudom elképzelni, hogy ezt bármelyik szerelő-szan képes elsajátítani (akármilyen kibaszott jó a kézügyessége). A 120-as Skodán találkoztam utoljára hasonló megoldásokkal, és azt hittem, hogy a csehek után a 90-es évektől ilyet idióta konstrukciót már csak a franciák engednek gyártásba. Ezek szerint nem...

Mivel az új fedél-tömítést meg kellett rendelni, aztán megvárni, ezért a motort szétszedés után hagytam pihenni egy hétig. Ehhez viszont a fedelet ideiglenesen vissza kellett tenni, hogy ne menjen tele kosszal a motor. Írd és mondd: FÉL ÓRÁT próbálkoztam a szelepfedél visszacsúsztatásával, mire feladtam, és leültem, hogy a vérnyomásomat hagyjam visszacsúszni 220 alá. Szerencse, hogy itt St Johns-ban nincs nádas, mert ha lenne, már betoltam volna oda ezt a fost, és rágyújtom. A másik örömhír, hogy ugyanakkor a szelephézag a klasszikus, csavar-ellenanya módszerrel állítható (Lada). Ennek a szervíz-intervalluma pedig 5-6000 km, tehát nem elég, hogy kicsődül az összes lakó a sorházból a káromkodásra, mire szétszedem ezt az elbaszott szart - közben már leszedtem a hűtőt is, hátha úgy könnyebben kifér ez a szemét (Pedig nem...) - ráadásul ezt ismételhetem 5000 kilométerenként. Hirtelen megértettem miért nem akart már foglalkozni az előző tulaj ezzel...

Közben megérkezett az új tömítés, és hosszú tortúra után végül mégiscsak összeállt ez a szutyok (ez még egy szelepfedél le- és felrakást jelent!), és most már alig hallani némi szelep-ciripelést. A másik kettőnek, amit előtte néztem meg, kb. ilyen hangja volt, úgyhogy meg vagyok nyugodva.

Little Red Riding Hood, hehe...

És mire összeraktam ezt a posztot, kitavaszodott... A másik örömhír, hogy holnap indulunk a Vörös Tengerre. (Lajos: amennyiben nem jönnénk vissza, mert a beduinok szétlövik a valagunk, a fekete XJR-t a Brúnóra hagyom...

Csettegő

Egy motorbuzi öregedésének egyik leglátványosabb állomása az a pillanat, amikor az adott 1000-2000 köbcentis motorját nem nagyobbra, hanem kisebbre cseréli. Bár ha jobban belegondolok, akkor igazából ezt a siralmas esemény által kijelölt evolúciós pontot simán fel tudom tüntetni erényként: bölcsebb lettem...

Huszonéves titánként ugye megkérdőjelezhetetlen evidencia volt, hogy a Norwalk - Greenwich (Connecticut, USA) - uszkve 20 kilométeres - távolság napi kétszeri leküzdésére valami odabaszós motorra lesz szükségem. Így került alám rögtön a 250-es ETZ után a Honda CBR 1000F. Abban az országban, ahol mindenki és minden nagyobb/okosabb/bátrabb/szabadabb/dagadtabb, a 275 kilós sajáttömeg és a 135 lóerő tulajdonképpen adekvát megoldásnak bizonyult munkába járásra.

Tizenegynéhány évvel később, a világ legszűkebb sávjain legnagyobb számban és leglassabban közlekedő legpirosabb buszok hazájában sajnos megtörtént az elkerülhetetlen: nagynak találtatott az XJR. Akármennyire is imádom, be kellett látnom, hogy csak szopatom magamat vele. Több, mint egy év alatt (amióta itt élek) 1, azaz EGY alkalommal tudtam kihasználni - amikor Peak District-be mentünk egy hosszú hétvégére. És az elmúlt másfél évben ez volt az egyetlen alkalom, hogy MOTOROZTAM. (Annak a jeletős számú motoros olvasómnak, aki éppen Londonba kíván költözni szólok, hogy számoljon azzal, hogy nem fog tudni motorozni: ez az ország egy kurva nagy tepsi. Azok a helyek, ahol MOTOROZNI lehet innen több száz kilométerre vannak: ergo elfáradsz, mire odaérsz.) A motor Londonba csak KÖZLEKEDÉSRE jó. Arra viszont kicsi kell.

Belevetettem magam az AutoTrader-Ebay-GumTree Bermuda-háromszögbe, és rögtön ki is derült, hogy mi kell nekem: Kawasaki ER5. Könnyű, keskeny, keveset fogyaszt, és egyedül Kawasakim nem volt még a japánok közül... :) Ja, és ha egyszer ledobják rá az atomot, még utána is be fog indulni. Egyetlen hátránya, amit látok, az az, hogy (atomcsapás nélkül) előbb-utóbb elporlad a motor a még mindig járó blokk körül - a Brazíliába költöztetett gyárban a korrózióvédelem ismeretlen fogalom. Ha véletlenül belebotlanék egy korai, még Japában gyártott példányba, akkor szerencsém van, de annyira igazából nem érdekel.

Hármat néztem meg. Az elsőért elmentem Cambridge-be. (Legalább Miki barátomhoz is bementünk, ha már a motor szar volt...) Akkor szembesültem a rozsdával: a 10 éves motor úgy 5 évvel idősebbnek nézett ki az én 20 éves XJR-emnél. De ezen kívül kipróbálni sem tudtam, mert a fék be volt rohadva elöl a sok állástól...

A másodikhoz már nem mentem ki Londonból. Ez jobb, és olcsóbb volt, mint az első, de lett volna rajta még némi meló - amit annyira nem bánok, de így már nem ért annyi pénzt.

A harmadik lett a nyerő. Az Ebay-re felrakott hirdetés alapján egy rakás fosra készültem. A szöveg úgy kezdődött, hogy "Good, usable condition"... Szabad forításban ezt ugye úgy kell érteni, hogy "korának megfelelő állapotban". Ezt pedig tudjuk, hogy hogy kell érteni. A hirdetés viszont szerencsére understatement-nek bizonyult. Egy igazi motorbuzi árulta. Ez az egyik a hat Kawasaki közül a garázsában, de most munkába járni vett egy ER6-ot is, és azóta egy kicsit kevés a hely...

Tegnap járt le az aukció, amit megnyertem: egy jó állapotú magyarországi 250-es ETZ árát fogom érte leszurkolni...

Itt vagyok, ragyogok!

Tibi offline kérésére jelzem, hogy bár így télvíz idején sokkal mérsékeltebb tempóban, de az élet azért még mindig zajlik itt - a néha ködös, de mostanában sokkal inkább nedves és szeles (hogy rohadjon meg) - Albionban.

A néma időszakban volt néhány poszt, amit elkezdtem, aztán lustaság/alkotói válság miatt félbehagytam. Itt az inger-szegény télben téma hiányában nem nagyon akaródzik posztolni, de már kilátásban van némi izgalom, ami talán megidézi a klasszikus, szarból Mercedes-építős benzin-szagú posztokat. Nem csigázom tovább a kedélyeket; több konkrétumot majd akkor, amikor aktuális lesz a téma...

Egyébként boldog új évet mindenkinek! Volt itt is szilveszter, meg tüzijáték. Mi családias lengyel buliban vettünk részt. A tanulsága annyi volt, hogy a sztereotípiák ("a lengyelek isznak, mint a homok") igenis statisztikai tényekből táplálkoznak. Tudtam, hogy én már nem vagyok a régi, de ebben a társaságban a piáláshoz tényleg csak a kispadról asszisztálhattam. A buli hőfokára jellemző, hogy láttunk kantáros fasz-tarisznyás Borat-jelmezben lejtett erotikus táncot is... A nemzetközi slágerek mellett szerencsére elhangzott néhány igazi hazai klasszikus is; ízelítőnek klikkeljetek a V-Tech, vagy a Happy Gang lengyel interpretációját kínáló Iván és a Delfinre! (A refrén elsajátítása után nyilván én is kivettem a részem az ordítva ugrálásból...)

JIJ PIKNYE CSÁRNE OCSI SNOZSE CSÁRNE OCSI IH NYEPRSEOCSIS VEM ZSE NYEEEEEEE!!!

Guzzi

Az uncsi telet kicsit felpezsdítendő elhatároztam, hogy elmegyek kipróbálni egy motort, amivel már régóta szemezek. Most úgy adódott, hogy egy egészen közeli dílernek volt egy beszámított Moto Guzzi V11-e:

Határozottan emlékszem arra, amikor ez a motor megjelent a piacon: az akkor még egyetlen magyar motoros magazin, a Motor Revü aktuális számában még a prototípust tesztelték. Már akkor fel kellett teregetnem az újságot a radiátorra, mert egy liter nyálam folyt ki rá. A gép még most is iszonyúan tetszik, bár a fényét kicsit megkoptatta az a tény, hogy kb. 2-3 éve már a legutolsó lószaros sufniban is café-racert épít valaki a szalmabála mellett. (Bár talán Magyarországot még nem érte el a trend...)

Szóval elmentünk Chelmsfordba, ami egy bő órányi autózásra van, megnézni a motort. Elég ritka ez a típus: élőben egyszer láttam ilyet a Paeroa Street Race-en kb. három éve.

Dumcsiztam egyet a dílerrel. Beröffentette az udvaron, amíg felöltöztem a próbakörhöz. Mutattam Kasiának, hogy gázfröccsre elbillen a motor. Közben lázasan próbáltam magyarázni neki, hogy ez V2, meg kardán, és hallod ezt a hangot, meg nézd meg ezeket a retró-íveket: gyönyörű! Úgy vettem észre, hogy nem igazán érti, mitől van erekcióm. Ha belegondolok, akkor igazából jogos, hogy egy motorokra immunis kívülálló nem olvad el attól, hogy ha meghallja a száraz kuplungos blokk hangját. Neki valószínűleg csak annyi jön le, hogy itt röfög valami, és mindjárt szétesik, ráadásul még ronda is, és nem lát rajta hátsó ülést. Diszréten csak annyit mondott, hogy Bumle Bee szebb, és halkabb is... Közben beugrott, hogy a szaga is olyan égett olaj-szerű, mint a régi Hondámnak volt, mielőtt 160-as tempónál szétrepedt a hengerfeje (nem az volt életem vétele...).

Lassan felöltöztem (közben a Guzzi lerázta a tankjáról az oda rakott kesztyűimet). Felültem, és csak a lábujjaim hegye ért le a földre, pedig ránézére a motor kisebb testű, mint az XJR. Mielőtt elindultam, a díler megemlítette, hogy ez EGÉSZEN más lesz, mint az XJR... Úgy gondoltam, hogy tudom hogy érti, mivel egy hosszában V2-es olasz némileg különbözik egy keresztben sor-4 japántól.

És tényleg. Túlzás lenne azt állítani, hogy ilyen szarral én még nem motoroztam. Ugyanakkor tény, hogy ez a 2001-ben gyártott motor kb. 60 évesnek érződött. Igen: ezt a Guzzisták karakternek hívják, és egyébként értem is, hogy miért. Én is imádtam azt a másfél kilométert, amit anno a Junakommal megtettem, mikor először és utoljára be tudta tolni velem Csonti (ez sem volt egy túl átgondolt motor-vásárlás). Azt viszont nem foghatom fel, hogy miért kerül akkor is kb. duplájába ez az XRJ-nek.

Visszaértem a próbakörről. Nem esett nehezemre bevallani a dílernek, hogy ez nem az én stílusom. (Egyébként sem terveztem megvenni, de így legalább hiteles volt az a savanyú kép, amit vágtam neki.) Megbeszéltük. Nagyjából ő is ugyanazt gondolta róla, mint én. Elmesélte, hogy amikor bevették, mentek vele ők is egy kört, és hozzám hasonlóan vakarták utána a fejüket: "Esetleg második motornak, néha pózőrködni egy-egy hétvégén...". Vagy: "The japs couldn't get away with it." (ezt nem tudom jól lefordítani...)

Egynek jó volt, de akkor már inkább egy Ural...

Nagyon szakbarbár motoros poszt...

Motor-fronton elég mozgalmas hónapot hagytam magam mögött. Először az egyik éjjel valaki lelopta a takaró-ponyvát az utcán álló vasról, úgyhogy abból újat kellett venni (szarjon sünt a pitiáner kis köcsög).

Aztán a múlt héten a változatosság kedvéért belém jött egy furgon. Nem mesélem el, mert csodával határos módon megúsztam egy törött jobb hátsó lábtartóval. Ez ugyan 20 centi híján a bokám is lehetett volna, de szerencsére az a múltkor már összetört, és ugye annak az esélye, hogy a villám kétszer ugyanarra a helyre csapjon be elhanyagolható...

Közben elhatároztam, hogy megjavítom a jobb oldali fűtött markolatot, mert az nem működött azóta, hogy a motort megvettem. Lustaság, és egyéb teendők miatt a projekt kb. 2 hónapig húzódott. Végül ember feletti erőfeszítések árán sikerült a markolatba menő vezeték-párt visszaforrasztani az öntött műanyagból félig kihámozott sarukra, amikről leszakadtak. A “Digitális Elektronika”-laborvezetőm az egyetemről nem biztos, hogy dagadó mellkassal simizte volna meg a buksimat a forrasztások láttán, de a lényeg, hogy stabilan tartott, és az elektronok Döbrögi-módjára pöffeszkedve járhattak rajta fel, s alá.

...sajnos csak három napig, mert utána átégett a vezeték a saru-csonkok mögött... Egy kicsit szétbaszott az ideg, mert így nemcsak, hogy feleslegesen kaptam sérvet a teli tank le- és felszerelgetésétől, de gyakorlatilag kuka volt az egész. Mielőtt nekiálltam volna a - korábban Zélandról mentett – saját fűtött markolataimat felrakni rá, körülnéztem az Ebay-en, hátha valaki pont egy ugyanilyen másik fél fűtött markolatot árul... Long shot, I know, de legalább megpróbáltam. Ha nem is jártam eredménnyel, de legalább megtudtam, hogy már léteznek fűtött KESZTYŰK is! Aki használt már igazán hidegben motoron fűtött markolatot, az tudja, hogy mekkora áttörés az ilyesmi, hiszen a kezet a jeges menetszél igazából a fonákján kezdi ki.

Beható Guglizás után kiderült, hogy még egy teljes havi magyar átlag-nyugdíj összegét sem kell rászánni ahhoz, hogy itt Londonban hozzá jusson az ember. Egyelőre tényleg csak 2-3 brand létezik, de elég komolynak tűntek a fotókon a kesztyűk. Itt a margóra kívánkozik, hogy volt idő, amikor a technológia még gyermek-cipőben járt: találtam az Ebayen fél pár ilyet 1 fontért. A másik valamiért elromlott, és az ambiciózus tulaj szétbontotta, hogy hátha meg tudja csinálni. Nem sikerült neki, úgyhogy megpróbálta eladni - a figyelemet kétség kívül felkeltő “Félkarú ridernek ideális!!!” marketing-szólammal...

Elgondolkodtam. Voltak idők, amikor gyémánt-kemény srácokként egy szál farmerban csapattunk Simsonnal a Dunakeszi lóverseny-pálya havas buckáin. Vékony nyári kesztyűt hordtam, és a bukóra is csak azért vontam meg a napi betevő korty benzint a vastól, hogy legalább lássak valamit a szakadó hóesésben. (Akkor még nem volt kötelező...)

Van önkritikám: sajnos ezek a gyönyörű idők elmúltak, viszont helyettük vannak front-átvonuláskor megsajduló régi törések, meg ízületek. Úgy éreztem, hogy nekem jár egy pár fűtött kesztyű. Ha belegondolok, harmincegynéhány éve még jó eséllyel Valerij Kubaszov és Farkas Bertalan is a Szaljut-6 radiátorait tapogatták, hogy a kezeiket melengessék, erre én itt csak megrendelem Interneten a fűtött kesztyűt, és 2 nap múlva már élvezhetem is. Baromi szerencsés vagyok...

Mivel azonban ruhát, és járművet nem veszek felpróbálás nélkül, ezért tegnap Kasiával felkerekedtünk, és elmentünk az egyik motoros-boltba, ahol árulják. A shop szemmel láthatólag kimondottan top cuccokat árult (SHOEI és Arai bukók, pl.), úgyhogy körül is néztem. A kesztyűk egyébként már ránézésre is nagyon igényesek. Két féle brandet árultak, de csak a Gebring ad örökös garanciát a fűtési mechanizmusra, úgyhogy olyat vettem. Pontosan XR12 típusút. (Meg egy pár akksit is hozzá, mert pont akciós volt).

Az eszköz egyébként nagyon okos. Két féleképp lehet használni: vagy a mini-akksikról, amiket a kesztyűn levő zsebekbe zippzároz az ember, vagy magának a motornak az akksijáról (ehhez van egy külön kontroller, hogy lehessen a fűtési fokozatot szabályozni vele). Minkét módszernek vannak hátulütői: a mobil akksikat töltögetni kell, míg a motor-akksihoz való csatlakozás kábelekkel jár, amit nyilván a dzseki ujjain kell átvezetni. A kesztű maga tartalmaz egy csomó parasztvakítós technológiát. Van benne Thinsulate, meg Hypora membrán, meg maga a fűtő “szövet”, amit MicroWire-nek hív a gyártó, satöbbi, satöbbi.

Én ezeket őszintén szólva leszarom: a lényeg, hogy fasza meleg, és vízálló, és még ököl-bütyök protetor is van rajta (ez 2013-as fejlesztés; a tavalyi modellen még nem volt). A user-guide szerint pedig ráadásul kapható fűtött zokni, nadrág, dzseki, és mellény is – ezek akár kombinálva is használhatók, de én nem akarom egy másik motor árát hülyeségekre elkölteni; a kesztyű az én használati körülményeim között untig elég.

Nem bírtam megállni, hogy ma ki ne próbáljam... Reggel gyorsan bekötöttem a kábelt az akksira. Már e közben lefagytak a kezeim. Gyorsan felöltöztünk, és tettünk egy órás próbakört. 10 fok volt – csak a miheztartás végett. Az eredmény nagyjából az volt, amire számítottam. Komfort-érzet tekintetében beszarás-behugyozás: lassan elhiszem, hogy télen is lehet kellemesen motorozni. Csak nyakról fáztam egy kicsit, mert Kasia pont kimosta a csuklyámat, és az nem volt rajtam. (Most viszont vérszemet kaptam, és lehet, hogy veszek egy Windstopper-nyakvédőt is - ez ilyen high-tech anyag, amiből a térd-melegítőim is vannak - és ott már remekül bizonyított.)

Az érem másik oldalán viszont a sok madzag áll: elég kényelmetlen, ha meg kell állni mondjuk tankolni. Előbb leveszed a kesztyűket, aztán lehúzod a csatikat. Utána lehúzod a csatit a dzseki és a motor között. Aztán leszállhatsz a motorról, és választhatsz, hogy a kontollert begyűröd egy dzseki-zsebbe, vagy hagyod, hogy lankadt fasz módjára lógjon a kábel térdig. Tankolás után ugyanez pontosan fordított sorrendben visszafelé, mert ha előbb húzod fel a kesztyűt, akkor a csatikat már nem fogod tudni dugdosni... Ha pedig már dugdosásnál tartunk, akkor azt is érdemes megjegyezni, hogy a kesztyű sajnos elég vastag, tehát szó sincs benne élmény-motorozásról, mert a téli kesztyűben motorozás élvezeti értéke még a kotonban dugás szintjét sem üti meg.

Mindezekkel együtt szerintem azt, amit az ember elvár tőle, remekül hozza a kesztyű. Főleg Elefantentreffen-re utazó, vagy motorral télen is ingázó júzereknek ajánlott – esetleg motoros futároknak is, de szigorúan csak jó sok szett tartalék akksi-párral, hogy ne kelljen vesződni a fel-leszálláskor...

Én lájkolom. (Már látom magamat, amint 10 év múlva valami gusztustalan BMW nyergében ülve egy ilyennel szelem át Skandináviát...)