2012. május 31., csütörtök

Leltár

Ma reggel véletlenül a kezembe került az aucklandi irodánk IT részlegének telefonjegyzéke. Ami érdekes volt, az az összetétel:
  • 1 db Director
  • 1 db Executive Assistant
  • 1 db ICT Operations Manager
  • 1 db Customer Support Manager
  • 4 db Support Officer
  • 3 db Customer Support Technician
  • 1 db "Telecare"-Product Specialist
  • 1 db ICT Intern
  • 1 db Solution Delivery Manager
  • 1 db Systems Administrator
  • 1 db Technical Advisor
  • 1 db DBA
  • 1 db Development Manager
  • 5 db Project Manager
  • 5 db Business Analyst
  • 4 db Developer

Szerintetek mennyire komoly szoftverfejlesztés folyik itt? (A director fölé most hoztak létre egy CIO-pozíciót is...)

2012. május 27., vasárnap

Slim patch

Ma a hendersoni mallban levő Kandóban vásároltam. Van közvetlenül mellette egy gyógyszertár. Előtte ember-nagyságú reklámplakát ennek a cégnek a termékeivel. Rajta felirat:

Total bodyweight management while you sleep!

A faszomat tettem volna rá, hogy a tudomány egy szép napon fényt derít az alvás közbeni fogyás titkára.

2012. május 25., péntek

Bilingual

Bandi barátom Szingapúrban él. Ő is blogol. 90%-ban angolul.

Én azért szeretek magyarul írni, mert az egyrészt elég jól megy, másrészt segít “edzésben tartani” a magyart. Harmadrészt pedig szerintem az angol nem igazán alkalmas magyar gondolatoknak eléggé árnyalt kifejezésére. Természetesen ennek a fordítottja is igaz; épp most olvastam ezt. Mondjuk ez már főleg arról szól, hogy mennyire összeegyeztethetetlen (ez de szép volt...) a magyar, és az angolszász gondolkodás (az, és a nyelv sajnos nem szétválasztható).

Nagyon régen meg olvastam egy Shakira-interút, amiben arról mesélt, hogy hogyan döbbent rá egy nem várt pillanatban arra, hogy akkor ő most már kétnyelvű... Már nem emlékszem rá, hogy hogyan, pedig érdekes volt - az, aki itt most valami frappáns sztorira számított, az így járt... :P Annak ellenére, hogy nagyon jól beszélek angolul, kíváncsi voltam, hogy vajon én is eljutok –e egyszer idáig...

A Bandival való emailezés, meg a blogja juttatta eszembe a múltkori kis jelenetet, ami itt az irodában történt velem... Felvázolom az alaphelyzetet, mert a jelenet úgy nyer teljes értelmet. A mögöttes IT-témát nem fejtem ki, mert érdektelen.

Ahogy az előző cégemnél, úgy itt is van egy nagyon tenyérbemászó kollegám. Kísérteties a hasonlóság a két szitu között, csak ez nő. Minden más körülmény ugyanaz. Adott egy hihetetlenül magabiztos, fél-tehetségű ultra-arrogáns paraszt(lány), akit mindenki utál, és a puszta létére ökölbe szorul az ember keze. (Egyébként kinézetre egy tipikus kiwi tenyészmarha, aki még ráadásul büdös is – nem tudom, hogy fürdik –e egy héten legalább egyszer...???) Kemény könyökléssel mindenhova odafúrja magát, ahol semmi keresnivalója. Széles arcának, és lobbanékony természetének köszönhetően inkább kerüli vele a konfliktust mindenki. Ebbe a felállásba kerültem én a céghez egy olyan pozícióba, amivel a legközelebbi munkatársa lettem.

Én ha valahol friss hús vagyok, akkor próbálok figyelni, és lapos pofával minél gyorsabban beletanulni az adott környezetbe. Ezt a Karly-félék (ez a neve a picsának) természetesen úgy értelmezik, hogy akkor így velem szemben is ő lett a falkavezér. Bár ő nem a felettesem, azért annak képzeli magát (közös főnökünk van, aki egyébként sajnos egy béna fasz). Semmi nincs azonban, amit kevésbé tudnék elviselni annál, minthogy ha olyan akar engem kioktatni, akinek egyébként halvány segéd fingja nincs arról a témáról, amihez én értek. (Aztakurva! Csak most, visszaolvasva látom, hogy ilyen mondatszerkezetet tipikusan az angol nyelvterületen élő emberek szoktak összehozni. Most direkt bennehagyom!) Ráadásul az ilyen típusú emberek az okoskodást mindig úgy végzik, hogy jópofáskodnak hozzá, amivel nyomatékot kívánnak adni annak, hogy ők aztán tényleg mekkora májerek.

Én ehhez eleinte legfeljebb csak vágok egy-egy pofát. Előbb-utóbb elérik azonban azt a pontot, amikor kibasszák nálam a biztosítékot (általában akkor, amikor elkúrnak valamit, és nekem kell utána feltakarítanom a szart...). Egy-két hónapja egyre gyakoribbak lettek köztünk az összetűzések. Végül kb. két-három hete a helyzet abban kulminálódott, hogy kimérten, de (angolszász mértékkel mérve) elég csúnyán elküldtem a náthás picsába.

Szeretem az ilyesmit emailben intézni. Ennek két oka van:
  1. az emailbe mindenkit be tudok cc-zni, akinek a legminimálisabb köze van az incidenshez, mert akkor minél szélesebb közönség előtt tudom porig alázni a köcsögöt. Ezzel egyben az én reputációm is emelkedik.
  2. itt jön a kapcsolódás az eredeti témához: írásban eltűnik az a hendikepem, hogy nekem nem anyanyelvem az angol!!!

Az első emailemre még megpróbált nagy mellénnyel visszatámadni. Azért volt annyira sunyi és óvatos, hogy csak nekem, meg a főnöknek küldte el azzal a dumával, hogy: “Please restrict your audience relative to the content of your email”. Kénytelen voltam tehát visszaküldeni a picsába olyan érvekkel, amikre már nem tudott mit válaszolni. Csend lett, de láttam, hogy remegő szájjal járkált aznap fel-alá az ofiszban.

Real-time sajnos nem ennyire egyszerű az ábra: egy-egy mondatba való belesülés, vagy oda nem illő kifejezések használata egy pillanat alatt lerombolhatja az ember pozícióját egy kiélezett helyzetben.

A múlt héten egy közös megbeszélésen (architectural-meeting, amit többek között az egyre folyamatosabb ugatásom kényszerített ki) megint találkoztunk. Dene (a főnök) volt ott, Rhys (a support-team vezetője), Karly, meg én. Szó szót követett. A picsa ahol lehetett, megpróbált belekötni a javaslataimba. Végül a következő dialógus hangzott el (az informatikai maszlag lényegtelen, és látni fogjátok, hogy ezt sajnos elég nehéz lenne átültetni magyarra):

K: - ...and then we rename the custom fields the triggers reference to.
Én: - Yeah; it’s just that you can’t rename anything the code references to.
K (humorosan): - How annoying is that?!?
Én: - Well, that doesn’t make it... - és itt megálltam egy pillanatra, mert hirtelen elbizonytalanodtam, hogy a szó, amit mondani akartam ebben a környeztetben azt is jelenti -e, amire gondoltam... Aztán sikerült még épp elég gyorsan folytatnom ahhoz, hogy csak hatásszünetnek érződjön a megtorpanás - ...untrue.

Dene és Rhys vinnyogtak a röhögéstől, én pedig egy röpke pillanatig nem tudtam, hogy velem –e, vagy csak rajtam. Az arcok alapján viszont egy tizedmásodperc múlva már sejtettem, hogy mi a helyzet. Később megnéztem a neten, és beírtam magamnak a piros pontot... :)

Ilyenek ültetik el az emberben a gondolat magvát, hogy talán egyszer kétnyelvűvé válik...

2012. május 20., vasárnap

MasterChef Glen Eden

Gombás-vörösboros vadkacsa kiwijocó-módra

Pucolj meg és vágj apróra 1 közepes sárgarépát, 2 szál zöldséget, 1 nagy hagymát, 1 egész fej fokhagymát (5-7 gerezd), és 3-4 szár zellert!

Végy 3 db fiatal új-zélandi ásóludat! Lehet közte egy pár idősebb is... Darabold fel őket! Folyasd szerteszét a véres lét az egész konyhában, majd a belsőségeket, és a far-hát részt végül dobd el a picsába, mert úgysem fog beleférni az egész a zöldséggel együtt a római tálba! Olajban süsd át hirtelen a hasznosított darabokat.

A feldarabolt, összekevert zöldségből csinálj ágyat a római tál alján. Öntsd rá a húst a levével együtt, majd a tetejére megint egy réteg zöldséget. Sózd, borsozd. Rakj rá néhány babérlevelet; szórd meg kakukkfűvel. A felpúpozott római tál teteje helyett fedd be alufóliával.

Told be a sütőbe alacsony fokozaton (140 C). Ülj le a TV elé, és aludj el 2 perc alatt. 15 perc múlva rémülten riadj fel, hogy ellenőrizd, hogy nem égett -e még szénné. Az ébresztőt 20 percenként beállítva feküdj vissza még kétszer a TV elé. Kb. összesen egy óra sütés után kiveheted, mert megpuhult a kacsa. Menj el aludni, és folytasd reggel...

Vedd ki a húst. A zöldséges lét rakd át egy nagy serpenyőbe. Forrald fel, és adj hozzá úgy 10 deka paradicsompürét. Rottyantsd meg, majd adj hozzá 3 deci Hawkes Bay-i Merlot-t. (Kezdők Kadarkával is csinálhatják...) Végül sűrítsd be 2 evőkanál liszttel. Öntsd vissza az egészet a római tálba, és törd össze krumplinyomóval.

Vágj fel 30 deka gombát, és fonnyaszd meg vajon. Öntsd össze a zöldséggel, és a hússal; rottyansd meg.

Készíts hozzá életedben először burgonyakrokettet, és fogadd meg, hogy soha többé nem vetemedsz ilyesmire.

Jó étvágyat! (A másfél köbméter összebaszott edényt majd este a motorozás után elmosogatod.)

2012. május 19., szombat

Lifestyle

Reggelire füstölt lazacos, alfalfás szendvics - felhúzott kapucnis pulóverben, mackónadrágban, és hosszú, vastag gyapjúzokniban.

Így élünk mi itt...

2012. május 17., csütörtök

Magyarország

Itt mindenki tudja már, úgyhogy akár el is mondhatom: hamarosan meghatározatlan időre visszaköltözöm Magyarországra. Ami érdekes, az az, hogy miközben megszültem az elhatározást, és egyre inkább meggyőződésemmé is vált, hirtelen olyan impulzusok érnek, amik mind ugyanabba az irányba mutatnak: szinte kirajzolták a sorsomat. (Volt ennek a mondatnak értelme...?)

Emlékeztek még erre? A minap megint hasonló flash-em volt.

Pár hete mutatta meg nekem Réka a YouTube-on a "sokan vagyunk celebrityk, és énekeljük a Magyarország című dalt"-klipet. Nem; nem ismertem. És most olyan sorrendben fogom elmesélni a megvilágosodást, ahogyan én éltem meg. Kicsit úgy, mint Guy Pierce a Memento-ban... :)

Szóval Réka mutatta a klipet. Akkor nem is különösebben érdekelt; ki nem szarja le, hogy egy maréknyi magát fontosnak képzelő bohóc "We are the World"-öt játszik, és ezzel zene-ipari tevékenységet végez?!?

Aztán néhány napra (hétre?) rá találtam egy blogot. Egy Melbourne-ben élő magyar csaj írja. Végigolvastam. Zseniálisan fogalmazza meg pontról-pontra azokat az érzéseket, amiket egy magyar kivándorló érez. Igen: ti aucklandi magyarok is egytől egyig! (Aki azt mondja, hogy nem, az magának hazudik, és sajnálom is érte...)

Aztán megint néhány napra rá belebotlottam a Magyarország-dal Tereskova-verziójába. Végigsírtam.

Gugliztam vagy egy órát, hogy kiderítsem, hogy akkor most melyik az eredeti, és ki írt át mit. Megtaláltam a Gesztis-Oláh Ibolyás verziót, meg a szövegeket. Aztán a cirkuszt, amit Tereskova rendezett az egész körül. Aztán a Tereskovás Fábry-showt.

Miközben kirajzolódott előttem, hogy mi zajlott le Megasztár- és Tereskova-Magyarország-ügyileg Magyarországon 2005-ben (amiről én már pont lemaradtam), azon gondolkodtam, hogy vajon kinek van igaza? És akkor ebből az egészből melyik darabka a művészet???

Ha engem kérdeznének, akkor azt mondanám, hogy ha nulláról indult volna, akkor Tereskova egyértelműen vinné a pálmát. Sajnos annyit nem láttam a folyamatból, hogy meg tudjam mondani, hogy vajon csak hype-ot akart -e generálni maga körül ezzel... Mindenesetre a csaj nagyon jól adja az ívet - bármit csinált, látszik rajta, hogy vannak eredeti elképzelései.
Gesztitől eleve a belem kifordul; az aktus, hogy a dalt megvásárolta a Cirque du Soleil-től eleve magáért beszél - teljesen függetlenül attól, hogy írt -e hozzá szöveget, meg hogy vannak -e előítéleteim, vagy sem.
Ibolya szerintem nem rossz - kár, hogy a szájába adták a kommersz verziót egy kommersz klippel.
A "sokhírességegyütténekliazújhimnuszértékűmeghatódalt" produkció meg nyilván a hetedik lenyúzott bőr...

A Tereskovás verziót újrahallgatva/nézve pedig még mindig gombóc van a torkomban. (Főleg ezzel az összevágott tájképes klippel - de ez valószínűleg kizárólag az emigránsokat megérintő súlyosbító körülmény...)

Száz szónak is egy a vége: költözöm. Mindazonáltal nem őrültem meg: én voltam az, aki több, mint 8 évvel ezelőtt tisztán látta, hogy a remény elveszett, és el kell menni. Mivel ez be is igazolódott, ezért tisztában vagyok vele, hogy túl sokáig nem fogok tudni maradni. Van további tervem is...

Stay tuned! (Feszültség-fokozó csend, és REKLÁM!!!)

2012. május 8., kedd

Vadkacsa

Tegnap Zsolt jóvoltából hozzájutottam három darab mérsékelten megkímélt állapotban levő (már döglött, de még teljes tollazattal rendelkező) vadkacsához. Valami kollegája a hétvégén lőtt egy raklap madarat, és nem akarta sem megpucolni, sem kidobni őket... És Zsolt sem, úgyhogy lecsaptam rájuk mint gyöngytyúk a takonyra. Nem közönséges tőkés récékre kell gondolni, amik itt nálunk teleszarják a társasház közös udvarát, pedig azokat is szívesen feldolgoznám... Ezek – amennyire megbízhatóan én meg tudtam állapítani - új-zélandi ásóludak. (Még jó, hogy most meggugliztam; különben soha meg nem tudtam volna, hogy milyen ínyencségnek nézek elébe...)

Már sötét volt mire hazaértem velük, meg lusta is voltam nekiállni, úgyhogy inkább lent hagytam őket megfüstölni a garázsban felgyülemlett kipufogógázban (a motor valami okból kifolyólag a garázsba pufogott ki, amíg befújtam rajta a láncot, pedig a másik irányba állt a cső...).

Másnap hajnal hasadtával nekiláttam a dolognak a hátsó kis udvarban. Mivel nagy múltú csirke-farmer családból származom (egy alkalommal három darab csirkének s.k. vágtam el a torkát, mielőtt szegény apám kivette a kezemből a kést – animal welfare megfontolásokra hivatkozva...), ezért szükségtelennek véltem az ide vonatkozó YouTube-os „How to dismantle a duck”-videókat megnézni. Feltételeztem, hogy strukturálisan egy vadkacsa nem sokban különbözik a csirkétől; olyat pedig már két méternél közelebbről is láttam anyám által felbontani. Magabiztos testtartással levonultam hát a garázs mögé azzal a meggyőződéssel, hogy a baromfi-bontás know-how-jának számomra fekete foltjait izibe kifehérítem.

Zsolt említette, hogy ő maguknak megnyúzta a dögöket, és őszintén szólva nekem sem volt sok ambícióm vizet forralni, meg a kopasztással szarakodni. (Még él bennem az egy hónapja vett bolti kacsa tokozásának az emléke; azt már nem akartam gyakorolni...)

Kiderült, hogy egy vadkacsát még megnyúzni sem lehet olyan gyorsan, mint szerettem volna; nem mértem le, hogy pontosan meddig tartott, de kénytelen voltam be-SMS-ezni a főnöknek, hogy késni fogok. Ennek ellenére egész jól elboldogultam. Kiderült ugyan, hogy mondjuk hiába ismerem fel például a májat telefonos segítség nélkül, azért volt, ami még nekem is meglepetést okozott. Az első kacsából például 4 tüdőt szedtem ki. Jó voltam bioszból, úgyhogy erre azért felvontam a szemöldökömet, mint Roger Moore, amikor konspirációt sejt...

Lövök valami receptet a neten; a hétvégén megcsinálom.

2012. május 5., szombat

Eladó!

Megkímélt állapotú, garázsban tartott, szervízkönyves, 1993-as évjáratú Mazda Eunos Roadster (MX-5, Miata) nem dohányzó hölgy tulajdonostól. Csak száraz nyári vasárnapokon használta, városon kívül. 16 colos alufelnik, bőr, légkondi, fa spotkormány, 3 pár hangfal, levehető előlapos fejegység...

191000-et futott, de igény szerint a km-számlálót tetszőleges pozícióba tekerem.

Irányára 3800 dollár, amit 3500-ra lehet lealkudni.

2012. május 3., csütörtök

Munkába menet megint...

Ma reggel ugyanabban a körforgalomban, ahol összetörtem magam, most kocsival jöttem. A paraszt így sem lát. Sőt: nem is néz! Állóra fékeztem, és ráfeküdtem a dudára. Azt hiszem, hogy az eljutott az agyáig, mert úgy láttam, mintha összerezzent volna...

Mivel jöjjek??? Anyahajóval???