2021. január 29., péntek

A legkisebb szegény legény

Semmi köze nincs hozzám (vagy majdnem semmi...) ennek a posztnak. Különben is még csak nagyjából tudom, hogy miről fog szólni. Nem is értek a focihoz. A VB-t megnézem, de ezen kívül egyformán leszarom mind a Premier League-et, mind a La Ligát, a Serie A-t, és a Bundesligát is. Hidegen hagy Messi és Ronaldo.

Szeretem viszont a mesét. Ami érdekel, az az, amikor valami káprázatos, csuda dolog történik: mikor a tengernyi gonosz ellenében győz a súlyosan esélytelen jó. Amikor Rocky ezer sebből vérezve, fél szemmel, sántikálva végül mégis állva marad, és utolsó leheletével nagyon elpicsázza - jellemzően tisztességtelen - ellenfelét. Amikor a Gladiátor végül belemártja a tőrt a féreg Commodus nyakába. Amikor Bruce Willis 45 liter vérveszteség után azt mondja, hogy "Yippee-ki-yay, motherfucker!", odalép, és aztán lelövi/felrobbantja.

A való világban ilyen sajnos elkeserítően ritkán fordul elő. Még ennél is ritkább az, hogy a szemünk előtt történjen ilyesmi, mivel a csendesen visszafogott, valódi értékekhez hű hősöket nem kedveli a média. Pont azért imádom az ilyet, mert ez - ha csak egy rövid időre is - de visszaadja a hitemet. Nekem mindig leesik az állam, amikor ilyen valódi hőstettet látok, mert a mese az csak mese. Viszont amikor valaki IGAZÁBÓL ilyet csinál, akkor azonnal a személyes bálványaim közé kerül.

Dárdai Pálról annyit tudok, amennyi csordogál róla a mainstream médiából. Tulajdonképpen a sors iróniájának tekinthető, hogy egy ilyen férfi publicitást kap: a kalap szart sem érő magyar foci köré mesterségesen kanyarított cirkusz kalap szart sem érő csicska média munkásai néha felcsippentenek róla egy-egy hírmorzsát Németországból, ami a nemzetközi sport-sajtó ingerküszöbét amúgy nem érné el. Tévedés ne essék: Dárdai Pál egy hős. Dárdai Pál maga a magyar Clint Eastwood, aki kiköpi a dohányt; visszateszi szája sarkába a maradék szivar-csikket, és ponchójában komótosan ellovagol a naplementébe.

Ha valaki azt a minimális figyelmet sem fordította volna a moslék magyar sajtó sporthíreire, mint én, annak elmesélem, hogy mit csinált ez az ember. (Vagy legalább annyit, amennyit én láttam belőle.) Dárdai akkor került a látómezőmbe, amikor a Hertha vezető edzőjévé tették. (Ez 2015-ben történt. Nyilván valahogyan oda is kellett kerülnie a csapatba, aztán le is kellett, hogy tegyen valamit az asztalra, de életének első harmincvalahány évét nem figyeltem...) Ő erre fogta, és egy szezon alatt kivakarta a híg fosból a Bundesliga kieső helyén levő csapatot - kizárólag a már meglevő játékos gárdára támaszkodva. Aztán nemhogy ott tartotta volna, de stabilan a középmezőny tetejére emelte őket. Aztán megtették magyar szövetségi kapitánynak is, mire a magyar válogatottat is kivakarta a híg fosból, de annyira, hogy 1500 év után először Magyarország újra kvalifikálta magát az EB-re - és még jól is szerepelt rajta! Tudom, hogy akkor már nem ő vezette a csapatot, de otthagyta a mittudoménkinek a service manualt, hogy mit hogyan kell csinálni. (Nem a magyar fociról beszélnénk, ha ez a service manual azonban végül ne a kukában végezte volna a magyar sportpolitikai "elit" korrupt, takony senkijeinek csatározása végén.)

Mindeközben a Hertha csapata Dárdai kezei között szárnyalt. A Hertha igazgatója azonban valami nímand német volt (Michael Preetz), aki aztán valamin összerúgta a port Dárdaival. Nagyjából ennyi jött le az akkori cikkekből, de ide a rozsdás bökőt, hogy Dárdai egyszerűen nem tűrte el a csicskáztatást egy ilyen jöttment faszfejtől. Erre a saját életem alapján merek következtetni: az, akinek ambíciói vannak, és önállóan eredményeket ér el, az általában nem tiszteli azokat a dilettáns vezetőket, akik remek politikai érzékükkel kerültek pozícióba, és az útjában állnak. A vége az lett, hogy Dárdai tett egy lépést hátra, és visszament az ifjúsági csapatot edzeni. (Teljesen félreállítani nem lehetett, mert akkorra már istenként imádták a csapat szurkolói, a játékosok, és Berlinben nagyjából mindenki). Ekkor már nagy pénzű csapatok álltak sorba érte, és gennyesre kereshette volna magát edzőként mondjuk a Közel-Keleten, de ő csak szerényen nyilatkozgatott a sajtónak, hogy a családja itt érzi jól magát, mert ők berliniek.

Ez volt az a pillanat, amikor már biztos voltam benne, hogy ez az ember egy zseni, és pár év múlva pajzsra emelve fogják visszahozni a csapat élére. Persze családos emberként addigra már elég sokat invesztált a németországi életébe, meg magába a Herthába is, mert ott fociznak a fiai. Itt most lehetne vitatkozni, hogy vajon mi ér többet: a kurva sok pénz, vagy a család gyökerei. Ő nem a pénzt választotta. A lényeg viszont mégis az, hogy ez az ember biztos volt a dolgában: tudta, hogy az ellenfelét csak magára kell hagyni, hogy az MINDENT önállóan elbasszon. Az elmúlt másfél évben pontosan ez történt: Preetz elfogyasztott néhány edzőt, akik segítségével az Isten pénzét is elkúrta új játékosokra, hogy végül a Hertha megint a béka picsája alá süllyedjen. Másfél év alatt!

És mit ad Isten, néhány napja érkezett a hír, hogy Preetz és az aktuális edző "közös megegyezéssel távozott a csapattól". Az új igazgató azonnali hatállyal visszahívta Dárdait a csapat élére. Hosszabb távú szerződést állítólag akkor fog kapni, ha "jönnek az eredmények". Én nem értek a focihoz, de egészen biztos vagyok benne, hogy egy év alatt ez a faszi megint csodát tesz a csapattal. Figyeljünk rá oda!

Hát ennyi. Csak szerettem volna emléket állítani ennek, mert manapság ritka az ilyen sztori, és az ilyen ember: melengeti a szívemet!

2021. január 25., hétfő

Speed awareness

Történt egyszer úgy ősz derekán, hogy lejárt a Guzzim műszakija. Egy kis változatosságra vágytam, úgyhogy arra gondoltam, hogy inkább a Raptort helyezem vissza a forgalomba (egyszerre két motorra nem vagyok hajlandó road taxot, meg biztosítást fizetni...) A Guzzi tehát elment téli álmot aludni, a Raptort meg levizsgáztattam, és frissibe' ki is mentem egyet csapatni vele...

Hogy-hogy nem, hirtelen megint 20 évesnek éreztem magam, mert a Raptor egyszerűen keresi a balhét; meséltem már, hogy képtelenség vele normálisan közlekedni. A Guzzihoz képest megtáltosodva fűztem vele a kanyarokat egymás után a nyálkás levelekkel borított októberi aszfalton. Aztán eszembe jutott, hogy azért csak negyvenöt vagyok már, és egyébként is túl sok rozsdamentes alkatrésszel a testemben, úgyhogy inkább nyugalomra intettem a jobb csuklómat - annál is inkább, mert a nyári kesztyűben már kezdtek elgémberedni az ujjaim a tizenegy-két fokban. Komótosan haza is csorogtam.

Egy hét múlva kiderült, hogy nem voltam elég komótos, mert Tadworthben állítólag volt egy speed camera, amibe az addigiakhoz képest mérsékelt tempóval ugyan, de belehajtottam. A DVLA-vel folytatott rövid levélváltás után (férfiasan bevallottam, hogy tényleg én voltam a pilóta) Speed Awareness Course-ra ítéltek... Ez itt a pénzbírságnak, és a vele járó büntető pontoknak az alternatívája, amire elvileg 3 évente van lehetősége azoknak az egyébként jó magaviseletű polgároknak, akik megbotlottak, de a jard éppen aktuális ügyintézője arra érdemesnek találta őket. Én is a kiválasztottak közé kerültem, pedig pont egy éve voltam egy ilyenen egy élénk narancssárga lámpán való átmotorozásból kifolyólag. (Lehet, hogy a még mindig magyar jogsim miatt a rendszerben teszteletlen kódrészletre futott a vezérlés...)

Egy szó, mint száz: gondoltam, hogy az ember soha nem lehet eléggé speed-aware, úgyhogy elfogadtam a kedves meghívást. Mivel azóta járvány van, és a brit közigazgatást tényleg nem vádolhatja senki rugalmatlansággal, ezért ez a kurzus már online zajlott. Először webcam-en keresztül regisztrálni kellett egy photo-id-val, aztán video-konferenciás oktatást kaptunk. Meglehetősen sok színű közönség szaladt össze az alkalomra:


A teljesség igénye nélkül volt köztük:
  • öntudatos, feminista feka pláza-picsa
  • Al-Qaeda terrorista
  • cockney ács-kőműves
  • krákogó, láncdohányos, ötvenes kurva aki még az ágyból sem kelt ki az alkalomra
  • kopaszodó, barkós hipszter
  • Kelet-európai, anarchista motoros tróger (szerintem kitaláljátok, hogy ez kicsoda...)
  • és Mr. John Smith bérszámfejtő, aki 25 éve dolgozik a Rozs, Árpa és Zabhegyező Limitednél, de most később indult haza, és sietnie kellett, hogy még hazaérjen a Hollyoaks-ra...
Nem mondom, hogy nem untam kurvára az egészet, de legalább lehetett közben netezni, sőt: azt is megtudtam, hogy amennyiben szimpla úttesten nem jelzi tábla a sebességkorlátozást, akkor a limit 60 mph - hacsak nincsen az út mellett közvilágítás, mert akkor 30! (Esküszöm!!!)

2021. január 3., vasárnap