2021. május 10., hétfő

Middle-Earth Sauvignon Blanc 2019

Nah! Gyorsan text editorra vetem e néhány sort, amíg még tart az ihlet, meg a flow, amit ebből a fél palack kiwisavból kölcsönöztem. (Nem mertem meginni az egészet a múltkori incidens miatt...)

Szóval toltam egy Farfalle Calabrese-t, és felpattintottam hozzá a fent nevezett nelsoni bort. (Talán valami rosé jobban ment volna hozzá, de annyira ki voltam már szomjazva egy kis kiwisavra, hogy leszartam a racionális megérzésemet.)

Egy: soha többé nem veszek farfallét; szerintem ez az a pasta, ami SEMMIHEZ nem jó. Ahhoz túl sima, és egyszerű, hogy sűrűszósz-hordozó legyen; ahhoz meg túl rövid, hogy a gyenge olajos szószokat tartsa. Rendesen megfőzni sem lehet, mert mire a közepe al dente lesz, addigra a végei meg túlfőnek. Na mindegy; ez csak az én személyes véleményem; lehet, hogy másnak bejön...

Kettő: az elhangzottakat némi fenntartással kell kezelni, mert ugye több, mint két hónapja (ASSSSZTAKURRRRVA!!!) nem érte kiwisav az ízlelőbimbóimat, tehát valószínűleg a referencia-pontom egy kicsit elmászott azóta.

Három: nem túl lényeges, de kínomban (mivel elfogyott az előző puccosnak kinéző olivaolajam) vettem egy üveg Floriol extraszűz olajat, ami igen kellemes meglepetést okozott. (Ugye az EU-s szabályozás miatt már csak arra lehet ráírni, hogy extraszűz, ami tényleg az.) Ilyen komoly, kifinomult kiöntő csőrt az általam végiglakott 3 kontinens egyikén sem találtam olivaolajos üvegen; ez volt az, ami lehetővé tette, hogy lézeres precizitással tudjam adagolni az olajat a tésztára; nem kellett elúsztatni az egész cuccot a tányérban! Ez az, ni:

Na de a poszt főszereplője a bor... Lássuk, hogy mit ír róla az AbOvoWine.com, ahonnan vettem:
"A bort könnyedség és a halvány szalmasárga szín jellemzi. A jelentős, 40-napon keresztül tartó aszály hatására a perzselt kövek, csalán és nyári virágok aromái mutatkoznak meg a borban. Ezek a jegyek a kortyban is megtalálhatóak, melyek mintegy hűsítő oázist képeznek a nagy nyári forróság ellen. A kellemes savasság és a sós jegyek, melyek a tengerpart közelségérő árulkodnak, rendkívül hosszú karakteres utóízt adnak a bornak."

A címke pedig ezt írja:
Az AbOvoWine.com most ünnepélyesen kap tőlem egy fekete pontot, amiért képtelenek voltak a nyáltól fröcsögő oázisos dumát elengedni. Le sem tagadhatná a marketing szöveg a női borosgazdát... (Trudy Shield).

Na de mit gondolok róla én?

Őszintén szólva egyszerűen nem tudok elfogulatlan lenni, mert tényleg úgy kellett már nekem egy kis kiwisav, mint egy falat kenyér (vagy oázis a sivatagban, hehe...). Olyan volt ez, mint amikor az első márciusi napon kimegy az ember motorozni: nem csinál semmit, csak egyenes vonalban krúzol, élvezi a napfényt, és áramlik az endorfin... Vagy egy adag hernyó a vérben. Valahogy így:



Megvan még a maradék Takács-hárslevelű - néhány napja ittam egy decit valamihez. Tudom: nyilván almát körtéhez, de azt kell mondjam, hogy kizárólag az élmény-faktort számolva az egyszerűen a kanyarban nincs. (Nem véletlenül nem a száraz tokaji borok lettek világhírűek, hanem az aszú...)

Ha tényleg csomót kellene keresnem a káka tövén, akkor csak azt tudnám most felhozni, hogy a 2019-es Középfölde a kiwisav-térkép édesebbik sarkában helyezkedik el (már-már félédes bornak mondanám...) Én inkább a savanyú-édeskéset szeretem, de ez már tényleg csak egyéni ízlés kérdése.

Egy szó, mint száz: honap gyorsan felszippantom a maradékot, mielőtt kimegy belőle a szénsav...

2021. április 27., kedd

Kiwisav helyett

Eltökélt szándékom, hogy a Magyarországon méregdrágának számító kiwisav pénztárca-barát alternatíváját megtaláljam. A helyzet az, hogy a magyar borok méltán NEM világhírűek. Kényelmes álláspont azt gondolni, hogy mindenki más hülye/sznob, és az egri/gyöngyösi/kiskunhalasi/etyeki borok párjukat ritkítják. Mint széles világot látott ember bizton állíthatom, hogy ez nem igaz.

Megfigyeltem, hogy az átlagos magyar ember valamiért azt gondolja, hogy az ország négyzetméterére eső Nobel-díjasok és topmodellek (Szilárd Leó, Mihalik Enikő; stb.) magas száma miatt neki alanyi jogon jár az elismerés, és emiatt élete hátra levő részében egy kibaszott gyufaszálat nem kell keresztbe tennie. Remélem, hogy e mondat megfogalmazásából egyértelmű, hogy szerintem ez milyen mértékű arroganciára vall.

Vegyes fogadtatásban részesült egykori miniszterelnökünk, Medgyessy Péter talált a jelenség orvoslására szerintem megfelelő jelszót, miszerint "Merjünk kicsik lenni!". Tény és való, hogy az ő szájából ez az észrevétel meglehetősen hitelesen hangzik, mivel ő tényleg egy igazi semmirekellő, köpni való nímand. Úgy érzem azonban, hogy sokkal menőbb lett volna ezt egy amolyan "understatement"-politikustól hallani, aki bármi féle erkölcsi/intellektuális értékrenddel bír - sajnos ilyen embert a magyar közéletben durván 60 éve uralkodó kontraszelekció miatt értelmetlen keresni is.

Még mielőtt bárki megvádolna azzal, hogy politikai fodulatot vett eme - egyébként szigorúan mindentől független (néha még önmagamtól is...) - blog, inkább folytatom a történetet ott, ahol a múltkor abbahagytam...

Végül megtaláltam Megyaszón a Húsboltot, és mangalica grillkolbászokkal, abált szalonnával, kenőmájassal, tokaji mazsolás vastag kolbásszal (ez igen májerül hangzik, de így utólag azt kell mondjam, hogy nagyobb volt a füstje, mint a lángja...), és egy kiló zsírral felvértezve tovább indultam Tokaj irányába. Elméletem szerint az egyetlen méltán híres magyar borvidéken biztosan találok egy minőségi, könnyű fehérbort, amit a kedvenc kajáimhoz szopogathatok (vedelhetek).

Megkerestem hát a múltkori mádi helyet, ahol akkor csak az édes borokat kóstoltam végig. Most viszont a száraz tételekre fókuszáltam; a milf férje ehhez készségesen nyújtott kapaszkodót. Végül hárslevelűt hoztam. Érdekes módon régen nem tartozott a kedvenceim közé a hárslevelű, de hát változik az ember ízlése, ahogy öregsz... tapasztalatokkal gyarapodik.

Otthon gyorsan rittyentettem egy carbonarát, mert az már rég volt. Olívaolaj helyett viszont most mangalica-zsírral indítottam. Mivel Lazioban viszonylag gyenge a mangalica sertés piaci penetrációja, ezért szerintem a digók nem tudják, hogy mennyivel jobban adja, ha a guancialét olaj helyett jó kis mangalica zsíron futtatja meg az ember. Ez az elmélet most bizonyítást nyert. Sajnos Takács 2 litert tukmált rám a hárslevelűből, így az nem tudott elfogyni azelőtt, hogy mocskosul berúgtam volna... (Így sikerült délután fél négyre kiütni magam annyira, hogy még egész másnap is teljesen használhatatlan voltam...) Korábban megfigyeltem már, hogy a tokaji borok nem vágják haza a gyomromat; legközelebb előre ki kell mérnem az ebédhez való bor-adagot, mert úgy tűnik, hogy ivás közben nem érzem, hogy mennyi belőle az elég.

Egyébként is úgy érzem, hogy kicsit sok itthon a bor, mert a héten rendeltem a netről egy rekesz kiwisavat is (fizikailag létező üzletben egyszerűen nem lehet kapni...)

TEASER: a legközelebbi posztban Középfölde-kiwisav értékelő! (Nem csak "Gyűrűk Ura"-rajongóknak!!!) Vagy inkább néhány hét múlva, mert most rá sem bírok nézni a borra...

2021. április 22., csütörtök

Ejha...

...milyen undorító, álszent görény voltam ebben az előző posztban!

Általában csak vidámra szoktam inni magamat, de úgy látszik, hogy sakál-részegen én is csak gusztustalan vagyok. Maradjon is ez itt emlékeztetőnek; legközelebb nem szabad billentyűzet elé ülnöm így...

(Egyébként csodálkozom is, hogy az összes bor bennem maradt; még most, másnap reggel sem vagyok józan. Részletek a következő posztban...)

Straight Outta Megyaszó

Történt ugyanis, hogy GAF barátom említette, hogy ők előszeretettel rendelnek mangalica-termékeket Borsodból...

Mint kiderült, én éppen huszonegynéhány kilométerre lakom az őstermelő gazdaságtól, aminek a székhelye Megyaszón található. Gáborék előrendelés alapján az M3-as (nyilván budapesti) bevezető szakaszán szokták két hetente átvenni a rendelésüket, de én megengedhetem magamnak, hogy eská vegyem át a helyszínen a szajrét. Egy napsütéses szerdai napon (ez pont ma volt...) elzarándokoltam tehát Megyaszóra (Megyaszóba... Megyaszóhoz... Valamelyik jó; osszátok be magatoknak!) azzal a megingathatatlan elhatározással, hogy gyapjas sertés termékekkel rogyásig rakom autóm puttonyát. (Szerdán van a reggeli online-mítingem; ha ott jómunkásember benyomásást keltem, akkor egészen biztos, hogy a nap hátralevő részében senki nem fog baszogatni Slack-en; ergo szerdán azt csinálok, amit akarok.)

Míting után bevágódtam tehát a volán mögé, és északkelet felé vettem az irányt. (Agyam hátsó zugában ráadásul tisztában voltam vele, hogy a tokaji borvidék Megyaszótól már csak egy kőhajításnyira van...)

Nem mondhatni, hogy a megyaszói infrastuktúra bármilyen tekintetben felérne egy úgynevezett "európai község" cím által megkívánt (Elvárt...? Feltételezett...?) színvonalhoz. Az oda vezető utak minőségét leginkább a tíz évvel ezelőtti kárpátaljai (ukrán) utakhoz hasonlítanám. (Akkor voltam motorozni ott; legádázabb elenségemnek nem kívánom, hogy naked bike-kal lenyomjon egy hetet arrafelé.)

Megyaszó nem túl nagy; népessége mérsékelt. Be kellett hajtanom a "centrumba", hogy fehér embert lássak. Az egész úgy néz ki, mint a kép, ami megjelenik mindenki lelki szemei előtt, amikor kimondom azt, hogy "borsodi falu". Még mielőtt a habzó szájú liberálisok a torkomnak ugranának: leszarom. Nem fogok ezért bocsánatot kérni, hiszen még nem mondtam semmit. Én egy olyan kultúrából jövök (NAGGGYON Nyugat-Európa), ahol fehér férfinak lenni valamiért szégyellni való "teljesítmény". És őszintén szólva ezzel a prekoncepcióval már nagyon tele van a faszom...

A benyomásaim a következőek voltak. Többektől kellett útba igazítást kérnem. Egy pár tini kiscsaj, majd utána egy igazi dagadt kancigány úgy beszélt velem, mintha legalább 60 éves lennék (ezt úgy értem, hogy TISZTELETTEL). "Ott a kópos bolt után el tetszik menni az első utcába" (a helyes megfejtők között egy adag abált mangalica szalonnát sorsolok ki...). "A főútról be tetszik fordulni balra a postánál." (ez volt a testes idősebb hímnemű kisebbségi)

Megmondom őszintén: szerintem ezek az emberek is csak emberek. Nyilván hozzátett a szituációhoz az a körülmény, hogy most kivételesen nem igenytelen niggerként ültem a volán mögött; nagyjából így néztem ki:


A lényeg, hogy ezzel tényleg SEMMIT nem akarok mondani. Mindenki azt olvas ki belőle, ami neki tetszik; úgysem tudok ellene tenni semmit; nekem ez is csak egy újabb élményként rakódik le életem archívumába.

Szerintem mindenki gondolkodjon el rajta, hogy neki mit jelent! (Szerintem EZ vinné előrébb a Világot...)

Ezt most itt el is töröm; a többit majd a következő posztban...

2021. április 8., csütörtök

Tisza-tó

A húsvéti pihiből hazafelé jövet (Miskolcra haza...) elhatároztam, hogy benézek a Tisza-tó felé, mert elég jó szél ígérkezett, és komoly reményeket fűztem hozzá, mint potenciális kiteszörf-desztinációhoz. Életemben talán egyszer jártam arra, de már az is nagyon rég volt; fogalmam sem volt, hogy hogyan néz ki a hely... Tényleg fasza kis szél lett; sokkal jobb, mint a múltkor a Velencei-tón, ahol egy másodpercnyi kihagyás okán beleküldtem a kite-ot a partvédelmi drótkerítésbe. (Azóta sokkal inkább résen vagyok, mert tudom, hogy a szél itt nagyon más, mint Angliában volt - ott sem túl jó, de itt kimondottan szar: "lyukas" és kiszámíthatatlan.)

Elég sokáig tartott, mire körbeautózva a tavat meggyőződtem róla, hogy a helyszín egészen biztosan nem fogja elvenni Fokvárostól a "King Of The Air" kite-VB rendezési jogát... Aki nem nyaralt volna még a Tisza-tón: egy nádassal körbeágyazott kvázi horgásztóról van szó, aminek a partján sehol nincs egy akkora tiszta placc, ahol biztonságosan fel lehetne röptetni egy kite-ot. Talán az abádszalóki strand az egyetlen kivétel - de ott meg nyáron a fürdőzők biztosan nem törnének ki extázisban a balfaszkodásomat figyelve - pláne, ha az elszabaduló kite zsinórjai levágnak egy-két fejet...

Abádszalók


Summa-summárum: majd inkább hekkezni-fröccsözni megyek a Tisza-tó felé; a mega-loopokat meg majd a viharos Balatonra és Velencei-tóra tartogatom (hehe).

Hacsak nem arra a horgásztó-bányató rendszerre, amit Nyékládháza mellett találtam!!! Már a múltkor láttam ezeket a tavakat az M30-asról, és most be is hajtottam közelről megnézni őket. Az Észak-Magyarországi Horgász Egyesület szerint itt is lesznek strandolók nyáron dögivel - de szerintem ők megmaradnak a növényzet-borította nyugati oldalon, ahol árnyék is van. A keleti oldal az autópálya mellett viszont még mindig bánya-területnek tűnik: szép, kotrógéppel-dózerrel elegyengetett sík, fa-mentes területekkel: úgy néz ki az egész, mintha a Solaris-on lenne (Isten nyugosztalja Stanisław Lem-et):

Kérdés, hogy szél lesz-e majd hozzá, mert állítólag Kelet-Magyarországon jellemzően gyengébb az uralkodó szél, mint a Dunántúl felé. Ha lesz rá alkalom, akkor biztosan kimegyek majd egy-egy "IV. Béla tribute-kiteozásra" - a tó ugyanis pár-száz méterre van a Muhi csata helyszínétől. (Majdnem biztos vagyok benne, hogy ebben én leszek az első; ez is van legalább akkora faszság, mint a többi agymenés, amivel emberek beíratják magukat a Guinness Rekordok Könyvébe...)

Hello Magyarország! - csapó 2.

- Kérhetek egy sorszámot?
- Mit szeretne?
- A régi SIM kártyámat microSIM-re cserélni, mert új telefont vettem - abba nem megy bele.
- Személyi igazolvány, és lakcím-kártya van magánál?
- A személyim itt van.
- Lakcím-kártya is kellene az azonosításhoz...
- De a személyi igazolvány nem arra való?
- Hát sajnos csak lakcím-kártyával együtt tudjuk elfogadni...
- Igazából szerintem utána jelentettem ki magam az állandó lakcímemről, hogy a szerződést megkötöttem. Mi van, ha már nincs bejelentett lakcímem?
- Akkor kapott egy lakcím-kártyát, ami igazolja, hogy nincs bejelentett címe.
- Igen! Olyanom van! Az jó lesz?
- Igen.
- OK köszönöm; akkor holnap reggel visszajövök azzal.

2021. március 27., szombat

Sommelier, biatch!!!

Tudom, hogy azt ígértem, hogy nem írok most több gasztro-posztot, de ez inkább amolyan sommelier-érzésű anyag lesz...

Szóval gondolván azt, hogy engem senki nem nevezhet álszentnek/előítéletesnek/általánosítónak, elhatároztam, hogy adok a hazai boroknak is egy esélyt (Rasszistának, szexistának, meg hímsovinisztának nyugodtan hívhatnak; lehet, hogy ezen témakörök mentén még születnek is majd írások, mert látok benne potenciált - pláne így fél-részegen...).

Tekintettel arra, hogy 17 éve nem tartózkodtam életvitel-szerűen Magyarországon, úgy érzem, hogy megérdemelnek a magyar borok is egy esélyt egy mérsékelten objektív összehasonlító tesztre. (Értsd: ami régen szar volt, az lehet, hogy mostanra megjavult...)

Ismét az Auchan-ból vettem mintát, mert még mindig ott kínálják a legnagyobb választékot mindenből (is). Kicsit hezitáltam, hogy tisztességes dolog -e harcba küldeni a magyar borokat idegen pályán - ezért hosszan vaciláltam egy etyeki sauvignon blanc, és egy rendes, hagyományosan erős badacsonyi kéknyelű között. Mivel berúgni mindig szórakoztató, ezért a gordiuszi csomót hanyagul átvágva mindkettőt a kosárba helyeztem. A megismételt pestós tésztához (végre rendes "RUMMO"-spagettiből csináltam...) először felpattintottam az etyeki savat - csak hogy a friss kiwisavas emlékekkel össze tudjam hasonlítani. Itt most vegyük figyelembe, hogy a "sav" Magyarországon nem egy mainstream szőlőfajta; de gondoltam, hogy az etyeki borvidéken - ahol a helyi celebek közül talán csak Mihalik Enikőnek, és Lakatos Márknak nincs szőlészete (lehet, hogy még nekik is van...) - jogosan keresek progresszív borászt, aki abból is ki tud hozni valamit...

Ő volt a választásom:

Nekem általában tetszik a minimalista design; ráadásul ezzel az "androidos drop-down menü"-jellegű címkével (kettővel több a pötty, de akkor is...) engem megnyert magának ez a palack. (A badacsonyi kéknyelűt majd máskor iszom meg; ha szerencsétek van, akkor addigra el is felejtem, hogy írjak róla...)

Azt kell, hogy mondjam, hogy az etyekisav sajnos tényleg alul marad a kiwisavakkal szemben. (Azért nem kell mindjárt a vonat-sínre feküdni: a magyar rögbi-válogatottól sem várhatjuk el jogosan, hogy megszorítsa az All Blacks-t...) Ez is reduktív; ez is csípős-szénsavas; ez is fiatalos, friss-gyümölcsös, de egyszerűen van valami kesernyés utóíze, amit én 95%-ban a táj-jellegnek tulajdonítok. (Ez viszont már tényleg csak találgatás; nem akarok beleugatni az etyeki boros gazdák munkájába; nyilván én sem micisapkás, matróz-pólós bordeaux-iakat szoktam megkérni, hogy code-review-zzák a termékemet...)

Hát ennyi a benyomásom az első magyar Sauvignon Blanc-ról. (Azért holnap még átolvasom ezt józanul is, mielőtt kirakom...)

.

.

.

(Na átolvastam: kicsit absztrakt lett, de talán még pont érthető... Mehet!)