2021. augusztus 27., péntek

360 Bar

Tegnap Csabi barátommal belevetettük magunkat a pesti éjszakába. Na nem túl mélyen; csak mutatott nekem egy helyet a sarkon - a lakásához közel, ami az Opera mellett van. Egy pubról van szó, ahová lifttel kellett felmenni... (Ilyet legutóbb Londonban láttam, bár az egy étterem volt; még írtam is róla...) Szóval Csabi, és fia ott nézték a tüzijátékot huszadikán, és megtetszett neki a hely, úgyhogy elmentünk oda meginni egy üccsit.

Én már nagyon régen nem tartom ujjamat a főváros party-színpadának ütőerén, úgyhogy nekem újdonság-számba ment ez a stílusú vendéglátó ipari egység. Egy olyan pubról van szó, ahol a vendégek 90 százalékát jómódú stag do-zós brit srácok, és faszkörhintázós, ingyen piára ácsingózó szőkített picsák teszik ki.

Csabi kért egy cidert, én meg ittam egy epres-bazsalikomos limonádét - mert motorral voltam. (Egyébként ma egész nap azon gondolkodtam, hogy hogyan tudtam ráugrani erre a nyilvánvalóan parasztvakító kompozícióra, mint gyöngytyúk a takonyra, hiszen másfél másodpercnyi gondolkodás után lehetett volna annyi lélekjelenlétem, hogy ezt röhögve átugrom az itallapon... Na mindegy: kaptam valami szirupos szart, amitől még a seggem is összeragadt, és ízre nem emlékeztetett se eperre, se bazsalikomra. Pedig eskü, hogy ezek is voltak benne!!!)


Itt hívnám fel a figyelmet arra, hogy a limcsit 7 decis befőttes üvegben szolgálták fel! Ez minden bizonnyal a funky-faktort hangsúlyozó trükk volt, pedig én a befőttes üveget már akkor feltaláltam pohár helyett ivásra, amikor bleeding edge, pénz-égető projekteken dolgoztunk a NOKIA-érában. Mondjuk én a befőttes üveget (a kedvenc munkába járós brúszviliszes trikómmal egyetemben) amolyan punk gesztusnak szántam, hiszen akkor még nyoma sem volt a trendi, romkocsmás, ordítva hányó party-turistákat kiszolgáló Budapestnek... A sors fintora, hogy a főnökséget képező finnek - akiknek egyébként a nemzeti átlagos pulzusszáma nem haladja meg a 24-et (és ebben az intenzív anyagcserével rendelkező csecsemők is benne vannak) - szemöldöküket sem vonták fel rebellis akciómra. (Így retrospektíve csak arra tudok gondolni, hogy már akkor eléggé élen járt a társadalmuk a tolerancia felé vezető úton...)

Na mindegy; a hely homepage-én egyértelműen látszik az, hogy a cél-közönséget nem a Blaha aluljárójának a csöveseiből tervezték verbuválni, tehát minden elképzelhető finom stílusjegyet a kúlságnak kellett alárendelni, hogy a jángendájnemik vendégek önfeledten szórakozzanak. (Elvégre itt signature koktélokat lehet fogyasztani a mindent átható pozitív vibrálásban...)

Volt DJ-pult hanyagul raklapokra építve, ahol a DJ hurkás ujjú retro-bőrdzsekiben nyomta az electro-t. (Lent az utcán láttam egy Triumph Thruxton-t; az biztos az övé volt, mert egy buborék-plexis bukósisak pihent a DJ-pulton.) Ha még 10 percet maradtunk volna, akkor valószínűleg puszta ököllel verem szét a hangtechnikát, mert nem volt nálam semmiféle súlyos tárgy.

Egy szó, mint száz: valószínűleg nekem ennyi elég is volt a 360 Bar-ból, mivel számomra egyedül a pincér csaj gusztusos segge, és combjai sugároztak át némi fényt a híg fos tengerén - de ez nekem még kevés ahhoz, hogy a pozitív vibrálásban élvezzem az 1250 forintos limonádét...

2021. május 21., péntek

Volt egyszer egy férfiasság

Filmajánló! Szerencsére a COVID megadta a kegyelemdöfést az egyébként is utolsókat rúgó, szinte kizárólag vagy szuperhíró-múvikat, vagy sunnyogva feminista propagandát sulykoló filmiparnak, tehát nem maradunk le semmiről, ha újra nézzük a régi jó filmeket, amiket egyébként is elfelejtettünk már. Ezekben ráadásul felnőtt fejjel újabb jelentésrétegeket fedezhetünk fel.

Éppen ezért egyszer csak eszembe jutott, hogy meg kellene nézni a "Volt egyszer egy Vadnyugat"-ot - most eredetiben, mert amikor legutóbb láttam, még nem beszéltem angolul... :)

A klasszikus filmekkel általában az a baj, hogy azokat a saját kis 40-50-60-70 évvel ezelőtti környezetükben kell értelmezni, és az akkori lehetőségekhez illeszkedő elvárásokkal nézni. Nemrég láttam a Navarrone ágyúit is: na az például ilyen volt. Vagy elég csak bármelyik régi James Bond filmre gondolni. Sajnos általában vagy a technikai lehetőségek, vagy - ha tényleg nagyon régi a film - a színészi játék miatt is lépten-nyomon kilóg a lóláb.

Na a "Volt egyszer egy Vadnyugat" NEM ILYEN! Egyedül a képminőség zavaró, de még azzal együtt is olyan erővel szippantja magába az embert a hangulat, hogy egyszerűen képtelen voltam fintorogni miatta. Nem fogok itt film-elemzést tartani, mert erről az 50 éve méltán ragyogó állócsillagról tényleg mindenki elmondott már mindent. (Talán csak annyit, hogy nekem most esett le a tantusz, hogy Charles Bronson igazából egy gyenge közepes színész volt; ebben a szereplő-gárdában egyértelműen ő a leggyengébb láncszem...)

Más okból hoztam ezt most fel. Majdnem 3 hónapja vagyok már újra Magyarban. Az eddigi élményeket ülepítve kezd megfogalmazódni bennem valami, ami nagyon zavar. Nem azért, mert másra számítottam, hanem azért, mert beigazolódott a sejtésem, amiről szívből reméltem, hogy téves.

Arról van szó, hogy sajnos ebből az országból is teljesen eltűnt a nőiesség után most már a férfiasság is. Az idáig vezető folyamat Angliában nagyon látványos volt. (Új-Zélandot nem mondom; az teljesen más tészta. Ott soha nem is voltak sem igazi nők, sem férfiak.) Magyarország viszont csak szép csendben, láthatatlanul szívta fel azt a sok híg fost, ami Európa nyugatabbik feléből, illetve Amerikából beszivárgott.

Tudom, hogy ezt a posztot csak nagyon kevesen fogják érteni. Biztos túl öreg is vagyok már... Nekem mégis fáj, hogy utoljára a hetvenes években készültek olyan filmek, ahol a férfiaknak ráncos és szőrös volt a pofájuk, gránitból volt a faszuk, és patika-mérlegen mérték ki a szavaikat.

Bronson 47 éves volt, amikor csinálta ezt a filmet; Henry Fonda 53. Ehhez képest ma ők a nemzetközi férfi-ideálok:



2021. május 10., hétfő

Middle-Earth Sauvignon Blanc 2019

Nah! Gyorsan text editorra vetem e néhány sort, amíg még tart az ihlet, meg a flow, amit ebből a fél palack kiwisavból kölcsönöztem. (Nem mertem meginni az egészet a múltkori incidens miatt...)

Szóval toltam egy Farfalle Calabrese-t, és felpattintottam hozzá a fent nevezett nelsoni bort. (Talán valami rosé jobban ment volna hozzá, de annyira ki voltam már szomjazva egy kis kiwisavra, hogy leszartam a racionális megérzésemet.)

Egy: soha többé nem veszek farfallét; szerintem ez az a pasta, ami SEMMIHEZ nem jó. Ahhoz túl sima, és egyszerű, hogy sűrűszósz-hordozó legyen; ahhoz meg túl rövid, hogy a gyenge olajos szószokat tartsa. Rendesen megfőzni sem lehet, mert mire a közepe al dente lesz, addigra a végei meg túlfőnek. Na mindegy; ez csak az én személyes véleményem; lehet, hogy másnak bejön...

Kettő: az elhangzottakat némi fenntartással kell kezelni, mert ugye több, mint két hónapja (ASSSSZTAKURRRRVA!!!) nem érte kiwisav az ízlelőbimbóimat, tehát valószínűleg a referencia-pontom egy kicsit elmászott azóta.

Három: nem túl lényeges, de kínomban (mivel elfogyott az előző puccosnak kinéző olivaolajam) vettem egy üveg Floriol extraszűz olajat, ami igen kellemes meglepetést okozott. (Ugye az EU-s szabályozás miatt már csak arra lehet ráírni, hogy extraszűz, ami tényleg az.) Ilyen komoly, kifinomult kiöntő csőrt az általam végiglakott 3 kontinens egyikén sem találtam olivaolajos üvegen; ez volt az, ami lehetővé tette, hogy lézeres precizitással tudjam adagolni az olajat a tésztára; nem kellett elúsztatni az egész cuccot a tányérban! Ez az, ni:

Na de a poszt főszereplője a bor... Lássuk, hogy mit ír róla az AbOvoWine.com, ahonnan vettem:
"A bort könnyedség és a halvány szalmasárga szín jellemzi. A jelentős, 40-napon keresztül tartó aszály hatására a perzselt kövek, csalán és nyári virágok aromái mutatkoznak meg a borban. Ezek a jegyek a kortyban is megtalálhatóak, melyek mintegy hűsítő oázist képeznek a nagy nyári forróság ellen. A kellemes savasság és a sós jegyek, melyek a tengerpart közelségérő árulkodnak, rendkívül hosszú karakteres utóízt adnak a bornak."

A címke pedig ezt írja:
Az AbOvoWine.com most ünnepélyesen kap tőlem egy fekete pontot, amiért képtelenek voltak a nyáltól fröcsögő oázisos dumát elengedni. Le sem tagadhatná a marketing szöveg a női borosgazdát... (Trudy Shield).

Na de mit gondolok róla én?

Őszintén szólva egyszerűen nem tudok elfogulatlan lenni, mert tényleg úgy kellett már nekem egy kis kiwisav, mint egy falat kenyér (vagy oázis a sivatagban, hehe...). Olyan volt ez, mint amikor az első márciusi napon kimegy az ember motorozni: nem csinál semmit, csak egyenes vonalban krúzol, élvezi a napfényt, és áramlik az endorfin... Vagy egy adag hernyó a vérben. Valahogy így:



Megvan még a maradék Takács-hárslevelű - néhány napja ittam egy decit valamihez. Tudom: nyilván almát körtéhez, de azt kell mondjam, hogy kizárólag az élmény-faktort számolva az egyszerűen a kanyarban nincs. (Nem véletlenül nem a száraz tokaji borok lettek világhírűek, hanem az aszú...)

Ha tényleg csomót kellene keresnem a káka tövén, akkor csak azt tudnám most felhozni, hogy a 2019-es Középfölde a kiwisav-térkép édesebbik sarkában helyezkedik el (már-már félédes bornak mondanám...) Én inkább a savanyú-édeskéset szeretem, de ez már tényleg csak egyéni ízlés kérdése.

Egy szó, mint száz: honap gyorsan felszippantom a maradékot, mielőtt kimegy belőle a szénsav...

2021. április 27., kedd

Kiwisav helyett

Eltökélt szándékom, hogy a Magyarországon méregdrágának számító kiwisav pénztárca-barát alternatíváját megtaláljam. A helyzet az, hogy a magyar borok méltán NEM világhírűek. Kényelmes álláspont azt gondolni, hogy mindenki más hülye/sznob, és az egri/gyöngyösi/kiskunhalasi/etyeki borok párjukat ritkítják. Mint széles világot látott ember bizton állíthatom, hogy ez nem igaz.

Megfigyeltem, hogy az átlagos magyar ember valamiért azt gondolja, hogy az ország négyzetméterére eső Nobel-díjasok és topmodellek (Szilárd Leó, Mihalik Enikő; stb.) magas száma miatt neki alanyi jogon jár az elismerés, és emiatt élete hátra levő részében egy kibaszott gyufaszálat nem kell keresztbe tennie. Remélem, hogy e mondat megfogalmazásából egyértelmű, hogy szerintem ez milyen mértékű arroganciára vall.

Vegyes fogadtatásban részesült egykori miniszterelnökünk, Medgyessy Péter talált a jelenség orvoslására szerintem megfelelő jelszót, miszerint "Merjünk kicsik lenni!". Tény és való, hogy az ő szájából ez az észrevétel meglehetősen hitelesen hangzik, mivel ő tényleg egy igazi semmirekellő, köpni való nímand. Úgy érzem azonban, hogy sokkal menőbb lett volna ezt egy amolyan "understatement"-politikustól hallani, aki bármi féle erkölcsi/intellektuális értékrenddel bír - sajnos ilyen embert a magyar közéletben durván 60 éve uralkodó kontraszelekció miatt értelmetlen keresni is.

Még mielőtt bárki megvádolna azzal, hogy politikai fodulatot vett eme - egyébként szigorúan mindentől független (néha még önmagamtól is...) - blog, inkább folytatom a történetet ott, ahol a múltkor abbahagytam...

Végül megtaláltam Megyaszón a Húsboltot, és mangalica grillkolbászokkal, abált szalonnával, kenőmájassal, tokaji mazsolás vastag kolbásszal (ez igen májerül hangzik, de így utólag azt kell mondjam, hogy nagyobb volt a füstje, mint a lángja...), és egy kiló zsírral felvértezve tovább indultam Tokaj irányába. Elméletem szerint az egyetlen méltán híres magyar borvidéken biztosan találok egy minőségi, könnyű fehérbort, amit a kedvenc kajáimhoz szopogathatok (vedelhetek).

Megkerestem hát a múltkori mádi helyet, ahol akkor csak az édes borokat kóstoltam végig. Most viszont a száraz tételekre fókuszáltam; a milf férje ehhez készségesen nyújtott kapaszkodót. Végül hárslevelűt hoztam. Érdekes módon régen nem tartozott a kedvenceim közé a hárslevelű, de hát változik az ember ízlése, ahogy öregsz... tapasztalatokkal gyarapodik.

Otthon gyorsan rittyentettem egy carbonarát, mert az már rég volt. Olívaolaj helyett viszont most mangalica-zsírral indítottam. Mivel Lazioban viszonylag gyenge a mangalica sertés piaci penetrációja, ezért szerintem a digók nem tudják, hogy mennyivel jobban adja, ha a guancialét olaj helyett jó kis mangalica zsíron futtatja meg az ember. Ez az elmélet most bizonyítást nyert. Sajnos Takács 2 litert tukmált rám a hárslevelűből, így az nem tudott elfogyni azelőtt, hogy mocskosul berúgtam volna... (Így sikerült délután fél négyre kiütni magam annyira, hogy még egész másnap is teljesen használhatatlan voltam...) Korábban megfigyeltem már, hogy a tokaji borok nem vágják haza a gyomromat; legközelebb előre ki kell mérnem az ebédhez való bor-adagot, mert úgy tűnik, hogy ivás közben nem érzem, hogy mennyi belőle az elég.

Egyébként is úgy érzem, hogy kicsit sok itthon a bor, mert a héten rendeltem a netről egy rekesz kiwisavat is (fizikailag létező üzletben egyszerűen nem lehet kapni...)

TEASER: a legközelebbi posztban Középfölde-kiwisav értékelő! (Nem csak "Gyűrűk Ura"-rajongóknak!!!) Vagy inkább néhány hét múlva, mert most rá sem bírok nézni a borra...

2021. április 22., csütörtök

Ejha...

...milyen undorító, álszent görény voltam ebben az előző posztban!

Általában csak vidámra szoktam inni magamat, de úgy látszik, hogy sakál-részegen én is csak gusztustalan vagyok. Maradjon is ez itt emlékeztetőnek; legközelebb nem szabad billentyűzet elé ülnöm így...

(Egyébként csodálkozom is, hogy az összes bor bennem maradt; még most, másnap reggel sem vagyok józan. Részletek a következő posztban...)

Straight Outta Megyaszó

Történt ugyanis, hogy GAF barátom említette, hogy ők előszeretettel rendelnek mangalica-termékeket Borsodból...

Mint kiderült, én éppen huszonegynéhány kilométerre lakom az őstermelő gazdaságtól, aminek a székhelye Megyaszón található. Gáborék előrendelés alapján az M3-as (nyilván budapesti) bevezető szakaszán szokták két hetente átvenni a rendelésüket, de én megengedhetem magamnak, hogy eská vegyem át a helyszínen a szajrét. Egy napsütéses szerdai napon (ez pont ma volt...) elzarándokoltam tehát Megyaszóra (Megyaszóba... Megyaszóhoz... Valamelyik jó; osszátok be magatoknak!) azzal a megingathatatlan elhatározással, hogy gyapjas sertés termékekkel rogyásig rakom autóm puttonyát. (Szerdán van a reggeli online-mítingem; ha ott jómunkásember benyomásást keltem, akkor egészen biztos, hogy a nap hátralevő részében senki nem fog baszogatni Slack-en; ergo szerdán azt csinálok, amit akarok.)

Míting után bevágódtam tehát a volán mögé, és északkelet felé vettem az irányt. (Agyam hátsó zugában ráadásul tisztában voltam vele, hogy a tokaji borvidék Megyaszótól már csak egy kőhajításnyira van...)

Nem mondhatni, hogy a megyaszói infrastuktúra bármilyen tekintetben felérne egy úgynevezett "európai község" cím által megkívánt (Elvárt...? Feltételezett...?) színvonalhoz. Az oda vezető utak minőségét leginkább a tíz évvel ezelőtti kárpátaljai (ukrán) utakhoz hasonlítanám. (Akkor voltam motorozni ott; legádázabb elenségemnek nem kívánom, hogy naked bike-kal lenyomjon egy hetet arrafelé.)

Megyaszó nem túl nagy; népessége mérsékelt. Be kellett hajtanom a "centrumba", hogy fehér embert lássak. Az egész úgy néz ki, mint a kép, ami megjelenik mindenki lelki szemei előtt, amikor kimondom azt, hogy "borsodi falu". Még mielőtt a habzó szájú liberálisok a torkomnak ugranának: leszarom. Nem fogok ezért bocsánatot kérni, hiszen még nem mondtam semmit. Én egy olyan kultúrából jövök (NAGGGYON Nyugat-Európa), ahol fehér férfinak lenni valamiért szégyellni való "teljesítmény". És őszintén szólva ezzel a prekoncepcióval már nagyon tele van a faszom...

A benyomásaim a következőek voltak. Többektől kellett útba igazítást kérnem. Egy pár tini kiscsaj, majd utána egy igazi dagadt kancigány úgy beszélt velem, mintha legalább 60 éves lennék (ezt úgy értem, hogy TISZTELETTEL). "Ott a kópos bolt után el tetszik menni az első utcába" (a helyes megfejtők között egy adag abált mangalica szalonnát sorsolok ki...). "A főútról be tetszik fordulni balra a postánál." (ez volt a testes idősebb hímnemű kisebbségi)

Megmondom őszintén: szerintem ezek az emberek is csak emberek. Nyilván hozzátett a szituációhoz az a körülmény, hogy most kivételesen nem igenytelen niggerként ültem a volán mögött; nagyjából így néztem ki:


A lényeg, hogy ezzel tényleg SEMMIT nem akarok mondani. Mindenki azt olvas ki belőle, ami neki tetszik; úgysem tudok ellene tenni semmit; nekem ez is csak egy újabb élményként rakódik le életem archívumába.

Szerintem mindenki gondolkodjon el rajta, hogy neki mit jelent! (Szerintem EZ vinné előrébb a Világot...)

Ezt most itt el is töröm; a többit majd a következő posztban...

2021. április 8., csütörtök

Tisza-tó

A húsvéti pihiből hazafelé jövet (Miskolcra haza...) elhatároztam, hogy benézek a Tisza-tó felé, mert elég jó szél ígérkezett, és komoly reményeket fűztem hozzá, mint potenciális kiteszörf-desztinációhoz. Életemben talán egyszer jártam arra, de már az is nagyon rég volt; fogalmam sem volt, hogy hogyan néz ki a hely... Tényleg fasza kis szél lett; sokkal jobb, mint a múltkor a Velencei-tón, ahol egy másodpercnyi kihagyás okán beleküldtem a kite-ot a partvédelmi drótkerítésbe. (Azóta sokkal inkább résen vagyok, mert tudom, hogy a szél itt nagyon más, mint Angliában volt - ott sem túl jó, de itt kimondottan szar: "lyukas" és kiszámíthatatlan.)

Elég sokáig tartott, mire körbeautózva a tavat meggyőződtem róla, hogy a helyszín egészen biztosan nem fogja elvenni Fokvárostól a "King Of The Air" kite-VB rendezési jogát... Aki nem nyaralt volna még a Tisza-tón: egy nádassal körbeágyazott kvázi horgásztóról van szó, aminek a partján sehol nincs egy akkora tiszta placc, ahol biztonságosan fel lehetne röptetni egy kite-ot. Talán az abádszalóki strand az egyetlen kivétel - de ott meg nyáron a fürdőzők biztosan nem törnének ki extázisban a balfaszkodásomat figyelve - pláne, ha az elszabaduló kite zsinórjai levágnak egy-két fejet...

Abádszalók


Summa-summárum: majd inkább hekkezni-fröccsözni megyek a Tisza-tó felé; a mega-loopokat meg majd a viharos Balatonra és Velencei-tóra tartogatom (hehe).

Hacsak nem arra a horgásztó-bányató rendszerre, amit Nyékládháza mellett találtam!!! Már a múltkor láttam ezeket a tavakat az M30-asról, és most be is hajtottam közelről megnézni őket. Az Észak-Magyarországi Horgász Egyesület szerint itt is lesznek strandolók nyáron dögivel - de szerintem ők megmaradnak a növényzet-borította nyugati oldalon, ahol árnyék is van. A keleti oldal az autópálya mellett viszont még mindig bánya-területnek tűnik: szép, kotrógéppel-dózerrel elegyengetett sík, fa-mentes területekkel: úgy néz ki az egész, mintha a Solaris-on lenne (Isten nyugosztalja Stanisław Lem-et):

Kérdés, hogy szél lesz-e majd hozzá, mert állítólag Kelet-Magyarországon jellemzően gyengébb az uralkodó szél, mint a Dunántúl felé. Ha lesz rá alkalom, akkor biztosan kimegyek majd egy-egy "IV. Béla tribute-kiteozásra" - a tó ugyanis pár-száz méterre van a Muhi csata helyszínétől. (Majdnem biztos vagyok benne, hogy ebben én leszek az első; ez is van legalább akkora faszság, mint a többi agymenés, amivel emberek beíratják magukat a Guinness Rekordok Könyvébe...)