2010. április 19., hétfő

Kozlemeny

Majus 9-ig OZ-ban vagyok. Addig a mobilomon csak akkor hivjatok, ha valami eletbe vago fennforgas van (akkor sem fogom felvenni, mert ki leszek kapcsolva, de az uzenetet lehallgatom, ugyhogy ha ki akartok velem baszni, es lemerittetni az egyenlegemet, akkor nyugodtan hagyjatok fel oranyi rizsat a voice-mailemen)!

A blog addig valoszinuleg szunetel, mert nem akarom ekezet nelkul irni.

Igeretes anyag gyulik viszont mar ugye harom napja, es igerem, hogy meg fogom bloggolni...

2010. április 17., szombat

Lelet

Bazzz!!! Megtaláltam a hézagmérőmet! Vagy negyed éve keresem, mert a Suzukin már aktuális lenne a szelephézag-ellenőrzés.

Nemsokára indulok OZ-ba, és kerestem azt a mini-fogkrémet, amit a legutóbbi repülő-úton kaptam (és ami még elég kicsi ahhoz, hogy ne kobozzák el becsekkeléskor). Belenéztem a raktárba behányt piperetáskámba (nem röhög!), és két fogkefe, egy nagy tubus fogkrém, egy cipőpaszta, két borotva, egy csomag aszpirin, meg pár szál fülpucoló között ott figyelt a hézagmérő.

Gábor: türelem! Az akksitöltőm is elő fog kerülni (előbb, vagy utóbb)!

Van még durván két és fél órám befejezni a pakolást, meg aludni egyet. Asszem, hogy a mini-fogkrémről lemondok...

2010. április 15., csütörtök

Influenzaoltás

Két hete lehetett a cégnél oltást kapni influenza ellen. Gondoltam, hogy mivel soha nem szoktam influenzás lenni, ezért egy kis gyakorlatozás nem árthat a szervezetemnek, úgyhogy beadatom: hátha később felkészültebben fogja fogadni a madár/disznó/egyéb exkluzív influenza járványokat.

Tegnap estére érett be a dolog... Miután hazajöttem az irodából, másfél óra alatt belázasodtam, és gyakorlatilag lebénultam az összedrótozott karomra (az pedig a jobbik). Elég szar az ügyetlenebbik kézzel zuhanyozni, fogat mosni, teát főzni, kinyitni a kibaszott cukros dobozt, stb... Felvettem alváshoz a termo-pulcsit, és melegítőt, egy sapkát, és egy gyapjúzoknit. Feltoltam a fűtést 27 fokra (köszi Gábor: mégis jó a radiátor, csak 2 fokkal alacsonyabbra kell beállítani, mint amit szeretnél) Zsuzsi hozott át filmeket, úgyhogy befeküdtem a TV elé egy matracra a dupla paplan alá, és vigaszul megnéztem az "I am legend"-et.

Ha valaki nem látta volna: hemzseg a kliséktől, és vontatott, de legalább az egész emberiség kipusztul benne egy vírustól. Remekül szórakoztam...

2010. április 14., szerda

2010. április 11., vasárnap

Ízirájder, öcsém!

Évek óta vágytam már arra, hogy végre nyelvemen érezzem az Amerikai Szabadság semmivel össze nem téveszthető ízét... :)

Eddig azonban mindig elfelejtettem/lusta voltam megtenni a megfelelő lépéseket az Ügy érdekében. Húsvét hétvégéjén végre gondoltam egyet, és átzúztam a KTL (fingom nincs, mit jelentő) nevű motor-kereskedésbe, hogy kipróbáljak egy Harley-t. Zárva voltak egész húsvét alatt (DOH!), úgyhogy még egy hetet várnom kellett az aktusra.

Aki motoros, és ismer, az egyébként tudja, hogy mit gondolok a márkáról, a termékükről, meg az egész hype-ról, ami körülveszi. Nem akartam viszont ezt nagy pofával nyilvánosság elé tárni egészen addig, amíg nem vezettem egyet. (Meg aztán rajtam kívül van még rengeteg japó-motoros Orákulum, aki kiabálja a hüllőket-kétéltűeket helyettem is...)

Tegnap nyitva volt a KTL, úgyhogy becsoszogtam. Ők egyébként egy a kimondottan csapnivaló ár/érték arányú motorok értékesítésére specializálódott cég: Harley, Buell, Ducati, Triumph, BMW. A garázs (mert végülis az üzlethelyiség egy nagy garázs) előtt egy digó eladó srác éppen nagy hévvel magyarázott valamit olaszul egy párocskának egy Ducati felett. Bementem, mert a hárlikat napközen is bent hagyják a hangárban. Eredetileg egy Fat Boy-t akartam kipróbálni, de abból csak egy hányós-metálkék feldíszített karácsonyfa-motor volt raktáron. (Én nyilván egy olyan autentikus Terminátorosat szerettem volna...) Körülnéztem. Közben a digó srác bejött valamiért, és le is szólított, hogy segíthet -e? Mondom, hogy szeretnék kipróbálni egyet ezek közül. Oké; mindjárt jön, csak még lerendezi amazokat; addig nézzek körül, hogy melyiket akarom elvinni. A nekem második legjobban tetsző típus a Night Train; ebből volt nekik egy matt-fekete (eléggé ütősen néz ki), meg egy ilyen, amiről az Internet azt állítja, hogy "gunmetal pearl"... (Muhaha!):





Ingadoztam, mint középparaszt a Rákosi-időkben, hogy melyiket kérjem, mert a fekete kurva jól nézett ki, viszont asszem, hogy 2-3 éves volt, és ennek megfelelően 26K dollár. Megvenni ugye nem terveztem egyiket sem, de ha valami állat véletlenül pont most megy át rajtam megint, akkor 26 rugót valamivel fájdalmasabb lenne kiköhögni, mint a 22500-at, amennyibe ez a 2004-es került. Végre odajött a srác. Mondom, hogy a Night Train-t szeretném. "Melyiket?" Mindegy, mondom - de ha jól látom, akkor a feketén nincs is rendszám, úgyhogy inkább viszem azt a másikat. "Nem gond; van azon is minden. Fel is rakom rá a rendszámot, ha akarod: egy perc az egész!" Megint elbizonytalanodtam. Közben a srác mutatja, hogy nincs sok különbség; csak annyi, hogy a feketén gyári cső van, ezen meg egy Vance & Hines. Beindítsam? Persze; indítsd. Megtette. A gép 40-50 lóerejéből a jellegzetes "retek-retek-retek" hangorkánra biztos ráment legalább 15... A másik a gyári csővel is csak egy hajszálnyival volt halkabb. Jó; akkor viszem a hangosabbat.

Feltöltötte benyával, amíg én kitöltöttem a szokásos formot (a szabálysértések, meg az esetleges megzúzás költségeit bevállalom-brother, blablabla...), aztán vihettem is. Előtte azért felhívtam Imit (egy saroknyira lakik onnét), hogy mindjárt érkezem egy hádével; fényképezzen már le vele, hogy dokumentálva legyen az attrakció!

Olyan izgalom kerített hatalmába, mint amikor először (és utoljára) beindult a Junakom (unfinished project - forever):





A vas ott röfögött a garázs előtt, amíg szép lassan felvettem a bukót, meg a kesztyűt; hadd hallja mindenki... Kis ismerkedés után kimentem a 16-osra, hogy természetes élőhelyén is megjárassam egy kicsit. Visszafelé megálltam Iminél. Letámasztottam, és felmásztam a dombra a kéglijéhez. Bekopogtam.

"Kihagy a gyújtás, bazmeg! Ide hallom!" - ordított ki a klozetról. (Ő sem rajong a Legendáért...)

Csinált néhány képet rólam a saját telefonjával, mert én a gépembe otthon rutinosan egy pár lemerült elemet raktam bele...
Persze nyilván nem bírt magával, és ő is elkérte egy körre. (Strandpapucsban: ahogy kell... Mikor odaadtam, már megbántam, de mire eszembe jutott, hogy hogyan motorozik, addigra már késő volt, és nem volt hajlandó leszállni róla...).

All in all; a fél órás teszt alapján a következőket tudom elmondani. Egy Night Train hárlival 3 dolgot nem lehet csinálni:

1. Kanyarodni. A papírforma szerint egy 3 mázsás motor utca hosszúságú tengelytávval, és ugrórúd méretű villával nem alkalmas a szerpentinezésre. Ez még nem feltétlenül lenne baj, mert én elhiszem, hogy Oklahomában a prérifarkasok legyorsulásához erre egyszerűen nincs igény.

2. Fékezni. Az ETZ-men levő fékek ezerszer különbek voltak. Ezzel a fostalicskával körülbelül olyan lassulást lehetett elérni, mint a Simsonom műanyag fékkarral működtetett dobfékjével. Ez viszont egy 3 mázsás motoron szöget üt az ember fejébe... (E egyenlő egyketted emszer vénégyzet)

3. Gyorsulni! Az egyszeri motoros azt gondolná, hogy a klasszikus 88 köbinches (1450 köbcenti) nyomórudas vékettes legalább a gázparancsra reagál... Minden hárlista azzal védekezik, hogy ez nem gyorsulásra való; ez nyomatékos. Hát egy nagy lózsíros faszt! Megmondom, hogy mi a nyomatékos: az én XJR-em. Az nyomatékos! Az, amelyikből hármat lehetne venni ennek az árából.

Lehet, hogy túl kocka vagyok, de én egy ezredfordulón gyártott másfél literes motortól elvárnám, hogy ha húzok neki egy kövéret, akkor induljon meg. Ez engem inkább egy keménykedő szabolcsi cigánygyerekre emlékeztet: jár a szája, aztán amikor odabaszol neki, akkor elkezd torkaszakadtából ordítani, és aztán nem csinál semmit.

Egy nyomatékos motor az alul és középen nyomatékos. Egészen addig, amíg el nem éri azt a fordulatszámot, amikortól meg már erős... (szerintem)

Egy szó mint száz: ezzel a hárlival nem lehet MOTOROZNI. Lehet viszont krúzolni. Arra tökéletes. De ha valaki olyan karakterű motort szeretne, amire a Harley felépítette az imidzsét (nyers, kemény, és a szart is kirázza belőled), akkor azt az én Junakom is tudja (illetve tudná, ha működne, de ez most részletkérdés). Csak sokkal hitelesebben (vagy egy Ural, ami valószínűleg még inkább... vagy egy veterán Harley, ami még az volt, ami...).

Egyetlen dolog van csak, amitől lefostam a bokámat: a váltó. Az olyan rajta, mintha egy T-72-est váltanál. Ebben azért nem vagyok biztos, mert azzal még nem mentem, de így tudom elképzelni. (Ha az olvasók közül valaki próbált már T-72-est, és Harley-t is, az lécci kommentelje már be!)

További képek akkor, ha Imi átküldte őket...

2010. április 10., szombat

Belecsaptam a lecsóba

Meglehetősen benzingőzösnek indult ez a hétvégém. Az említett TradeMe-zés után még megnéztem este a "Cars" Walt Disney-t; aztán majdnem a teljes mai napot tesztvezetésre áldoztam.

Délelőtt végre kipróbáltam egy Harley-t (erről majd a következő posztban, hogy fokozzam a feszültséget...), aztán lementem Tuakauba megnézni egy autót; hátha megveszem (tudom: hülye vagyok...).

Nem; nem sportkocsi volt. Rájöttem, hogy azért nem szarom én a pénzt! Egy öreg Ford Falcont néztem ki. Meg tudom magyarázni, tisztelt bíróság...! Lehettem vagy két éves, amikor a szomszédunkba költöztek Goláczék. Volgájuk volt... Szerintem az M24-esnél szebb autót még Amerika sem produkált; a 60-as évektől odaát elfelejtettek fenséges formát tervezni (illetve vonalzóval soha nem is tudtak; az Impalát inkább hagyjuk...).



Ez pont akkortájt történt, amikor nekünk az építkezés miatt éppen el kellett adnunk a Zsigulit, ami egyébként először nekünk volt a telepen. (Hófehér; pepita műbőr kormány-borítással. Igen: akkor még mi voltunk a burzsujok...) Állítólag én már a Zsigában is mindig felriadtam álmomból, ha a pirosnál meg kellett állni. Erre nem emlékszem; arra viszont igen, hogy órákat tudtam eltölteni a Volga kormánya mögött, aminek kábé a közepéig ért a fejem búbja. Jóhogy elvarázsolt a hajó: elfáradtam, mire körbefutottam... Na akkor még csak tudat alatt, de elhatároztam, hogy egyszer nekem is kell egy ilyen.

Miután a múltkor a Csanádnak megvettük azt a hodályt, azóta egyre gyakrabban jut eszembe a Volga ("Csak úgy törnek a felszínre a gyerekkori emlékek!"), és bassza a csőrömet a gondolat, hogy 1600 dollárom nekem is volna egy ilyesmire.

Fellapoztam hát a TradeMe-t, és pont volt fenn egy manuális váltós Falcon:



2300-ra tartja a srác, aki árulja. Felhívtam, és elmentem megnézni. (Azóta már küldött egy SMS-t, hogy 2100-ért odaadná...) Ja! Ezt Európában nem árulják, ezért elmondom, hogy sor 6-os 3.9 literes motor van benne hosszában, tehát hátsó-kerekes. Nagyjából annyit fogyaszt, mint egy Volga... :) Ebben a példányban 270 ezer km van, tehát éppen be van járatva. :) Régebben már próbáltam egy ilyet, és akkor nagyon tetszett. A motorházba viszont csak most néztem bele. Alig hittem a szememnek: ott van a motor, mellette pedig szerényen meghúzódik a főfékhenger a szervóval. Ennyi! Semmi ismeretlen rendeltetésű szögletes, kerek, lyukacsos, tömör hogyishíjják, amibe kábelek, és vákuumcsövek mennek ki-be, és amivel a Hondám motorja melletti (nem túl tágas) tér tele volt baszva. Itt meg volt egy motor, és mellette mindkét oldalon akkora hely, ahová egy-egy észak-koreait befektetve simán ki lehetett volna őket csempészni az országból... Ennek az autónak az erénye egyben a hátránya is: a felszereltsége a Volgáéval vetekszik - még egy csoffadt elektromos ablakemelő sem volt benne (amit mondjuk én a világ legnagyobb faszságának tartok, de azért mégis...). És pont ezért nem fogom megvenni: amíg a Csanád kocsijában ülve érzem, hogy körülvesz az anyaméh, addig ez egyszerűen egy autó, amivel a tuakau-i jómunkásemberek reggelente elmennek tetőt szögelni.

Ja: és ne felejtsük el azt sem, hogy ennyi pénzt én autóért még egyetlen kontinensen sem adtam...

Egyébként azóta rájöttem, hogy igazából mindegy milyen autót veszek, mert idővel mindegyiket megunja az ember. Elhatároztam hát, hogy nézek egy olyan kisautót, amire tulajdonképpen szükségem van: egy kis értéktelen bevásárló-kocsit, hogy ne kelljen mindig a kisbuszt mozgatni, ha át kell mennem a szomszédba. A vételárát szándékosan úgy határoztam meg, hogy az "Undie 500"-en is tudjak vele indulni, ha arra lesz szükség :)

Sajnos a TradeMe autó-ár szűrőjét nem tudom alacsonyabbra limitálni, mint 2000 dollár (érthetetlen, hogy mire kapják a pénzüket ezek a nyikhaj web-fejlesztők), de majd megoldom valahogy... Látszik, hogy jóléti társadalomban élünk itten, ha még erre sincs igény!

A következő posztban Harley-teszt! Stay tuned!

2010. április 9., péntek

Álmodni jó...

Emberemlékezet óta nem vásároltam (magamnak) sem motort, sem autót. Mivel a meglévők buzerálása már nem nyújt elég kielégülést (mivel túl jók, és alig lehet rajtuk csinálni valamit, höhö), ezért ezt az állapotot nyilván nem fogom tudni sokáig elviselni... Ezen kívül idestova fél éve a busszal járok-kelek, ezért megfogalmazódott bennem az igény egy olyan autóra, amelyik habozás nélkül felmegy tetszőleges dombra (a kisbusz ezt eléggé megfontoltan csinálja, és itt Aucklandben ez egy kissé zavaró...).

Mostanában egyre gyakrabban nézek fel a TradeMe-re nyálat csorgatni. Első nekifutásra arra gondoltam, hogy végre megveszem álmaim autóját, aminek a típusát csak sacc/kábé ismerem, de a paraméterei egyértelműen a következők:

- lapos
- széles
- sportkupé
- bukólámpa
- hátsó-kerék meghajtás
- keret nélküli ajtók
- nem piros!
- 200 LE körüli teljesítmény
- manuális váltó (nyilván)
- NEM BUZIS formaterv
- elérhető ár
- elviselhető fenntartási költségek (Itt ez azt jelenti, hogy mondjuk 13 liter alatt fogyaszt ép elméjű üzemeltetés mellett, és nem fossa össze magát hetente)

Rezignáltan vettem tudomásul, hogy ilyen igényeket kielégítő jármű nincsen kereskedelmi forgalomban. Mivel itt egy régi álom valóra váltásáról lenne szó, ezért az anyaföldtől egy kicsit elrugaszkodva elhatároztam, hogy olyan árfekvést is beveszek az értelmezési tartományba, amit eddig egyértelműen csak a burzsuj, mechanikailag analfabéta lúzerek privilégiumának tartottam ($5000 - $7000).

Három típus kínlódja át magát a még mindig drákói szigorral szőtt rostán:
- a 2. generációs Toyota MR2 (SW20), de szigorúan csak valami body-kittel, ami feljavítja ezt a gyárilag homoszexuális dizájnt:




- a 3. generációs Supra:



- és a gen. 2. Nissan 300ZX (Z32) (Lemondanék a bukólámpáról a ZX-ért, mert szerintem a Sylvia túl gömbölyded, és azt itt különben is túl sok hülyegyerek használja)




Ezekből a kocsikból az eladó példányok durva megközelítéssel két kategóriába sorolhatók:
1. péppé tört és/vagy lelakott romhalmazok (unfinished project...):





2. szénné tuningolt streetracer autók:




Lefogadom, hogy ennek a 300 lóerős MR2-esnek egyszer
egy kicsit odalépve egyszerűen kifolyik a motorja...



Igaz, hogy a szívó motorosok között vannak megkímélt, átalakítatlan példányok. Egy 3 literes Supra például pont jó lenne. (Arra, hogy az elfogyasztott benyát, meg a speeding ticketeket kifizetve homeless-sorba taszítson...)

Még gondolkodom. Remélem, hogy mire visszaérek OZ-ból, addigra elfelejtem az egészet...

Hőmérséklet van!

Beach Haven Point, reggel 6:54, 11.8 celsius. (Hijbazzeg!)

Majdnem írtam többet is, de már nincs rá idő...

2010. április 3., szombat

Sztájling

Ma szétszedtem Katiék önindítóját. Nem kellett szénkefét cserélni benne, de legalább kifújogattam belőle az összegyűlt grafitport. Kompresszor híján tüdővel. Így néztem ki utána:



Kati szerint Indiana Jones-os. Csanád Frédi Flinstone-ra asszociált. Kriszti szerint mindegy; a lényeg, hogy eltakarja az ősz szálakat a borostámon...