2010. október 22., péntek

Külföldi

Direkt megfogadtam amikor elkezdtem írni ezt az egészet, hogy nem én leszek az, aki megmondja a frankót, meg a sok okosat arra vonatkozólag, hogy hogyan kell kivándorolni, meg hogy mi hogy megy Új-Zélandon. Vannak ilyenek rajtam kívül annyian, hogy Waikato-t lehet velük rekeszteni.

Mostanában mégis van valami, ami bassza a csőrömet, és pont itt az ideje, hogy írjak róla. Egy-két hete kaptam meg a levelet a BM-től, amiben elfogadták a jelentkezésemet az állampolgárságra. (A több, mint fél tucat speeding-ticket, meg egyéb rendőrségi history-m ellenére, úgyhogy az itteniek megnyugodhatnak, mert mostantól lehet neki tolni/húzni, mint a barom. Na jó: mást nem nagyon csináltam, tehát azért a segg-részegen és/vagy betépve kezetek ügyébe kerülő bendzsó vén buzik torkán való lenyomásától azért tartózkodjatok...!)

Azért írom ezt a blogot, hogy a családom és a barátaim otthon nagyjából képben legyenek arról, hogy mi történik velem. Vegyük észre, hogy önző indok ez, hiszen a célja az, hogy ne legyek kvázi eltűntként elkönyvelve Magyarországon, és ha hazalátogatok, akkor legalább VALAMI legyen, amiről beszélni tudok velük. Abba, hogy róluk semmit nem tudok, mert lusták írni, már belenyugodtam; józan ésszel nem is várhatom el. (És ráadásul nekem kell pedáloznom, hogy szórakoztatóan írjak, mert különben leszarnának...)

A pár hónap távlatába kerülő állampolgárság, meg még néhány apróság mégis érdekes kérdést feszeget bennem. Mikor fogok Magyarországon idegennek számítani? (Vagy mióta számítok annak...?) Ezt most úgy értem, mint amikor a külföldre szakadt 56-os hazánk-fia elmegy Magyarországra, és siránkozik, hogy miért zárták be a kedvenc kocsmáját/piacát, ahol milyen kurva jó volt a málnaszörp... (A szobi-szörp szovjet hatszögletű pohárban, 20 literes szódáspalackból felnyomva mindenkinek megvan, ugye?)

Persze mostanában információ-áramlásilag nyilván már más szelek fújnak, és mindenki netezik. Én is próbálok képben maradni a magyar helyzettel, de érzem hogy így nem lehet "igazi" magyarnak maradni. Szintén néhány hete történt, hogy szörfölés közben (már a Neten) egy magyar blogra tévedtem, ahol olyasmibe botlottam, amiről éreztem, hogy ez most itt a poén, de mégis csak néztem hülyén. Nem először fordult már ez elő. Úgy emlékszem, hogy Kati mutatta meg nekem még a múltkor (1-2 éve) azt, hogy mit jelent az, hogy "Sün!!!". Talán ez volt az első ilyen, talán nem, de nemrég meg arra kellett rácsodálkoznom, hogy mi lehet az, hogy: "Metált bírod?" Persze némi guglizás után egyedül rájöttem, de azt hiszem, hogy már mindenki érti a problémát.

A "Metált bírod?" sem tegnap volt; igazából egy kezemen meg tudom számolni itt az aucklandi ismerettségi körömben azokat, akik ezt már nem értik.

Ilyenkor egy kicsit élve eltemetve érzi magát az ember, és gyorsan megnézi a Velveten, hogy Keresztes Ildikó kit ejtett ki a múltkor az X-Faktorban (MIJJJEZA HÜLYESÉG?!?). Sajnos azonban az idővel nem lehet hosszú távon dacolni...

2010. október 11., hétfő

Segítsen valaki!

Ha valakinek (bármelyik földrészen) van Duna TV-je, és tervezi nézni ezt, és még DVD recordere is van, és felvenné, és rendszeresen megshare-elné nekem egy file-szerveren, vagy torrenten valahogy, az egy életre lekötelezne...

Köszi!

2010. október 2., szombat

Wannabe Mick Fanning

Május 8, szombat

Nekifutottam még egyszer ennek a szörfözés témának. Kaptam a shopból egy tojás-sárga mini-malt. Ez egyrészt remekül funkcionál "hi vis" segédeszközként is, hogy a lifeguardok könnyebben észrevegyenek, ha ki kell húzniuk (volt már rá példa...), másrészt viszont egy kicsit keskenyebb volt, mint Bandi deszkája (amin régebben már próbálkoztam), ezért kényelmesen tudtam vele evezni a szűk vállaim ellenére.

Basic surf-gear



Nagy reményekkel futottam neki a hullámoknak, de sajnos nem számolhatok be komoly eredményekről. Gondos elemzés után rájöttem, hogy a szörfözés legnehezebb része - tehát az, ami elválasztja az ígéretes kezdőt a szerencsétlen, szánalmasan próbálkozó hülyétől - az az, hogy az illető egyáltalán be tud -e jutni addig a pontig, ahol a hullámok hegyesednek. Na ez az a terület, ahol én komoly kihívásokkal küszködöm. A partról egészen egyértelműnek tűnik megtenni azt a nem több, mint 80-100 métert, ahol a többiek ücsörögnek a megfelelő hullámra várva. Gyalog még csak-csak menne nekem is, de itt van ez a szar szörfdeszka koloncnak, ami a bejutást gyakorlatilag a "mission impossible"-kategóriába emeli. 15-20 percig próbálkoztam áttörni a folyamatosan érkező, már habzó hullámok zónáját - sikertelenül. A hullám ezen fázisának megvan az a kellemetlen tulajdonsága, hogy a velük szemben evező szörföst lesodorja a deszkáról a köcsög. (A jelek szerint mondjuk nem mindegyiket, mert azért csak vannak bent olyanok is, akik már a boardon állva jönnek ilyenekkel kifelé...) Ennyi idő alatt háromszor kötötte gúzsba a lábaimat a forgó vízben rátekeredő póráz, és végül kénytelen voltam kijönni, mert a kimerültségtől már fújtattam, mint a bálna. Úgy emlékszem, hogy ez Zélandon nekem valamivel jobban ment... Asszem elmegyek majd egy szörf-órára otthon, mert nem tudom elképzelni, hogy ezt a sportot csak a faék-egyszerűségű ozzik tudják megtanulni.



Visszamentem egy negyed órára a vízbe, mert amíg a fentieket írtam, addig ki is gondoltam, hogy hogy kell ezt csinálni: amikor jön a hullám az ember pofájába, akkor nem elég megfogni a deszkát, hanem homlokkal rá is kell bukni, hogy az ember feje megtörje a sodrást, ami egyébként a testét elválasztaná a deszkától. (Közben még a partról néztem egy csajt, aki pont ugyanolyan béna volt, mint én; a második hullám le is szedte a deszkáról. MUHHHHAHA!)

Két-három "mosógépbe" belekerülő szörfös orrából még egy napig folyik a sós víz (nem takony)...


A másik okosság, amire viszont már csak ennek a szessönnek a végén jöttem rá, hogy derékig érőnél mélyebb vízben már nem szabad láma módon tolni a deszkát befelé, mert a hullám úgyis erősebb, és a test minél nagyobb keresztmetszete feszül a sodró víznek, annál esélytelenebb a haladás. Mellig érő vízben már sokkal gazdaságosabb a boardon fekve evezni. A sok okosodást végül 15 méternyi szörfözéssel koronáztam meg. Az oktatásért járó első 20 dollárokat lécci utaljátok át a számlámra! Amint megkaptam, elmondom, hogy hogy kell felállni a deszkán!

...


Hát ez nagyon szép elméletben, de ahhoz, hogy gyakorlatba átültessem kellene némi kondíció. Ismertem egy német srácot, aki a Zélandra költözése előtt hónapokig evezett Németországban egy tavon a szörfdeszkájával körbe-körbe... Nyilván nem volt százas, de valószínűleg a megfelelő izomcsoportokat felkészítette a tevékenységre.

Szörfdeszka-hurcolásban viszont már nagyon ott vagyok! Mikor utoljára mentem vissza próbálkozni, és végigvonultam a fövenyen, akkor az egyik lifeguard le is szólított:

- Kicsit odébb menj be, májt; a zászlókon kívül!
- Jaja, tudom.
- Ott a sziklák mellett megy egy rip befelé: ott könnyebb!
- Oké, köszi! (MEGVESZTÉL BAZZEG??? Hogy én egy áramlattal sodortassam be magam a hegyes sziklák elé, ahol az igazi szörfösök játszanak?!? Point Danger-nek hívják a helyet mellesleg... Hülye vagyok, de azért nem ennyire!)

De legalább meggyugtatott a tudat, hogy a boarddal a hónom alatt már egészen autentikus szörfös benyomását keltem. Lehet, hogy inkább a "szörfdeszkával csajozás" versenyszámra kellene koncentrálnom: ott jobb lapokkal indulhatnék...

...


Közben visszajöttem Brisbane-be az utolsó éjszakára. A harmadik backpackersben találtam csak szállást. Az LP-m kicsit out-of-date volt már: az elsőből, amit kinéztem belőle bérlakásokat csináltak, és egy kivételesen igénytelen fiatal társaság költözött bele. (Gyanús is volt, hogy a bejáróban egy leláncolt, de a farkát egészen barátságosan csóváló pitbullt kellett kikerülnöm, ami engem ugyan nem zavart, de ez ugye nem a legcélravezetőbb vendég-váró megoldás egy backpackers esetében...) A srácok átirányítottak egy másikba, ahol nem volt már hely, úgyhogy onnét ide küldtek, ahol most vagyok (BUNK Backpackers). Parkolóhelyet csak tíz perc sétányira találtam innét. (Az meg szarjon sünt, aki a belváros úthálózatát megtervezte: négy sávos egyirányú utcák, jobbra kanyarodni tilosok, és kikerülhetetlen fel/lehajtók az autópályára és hidakra mindenhol...!) Ez Fortitude Valley; Hugo szerint a város party-kerülete. Mindjárt meglátjuk... feltéve, hogy nem vág haza az az imént vásárolt, de napra pontosan egy hónapja lejárt szavatosságú avokádó dip, amit vacsira ettem...

Ultimate ozzi buli-mobil a Brisbane-be vezető úton

2010. október 1., péntek

Flotta update

Ma reggel Alaa akaratából végre megkapta a kisbusz a műszakit. Így ezen a hétvégén végre újabb frontot nyithatok a járműveim enyészete ellen vezetett szent háborúban: a Subarun tervezem a féltengely-cserét. Persze csak akkor, ha marad rá idő a Legend váltóolaj-cseréje, és ablakmosó-motor javítása után.

Most vettem meg hozzá a váltóolajat, miután tudományosan utánanéztem a Legend-fórumon, hogy milyet használnak a jenkik. Találtam egy posztot arról, hogy hogyan végzi a váltóolaj-cserét egy váltó-specialista (ajaj...). Eszerint először átöblíti egyszer F-típusú olajjal (állítólag a Fordokhoz olyat használnak), aztán azt lecseréli Dextron-ra, aztán azt lecseréli Honda-olajra. Utána még az egészbe beletölt egy flakon "Smart Blend" nevű adalékot, ami a váltóban maradt Dextron-t Honda-olajjá változtatja... (Harry Potter pedig az akna szélén ülve pislog, és a végén zokogva visszaadja a diplomáját...)

Az mindenesetre kiderült belőle, hogy a Honda-olajnak magas a szilikon tartalma, és attól simábban fog kapcsolni a váltó (ami egyébként az enyémre rá is férne, mert most minden egyes váltásnál olyan, mintha valagba rúgnának...). El is mentem a Honda dealerhez, és vettem 4 litert.



Szerintem viszont több lehet benne az arany, mint a szilikon, mert 98 dollárt fizettem érte. A másik lehetőség (és ezt a rajta levő feliratok alapján még valószínűbbnek tartom), hogy johannesburgi alienek gyártják - 28 évente egyetlen flakonnal (mint tudjuk...).

Ja, a múlt héten még motoroztunk is egyet; ha valakinek még nincs meg, akkor az itt olvashatja. (Tiszta szerencse, hogy nem nekem kellett ezzel koptatnom az ujjamat.)