2010. szeptember 29., szerda

Még mindig Gold Coast - takarékon

Május 7, péntek

Elég szar volt a tegnap este. Itt a csütörtök éjjel (meg mindegyik másik) is úgy zajlik, mint Aucklandben a Saturday Night Fever: a matt-részeg white trash, meg a rájuk vadászó kanok rajzanak a city utcáin-klubjaiban. Már nem is emlékszem, hogy Pesten ez hogy ment... (Biztos ugyanígy.) Vagy csak nem volt ehhez hangulatom, vagy már tényleg kinőttem belőle. Hugo (a belga), aki a working-holiday vízumával itt hónapokig tolta a dolcsevítát (és láthatóan ismert jó néhány embert) is morgolódott: "Megint mindenhol csak ezek a kölykök! Át kéne menni a Sin Citybe: ott legalább vannak idősebb csajok is..." - úgy értette, hogy 25+. Ő 32 létére elég sokat mozog az éjszakában.

Na megyek; csinálok valamit. Kicsekkeltem a Cheers-ből, mert nem tudom, hogy ma nem megyek -e vissza Brisbane-be. (Meg aztán tegnap délután a francia invázió megszállta a backpackerst, és így korán reggel megfekszi a gyomromat ez a sok bonzsúr.) Másnapos vagyok, ezért kurvára nincs hozzá kedvem; de ha összeszarom magam, akkor is elmegyek szörfözni!

...


Sétáltam még egy kicsit a faluban, hogy csináljak még pár képet, meg bevásároltam, aztán átgurultam ide Burleigh Heads-be. Biztos most van apály, mert én ilyen nyamvadt right-handereket még nem láttam! (Meg másmilyet sem.)



Még szerencse, hogy vártam a deszka-bérléssel. Most van negyed 2, és kezdenek rajtam kijönni az elmaradt éjszakai alvás jelei. Legszívesebben hunynék egyet itt a pöcsöm tudja milyen fák árnyékában, ahol egyik oldalról a tenger zúgása, másik oldalról pedig flexelés, és vésés zaja ölel körül.



...


A kocsiban aludtam egy órát, mert fújt a szél, és annyira nem vagyok puhapöcs, hogy szégyenszemre pulóverben feküdjek ki a fűre. Arra ébredtem, hogy lebénult a jobb lábam, mert ráraktam a balt. Pár percig élesztgettem, aztán kiszálltam csinálni egy pár képet. Ez a kedvencem:





OK: mondjuk kiwi-földön is láttam már csodákat, és tudom, hogy ők sem komoly nomád népség (éppen csak a parabola-antennát nem viszik ki, ha kempingbe mennek...), de ez a tengerparton felállított két tonnás bojler azért még nálam is lebaszta a biztosítékot.

A többi környező installációval egyetemben (pedig Attila említette, hogy ezeknek mindenhez júzergájdra van szükségük...):






Kezdtek szállingózni a szörfösök, és tényleg: a hullámok is egészen épkézlábnak tűnnek. Most kéne találnom egy kölcsönzőt! Mondjuk több volna az affinitásom hozzá, ha nem zabáltam volna betegre magam azzal a sütikével, amit reggel vettem... (Hugótól lestem el még a Cheersben: "Pecan Custard Danish" a Coles-ból, ha valakit érdekel. A cukortartalmát inkább nem nézem meg...)

...


Áááá; csak sikerült elcseszni a nap hátralevő részét... Odébb mentem Burleigh Heads központjába, hogy keressek egy kölcsönzőt, de az ottani beachen megakadtam, mert annyi volt a szörfös, hogy alig fértek be a vízbe.



Én meg akár órákig is el tudom őket nézegetni (pláne, ha a szörfös csajok mennek a deszkával fel-alá, és a sport-seggükön feszül a neoprén...) Végül aztán találtam itt is boltot, ahol adnak deszkát bérbe, de délután ötkor már nem akartam hozzákezdeni (kicsit hűvös is volt már). Mégis visszamentem aludni a francia gyarmattá silányodott Cheersbe, mert helyben nincs backpackers. Holnap reggel viszont rátöröm a surf-shoposokra az ajtót, aztán szökellve vetem habtestem a hullámok közé! "Ride the big one!!!"

2010. szeptember 25., szombat

Tribute to MacGyver

Vannak napok, amikor az embernek egyszerűen a fejére tapad a szopóálarc, és estig azon imádkozik, hogy csak egyszer legyen ennek vége...! Erről a szombatomról burleszket lehetne forgatni...

A reggelem úgy kezdődött, hogy fél 8-kor felpattant a szemem, mert a kisbuszt be kellett fejezni. A tolóajtó ablaka alatt kezdett kiütni a rozsda. Tegnap délután már lecsiszoltam, és felhordtam rá a gittet; csak újra csiszolni kellett, meg rátaknyolni egy kis festéket, aztán mehetett vissza a WOF matricáért Onehungába az arabhoz. Így még délután lesz idő elmenni motorozni egyet. (Yeah, right...)

Gyorsan felöltöztem, kirohantam, mint Zrínyi, és sebességbe raktam a csiszológépet... Rögtön elkezdett szemerkélni az eső. Nem baj - gondoltam - mindjárt eláll... Nyilván nem állt el, sőt: amikor elkezdtem törölgetni a cseppeket a lecsiszolt gittről, csak még jobban rákezdett. Nem volt mese: haladni kellett, úgyhogy bedobáltam mindent hátra (festék-spray, rongy, pizzásdoboz, és cellux az ablakok lemaszkolásához), és átmentem a legközelebbi fedél alá, ami épp a Beach Haven shopoknál levő autószerelő műhelynél volt. Csak kilenckor nyitottak, úgyhogy ráértem. Elég szorosan kellett beállnom a fal mellé, hogy ne verjen oda az eső. Így a busz, és a fal között remek szélcsatornát képeztem, ahol az egyébként sem túl gyenge szél jól felerősödött, és csak azért is behozta az esőt... Anyázva többször is megigazítottam a buszt, hogy legalább valamennyire tudjak dolgozni. (Fényeztetek már autót esőben-szélviharban? Egyszer próbáljátok ki!) Nagy nehezen elkészült a mű (olyan lett, amilyen...). Megvártam, míg megszárad, aztán becsaptam a tolóajtót. Nem záródott. Másodszorra és harmadszorra sem, negyedszerre viszont - amikor jól odabasztam - leszakadt az egész a picsába. Ez nem most fordult elő először. Az autó oldalán levő sínen, amiben a görgő fut el van engedve a ponthegesztés, és lóg az ajtó vele együtt - egészen addig, amíg a görgő valahogy ki nem akad a sínből, és így járok...

Ránéztem az órámra: negyed kilenc körül járt. Az ajtó visszarakása 2 perces művelet, de két ember kell hozzá, és Zsuzsiék még nem biztos, hogy ébren vannak. De nem is számít, mert a telefonomat természetesen otthon hagytam... Amennyire tudtam, felakasztottam a fél görgőt a sínre, és elakadásjelzővel, lépésben hazadöcögtem. Onnét rácsörögtem Zsuzsiékra. Nem vették fel, de tíz perc múlva visszahívtak. Gyök-kettővel átgurultam hozzájuk, és még András időhúzását is végig kellett várnom (a teljesen indokolatlan reggeli szarásával tartott fel még ő is...), mire végül a visszaakasztott ajtóval elindulhattam Onehungába. Közben felvettem Krisztiántól a múlt heti szülinapi buliján készült képeket (lásd majd lent), majd dél magasságában megérkeztem az Allaa Automotive-hoz. Az arab megnézte, és még mindig talált rajta kötözködni valót: azt az eldolgozatlan gittet, amire mérsékelt csiszolás után fújtam a festéket még az előző(!) WOF-ra (akkor átment az autó). Jövő héten megint mehetek vissza (az lesz az utolsó, hogy oda vittem a kocsimat vizsgáztatni...)

Közben kezdett kiderülni az idő. Úgy tűnt, hogy talán motorozható időjárás lesz a délután. Viszont egyrészt reggel már Attilával megbeszéltem, hogy elmegyek vele kocsit nézni, másrészt meg kezdtem érezni, hogy az eddigiek után nem biztos, hogy ma motorra kéne ülnöm...

Hazamentem, és a Legend-re átnyergelve átkrúzoltam Glenfield-be, ahol megbeszéltem vele a találkozót. Előbb azonban bementem a némethez, és vételeztem ezt-azt (kenőmájast, "zalahúst", meg házi készítésű "beef goulash"-t. Épp az előbb kóstóltam meg az utóbbit; nem mondanám, hogy nagyon autentikus, de legalább emlékeztet a magyar ízekre, amikhez itt ritkán van szerencsém...)

Kijöttem a boltból, és beültem a Hondába. Indítóztam. Semmi... Kivert a víz, mert ilyet még eddig nem csinált; eddig mindig pöcc-röff volt - kivéve, amikor a relé sokkot kapott, és nem tudta behúzni az önindítót. Ez már előfordult egy párszor, és magamban nyugtáztam, hogy majd ezt is meg kell csinálni... Most viszont átforgott az önindító, de a motor nem indult. Levettem a gyújtást, és fél perc múlva megpróbáltam megint. Semmi. BAZDMEGAJÓKURVAANYÁD! Ez azért már sok volt egy napra... Legurultam a dombon lopakodó üzemmódban a Meki mellé, ahová megbeszéltük a találkozót. (És nyilván olyankor jön ki elém valaki egy mellékutcából, amikor fékszervó nélkül haladok 2 tonnával a lejtőn... Szerencsére annyira nem volt közel.)

Leparkoltam az út szélére, és megvártam Attiláékat, akik már egy tesztautóval jöttek. Azt visszavittük a Fordba, aztán megint eljöttünk a Legend-ért, hogy megvizsgáljuk, hogy lehetne hazahúzni. Azért megpróbáltam beröffenteni. Most megint beindult. Tartoztunk még az ördögnek egy úttal a Toyotába is (ott sem volt fehér, manuális váltós Corolla-kategóriájú kocsi, amilyet ő keres), aztán megint szenvedtem egy kicsit az indítózással. Belenéztünk a motorházba. "Te, nem kéne ezt az akksi-sarut lepucolni? Füstöl, amikor indítózol... Nem azért nem húz be néha a relé, mert nem kap elég áramot?" - kérdezte. Húbazmeg, tényleg! Teljesen megfeledkeztem arról, hogy a negatív pólust már ujjnyi vastag szulfát-réteg védi a további oxidációtól... (Ez is a TODO-listámon volt.) Elképzelhetőnek tűnt, hogy a 3.2 litert tekerő önindító már megfojtja a gyújtást...

Elváltunk, mert mondtam, hogy én szeretném ezt otthon MOST megcsinálni, aztán bemenni a négy fal közé, ahol már csak egy földrengés tud meglepetést okozni... Persze voltam olyan marha, hogy még megálltam megnézni, hogy van -e a "SuperCheap Auto"-ban valami automata-váltó öblítő folyadék (szintén a Hondához). Nem volt, és a Legend többé nem indult be...

Ekkor már csak röhögtem. Mivel nem akartam megint úgy járni, mint a Déli szigeten a kisbusszal (hogy 100 dollárt költök el minden lófaszra, miközben csak egy 20 dolláros alkatrészre van szükség) ezért felmértem, hogy mi van a kocsiban, amivel egy saru-tisztítást el lehetne végezni. MacGyver-i feladatnak bizonyult a művelet; a következő felszerelés állt rendelkezésre:

- egy csillag-villás kulcskészlet, 6-tól 32 mm-ig (jó kis krova; a szemem fénye: alig használom, mert eddig a gagyi indiai kulcskészletem is elvégezte az összes munkát...)
- egy flakon CRC
- egy használt Legend légszűrő
- egy törött Legend légszűrő-box
- négy tekercs klozetpapír
- egy-egy csomag paradicsom, uborka, retek, és padlizsán vetőmag
- 15 kg palánta-nevelő mix
- egy 5-6 literes cserép

Elég karcsú... Visszamentem az üzletbe, és vettem egy 4-dolláros drótkefe-szettet. Kinyitottam a motorházat. A légteleszkópok - amik a kazánlemez-súlycsoportú motorhátetőt hivatottak tartani - már elfáradtak az autón. Sajnos a kitámasztásra használt porszívócsövet a múltkor felelőtlenül visszavittem a lakásba porszívózni. (Hogy lehettem ekkora marha?!?!) Szerencsétlenkedtem egy darabig a motorháztetővel (felváltva hol ballal, hol meg a fejemmel tartottam) aztán rájöttem, hogy a 32-es kulcs pont megfelelel a célra...



Először csak ráfújtam a CRC-t jó kövéren az összegyógyult akksi-pólusra. Ráindítóztam. Most már a kormány mögül is jól látható, tömör füst szállt fel róla... Nem erőltettem tovább. Inkább bevetettem a drótkeféket, és a klozetpapírt. Sajnos együttes alkalmazásukkal sem tudtam sterilizálni a csatlakozót. Visszamentem csiszolópapírért. Ezzel már ki lehetett vakarni a dzsuvát a saruból. Így derült ki, hogy a kosz nélkül már nem lehet rendesen meghúzni a sarut az akku pólusán... (Anyád.) Már annak idején a Prelude-ön is egy ilyen akksival szopattam magam, amíg végül némi rátekert alufóliával orvosoltam a problémát. Most viszont ilyen nem volt kéznél (Illetve először azt hittem, hogy az autó mellől felszedett szemét - egy darab felemás papír, aminek egyik fele alufólia, a másik pedig sima papír - félbehajtva elég teljesítményt átvisz. Nem vitt.) 10 percre volt gyalog a Pak'N'Save: kénytelen voltam elsétálni. Visszaértem, betekertem fóliával a pólust, és rászorítottam a sarut: végre beindult a rohadék. Össz-vissz ha egy-másfél óráig tartott az egész...

Hát ennyi. Itt vannak még a múltkori buli képei. Krisztián szülinapi meglepi-bulija volt, azzal az instrukcióval, hogy ezüstös-csillogós cuccokat kell felvenni. Szerénytelenség nélkül állíthatom, hogy az én "olasz strici"-jelmezem vitte el a pálmát. Ebben a szerkóban a Legend-del 40-nel végigkrúzolni Papatoetoe-ban a Great South Road-on : ez is életem felejthetetlen pillanatai közé fog tartozni...


2010. szeptember 13., hétfő

Vidámpark

Május 6, csütörtök

Ma elmentem ebbe a Wet 'n' Wild-ba, ami nem strip-club, vagy kupleráj, hanem ilyen vízi-vidámpark. Vidámpark itt a környéken van 6 (nekem mondjuk magas, hogy mi a ráknak ennyi egy 20 km-es sugáron belül). Azért ezt választottam, mert pont ilyen "napfény-hálidéj-karpediem-dolcsevíta"-érzésről akartam írni. Pontosan tudom ugyanis, hogy amikor e sorok születnek, akkor az aucklandi olvasók seggét nyílt lángon kell melegíteni, mert be van fagyva, mint tengizi ZIL-ben a gázolaj.

Sajnos azonban a játékok harmada nem működött, a működőkön pedig jól lezárták a csúszdák felét, hogy legalább közelítsenek a főszezonban feltorlódó sorok hosszához. Ezt mondjuk nem értettem, mert közben a zárva levőkbe is tolták a szivattyúk a vizet. Mindegy: ide sem jövök többet... Egyébként szerencsére csak délre értem oda, úgyhogy a kora reggel érkező parasztok távozása után úgy tudtam pörögni, ahogy csak bírtam. Végülis a rendelkezésre álló négy óra alatt pont kellemesen elfáradtam. Képek most nincsenek, mert túl sok volt itt a víz.

Most várom az estét, mert a Cheers-es kolumbiai srác vezetésével állítólag a helyi night-klubokkal érvényben levő paktum szerint ma féláron fogunk berúgni...

2010. szeptember 12., vasárnap

I Am Legend

Ezt már tényleg csak hardcore autóbuzik olvassák el! (Én szóltam...)

Vasárnap hajnal 5 óra van. A hétvégém eddig kisebb-nagyobb megszakításokkal autószerelési lázban telt.

Kinéztem, hogy a mangere-i Pick-A-Part-ban (az egy DIY autóbontó, de azt hiszem, hogy már írtam róla...) van egy Legend. Az "új" autón november 28-án jár le a műszaki; addig kellene zöld ágra vergődni a szar ABS-el (vagy kikötni a kontroll-lámpát...) Meg hát ugye sietni is kell a vadászattal, mielőtt bezúzzák a roncsot: ez nem túl gyakori típus. Kicsit rászívtam magam a Netre Honda Legend-ügyben, és kiderült, hogy igen komoly kultusza van neki Amerikában: elképesztő tudás-bázist halmoztak fel a megszállottak itt. Rávetettem magam a beszkennelt gépkönyv "Anti-lock Brake System" című fejezetére. Nyolcvankilenc A4-es oldal foglalkozik a fékrendszerrel; ebből ötvenkettő csak az ABS. Úgy éreztem magam, mint a tíz éves kissrác, aki most kapta meg élete első Technics-Legoját: péntek délután megtanultam hibakódot kiolvasni (megtettem); felkészültem az ABS működési elvéből és felépítéséből; nagyvonalakban megtanultam a hibakód alapján problémás modulátor és kompresszor összetételét és diagnosztikáját is. A végére már kitaláltam, hogy hogyan lehetne az ismertetett Honda-célszerszámok nélkül is elvégezni az összes javítási műveletet. (Egyszer van egy speckó fékolaj-leeresztő kulcs a ráépített tartállyal, másrészt meg egy digitális fekete-doboz, amit rá kellene dugni az autó anyós-ülés alatt levő portjára, és azzal szimulálni a kerekek megcsúszását az ABS-komputernek - ez egyben le is légteleníti a rendszert megbontás után.)

Szombat reggel felkerekedtem, és elvittem a kisbuszt az "Allaa Automotive"-hoz (arabok...) műszakizni. (Megbukott, de csak azért mert a tolóajtó porrá van rohadva; majd rávakolok egy kis gittet, oszt' jó lesz.) Az onehunga-i túrát összekötöttem a Pick-A-Part meglátogatásával. Még megvolt a Legend, és benne is volt a nekem szükséges két szirszar. Úgy saccoltam, hogy ha egy az egyben átrakom a kibontott modulátort, és kompresszort az én kocsimba, akkor működnie kell (feltéve, hogy nem pont ezek voltak rosszak a bontott autóban is...). Annak, hogy csak a kompresszor-relé lenne hibás kevés esélyt adtam, mert az túl egyszerű lenne; minden esetre azt is kivettem a roncsból.

Utána másfél órát töltöttem a bontással. Megint szembesültem azzal, amiért annak idején több józan (és kurva ideges...) pillanatomban megfogadtam, hogy nem veszek többé Hondát. Ahhoz, hogy a kibaszott ABS modulokat ki lehessen venni az autóból, körülötte MINDENT ki kell bontani. Ez durván tíz kábel-csatlakozás, 3 ismeretlen rendeltetésű doboz, benzincső, bádog takarólemez, torony-merevítő(!), satöbbi, satöbbi. Természetesen csak egy bontási sorrend létezik, és a következő alkatrészhez, és a tartó csavarjaihoz éppenhogy csak hozzá lehet férni (vagy nem). Mivel a Pick-A-Partban a kerekeket leveszik az autókról, és megemelve-stabilizálva tosszák le a roncsot az udvarra, ezért olyan magasan van a motorház, hogy esélyem nem volt az autó mellől látni a cuccot. Szerencsére ebből a roncsból valaki már kivette a hűtőt a ventillátorokkal, úgyhogy be tudtam mászni a helyére a motortérbe, és onnét dolgozni. Ez több jelen levő arcnak kurvára tetszett... :)

A végére eljutottam odáig, hogy kiderült: az utolsó csavart már csak valami csuklós kulccsal tudom elérni - ha egyáltalán el tudom, mert már ahhoz is tükör fog kelleni, hogy megtaláljam... Elhatároztam, hogy másnap visszamegyek ezekkel. Meg még viszek egy fűrészt is, hogy a rárohadt-kibonthatatlan fékcső-csavarok helyett magukat a csöveket le tudjam vágni... Közben az eső is eleredt, de ezt leszartam, mert teljesen betakart a motorháztető. :)

Hazafelé még bementem légszűrőért, meg olajért a PartMaster-be. Odafelé megkérdeztem a Repco-ban is - a légszűrő 86 dollár volt, úgyhogy kiröhögtem az eladó srácot, és kifordultam. Hazafelé menet nem öltöztem át, úgyhogy amikor a munkás ruhámban betoppantam a PartMaster-be, ott kérdezés nélkül megint megkaptam az autószerelőknek járó törzsvásárlói kedvezményt... ;)

Otthon betoltam a kompresszor-relét a régi helyére - persze, hogy nem az volt rossz... Azért az esti buliba Jenőékhez a Legend-del mentem. Odafelé már bőven zuhogott az eső, úgyhogy leellenőriztem, hogy tényleg nem csak hisztizik a kontroll-lámpa: nem működött az ABS. A buliból hazafelé jövet viszont olyan fáradt voltam, hogy csak a Harbour Bridge környékén vettem észre: nem ég a kontroll-lámpa!!! Az autópályáról lefordulva nyomtam egy satut: tényleg működött a blokkolás-gátló!!! Biztos, ami biztos: azért visszamegyek Mangerébe, és elhozom a cuccokat (lehet, hogy kiveszem a vezető-ülést is - abból is kell ez-az).

Kíváncsi leszek, hogy most végleg meggyógyult a cucc, vagy csak az eső miatt valami zárlatos lett, és azért lett jó...

2010. szeptember 9., csütörtök

Limo

A minap a benzinkútnál különös jelenet szereplője voltam. Tankolás közben hogy, hogy nem, odajött hozzám egy fehér inges, nyakkendős 50 körüli pali egy liter olajjal a kezében. Azt kérdezte, hogy értek -e az autókhoz. (A sötétben baseball-sapkával a fejemen messziről valószínűleg boyracernek tűnhettem...) Mondom, hogy tudok róluk ezt-azt. Neki kigyulladt az olaj kontroll-lámpa a műszerfalon, es úgy gondolta, hogy megáll itt a kútnál rátölteni egy kicsit, de nem tudja, hogy mennyit kell... Nem tudnék -e neki segíteni? De, mondom; megnézem. Így is tettem. Úgy 8 centivel volt túltöltve neki az olaj a felső jelen... Biztos benne, hogy a motorolaj-lámpa gyulladt ki? Elmondtam, hogy szokott lenni a váltóolajnak is kontroll-lámpája. Egyébként meg jobban teszi, ha rögtön elviszi egy szervízbe, ahol leeresztik a túltöltött olajat, mert különben kinyírja a motort. (A múlt szezonban így vágta haza Hokan egyik V-Stromját egy német fasz...) Hát... nem tudja. Sárga volt a lámpa. Az a váltóolaj lesz - mondom. Közben ő már elővette a kesztyűtartóból a user-manualt, és lázasan lapozgatta... "Megvan! Ez volt az! Lehet, hogy ez nem is az olaj-lámpa..." - mutat rá a "check engine" ikonra...

Hülye vagy fiam! Ülj le! Egyes! - gondoltam, de csak annyit mondtam neki, hogy most a legrövidebb úton menjen haza, és onnét az első útja másnap reggel a szervízbe vezessen, ahol leeresztik a felesleges olajat, es ha már ott van, akkor kiolvassák a hibakódját is.

Az a bámulatos a fogyasztói társadalomban, hogy az ilyen emberek nemhogy nem halnak éhen, de ingatlan-ügynökként, vagy sales-esként remekül prosperálnak: ennek a fazonnak is valami egy-két éves metálszürke nagy testű VW-je volt. Félreértés ne essék: én nem mondom, hogy mindenkinek értenie kell az autókhoz, de az azért elvárható lenne, hogy el tudja dönteni, hogy ért -e...

Megvan a nagyon jó oka annak, hogy ezt elmeséltem. Hiszen minden férfiember életében eljön a pillanat... A megvilágosodás, hogy ezen a sárgolyón eddig eltöltött éveit úgy tengette, hogy soha nem volt még egy aprócska kis gusztustalanul burzsuj luxus-limuzinja sem. Ebben a minutumban rádöbben, hogy égető szüksége van például egy 3200 köbcentis, V6-os motorral rendelkező hodályra, ami tele van rakva mindenféle nélkülözhetetlen felszereléssel, úgy mint: elektromos visszapillantó tükrök és ülések, szivargyújtó a hátsó üléssor utasainak is, satöbbi, satöbbi. (Persze a többi, ma már nyilvánvalónak tekintett hülyeségen kívül...)

Nekem ez a viszketés pár hete kezdődött. Nehéz helyzetben voltam, mert eddigi autóvásárlásaim során én a patkányautó-stílus követője voltam: ízlésem es meggyőződésem - miszerint Új-Zélandon normális ember nem ad ki szabad szemmel is látható összeget egy kocsiért, mivel az másra is fordítható - nem igazán tűnt kompatibilisnek a vággyal, hogy olyan autót vegyek, amit általában a fent említett embertípus használ. Úgymond ingoványos talajra tévedtem ebben a számomra ismeretlen piaci szegmensben...

Az egész úgy kezdődött, hogy egyszer csak megláttam a TradeMe-n egy cápa-orrú 91-es Mitsubishi Diamante-et (Európában Sigma) 1500-ért. Miután időközben egy kicsit megint kezem közé kaparintottam Csanádék Fordját, a viszketés csak erősödött. Kutakodni kezdtem, hogy a nekem tetsző hasonló korú autókat mennyiért szórják. Eléggé meglepődtem azon, hogy nem is ritka a $2000 alatti nagy-autó. Elmentünk Andrással megnézni a Mitshi-t, aztán rögtön utána egy bőrös-fullos, de hengerfej-tömítéses Honda Legend-et. Bár mindkettőt otthagytuk, azért tanulságos volt látni, hogy elképesztő a különbség a két ugyanolyan idős kocsi között: a Honda kb. 10 évvel fiatalabbnak látszott (pedig a Mitsi megkímélt állapotúnak szamított...). Elhatároztam, hogy rászívom magam a Legend-hirdetésekre... Szegény Gogi barátom, ha ezt olvassa, mostanra már biztos, hogy sírva fakadt: az összes ilyen kocsi közeléből is csörlővel húzna az ellenkező irányba... Tudom; egyébként én is azért utálom a Hondát, mert az a legfranciább japán autó (és motor): ha valamit kétféleképp is meg lehet csinálni, akkor a Honda mérnökei biztos, hogy a bonyolultabbik megoldást választják. De azért azt is el kell ismerni, hogy ezt tényleg ők csinálják a világon a legjobban... Azt is tudom, hogy mondtam már, hogy soha többé nem veszek Hondát... Sajnos azonban tudjátok, hogy rögtön elgyengülök, ha hulladék, bontó-szökevény járművekről van szó, úgyhogy most kénytelen voltam segget csinálni a számból...

Megnéztem még három Legend-et. Először egy grafit-metált, ami a képeken tűrhetően nézett ki, de közelről élőben olyan volt, mintha cigányok nem jártak volna vele, hanem LAKTAK VOLNA BENNE... A check engine lámpa folyamatosan égett, és amikor a visszaúton megálltam, hogy legalább körbenézzem, hogy milyen cuccok szoktak még az ilyenekben lenni, akkor nem tudtam visszaindítani. Mondjuk gyorsan kiderült, hogy csak lazán volt rárakva az akksi-saru, de azért akkor is... Pedig ebben még volt electro gyrocator is!

Aztán megnéztem egy olajzöldet (ilyet még nem is láttam), amiben sajnos nem volt cruise-control, pedig azt nagyon szerettem volna.

Végül megnéztem egy mélykéket (olyat, amilyen a Prelude-öm is lehetett vagy 15 évvel azelőtt, hogy megvettem... azt "midnight blue"-nak titulálta a rajta levő címke). Sajnos ennek már hámlott a motorháza, a teteje, meg a csomagtartója is. Ezen kívül volt a szélvédőn egy jó nagy kőfelverődés, és a vezető-ülés is olyan volt, mintha 20 évig Lagzi Lajcsi taxizott volna vele. A kiwi faszinak, aki árulta pedig olyan szófosása volt, hogy nem győztem kivárni, hogy elmenekülhessek...

Tegnap végül megvettem az olajzöldet. Ez sem tökéletes, de egészen szürreális összegért jutottam hozzá (ráadásul 164 ezer km-rel: ilyen keveset futott autóm még nem is volt!). A kínai fickó május óta árulta, és én voltam az első, aki effektíve meg is nézte a kocsit. Nem volt túl nagy kihívás lealkudni...

Az eddig tapasztalt hibák:
- a légkondi nem megy (a kompresszor jó, de a gáz elillant) Ezt majd megpróbálom Imivel okosban feltöltetni...
- a vezető oldali ülés háttámla-döntő motorjának a kapcsolója be van ragadva
- a rögzítőfék-kioldó kar (taposós "kézifék" van benne) visszahúzó rugója hiányzik
- apró horpadások, és festék-lepattogzások itt-ott (kaptam hozzá egy flakon spray-t)
- kezdődő jobb oldali féltengely (ezt csak most vettem észre...)
- gyengécske fék
- és a legnagyobb mumus: ABS kontroll-lámpa... Nyugi, Gogi!!! Kiolvasom a hibakódot, és ripsz-ropsz megcsinálom... Ha mégsem sikerül, akkor viszont rögtön szakszerűen kikötöm a picsába a kontroll-lámpát... :)

Az érzés azonban, ahogy egy ilyen uszály vonul, az elmondhatatlan. Tegnap úgy éreztem magam, mint aki be van tépve. Szerintem akkor láttak így utoljára, amikor karácsonyra megkaptam az első pedálos Moszkvicsomat...



Egyébként épp most jár le a WOF a másik két kocsimon, úgyhogy itt volt az ideje venni egy olyat, amin még van... Most már viszont vigyáznom kell, mert már közelítek a Zélandon hatályban levő éves autóvásárlási limithez, ami fölött kereskedői engedélyt kell kiváltanom...

Tiszta Ááámerika! Gordon Gekko bekaphatja!!!

2010. szeptember 4., szombat

Irány a Gold Coast!

Május 5, szerda

Elhatároztam, hogy nem erőltetem tovább Brisbane-t. Foglaltam egy kocsit a hátralevő néhány napra, mert találtam egy tök jó dílt az LP alapján. Napi $23-ra jött ki (Állat! - örültem túl korán...). Reggel nyolckor kellett felvenni a verdát a halál faszán (a reptér mellett). Ez mondjuk annyiban hasznos is lehetett volna, ha épp járó-távolságban tudom letenni a kocsit hazautazás előtt (nyilván nem).

Kibuszoztam Hendrába, és csillogó szemekkel vetettem volna magam a verdára, de a papírmunka és az anyagiak már fekete fellegekként gyülekeztek a fejem fölött... A csaj lehúzta a hitelkártyámat, és rögtön kiderült, hogy a standard biztosításos opcióhoz szükséges 1 rugó AUD-nyi kaucióra már nem futja az aktuális egyenlegemből... Hinnye! Pont tegnap osztottam-szoroztam, hogy vajon elég lesz -e a kocsira, meg a szállásra a hátralevő keret (amiről fingom nem volt, hogy mennyi, mivel számolatlanul fizettem az összes nagyobb kiadást a kártyáról). Akkor mi legyen? Kérhetem a fullos biztosítást, amihez már nem kell a bond... Az mennyi? - már előre húztam a számat, hiszen én elvből nem fizetek semmire biztosítást, ha nem muszáj. (Ne felejtsük el, hogy biztosítónál dolgozom, úgyhogy nem kívánok ezeknek önként egy centet sem a zsebébe tömni, mert tudom, hogy nincs rá szükségük...)
60 dollár... Nem volt más választásom, úgyhogy kicsengettem; így az összes lehúzós extrával ($15 reptéri lerakás, meg $25 adminisztrációs díj - az meg mi a kurva anyád??? Nem az a dolgotok, hogy autókat kölcsönözzetek ki?!?) napi 42-re jött ki az autó. Ez még ugyan mindig nem rossz, de hát nem erről volt szó... (Hajlamos vagyok elfelejteni, hogy itt Amerikában vagyok, tehát mindenki ott húz le, ahol lehet. Bele sem merek gondolni, hogy mibe fájt volna mindez egy mainstream kölcsönzőtől...)

Átvettem a Hyundai Getz-t, és végre a visszafogott mennyiségű ló közé csapva megcéloztam a Gold Coast-ot.



Életemben először most lassabban mentem, mint a forgalom ritmusa, mert Attila figyelmeztetett, hogy itt szigorúbban veszik a speed limitet, mint Zélandon, és a végén még a bőrt is lenyúzzák rólam. Útközben nyilván volt még egy fizetős híd is... (D'OH!)

...


Megérkeztem Surfers Paradise-ba. Tovább olvasás előtt ezt tessék végignézni:



Nnna! Most, hogy megadtam az alaphangot, mehetünk tovább... Látszik, hogy szezon vége van; szerintem itt a nyár közepén meg sem lehet mozdulni a tömegtől (csak megsaccoltam, hogy nézhet ki a környék, ha az egyen-felhőkarcoló szállodák mind tele vannak...) Na keresek egy backpackit, és lehúzok a vízhez (már megnéztem: itt is van vagy 26 fok).













Bazzz!!! Most ment el mellettem egy Harley-s párocska rohamsisakban és dupla-csíkos mackónadrágban!!! Nem tudtam elég gyorsan elővenni a fényképezőt...

...


Berontottam a "Cheers" backpackersbe, aztán lesétáltam a partra. Közben ebédre felszippantottam egy beef-laksát (híg, currys lében főtt egyben hagyott méteres cérnametéltről van szó némi hússal, meg zöldséggel). Most ettem ilyet először, pedig otthon is mindenhol lehet kapni. Kíváncsi volnék, hogy a vágott szeműek ezt hogy eszik? Sőt: hogy ez egyáltalán micsoda? Nem azt mondom, hogy rossz volt, csak nehéz eldönteni, hogy tulajdonképpen ez most főétel, vagy leves? Nekem speciel nincs olyan húzásom, hogy e mellé még mást is kellett volna ennem. Szerintem Délkelet-Ázsiában pont erre megy ki a játék: egy jó nagy tál vizes tésztával feltöltik a belüket, és elvannak vele estig.

Akinek a főcím alapján nem lett volna egyértelmű, hogy ozzi-Floridában vagyunk, annak itt van egy kis Daytona Beach-flash:








Az utolsó volt a leglátványosabb (pont arról sikerült a legszarabb képeket csinálni...). 147 köbinches turbós "Renegade" blokk (bármi legyen is az...). A neve "Lucifer", és 125000 dollár (nem írtam el a nullákat). Ja; és 300/35-ös hátsó gumi van rajta. Megkérdeztem az eladó-srácot, de nem tudta megmondani a tengelytávot. (Én olyan 2.5 méternek saccoltam ránézésre...). 45 fokos villaszög. Tulajdonképpen mindent elkövettek, hogy a motor használhatatlan legyen - 125 ezerért. Egy csőrös-nyerges Scania biztos, hogy kisebb helyen csinál meg egy Y-t...

...


Leértem a bíccsre...



Zsuzsiék meséltek erről, mielőtt elindultam. Igaza volt Andrásnak: Bondi Beach csipás macska nem lehet ehhez a Surfers Paradise-hoz képest... (Persze amaz lehet, hogy híresebb, úgyhogy buksisimi a sydney szörfösöknek: "Jól van kisfiam; örüjjé!") Mindenki el tudja képzelni, hogy ez milyen lehet, ha már ott is a földről kellett felszedni az állkapcsomat. Öööööö... Nem: mégsem tudjátok elképzelni! Ilyet eddig még csak TV-ben láttam, és akkor is azt hittem, hogy CGI... A víz pedig 25-26 fokos. Május elején! Nagy élet ez, na! Aucklandieknek: Brisbane-től ez annyira van időben, mint a North Shore-tól az a szakadt Piha, vagy Muriwai. Ilyen nyálcsorgatós poszt is kellett már: ne mondjátok, hogy mindig csak sír a szám...

Na megyek. Mártózom még egyet az elbaszott két méteres hullámok között. Ha végül tényleg ideesz a rosseb élni, akkor végre lesz motivációm rendesen megtanulni szörfözni.



...


Kolbászoltam még egy kicsit a faluban este; ilyenkor egy bazi nagy búcsúvá változik a hely (bár mondjuk nappal is az). Az egész arról szól, hogy egyél, igyál és költsd a pénzt minden elképzelhető és elképzelhetetlen faszságra. Most szerdán "night market" is volt; el is követtem azt a hibát, hogy végigmentem rajta. Ezt a tengerparti sétányon rendezik, és kártyajóstól a bizsuáruson és aromagyertyáson keresztül a bio-kecsketej-szappanig minden értelmetlen baromság képviseltette magát (voltatok már vásárban; tudjátok, hogy milyen). Most visszajöttem a Cheers-be, és épp megbeszéltük a belga roomie-mmal, hogy holnap vagy holnapután tényleg menjek el szörfözni, ha már ilyen kevés időm van itt - akármilyen drága is a deszka-bérlés (ő napi 2 dollárért kapott Balin, itt meg 30). Azt is mondta, hogy ezek a hullámok igazából nem is jók, mert a partra párhuzamos a hullámfront, és az egész hosszon egyszerre törnek (ahogy elnéztem, ez mondjuk tényleg igaz). Van viszont kicsit délebbre egy másik beach (Burleigh Heads), ami ÉNY-DK irányú: ott rézsútosan érkeznek a hullámok (az LP is írja, hogy right-hander-ek), és ezért a törés előtt haladva az egész hosszuk végigszörfözhető. Még alszom rá egyet, mert holnap eredetileg valamelyik szomszédos vidámparkba akartam menni.




Ja! Mielőtt elfelejtem: láttam itt délután 2 bedroom-os, 2 fürdőszobás apartmanokat már 1.2 millió dollártól. (A most épülő Hilton Tower projekt utolsó szakaszának a lakásait árulják.) Tessék vinni (hamar, hamar, mert elfogy!):