2010. december 31., péntek

Boldog új évet mindenkinek!

Na. Nem titok már, hogy Apámnak valószínűleg infarktusa(i) volt(ak) az elmúlt 3 hétben. Január közepén valószínűleg bypass-műtétje lesz.

Arra ez a kurva nagy bizonyosság, hogy pillanatnyilag a Honvédkórházban van, és még egy kibaszott szelet papírt nem láttam leírva arról, hogy végülis pontosan mifasz baja van, miért szállították a Váciból a Honvédba, és egyáltalán mit terveznek csinálni vele...

Egyet viszont már alá kellett írnia arról, hogy tudomásul veszi azt, hogy a Honvéd egy gyakorlókórház, és a beszállítása, valamint a kiengedése napjai közül csak az egyiken kap reggelit/vacsorát...

Ma hazaengedik a kórházból. Egy nappal a műtét előtt kell újra bemennie. Ha ma nem adnak VALAMI zsírpapírt, amin le volna írva, hogy mi a picsáért engedik haza, akkor beszélek a rá kirendelt sebésszel, mert legalább neki megkaptuk tegnap a telefonszámát...

2010. december 29., szerda

Meglepi

Most egy darabig Magyarban vagyok. (Előre láthatólag január végéig.) Lesz elintézni-valóm bőven, úgyhogy nem ígérem, hogy bárkit is meg fogok keresni. Aki találkozni akar velem, az megtalál Dunakeszin, vagy a 06 30 527-4398-on!

2010. december 20., hétfő

Rágcsálni való

Ma egyszerre értem haza a főbérlőmmel. Két hónapja szereztek maguknak egy nápolyi masztiff kölyköt.

a kép csak illusztráció


A neve Tiberius (nekem csak Tibi). Cameron (a főbérlő) tiszta ideg volt, mert Tibi ma rágta szét másodszor a TV-kábelt, úgyhogy megint elment az adás. Szerencsére én már egy éve nem nézek TV-t.

Csupa öröm egy kutya a háznál...

2010. december 18., szombat

Felső tagozat

Az elmúlt hetek zavaros posztjai annak köszönhetőek, hogy leszabályzásig pörögtem az irodában.

Először megpróbáltam kikérni egy hét szabit, hogy gatyába tudjam rázni magam. Nem adtak. Két hete odáig fajult a dolog, hogy kénytelen voltam kiállni a főnöknőm elé azzal, hogy mostantól egy hétig sztrájkolni fogok: megmondtam neki, hogy elmegyek a háziorvosomhoz, és kiíratom magam egy hétre. Ez megtörtént, de vele megnyertem azt is, hogy elküldtek egy cég által fizetett "tanácsadó irodához", ami azzal hivatott foglalkozni, hogy a problémákkal küszködő alkalmazottaknak támaszt nyújtson... :)

Ennél precízebben maga a tanácsadó cég sem pozícionálja önmagát a külvilág felé. Profiljukban azt hirdetik, hogy embereik segítenek munkahelyi stressz, családi problémák, játékszenvedély, alhoholizmus, stb. megoldásában. Elmentem. Máig nem tudom, hogy a nő, akivel ott beszéltem ügyvéd volt, vagy pszichológus. Sok hasznosat nyilván nem mondott, de attól még megdöbbentően intelligens volt kiwi nő létére.

A foglalkozás után egy nappal bementem az iroda melletti kávézóba a főnöknőmmel, és az ő főnökével beszélni, hiszen ebben megegyeztünk előtte. Fél óra beszélgetés után a nagykutya otthagyott minket, és ketten maradtunk. Újabb fél óra beszélgetés alatt megint annyi politikát tanultam, mint még soha... Az ő javaslatára másnap megnéztem az Invictus című filmet. Zsuzsi már lebloggolta a múlkor. Film még ilyen erővel nem hatott rám... Feltétlenül nézze meg mindenki!

Az ügyvédnő/pszichológusnő ugyan a következő foglalkozáson elárulta nekem, hogy annak idején az All Blacks csapata (állítólag szándékos) ételmérgezéssel hátráltatva játszotta a döntőt, de ez csak még élesebb megvilágításba helyezi az akkori szituációt. (Persze ez olyan tény, ami egy hollywoodi filmet eladhatatlanná tenne, úgyhogy nem is tehették bele.)

Egy szó, mint száz: rájöttem, hogy a politika bámulatos dolog. Embereket egészen rövid idő leforgása alatt a mennybe emelhet anélkül, hogy egy buznyák értéket termelnének a világon bárkinek. Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy a magasból egy pillanat alatt a poklok mélyéig is zuhanhat bárki - szintén a politika keze által. Jó tehát résen lenni.

A sztrájkom e hét közepén véget ért. Most éppen azon gondolkodom, hogy hogyan kérjek a cégnél fizetésemelést...

Luxusautó

Nem. Egészen biztos vagyok benne, hogy mégsem hülyültem meg.

Előbb demonstrálom ezt mindenkinek, akit érdekel, aztán lehet, hogy írok még egy posztot, amiben elmesélem, hogy mit tanultam az elmúlt két hétben a felső tagozatban.

Most azonban újra a régi Jocó következik...

A kibaszott Legend-del már megint csak a szopás van!!! Hetente kellett takarítani az akksi saruját, hogy megfelelő feszültséget kapjon a gyújtás is, mert az eloxidálódott póluson nem jött átt elég teljesítmény, hogy az önindítón kívül még a gyújtásnak is jusson belőle. Magyarul: nem indult a köcsög.

Ebből kifolyólag rutin-műveletté finomítottam a "motorháztető fel - porszívócsővel kitámaszt - 10-es kulcs, drótkefe, és csiszolópapír elővesz - pólus lekefél - saru le - megpucol - saru fel - autó indít - szerszámokat elrak" mozdulatsort. Bütyöknek, az autószerelés Zen-mesterének köszönhetően a pólus és a saru közé végül egy apró lemez-darab, rá pedig olaj került a folyamatos és kifogástalan kontaktot elősegítendő.

Három nap állás után azonban a folyamatos és kifogástalan kontakt ellenére sem indult be a görény. Telefonos segítség (Bütyköt szeretném felhívni, Vágó úr!) után világossá vált, hogy két potenciális problémával állhatok szemben: vagy tényleg szar az akksi, vagy valami az egyébként is gyenge akksit folyamatosan szívja. Láttam én már karón varjút: volt olyan haverom, akinek az utastér-világítás elhalványító elektronikájának a zárlata szívta le minden éjjel az akksiját egy héten keresztül, hogy minden reggel egészséges stressz-oldó kurvaanyázással indulhassanak a dolgos hétköznapok!

Mivel hasonló esszenciális extrákért a Hondámnak sem kell a szomszédba mennie (gyárilag tele van baszva minden elektronikus hülyeséggel, ami elromolhat és adott esetben zárlatosan leszívhatja az akksit), ezért szükség lesz némi diagnosztikára, hogy a hiba forrását feltárjam. Le kell mérni a nyugalmi áram-felvételét az autónak, na! Ezt az első adandó alkalommal meg fogom tenni, amint eláll az eső.

Ha nem szívja semmi az akksit, akkor veszek egy másikat, és megint lesz egy remek autóm. Ha valami élősködik az akksin, akkor viszont újra felizzik a Bütyök-hotline, mert nem tudom elképzelni, hogy ennek a büdös ribancnak a javítására még egyszer elpazaroljam a tehetségemet.

Szerencsére ugye tanultam az egyetemen a redundáns rendszerek megbízhatóság-növelő technikáiról, úgyhogy van még két faék-egyszerűségű, szikla-szilárd backup-autóm, amiket ilyen esetekben mellényzsebből húzok elő, és akár atom-támadás után is elindulhatok velük a munkába anyázás nélkül...

2010. december 10., péntek

Bölcsi, ovi, és általános

Mivel egyre nagyobb a forgalom ezen a blogon, ezért megint tisztába kell tegyek valamit. Ha még nem tették meg, akkor a magyarországi regulárok legyenek szívesek most elolvasni ezt!

Akinek nem inge, az úgysem veszi magára. Amikor elkezdtem írni, akkor ez volt a blog alapköve. És most is ez.

Mindenki saját felelősségére olvassa tovább ezt a posztot, mert meghülyültem! Ez megint csak egy napló-bejegyzés lesz, ami kizárólag magamnak szól. (Azért remélem, hogy öt év múlva ezt a posztot is be tudom majd linkelni az aktuális pillanatban...)

Az ember dolga öt éves koráig az, hogy megtanuljon járni és beszélni. Hat éve élek Zélandon, és az első ötben megtanultam.

A következő öt év arról kell, hogy szóljon, hogy írni-olvasni kell tanulni. Szerintem hat éves koromra már olvasni is nagyjából tudok. Most írni szeretnék. Valamennyire már megy ez is, de még nem tökéletes. Az a bajom, hogy már most szeretném elkezdeni a középiskolát, hogy magamnál nagyobbakat korrepetáljak... Szeretném, ha mindenki rám szólna, hogy még pisis alsós vagyok! De nem az alsósok, hanem a nálam nagyobbak!!! Sajnos én még nehezen tudok különbséget tenni köztük. (Azért igyekszem.)

A lényeg, hogy nem akarok senkit járni tanítani. És aki a gatyámba kapaszkodik, hogy úgy próbáljon meg felállni, abba bele fogok rúgni. Sajnos el fogom követni azt a hibát, hogy belerúgok abba is, aki csak azért nyúl a seggemhez, hogy engem segítsen felállni. Tőlük már előre bocsánatot kérek.

Akiket most alsóban megverek, azok közül biztos lesznek jó néhányan, akik később a barátaim lesznek. És remélem, hogy nem fogom bánni, ha később jogosan jól pofán basznak a régi sérelmekért...

...


Bazmeg, de szarul írok még...!

2010. december 6., hétfő

Agile Life Management

Ez a poszt most csak magamnak szól. (Végülis ez egyfajta napló is, vagy mi...) A nem IT-sok úgysem tudják, hogy mi az az "Agile". Az IT-sok meg úgyis biztos, hogy hánynak tőle (akár bevallják maguknak, akár nem...). Gyakorlatilag mindegy is, hogy tudjátok -e, mert úgyis mindenki azt fogja gondolni, hogy meghülyültem - függetlenül attól, hogy érti -e az "Agile"-t...

Akkor kezdem...

Megint ki kell javítsam magamat: nem tanultam meg mindent ahhoz, hogy politikus legyek. Nem lehet mindent megtanulni. Lehet egy élet-hosszon át tanulni, és minden nappal egyre jobbnak lenni: ezt fogom csinálni.

Rájöttem, hogy az élet gyakorlatilag egy kurva nagy Agile-project. Vagy Parlament. Vagy sakk-játszma. Vagy póker. Vagy szobafestő-pemzli. Vagy papucs orrán pamutbojt... ;)

És arra is rájöttem, hogy ha egy kicsit felpörgetem az agyamat, és nem vagyok lusta felemelni a valagamat, akkor egészen jól tudom menedzselni. Ha csupán ennyit kaptam volna is ettől a 12 év IT-tapasztalattól, ami mögöttem van: már azért megérte volna. Szerencsére azért pénz is járt vele (nem is túl rossz).

Mindeddig a szenvedély hiányzott ehhez a felismeréshez. Szenvedély a munkám iránt. Most valahogyan megtaláltam... Félreértés ne essék: még mindig nem gondolom, hogy az egésznek bármi értelme lenne, vagy hogy az egész kibaszott iparág többet számítana, mint egy pár dingókutya-vese! Egyszerűen csak jó játék az egész...

Scarface

Andrással az új, tér-növelő (1m x 2m-es) tükrömet cipeltük be a nappalimba néhány órával ezelőtt. Sikeresen szét is kúrtuk vele a mennyezeten levő lámpa búráját. Mivel okosan felnéztem a csörömpölésre, ezért megnyertem egy jó 20 dekás szilánkot a pofám közepébe. Ha másfél centivel feljebb kapom, akkor pont kiveri a jobb szememet. (Ezzel ugyan a vakok között még mindig én lennék a király, de ennek akkor biztosan nem éreztem volna át a jelentőségét...)

További számok következnek: 1 deci vér kiömlése után elszorítottam a sebet. András bevitt az ügyeletre. 4 óra alatt 3 öltéssel varrtak össze. A művelet ugyan 10 percnél többet nem vett igénybe, de először a váróban vártunk legalább egy órát. Aztán 2 ellátó szobában fektettek egymás után ágyba, mielőtt hozzám nyúltak volna. (Mindkettőn elaludtam 10-10 percre...).

Végül toltak egy fecskendő Lidocaint a szemem alá, aztán megstoppoltak.

Al Pacino bekaphatja! Sőt: Stallone, Schwarzenegger, és Bruce Willis is! (Chuck Norrison még gondolkodom: nem akarom megkockáztatni az ő haragját, mert lehet, hogy olvassa a blogot...)