2020. január 30., csütörtök

Kalpitiya albumok

Na itt van még néhány kép és videó a merülésekről, meg csak úgy....

2020. január 25., szombat

Reggel 8-kor a lagúnában...

Hát így verettem akkor, amikor mások lusták voltak felkelni a reggeli szélhez...

Első

Második

Harmadik

2020. január 23., csütörtök

Óda a kiteozáshoz

Sajnos véget ért a nyaralás... :( Igazából ennél a két hétnél több már sok lett volna, mert toltam a kiteozást ezerrel. Eredetileg volt egy olyan elképzelésem, hogy majd egy kis Sri Lanka-nézés is bele fog férni, de mivel a két hét alatt VÉGIG volt szél, és a nézelődős turizmus a kiteozástól vette volna el az időt, ezért inkább lemondtam róla. Így két Sri Lankás nyaralás után még mindig fingom nincs az ország látnivalóiról, de viszont legalább eljutottam arra a szintre, hogy már előfordul, hogy közepes ugrások után is talpra érkezem - és haladok is tovább.

Na itt álljunk meg egy szóra! Nem titok, hogy azért kezdtem a kiteozásba, mert véletlenül láttam egy YouTube videót, ahol egy csóka kite-tal röpköd fel, s alá. (Ezt ni!)

Nem tudom, ki hogy van vele, de én ezt legalább tízszer néztem meg újra, és újra - max. hangerőn, fejhallgatóval és leszakadt pofával. (Ergo zéró kiteos ismerősöm volt, aki erre kapacitált volna - és pontosan ugyanennyien segítettek a kezdeti lépésekben...)

Mikor ezt a videót láttam, még nem tudtam, hogy ez az a szint, ami az autózásban a Formula 1. Ne tévesszen meg senkit, hogy amit a kiscsákó művel, az a világ legtermészetesebb dolgának tűnik: ez a kis csíra háromszoros "King of the Air"-világbajnok, 15 éve kezdte a sportot, és ezt csinálja főállásban (az egészben a legfelháborítóbb az, hogy ezért még fizetik is...) A "King of the Air" egyébként a Red Bull által évente Fokvárosban megrendezett VB, ahol kis leegyszerűsítéssel a feladat az, hogy minél magasabbra kell kilőni magadat a kitetal...

Most, hogy én is belekóstoltam az ugrálásba, módosítanom kell az álláspontomon, miszerint a vízre esni jó, mert az puha... Nem mintha én még csak akár meg is közelíteném azt a magasságot, ahová ez a Kevin Langeree, meg a többi elmebeteg felrepül... (Ugye senki nem gondolja komolyan, hogy ezek a versenyzők bármennyivel épebb elméjűek lennének, mint az, aki beleül egy Formula 1-es autóba, és azzal egy pályán másik 20 vadállattal együtt háromszázzal száguldozik?)

Szóval 4-5 méter magasról a víz is elég kemény tud lenni. Arról nem is beszélve, hogy onnan beleesve az már az ember orrába-légzőcsövébe is betolul, ha nem jól veszi/fújja ki a levegőt... Aztán van, hogy az ember ráesik a deszkára... (ha már egyszer az is útban van) Azt nem is igazán szeretném megtudni, hogy milyen 20-25 méter magasról esni, ahová a vér-profik katapultálják magukat. Négy éve például az angolok fő-menő versenyzőjének a King of the Air-en kiesett a szél a kite-jából egy figura közben, és úgy 20 méterről csapódott a vízre - tulajdonképpen szabadesésben. Azzonal elájult, és mire a többiek kihalászták, már elég sok vizet tüdőre vett, úgyhogy a kórházban a doktorok egy hétre mesterséges kómába tették, hogy túlélje. (Túlélte... Itt, meg itt vannak róla a cikkek - videóval az esésről...) Szóval a 20 méter magasra röpködésről lemondok, mert így két hét alatt is rengeteg sós vizet szívtam fel, és annyi kék-zöld foltot szedtem össze, amennyit utoljára kamasz-koromban, amikor mind BMX-banditák akartunk lenni a Csepel biciklikkel (Camping, és Tacskó - ha a kedves olvasó elég idős ehhez... Mivel itt zárójelben vagyok még mindig, ezért hozzáteszem, hogy nekem Skolnyikom volt, ami már akkor a "lightweight" konstrukciós elveknek megfelelően készült, és ezért gyorsabban is lehetett vele csapatni! El is tört a picsába a papír-vékony acélváza...)
Szóval nem biztos, hogy baj, hogy vége ennek a nyaralásnak, mert lehet, hogy egy hét múlva már a kerekes széket kellene ugratnom...

Ez a játékszer viszont akkor is bámulatos! Nincs még egy olyan technikai sport a világon, ahol ennyire egyszerű kellékekkel ilyen komplex, és változatos módon lehetne kihasználni a mechanika és aerodinamika által nyújtott lehetőségeket! Milyen már az, hogy eleve nincs benne sehol egy számítógép, vagy mikroprocesszor?!? Ma már nem hogy a Formula 1-ben/Moto GP-ben, de még a családi autóban/bevásárlásra használt szaros robogóban is kell legyen egy - vagy több - ECU. (Nem tartozik szorosan a tárgyhoz, de nemrég olvastam egy cikket, miszerint a közép-nyugati cowboyoknak éppen tele lett a faszuk azzal, hogy a lerohadó traktorjukhoz is laptoppal érkezik dollár-ezrekért a szerelő, úgyhogy inkább vesznek maguknak 30-40 éves traktort fele annyiért, mert abban nincs komputer, és maguk is meg tudják szerelni...)

Szóval itt van ez a sport, ami gyakorlatilag arról szól, hogy egy egyszerű bottal írányított szárnyon lógva húzatod magad, hogy a vízen szörfözz! És még fel is tusz vele repülni!!! Hát nem zseniális??? Aranyba kéne foglalni a nevét annak a maréknyi megszállottnak, akik feltalálták hozzá a felszerelést!!! (Itt van róluk a riport-film.)

És ez faék-egyszerűségű cucc (maga a kite) is annyira sokszínű tud lenni - attól függően, hogy milyen az alakja/mérete, hogy hihetetlen! A kiteos társadalom szinte a műrepüléssel rokon terminológiával beszél róluk... (turning speed, lift, boost, low-end, stb...) Most volt szerencsém kipróbálni néhány fajta kiteot; már tudom is, hogy milyet szeretnék legközelebb... :) Szerencsére a kite-gyártó iparág éppen most jár abban a korszakában, amikor a szabadverseny (-mentes kapitalizmus) még nem falta fel sok-száz kis manufaktúrát, amikben egykori (vagy aktív) kiteosok teszik bele szívülket-lelküket (meg főleg a tapasztalatukat), hogy minél faszább kiteokat kaphasson a közönség. (Lásd: a háború utáni évek amerikai autó-ipara.)

Na abbahagyom végre, és a következő posztban szófosás helyett videók jönnek majd, amik magukért beszélnek. (Képekre nem is lesz szükség...)

2020. január 12., vasárnap

Kalpitiya reloaded - 1.

Nah; itt vagyok megint Pongo-Pongon!!! Ezúttal sajnos önköltséges konstrukcióban, mert A Cég nemhogy nem finanszírozta a repjegyemet, de ráadásul nem is hosszabbította meg a szerződésemet, úgyhogy az újév beköszöntével csóriger munkanélküli lettem.

Mivel tavaly augusztus óta már vágom ezt a kiteozás témát, mint flex a kekszet, ezért úgy éreztem, hogy a hirtelen rám szakadt rengeteg szabadidőt eltöltendő (és a szürkeországi tél melankolikus terhelését kompenzálandó - avagy az ereim felvágását elkerülendő) megint eljövök Sri Lankára izzadni, meg kiteozni.

Közben a kite-felszerelésem is kiteljesedett, tehát most már saját cuccal kerekedtem fel. Így a bérelt felszereléssel járó extra költség-vonzatot és a hozzászokás kellemetlenségét elvileg el tudtam volna kerülni - ha a saját cuccaimat valaha is használtam volna egynél többször... Spongyát rá; legalább MOST már beszoktam az új cuccoshoz. Ráadásul gyakorlatlan (lusta?) utazásszervezőként még utoljára belehajoltam az Oman Air gusztustalan lehúzásába is, amit a sport-felszerelés ürügyén sikerült rám verni. Egy szó, mint száz: ha valakinek kiteozás témakörben kezdeti tanácsokra van szüksége, annak szívesen segítek, mert ezeken mostanra átestem.

A szél-prognózis remekül nézett ki; kíváncsian vártam, hogy még mi tud beleköpni a tökéletesnek ígérkező nyaralásom levesébe... Az első két nap hibátlanul telt. Hosszú ujjú szörfös pólóban, hosszú szárú nadrágban, karimás-állpántos Pampalini kalapban, valamint a NASA által Vénusz-expedíciókhoz kifejlesztett naptejekkel még azt is sikerült elkerülnöm, hogy rögvest szénné égjek a trópusi napon. Így végre 2 teljes napig tudtam használni a 2 éve újonnan vett Cabrinha Switchblade-emet, amiben eddig mindösszesen kb. 80 méter futás-teljesítmény volt...

Harmadik napra viszont kiteljesedett az izomláz a combomban. Pont jókor, mert tegnap reggel egy lehajolással úgy meghúztam a derekam is, hogy percekig le sem tudtam feküdni. Azóta lazulás van; remélhetőleg két nap szünet alatt elmúlik az izomláz, meg a húzódás is. (Erre minden esély megvan, hiszen amíg tegnap még úgy közlekedtem itt a faluban, mint egy 80 éves mozgássérült, aki beszart, ma hajnalra - amikor ezeket a sorokat írom - már egész jól vagyok...)