2021. május 21., péntek

Volt egyszer egy férfiasság

Filmajánló! Szerencsére a COVID megadta a kegyelemdöfést az egyébként is utolsókat rúgó, szinte kizárólag vagy szuperhíró-múvikat, vagy sunnyogva feminista propagandát sulykoló filmiparnak, tehát nem maradunk le semmiről, ha újra nézzük a régi jó filmeket, amiket egyébként is elfelejtettünk már. Ezekben ráadásul felnőtt fejjel újabb jelentésrétegeket fedezhetünk fel.

Éppen ezért egyszer csak eszembe jutott, hogy meg kellene nézni a "Volt egyszer egy Vadnyugat"-ot - most eredetiben, mert amikor legutóbb láttam, még nem beszéltem angolul... :)

A klasszikus filmekkel általában az a baj, hogy azokat a saját kis 40-50-60-70 évvel ezelőtti környezetükben kell értelmezni, és az akkori lehetőségekhez illeszkedő elvárásokkal nézni. Nemrég láttam a Navarrone ágyúit is: na az például ilyen volt. Vagy elég csak bármelyik régi James Bond filmre gondolni. Sajnos általában vagy a technikai lehetőségek, vagy - ha tényleg nagyon régi a film - a színészi játék miatt is lépten-nyomon kilóg a lóláb.

Na a "Volt egyszer egy Vadnyugat" NEM ILYEN! Egyedül a képminőség zavaró, de még azzal együtt is olyan erővel szippantja magába az embert a hangulat, hogy egyszerűen képtelen voltam fintorogni miatta. Nem fogok itt film-elemzést tartani, mert erről az 50 éve méltán ragyogó állócsillagról tényleg mindenki elmondott már mindent. (Talán csak annyit, hogy nekem most esett le a tantusz, hogy Charles Bronson igazából egy gyenge közepes színész volt; ebben a szereplő-gárdában egyértelműen ő a leggyengébb láncszem...)

Más okból hoztam ezt most fel. Majdnem 3 hónapja vagyok már újra Magyarban. Az eddigi élményeket ülepítve kezd megfogalmazódni bennem valami, ami nagyon zavar. Nem azért, mert másra számítottam, hanem azért, mert beigazolódott a sejtésem, amiről szívből reméltem, hogy téves.

Arról van szó, hogy sajnos ebből az országból is teljesen eltűnt a nőiesség után most már a férfiasság is. Az idáig vezető folyamat Angliában nagyon látványos volt. (Új-Zélandot nem mondom; az teljesen más tészta. Ott soha nem is voltak sem igazi nők, sem férfiak.) Magyarország viszont csak szép csendben, láthatatlanul szívta fel azt a sok híg fost, ami Európa nyugatabbik feléből, illetve Amerikából beszivárgott.

Tudom, hogy ezt a posztot csak nagyon kevesen fogják érteni. Biztos túl öreg is vagyok már... Nekem mégis fáj, hogy utoljára a hetvenes években készültek olyan filmek, ahol a férfiaknak ráncos és szőrös volt a pofájuk, gránitból volt a faszuk, és patika-mérlegen mérték ki a szavaikat.

Bronson 47 éves volt, amikor csinálta ezt a filmet; Henry Fonda 53. Ehhez képest ma ők a nemzetközi férfi-ideálok:



2021. május 10., hétfő

Middle-Earth Sauvignon Blanc 2019

Nah! Gyorsan text editorra vetem e néhány sort, amíg még tart az ihlet, meg a flow, amit ebből a fél palack kiwisavból kölcsönöztem. (Nem mertem meginni az egészet a múltkori incidens miatt...)

Szóval toltam egy Farfalle Calabrese-t, és felpattintottam hozzá a fent nevezett nelsoni bort. (Talán valami rosé jobban ment volna hozzá, de annyira ki voltam már szomjazva egy kis kiwisavra, hogy leszartam a racionális megérzésemet.)

Egy: soha többé nem veszek farfallét; szerintem ez az a pasta, ami SEMMIHEZ nem jó. Ahhoz túl sima, és egyszerű, hogy sűrűszósz-hordozó legyen; ahhoz meg túl rövid, hogy a gyenge olajos szószokat tartsa. Rendesen megfőzni sem lehet, mert mire a közepe al dente lesz, addigra a végei meg túlfőnek. Na mindegy; ez csak az én személyes véleményem; lehet, hogy másnak bejön...

Kettő: az elhangzottakat némi fenntartással kell kezelni, mert ugye több, mint két hónapja (ASSSSZTAKURRRRVA!!!) nem érte kiwisav az ízlelőbimbóimat, tehát valószínűleg a referencia-pontom egy kicsit elmászott azóta.

Három: nem túl lényeges, de kínomban (mivel elfogyott az előző puccosnak kinéző olivaolajam) vettem egy üveg Floriol extraszűz olajat, ami igen kellemes meglepetést okozott. (Ugye az EU-s szabályozás miatt már csak arra lehet ráírni, hogy extraszűz, ami tényleg az.) Ilyen komoly, kifinomult kiöntő csőrt az általam végiglakott 3 kontinens egyikén sem találtam olivaolajos üvegen; ez volt az, ami lehetővé tette, hogy lézeres precizitással tudjam adagolni az olajat a tésztára; nem kellett elúsztatni az egész cuccot a tányérban! Ez az, ni:

Na de a poszt főszereplője a bor... Lássuk, hogy mit ír róla az AbOvoWine.com, ahonnan vettem:
"A bort könnyedség és a halvány szalmasárga szín jellemzi. A jelentős, 40-napon keresztül tartó aszály hatására a perzselt kövek, csalán és nyári virágok aromái mutatkoznak meg a borban. Ezek a jegyek a kortyban is megtalálhatóak, melyek mintegy hűsítő oázist képeznek a nagy nyári forróság ellen. A kellemes savasság és a sós jegyek, melyek a tengerpart közelségérő árulkodnak, rendkívül hosszú karakteres utóízt adnak a bornak."

A címke pedig ezt írja:
Az AbOvoWine.com most ünnepélyesen kap tőlem egy fekete pontot, amiért képtelenek voltak a nyáltól fröcsögő oázisos dumát elengedni. Le sem tagadhatná a marketing szöveg a női borosgazdát... (Trudy Shield).

Na de mit gondolok róla én?

Őszintén szólva egyszerűen nem tudok elfogulatlan lenni, mert tényleg úgy kellett már nekem egy kis kiwisav, mint egy falat kenyér (vagy oázis a sivatagban, hehe...). Olyan volt ez, mint amikor az első márciusi napon kimegy az ember motorozni: nem csinál semmit, csak egyenes vonalban krúzol, élvezi a napfényt, és áramlik az endorfin... Vagy egy adag hernyó a vérben. Valahogy így:



Megvan még a maradék Takács-hárslevelű - néhány napja ittam egy decit valamihez. Tudom: nyilván almát körtéhez, de azt kell mondjam, hogy kizárólag az élmény-faktort számolva az egyszerűen a kanyarban nincs. (Nem véletlenül nem a száraz tokaji borok lettek világhírűek, hanem az aszú...)

Ha tényleg csomót kellene keresnem a káka tövén, akkor csak azt tudnám most felhozni, hogy a 2019-es Középfölde a kiwisav-térkép édesebbik sarkában helyezkedik el (már-már félédes bornak mondanám...) Én inkább a savanyú-édeskéset szeretem, de ez már tényleg csak egyéni ízlés kérdése.

Egy szó, mint száz: honap gyorsan felszippantom a maradékot, mielőtt kimegy belőle a szénsav...