Buono!

Nah! Tegnap elmentem ebbe a kis boltba. Főleg guancialét akartam venni, de elfogyott, és csak jövő hét közepén lesz... (Gyengébbek kedvéért: a guanciale az egyik legelső alapvetés a tészta-zabálók konyhájában; ez olyan, mintha a magyar temékeket árusító boltban nem lenne darált paprika, vagy füstölt szalonna. Most vettem helyette pancettát, de az sajnos nem olyan...)

Volt viszont egy csomó parasztvakító faszság, ami ugyan olasz, de a konyhába korántsem nélkülözhetetlen (piedmonte-i mogyoró, bergamott lekvár, kapszulás(!) kávé, stb...)

Nagyjából egy percen belül levágtam, hogy ez minek köszönhető: az üzletben sürgött-forgott ugyanis néhány figura, akiket most csúnya mérnökként reprezentatív mintavételnek fogok tekinteni a tipikus vásárló-közönség összetételére vonatkozólag. Olyan karakterekről van szó, akik Gucciban, meg Versace-ban járnak, és elalélnak a fenszi olasz cuccoktól, de egyébként még Michelangelo Dávidjának a faszát is csak szalvétával fognák meg. Rögtön éreztem, hogy a thornton heath-i gettó szagát árasztó kapucnis pulcsimmal itt kilógok a sorból, és valószínűleg én vagyok itt az egyetlen, aki paradicsom-foltos necc-trikóban főz otthon...