2019. augusztus 11., vasárnap

Kalpitiya 1.

Na. Ezeket a sorokat éppen Kalpitiyából írom, Sri Lankáról. Az történt, kérlek alássan, hogy komoly üzleti úton vagyok, mert a cég kiküldött...

Szóval talán emlékeztek, hogy volt az az időszak, amikor a cég menedzsmentje visszafordíthatatlanul a korporetizálódás útjára állította a céget (igen, lehet, hogy új szó: most alkottam...). Én pedig ki akartam lépni, mert ehhez a látszat-tevékenységhez, ami most már itt nagyon erősen megy, nekem nem igazán fűlik a fogam. De aztán teltek-múltak a hónapok, és igazából arra eszméltem, hogy nem is olyan rossz ez. Mivel szemmel láthatólag abszolúte senkit nem zavar, hogy egy penny értéket nem termelt az egész csoportunk már hónapok óta, ezért tulajdonképpen csak be kell venni a leszarom-tablettát (pontosabban komoly fenntartó gyógyszeres kezelést kell folytatni), és mindjárt más színben tűnik fel az egész szitu. Ha az ember a lényegre koncentrál, akkor mérnöki szemmel észreveheti, hogy végülis most már a szinte zéró megtermelt forráskódhoz tartozik ugyanaz a napidíj, amit eddig valós produktumért számlázott a JOCO Software Ltd. Ha tehát a P (product) értéket r (rate) napidíjjal előállítva L (labour) munka befektetéssel érhetjük el, és mondjuk havi egységet valásztva az elért P értéke azonos r esetén indifferens a befektetett L mennyiségére, akkor jó mérnök-vállalkozó a lehető legkisebb L-t választja a tevékenységhez, mert akkor ugyanannyi alvállalkozói profithoz kisebb alkalmazotti mentális terhelés, vérnyomás-emelkedés, és neuron-roncsolódás tartozik.

Szóval az elmúlt hónapok arról szóltak a cégnél, hogy a gyengék kihullottak és puffogva elmentek máshova dolgozni, a magamfajta kötél-idegzetű, szocialista alvállalkozók pedig azon igyekeznek, hogy az egyszemélyes cégük alkalmazottja minél kevesebb erőfeszítést feccöljön a termelésbe.

Így esett, hogy majdnem egyedül maradtam a cégnél, mint szeteágazó belső tapasztalattal is rendelkező senior fejlesztő. Eközben - mint említettem - a cég fénysebességgel korporetizálódva alapított egy csoportot a - már létező - bangalore-i irodánkban, hogy az indiánoknak outsource-olja az egyre inkább favágó karbantartássá degradálódó munkánkat. Sajnos a "magas fokon integrált rendszereink" (értsd: átláthatatlan rakás fos) üzemeltetésének elsajátítása nem megy túl gördülékenyen náluk. Szerintem már kitaláltátok, hogy hova fogok kilyukadni...

Mivel nyár van, és ezért éppen senki sem ért rá a sok szabdság miatt, rám esett a választás, hogy kimenjek egy hétre az indiánokat tréningezni a szénbányászatra. Nekem több se kellett, hiszen én szívesen utazom más pénzén bárhova, hogy ott öt csillagos szállodában elhelyezve minden este puccos, sznob éttermekben zabáljam, meg sörözzem tele magam. Így is történt: a múlt hetet Bangalore-ban töltöttem nagy tapasztalatú tanácsadóként trenírozva az ottani srácokat. Két menedzserrel mentem, akik nap közben mítingeket tartottak, majd az estéket a fent említett ütemtervnek megfelelően töltöttük.

A megegyezésünkhez az is hozzá tartozott, hogy amint letelik a hét, akkor én megyek szabira, mert ha már éppen egy kőhajításnyira van, akkor átugrom Sri Lankára kitesurfözni.

Így is lett, tehát egy szó, mint száz: most épp itt fekszem a Pongo-Pongo szigeten Alulu kunyhójában, és csapatom a blog-posztot az egész napi kiteozás után... Erről már fotók is vannak, amiket a feszültség fokozásának az érdekében azonban majd csak később publikálok... :)

Egy hétig leszek itt, és ez alatt a kiteozáson és a sri lankai konyhával való ismerkedésen kívül nem számítok bokros teendőkre, tehát valószínűleg még lesznek posztok (de képek feltétlenül).

Stay tuned!!!

1 megjegyzés:

  1. Küldjed Jo Zsee Come az újabb posztokat, végül is jobban ismerem a srí lankaiakat Londonból mint mondjuk a Tirpákokat NYíregyháza környékéről! T.

    VálaszTörlés