Kiskarácsony

Na! Már-már háborús körülmények uralkodnak itt Szürkeországban, Európa vírus-inkubátorában - de már fél lábbal az Unión kívül. Gondoltam keyboardot ragadok, és nyomok valami gyors-jelentést.

Mindenki tudja, de azért leírok egy pár dolgot, hogy dokumentálva legyen itt az utókor számára. (Meg aztán nem utolsó sorban azért, hogy később visszaolvasva jókat röhögjünk rajta...)

Szóval az egész úgy kezdődött, hogy állítólag szeptemberben Borisznak megemlítették brit tudósok, hogy a kornavírus egy új, kb. 70%-kal virulenssebb mutációja ütötte fel a fejét itt Kent és Surrey környékén. Gondolom a színfalak mögött izzadva feszült lobbi lobbinak, mivel végül a kormány úgy döntött, hogy megtartja magának az információt (a művelt francia azt mondja erre, hogy "duly noted"...) Az elképzelés az volt, hogy karácsonyig már csak egy kis idő van hátra, úgyhogy addig felesleges ebből cirkuszt csinálni...

Sajnos a brit kormány nem matematikusokból, és mérnökökből áll (a brit sem...), akik amúgy ismernék az exponenciális függvény azon kellemetlen tulajdonságát, hogy kurva gyorsan emelkedik. Sőt: valószínűleg pókeres sincs közöttük, mert egy gyenge közepes Texas Hold'em hobbista is tisztában van vele, hogy egy közép-szar handet nem érdemes a riverig tartogatni, mert csúnyán pofára lehet esni vele. Ennek ellenére Borisz és csapata úgy döntött, hogy slow play-elik a lapjukat, és hogy, hogy nem, a vírus lemákolta őket karácsony előtt néhány nappal. (Lásd a grafikont.)

Erre gyorsan bevezettek egy addig nem létező, NÉGYES vírus-készültségi szintet, ami röviden azt jelenti, hogy mindenki maradjon a picsáján, és még karácsonykor se menjen haza családot látogatni (meg egyébként sehova máshova), majd dolgukat jól végezvén hátradőltek. A bejelentésre egy maréknyi EU-s ország rögtön lezárta a légterét a brit utasszállító gépek előtt, úgyhogy a karácsonyra hazautazni vágyó tömeg az új vészhelyzet érvénybe lépése előtti napon kis túlzással egymást taposta a londoni nemzetközi vasúti pályaudvarokon. Franciaországnak több sem kellett, és bezárta a vasúti-vízi menekülő útvonalakat is, mire 2 nap alatt nyilván több ezer kifelé tartó kamion is feltorlódott az innenső oldalon.

Azóta ugyan Franciaország bejelentette, hogy a 3 napnál frissebb negatív teszttel rendelkező személyeket beengedi az országba, de a sebtiben szögesdrótos lágerbe terelt 5000 kamionsofőr ezt már nem fogadta kitörő ovációval... (a közeli manstoni reptérre zárták be a szerencsétleneket)

Innentől most a magyar kamionosok helyzetéről tudok egyet s mást, mert a Facebookon probléma-megoldó csoport született a Waberer's magyarországi képviselői, a kamionsofőrei, és az angliai magyarok - élükön motorosok - segítségével. Első kézből jut el hozzám a breaking news, mert motoros cimbim, Batman, fekete VFR-jével a megmentő lovagok első hullámában volt: Szundinak és a Lókötő Józsinak már szenteste ételt-italt adott a kezébe. Egy taktáskányi cucc nem sok, de volt olyan motoros is, aki inzulinért ment, és telefonon szinkron-tolmácsolt a gyógyszertár és egy magyar kamionsofőr között... Azért is komoly eredmény ez, mert a helyi kivezényelt rendőrök vérmérséklettől függően vagy baszogatják-akadályozzák őket, vagy szemet hunynak az akció fölött... A jardok (és most már a katonaság) kivezénylésén kívül a kormányzatnak mindössze némi nyilvános picsogásra futotta: állítólag "a brit közlekedésügyi államtitkár – alig burkoltan bírálva a francia előírást – csütörtök délután arról számolt be, hogy az addig elvégzett 2367 tesztből mindössze 3 lett pozitív." - mindezt Twitteren, bazmeg.

Ezalatt a magyar kamionos társadalom a Waberer's-szel az élén - és helyenként a lengyel kollegákkal is karöltve - az angliai magyarok önkéntes adományaiból, és segítségével - Facebook-on koordinálva szabályos ellátási láncot állított fel. Azóta a környéken már általuk szervezett ideiglenes konyha is működik, ahol meleg ételt készítenek. Néhány magyar kamionos már szenteste töltött káposztát talált a nyerges ajtaja alatt. Egy csapat lengyel sofőr átvágta a drótkerítést, hogy a GPS-koordinátákra érkező motorosok-autósok be tudják adni az ellátmányt. A kivezényelt rendőrök hivatalosan blokád alá vonták a környéket, tehát nem magától értetődő a segítő szállítmányok célba juttatása. Voltak, akik az M20-as autópálya felüljárójáról dobták a csomagot az alul várakozó kamionosoknak.

Hát így megy ez ma itt a ködös Albionban. Mindezek fényében újra felvetődik bennem a kérdés: tényleg kell nekünk kormány, meg politikus, ha van Internet?

Céges sörözés

Sok víz lefolyt a Temzén azóta, hogy utoljára jelentkeztem...

Annyi van, hogy elkezdtem dolgozni egy aprócska cégnél. Mérsékelt összegért, de legalább a hangulat családias. Nem tudom, hogy mi sül ki majd belőle; egyelőre kivárok. Három főnököm van az uszkve hét fős cégnél.

A közvetlen felettesem Andy. Nálam kb. 5 évvel lehet fiatalabb, és beosztása szerint CTO, de jelentősebb távolságról is látszik, hogy igazából fingja nincs, hogyan kellene egy IT projektet/céget menedzselni. Hobbija a Flight Simulator-ozás, szóval képzelhetitek... A múltkor szóba jött, hogy elkezdtem siklóernyőzni. Ekkor felcsillant a szeme, hogy talán a repülés lesz a kapcsolódási pont kettőnk közt, de mikor kiderült, hogy ebben engem főleg az érdekel, hogy hogyan fütyül a szél a seggem alatt, ő pedig ehhez képest igyekszik minél távolabb maradni a fizikai magasságtól, a gravitációtól, a centrifugális erőtől, meg egyátalán mindentől, amivel egy repülő eszköz jár, akkor eléggé lelombozódott...

Steve a vezér; 60 körüli fazon. Sok vizet nem zavar azon kívül, hogy ő utalja havonta nekem a pénzt. Iszonyú büszke rá, hogy a "a szarból visszahozta a kormányzást a végére" - hogy egy igazi klasszikust is idézzek... (Ennek ellenére neki sincs semmi köze az IT-hoz, illetve annak menedzseléséhez.)

Van még Sarah, a marketing menedzser: tipikus angol szingli tehénke. (Bejövök nála, úgyhogy itt vigyáznom kell...)

Dick a sales-es/fő marketinges guru, és Steve mellett a másik fő-részvényes. Igazából ő a cég lelke, és mókamestere. Angol létére meglepően intelligens, művelt arc; kimondottan kellemes társaság!

Van még Dick fia, Elliot, aki szintén sales-es, és zsenge korából kifolyólag egy hangyafasznyival jobban érzi az IT-t, mint a nagyfejűek.

Végül pedig van Mark, aki egy 50 körüli fazon; ő az új supportos; 2 hete vettük fel. A CV-jét én nem olvastam, úgyhogy pontosan nem tudom, hogy ő mennyire van képben, de az a gyanúm, hogy ő is inkább domborít a PR-fronton, mint a szakmában...

A vírus-cirkusz óta bevezetett gyakorlat szerint szerdánként járunk be az irodába heti egy napra; egyébként mindenki hómofiszozik. Ezen a héten az irodai munkanap átcsúszott csütörtökre, mert Dick és Elliot most jöttek haza Olaszból. Sarah ma korán letiplizett, úgyhogy négyen - Dick, Elliot, Mark, és én - lementünk sörözni a sarki pubba. Ott még befutott Elliot orrkarikás csaja is, Daisy. Neki az anyja 3/4 részben orosz; javasoltam is neki, hogy sokkal kúlabb lenne, ha Tatjanának, vagy Natasának hívná magát. Megígérte, hogy elgondolkodik rajta...

Ez viszont mind mellékvágány; a lényeg, hogy bevertünk már két-három pint Brewdog Punk IPÁ-t, és harsányan röhögcséltünk, amikor Dick felém fordult, és az ő tipikus szarházi vigyorával a képén azt mondja:

- Tudod mit mondtam Steve-nek az interjúd után?
- Mit???
- Azt, hogy ennek a faszinak az akcentusa Sylvester Stallone, és Lugosi Béla között van valahol...

Percekig fuldokoltam a röhögéstől...

Big Mac helyett...

...most ez az új kedvenc drive-through menüm:

 

Mesés Kelet

Lassan kezdek visszarázódni a trópusi nyaralás után a kiábrándító dél-londoni hétköznapokba. Egészen meglepő, hogy most annyira nem fájdalmas a dolog, mint szokott lenni. Ennek minden bizonnyal az az oka, hogy nem kellett munkába állni. (A minap összefutottam a volt kollegákkal is, és érdekes módon most annyira nem kapartam a falat a sok IT-s beszélgetéstől...)

Azt kell mondjam, hogy a munkanélküliség csak akkor kellemetlen, ha az ember lépés-kényszerben van (értsd: le van égve). Így, hogy ráér pénzt keresni, egy csomó apróságot tud élvezni, ami amúgy elkerüli a figyelmét a nagy stresszelésben...

Itt van mindjárt a hely, ahol lakom. Dél-London a hagyományoknak megfelelően erős versenyben van a keleti kerületekkel a "Legsittesebb Angliai Hely" büszke címéért. Újabban elhúzni látszunk, mert az elmúlt hónapban két késelés is volt itt a szomszédban: egy az east croydoni pályaudvaron, egy másik meg két hete Streathamben. Úgy tűnik, hogy a drog-háború mellett most már a dzsihádista elmebetegek támogatását is érezni ezen a késeléses-fronton. (Érdekes módon a robogós bűnözés most visszaszorulni látszik, amióta a rendőrök úgy zárják rövidre az autós üldözést, hogy egyszerűen fellökik a köcsög kis robogós fekákat... Ez mondjuk csak az én érzésem, de az is lehet, hogy csak nem kap elég publicitást már a dolog.)

Szóval ott tartottam, hogy a sok negatívkodást sutba dobva éppen igyekszem megismerni lakóhelyemet. Az utcán járva a fenti fejlemények tükrében igyekszem mindig vastag falú hátizsákot hordani; ha másért nem, legalább azért, hogy a potenciális áldozatokat kereső arabok látóköréből kiessek. (Az eddigiek így visszaolvasva meglehetősen migránsozás-szagúnak tűnhetnek, de én jól megvagyok a magam kis libsi-rasszista világnézetemmel: a primitív magyarországi politika dogmatikája ellenére ez a kettő nem egymást kölcsönösen kizáró nézőpont.)

Köztudott, hogy az idegen kultúrákkal való ismerkedés alapköve, és legkellemesebb része a zabálás. Újabban Croydonban jártamban-keltemben (elsősorban Csabi segítségével, aki immár 5 éve lakik ezen a lepratelepen, tehát jól ismeri a járást) próbálok nyitott szemmel (és gyomorral) közelíteni a közel-keleti konyhához - ami eddig nem tartozott a kedvenceim közé. (Főleg azért, mert olyan moslék kebabokat sehol máshol a világon nem lehet kapni, mint itt Londonban...) Csabi viszont mutatott egy-két helyet, ami joggal keltette fel a figyelmemet.

Az egyik egy kis naan-sütő üzletecske, ahol mindig friss, meleg, ropogós naant lehet kapni. Ugyan az aljas eladók nejlonzacsóba toszva adják oda, hogy mire hazaérsz vele megszikkadjon, de én rájöttem, hogy széttépve, és a kenyérpirítóban egy kicsit visszamelegítve ugyanúgy új életet lehet bele lehelni, mint a döglött kenyérbe.

A naanhoz pedig a közvetlenül mellette levő üzletben, a TFC-ben (Turkish Food Centre) lehet kitűnő, poharas trutymókat kapni, amikbe belemártogatva isteni reggelihez juthatunk.

A TFC egészen bámulatos: MINDEN van, ami a mediterrán/közel-keleti konyhához hozzátartozik. Még igazi magyar fetát is találtam! (Hehe)

(Ugyan nem tudom, hogy miért "double cream" van ráírva...)

Na szóval a TFC-ből eddig a következő trutymókat kóstoltam (még nagyon az elején járok a történetnek, mert az üzlet egy egész hűtőszekrényt szentel a témakörnek):

• baba ganoush: füstölt padlizsán alapú cucc, tehát úgy kezdődik, mint a székely vinete: a - lehetőleg nyílt tűzön - szénné égetett padlizsánokkal. Az araboknál több variációja létezik: joghurttal, citromlével, tahinivel, chillivel lehet pimpelni. Zseniális!
• hummus. Ezt mindenki ismeri, de én most extrázni akartam, úgyhogy limeos, korianderest vettem. Koktélparadicsomot eszem hozzá. Hibátlan...
• muhammara. Csípős paprikás, diós. Kurvajó! Állítólag szíriai eredetű; benne a paprika is "aleppói paprika"
• cemen. Mondjuk ezzel pont átbasztak. Ez valami török cucc, és gusztustalan íze van, mert azzal a penetráns szagú, undorító ízű fűszerrel van telenyomva, amitől az indiai fűszereket tartó üzletekben mindig kifordul a gyomrom. ("Fenugreek", vagy magyarul görögszéna a neve.)

Ezeken kívül volt még egy üveg ajvárom is (nyilván ez is kapható a TFC-ben); azt gondolom nem kell senkinek bemutatnom. A következő jelölt egyébként a tarama. Nagyon guszta, lila színe van. A cemen után egy kicsit óvatosabb lettem, úgyhogy előbb meggugliztam, hogy miből van. Kiderült, hogy ez egy tőkehal-ikra alapú mártogatós (gondolom, hogy az adja a színét is), tehát ezzel is csúnyán vakvágányra futhatok, úgyhogy még csak barátkozom a gondolattal...

Egy szó,mint száz: munkanélküli akkorákat még nem zabált, mint én mostanában!

Steamer

Na van itt valami, ami a múltkori poszthoz kapcsolódik... Volt egy időszak, amikor ugye kerestem, hogy milyen neoprént kellene venni, úgyhogy feliratkoztam az összes angol online szörf-bolt email-listájára. Azóta nyilván fossák nekem az emaileket az éppen aktuális akciókról. Most van a szezonja a tél végi kiárusításnak; kaptam is valami érdekeset: egy csomó kapucnis steamer (így hívják a téli wetsuitokat) most marha olcsó, mert már potom 300 és 400 font között megvehető. Erre azért felvontam a szemöldökömet, mert volt idő, amikor ebből az összegből én két autót tudtam venni - de még az én kurvajó O'Neill steamerem is "csak" valami 200-250 fontba került.

Ráadásul ennek a márkája "Xcel", amiről eddig még nem is hallottam. Rámentem a linkre, mert kíváncsi voltam, hogy mit tudhat egy wetsuit, ami már annyiba kerül, mint egy száraz-ruha...

Itt azért közbeszúrom, hogy hideg vízben két féleképp lehet szörfözni meg kiteozni: wetsuittal, vagy drysuittal. A búvárkodás is így megy: minél hidegebb a víz, annál kevesebb ingerenciát érez az ember, hogy nedves-ruhával merüljön. Rajtam még soha nem volt száraz-ruha (sőt: wetsuitból is csak ilyen szedett-vedett kölcsön-ruhákban merültem), de azt tudom, hogy már az Adrián sem nagyon fűlik a fogam a búvárkodáshoz, mert ott én már nyáron is fázom a wetsuitban: Horvátországban nem megy a víz 16 fok fölé az átlagos merülő-mélységben. (Igazából amikor Sri Lankán feljöttünk a korallzátonyról, ahol a mélyben is 28 fokos volt az óceán, én a szélben akkor is fáztam egy kicsit...)

Azt vettem viszont észre, hogy míg a búvárok imádják a drysuitot, ami bővebb/macerásabb, mint egy wetsuit, addig a komoly szörfösök jobban szeretnek a hideg vízben is nedves-ruhával csapatni, mert ott mozogni kell, és a testre simuló, elasztikus wetsuit sokkal több mozgási szabadságot nyújt. Érdemes megnézni ezt a TED talk-ot a hideg-vizes szörfözés egy megszállottjáról... (A jó búvárnak ezzel ellentétben az a kihívás, hogy minél kevesebbet mozogjon: akkor kevesebb levegőt fogyaszt.)

Szóval a szörfösöket és kiteosokat kiszolgáló ipar itt elvált: felmerült az igény a steamerekre, amikből évről évre komolyabb cuccokat látunk, és az Isten pénzét is el lehet rájuk baszni... A technikai kihívás tehát neoprén anyagból - ami nyúlik - minél "szárazabb" (a vizet minél kevésbé ki-be engedő) ruhát csinálni.

Itt van tehát ez az Xcel Drylock 5/4. A két szám szörfruha esetén a vastagságot jelenti milliméterben a törzsnél, és a végtagoknál; a karon és a lábon elég a kicsivel vékonyabb anyag, mert ott kevesebb hőt ad le a test, és több rugalmasságra van szükség. Fél órát gugliztam, mire nagyjából képbe kerültem, hogy mit tud...

A teljesség igénye nélkül csak néhány tech-mazsola:

• japán mészkőből és újrahasznosított autógumiból készült neoprén; 2018-tól továbbfejlesztve: most már "Nanoprene Lite"-nak hívják. (Fingom nincs, hogy miért akarna valaki mészkőből készült ruhát magára venni, de ez állítólag könnyebb, puhább, és melegebb: a legújabb felmérések szerint a csecsemők is jobban szerettek volna az anyaméh helyett Nanoprene Lite-ban kifejlődni...)
• "Celliant Black" okos-szövetből készült bélés. Ez üreges mikroszövet, ami visszaveri az infravörös sugárzást (gyengébbek kedvéért: a test hőjét).
• félszáraz, mágnesesen is záródó zippzár
• triplán ragasztott, láthatatlan varrás. (Esküszöm! Ez olyan, hogy csak az anyag egyik oldalán látszik, mert a tű csak belemegy a neoprénbe, és félúton "visszafordul"...)
• fakulás-ellenálló külső anyag
• "FusionX", melegen, nagy nyomáson felvitt védő ragasztás a varrásokon

Hát itt tartunk most... Az ugye megvan mindenkinek, hogy 80 éve a nagyapáink még örültek, ha a Don-kanyarban volt high-tech pufajkájuk, mert akkor csak a lábujjaik fagytak le - úgy, hogy a vízbe eszük ágában sem volt belemenni?!?
Én mondom: cukormázból vagyunk mi itt a 21. században; megérett ez a civilizáció a pusztulásra...

Goring beach

Most, hogy ekkora lendületben vagyok, gondoltam, hogy gyorsan kimegyek itthon is egyet kiteozni. Több féle indíttatásból akartam most télen is kipróbálni magam itt.

Először is van téli kiteos felszerelésem: lassanként összevadásztam mindent, ami ahhoz kell, hogy egész évben lehessen csapatni a vízen. Az, hogy még nem használtam annak köszönhető, hogy ebben a kurva hidegben a bánatnak sincs kedve kimenni a még hidegebb VÍZBE... Amolyan mentális gát ez, hiszen mások is mennek, és ők állítólag nem fáznak. (Mondjuk ez speciel engem nem kellene, hogy meggyőzzön, mert én simán képes vagyok bárhol, bármikor fázni...) Ami mégis szöget ütött a fejembe, az az elképesztő fejlődés, amin a neoprén ruhák az elmúlt 6-8 évben keresztülmentek. Ha más vonzereje nincs is ennek a szar 21. századnak, akkor legalább használja ki az ember azt a kellemes tényt, hogy gyakorlatilag olyan űr-techinka áll a rendelkezésünkre a leghétköznapibb tevékenységekhez, amikről még akár egy-két évtizede sem mertünk volna álmodni sem. Szóval a modern neoprének bámulatosak, na. Az enyémnek például TechnoButter anyagból van a bélése! (mert puha, mint a vaj... :D ) De komolyan: ha még a primitív marketinges parasztvakítástól eltekintünk, akkor is le a kalappal az előtt, amit egy modern wetsuit nyújt! Nem mondom, hogy ezek a jóságok olcsók, de egy pocsék ruha, és a fázás elrontja az egész játékot, és akkor meg minek vette meg az ember drágán a többi szart? (Ezt már a motorozás kapcsán megtanultam...) Tehát az egyes számú indíték a januári kiteozásra az, hogy már megvan hozzá a cucc, úgyhogy ha nem használom, akkor kikúrtam egy csomó pénzt az ablakon. Nekem ez szokott a legjobban fájni.

Másodszor: ugye egy csomót fejlődtem Sri Lankán, tehát még frissiben kellene teszt alá vetni azt a tudást, amire a múltkori videók láttán remélhetőleg mindenki elismerően hümmög. Minél tovább várok, annél kevesebb lesz a kedvem és a kompetenciám az angol vizekhez.

Harmadszor: van egy - szintén még nem használt - 7-es kiteom, amit azután vettem, hogy egyszer kimentem a 9-essel egy orkán erejű szélbe kiteozni, és csúnyán végződött a dolog... (A számok a kite területét jelentik négyzetméterben - értelemszerűen minél erősebb a szél, annál kisebb kitera van szükség.) A 7-est üzembe kéne helyezni, és egy kicsit megjáratni mérsékeltebb szélben, hogy lássam, hogy tényleg jó -e.

Tálcán kínálta magát a mai napra vonatkozó prognózis: 20-22 csomós szél ígérkezett, úgyhogy nekivágtam. Londonhoz legközelebb a Brighton környéki strandok vannak: az itteni kiteosok Lancing és Goring beach-et használják az apály-dagály állásától függően. A kettő egymástól egy köpésre van. Bevágtam a sok szart a Lexusba, és lementem Lancing beachre. Igazi moslék angol idő volt: szitáló eső, szürke ég, és - különösen a víz felett - erősen csökkent látótávolság. Lancing beachen két srác jött ki éppen a vízből, és pakoltak össze. Rajtuk kívül SENKI nem volt. (Még járókelő is alig, mert ilyen időben a kutya sem akar a szabad ég alá menni - kár, hogy szerencsétleneket azért kivitte néhány elmebeteg sétáltatni. Biztos vagyok benne, hogy ezek ugyanazok, akiket néha látok a kocsiból ilyen időben kora reggel futni is...)

Kicsit elkámpicsorodtam, mert segítő híján nem tudok sem vízre szállni, sem kijönni. (A madzagoknak mindig nagyjából feszesnek kell lenni a kite és a júzer között, különben csúnya dolgok történhetnek.) Azért nem hagytam ennyiben, és átmentem Goring beachre, hiszen jött a dagály. Szerencsére ott éppen keztek gyülekezni a kiteosok. Hiába ment már el a kedvem az egésztől: a terv az terv, tehát beöltöztem! (Direkt nem néztem meg előtte, hogy milyen a víz, mert tudjuk, hogy annak mi lett volna a vége...) A szél meg sem közelítette az ígért 20 csomót, tehát a 7-es kite tesztelése ugyan elmaradt, de most legalább az kiderül, hogy a ruha jó -e.

A szél egy kicsit harmatos volt még a 9-eshez is, de a nagy (12-es) kiteomon Sri Lankán megtört két zsinór, és már a végüket járják, úgyhogy azt nem akartam használni. Bementem a 9-essel... Tudni kell, hogy a Csatorna-parti strandokon elég odabaszós hullámverés van. (A fenti képen ez nem igazán jön át.) Talán 5 percet lehettem a vízben a haláltusámat vívva a háborgó tengeren. Kétszer-háromszor fel is álltam a deszkára, aztán egyszer csak eszembe jutott, hogy mi lenne, ha most elesnék, és elsodródnék a deszkától? Sokat nem kellett várni a válaszra... A kite is leesett, de azért valahogy még sikerült a zsinórokba belegabalyodnia, és aztán kifordult. (Ezek azok a csúnya dolgok, amikre fent utaltam... Ilyenkor a júzer leold, partra úszik, elhárítja a meghibásodást, azaz szét- és összeszerel, és aztán visszamehet.) Az összeszerelés, és visszamenés kivételével így is tettem. Illetve a deszkámért még beúsztam, miután abbahagytam a zihálást.

Nem volt egy siker-sztori, na! Ha analógiával akarnék élni, akkor olyan volt ez, mint amikor a Rometes hülyegyerek kölcsönkapja a hatszázas sportmotort, és rögtön az első kanyart kiegyenesíti.

A megalázó eset több tanulsággal is járt:

1. a múltkor nem az volt a baj, hogy nem volt 7-es kiteom a szélviharban (majdnem pont ugyanez történt akkor is...)
2. a sima vízen, 12-es kite-tal szerzett tapasztalat nem konvertálható a háborgó tengeren kis, fürge kite-tal való csapatásra
3. valószínűleg ha fokozatosabban szoktatnám magamat az egyre durvább vízhez, akkor kevesebb vizet nyelnék
4. a ruha tényleg jó: egy pillanatig nem fáztam a 10 fokos vízben!

Nem hagyom tehát ennyiben a dolgot: a Temze-torkolatban levő helyeken sokkal szelídebb a user-experience, úgyhogy nemsokára oda fogok menni!

Kalpitiya albumok

Na itt van még néhány kép és videó a merülésekről, meg csak úgy....

Reggel 8-kor a lagúnában...

Hát így verettem akkor, amikor mások lusták voltak felkelni a reggeli szélhez...

Első

Második

Harmadik

Óda a kiteozáshoz

Sajnos véget ért a nyaralás... :( Igazából ennél a két hétnél több már sok lett volna, mert toltam a kiteozást ezerrel. Eredetileg volt egy olyan elképzelésem, hogy majd egy kis Sri Lanka-nézés is bele fog férni, de mivel a két hét alatt VÉGIG volt szél, és a nézelődős turizmus a kiteozástól vette volna el az időt, ezért inkább lemondtam róla. Így két Sri Lankás nyaralás után még mindig fingom nincs az ország látnivalóiról, de viszont legalább eljutottam arra a szintre, hogy már előfordul, hogy közepes ugrások után is talpra érkezem - és haladok is tovább.

Na itt álljunk meg egy szóra! Nem titok, hogy azért kezdtem a kiteozásba, mert véletlenül láttam egy YouTube videót, ahol egy csóka kite-tal röpköd fel, s alá. (Ezt ni!)

Nem tudom, ki hogy van vele, de én ezt legalább tízszer néztem meg újra, és újra - max. hangerőn, fejhallgatóval és leszakadt pofával. (Ergo zéró kiteos ismerősöm volt, aki erre kapacitált volna - és pontosan ugyanennyien segítettek a kezdeti lépésekben...)

Mikor ezt a videót láttam, még nem tudtam, hogy ez az a szint, ami az autózásban a Formula 1. Ne tévesszen meg senkit, hogy amit a kiscsákó művel, az a világ legtermészetesebb dolgának tűnik: ez a kis csíra háromszoros "King of the Air"-világbajnok, 15 éve kezdte a sportot, és ezt csinálja főállásban (az egészben a legfelháborítóbb az, hogy ezért még fizetik is...) A "King of the Air" egyébként a Red Bull által évente Fokvárosban megrendezett VB, ahol kis leegyszerűsítéssel a feladat az, hogy minél magasabbra kell kilőni magadat a kitetal...

Most, hogy én is belekóstoltam az ugrálásba, módosítanom kell az álláspontomon, miszerint a vízre esni jó, mert az puha... Nem mintha én még csak akár meg is közelíteném azt a magasságot, ahová ez a Kevin Langeree, meg a többi elmebeteg felrepül... (Ugye senki nem gondolja komolyan, hogy ezek a versenyzők bármennyivel épebb elméjűek lennének, mint az, aki beleül egy Formula 1-es autóba, és azzal egy pályán másik 20 vadállattal együtt háromszázzal száguldozik?)

Szóval 4-5 méter magasról a víz is elég kemény tud lenni. Arról nem is beszélve, hogy onnan beleesve az már az ember orrába-légzőcsövébe is betolul, ha nem jól veszi/fújja ki a levegőt... Aztán van, hogy az ember ráesik a deszkára... (ha már egyszer az is útban van) Azt nem is igazán szeretném megtudni, hogy milyen 20-25 méter magasról esni, ahová a vér-profik katapultálják magukat. Négy éve például az angolok fő-menő versenyzőjének a King of the Air-en kiesett a szél a kite-jából egy figura közben, és úgy 20 méterről csapódott a vízre - tulajdonképpen szabadesésben. Azzonal elájult, és mire a többiek kihalászták, már elég sok vizet tüdőre vett, úgyhogy a kórházban a doktorok egy hétre mesterséges kómába tették, hogy túlélje. (Túlélte... Itt, meg itt vannak róla a cikkek - videóval az esésről...) Szóval a 20 méter magasra röpködésről lemondok, mert így két hét alatt is rengeteg sós vizet szívtam fel, és annyi kék-zöld foltot szedtem össze, amennyit utoljára kamasz-koromban, amikor mind BMX-banditák akartunk lenni a Csepel biciklikkel (Camping, és Tacskó - ha a kedves olvasó elég idős ehhez... Mivel itt zárójelben vagyok még mindig, ezért hozzáteszem, hogy nekem Skolnyikom volt, ami már akkor a "lightweight" konstrukciós elveknek megfelelően készült, és ezért gyorsabban is lehetett vele csapatni! El is tört a picsába a papír-vékony acélváza...)
Szóval nem biztos, hogy baj, hogy vége ennek a nyaralásnak, mert lehet, hogy egy hét múlva már a kerekes széket kellene ugratnom...

Ez a játékszer viszont akkor is bámulatos! Nincs még egy olyan technikai sport a világon, ahol ennyire egyszerű kellékekkel ilyen komplex, és változatos módon lehetne kihasználni a mechanika és aerodinamika által nyújtott lehetőségeket! Milyen már az, hogy eleve nincs benne sehol egy számítógép, vagy mikroprocesszor?!? Ma már nem hogy a Formula 1-ben/Moto GP-ben, de még a családi autóban/bevásárlásra használt szaros robogóban is kell legyen egy - vagy több - ECU. (Nem tartozik szorosan a tárgyhoz, de nemrég olvastam egy cikket, miszerint a közép-nyugati cowboyoknak éppen tele lett a faszuk azzal, hogy a lerohadó traktorjukhoz is laptoppal érkezik dollár-ezrekért a szerelő, úgyhogy inkább vesznek maguknak 30-40 éves traktort fele annyiért, mert abban nincs komputer, és maguk is meg tudják szerelni...)

Szóval itt van ez a sport, ami gyakorlatilag arról szól, hogy egy egyszerű bottal írányított szárnyon lógva húzatod magad, hogy a vízen szörfözz! És még fel is tusz vele repülni!!! Hát nem zseniális??? Aranyba kéne foglalni a nevét annak a maréknyi megszállottnak, akik feltalálták hozzá a felszerelést!!! (Itt van róluk a riport-film.)

És ez faék-egyszerűségű cucc (maga a kite) is annyira sokszínű tud lenni - attól függően, hogy milyen az alakja/mérete, hogy hihetetlen! A kiteos társadalom szinte a műrepüléssel rokon terminológiával beszél róluk... (turning speed, lift, boost, low-end, stb...) Most volt szerencsém kipróbálni néhány fajta kiteot; már tudom is, hogy milyet szeretnék legközelebb... :) Szerencsére a kite-gyártó iparág éppen most jár abban a korszakában, amikor a szabadverseny (-mentes kapitalizmus) még nem falta fel sok-száz kis manufaktúrát, amikben egykori (vagy aktív) kiteosok teszik bele szívülket-lelküket (meg főleg a tapasztalatukat), hogy minél faszább kiteokat kaphasson a közönség. (Lásd: a háború utáni évek amerikai autó-ipara.)

Na abbahagyom végre, és a következő posztban szófosás helyett videók jönnek majd, amik magukért beszélnek. (Képekre nem is lesz szükség...)

Kalpitiya reloaded - 1.

Nah; itt vagyok megint Pongo-Pongon!!! Ezúttal sajnos önköltséges konstrukcióban, mert A Cég nemhogy nem finanszírozta a repjegyemet, de ráadásul nem is hosszabbította meg a szerződésemet, úgyhogy az újév beköszöntével csóriger munkanélküli lettem.

Mivel tavaly augusztus óta már vágom ezt a kiteozás témát, mint flex a kekszet, ezért úgy éreztem, hogy a hirtelen rám szakadt rengeteg szabadidőt eltöltendő (és a szürkeországi tél melankolikus terhelését kompenzálandó - avagy az ereim felvágását elkerülendő) megint eljövök Sri Lankára izzadni, meg kiteozni.

Közben a kite-felszerelésem is kiteljesedett, tehát most már saját cuccal kerekedtem fel. Így a bérelt felszereléssel járó extra költség-vonzatot és a hozzászokás kellemetlenségét elvileg el tudtam volna kerülni - ha a saját cuccaimat valaha is használtam volna egynél többször... Spongyát rá; legalább MOST már beszoktam az új cuccoshoz. Ráadásul gyakorlatlan (lusta?) utazásszervezőként még utoljára belehajoltam az Oman Air gusztustalan lehúzásába is, amit a sport-felszerelés ürügyén sikerült rám verni. Egy szó, mint száz: ha valakinek kiteozás témakörben kezdeti tanácsokra van szüksége, annak szívesen segítek, mert ezeken mostanra átestem.

A szél-prognózis remekül nézett ki; kíváncsian vártam, hogy még mi tud beleköpni a tökéletesnek ígérkező nyaralásom levesébe... Az első két nap hibátlanul telt. Hosszú ujjú szörfös pólóban, hosszú szárú nadrágban, karimás-állpántos Pampalini kalapban, valamint a NASA által Vénusz-expedíciókhoz kifejlesztett naptejekkel még azt is sikerült elkerülnöm, hogy rögvest szénné égjek a trópusi napon. Így végre 2 teljes napig tudtam használni a 2 éve újonnan vett Cabrinha Switchblade-emet, amiben eddig mindösszesen kb. 80 méter futás-teljesítmény volt...

Harmadik napra viszont kiteljesedett az izomláz a combomban. Pont jókor, mert tegnap reggel egy lehajolással úgy meghúztam a derekam is, hogy percekig le sem tudtam feküdni. Azóta lazulás van; remélhetőleg két nap szünet alatt elmúlik az izomláz, meg a húzódás is. (Erre minden esély megvan, hiszen amíg tegnap még úgy közlekedtem itt a faluban, mint egy 80 éves mozgássérült, aki beszart, ma hajnalra - amikor ezeket a sorokat írom - már egész jól vagyok...)