Szomjasak voltunk, mert a gép stewardessei - gondolom, hogy az utasokat az őket nemsokára fogadó szocialista miliőhöz hozzászoktatandó - akkora parasztok voltak, ami még egy igazi, Rákosi-rendszerben kinevelt MÁV utasellátósnak is a becsületére vált volna. Leszállás után egyébként a tranzitváró mellett haladtunk el, aminek igazi békebeli menza-szaga volt, eredeti nosztalgikus áporodott cigifüsttel keveredve. Ezután az útlevél-ellenőrzés is a jól ismert szockó tempóban történt: durván háromnegyed óra eltelt, mire a frissen váltott vámtisztek ELKEZDTÉK a tömött sorokban ácsorgó utasok beengedését.
Jól esett egy Bucanero. Fogtunk egy taxit, és széles vigyorral élveztük az úton a mellettünk haladó ötvensok éves Chevy-ket, Buick-okat, és Fordokat. Ízelítőt kaptunk a kubai boy-racer virtusból is: egy piros lámpától kilőve a mellettünk álló kocka-Moszkvics mind az ötven lóerejét odatette egy burnout-kísérlethez (a pilóta szerintem maga is elégedett volt, hogy ez legalább egy sovány nyik-nyik-nyikre elegendőnek bizonyult...) A gyéren kivilágított gyorsforgalmi út egy benzinkút mellett haladt el. A kút fényei alatt egy hosszú-platós ZIL parkolt, nyitott motorháztetővel.
Havanna hangulata azonnal magával ragadott minket...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése