2009. február 22., vasárnap

Autóhifi

Mingyárt mesélem tovább a motorozást, csak még elmondom, hogy tegnap végre (többé-kevésbé) befejeztem a hifi épitését. (Nem akarjátok tudni, hogy előtte mennyi időt töltöttem a hangszóró-konzolok bepasszintásával...) Tegnap viszont az egész napom ráment az új fejegység beszerelésére, mert ezt találtam a régi mögött:



És a műszerfal alatt vakon végződő vezetékek ezen még nem is látszanak. Kicsit ez arra emlékeztet, ahogyan az indiai kolleganőm programozik (az elmúlt hetet azzal töltöttem, hogy 2, azaz KETTŐ hibát kijavitsak a kódjában; a második esetben az egész screen-t át kellett irni...)

Persze emlékeztem én, hogy mikor vettem az autót, akkor az anyósülés elé volt odafosva egy kb. háromszor ekkora kábel-saláta... Azt viszont már a múlkor Zsolesz valamennyire felszámolta (úgy látszik, hogy nem teljesen). Csak izelitőnek: most találtam olyan érpárt, ami lekigyózik a műszerfal alól a középkonzol keretén, és mindkét vezetékében tápot hoz...

Idő ment el azzal is, mire megint szétszedtem az ajtót, hogy megpróbáljam a hangszórókhoz kapott vezetéket belevezetni, mert nem találtam az eredeti kábelek végét a túloldalon (mivel a jobb első hangszóró soha nem is volt bekötve). Sajnos kiderült, hogy új vezetéket NEM LEHET az ajtóba behúzni (bár lehet, hogy egy 4 év körüli átlagosnál kisebb kezű japán gyerek be tudna nyúlni az ajtó megfelelő nyilásába, de olyan nekem nem volt otthon). Benéztem a műszerfal alá, hogy hátha ki tudom bogarászni, hogy merre megy a hangszóróból jövő madzag. Elsápadtam: a cégnél a szerver-szobában nincs annyi kábel, mint ebben a hulladék húsz éves kocsiban. Végül kerestem két megegyező szinű vezetéket ott, ahol lenniük kell, és BINGO: szerencsére ezek voltak azok! Számomra - aki ugyan az audio-témában nem túl jártas - ugyan rejtély, hogy mi a bánatért köti valaki az egyik hangszóró-kábelt egy ismeretlen rendeltetésű másik vezetékhez (nem is derült ki, hogy az a madzag mit kellene, hogy csináljon, mert lekötése után az autó továbbra is működik...).

Végül nem birtam megállni, hogy be ne rakjam a hátsó hangszórókat is a félkész tartókonzollal. Monduk ez igy méréskelten igényes látványt nyújt, de szarok rá; azért nem magától értetődő egy sportkupé kalaptartójára tankba való szpíkereket szerelni:



Az első pár (első ránézésre) nem is túl gagyi:

Annak is jó oka van, hogy ilyen ferdén áll (mondanom sem kell, hogy ezt is leszarom)


A délután hátralévő részét azzal töltöttem, hogy beültem és ittam a söröket, miközben ordított az EDDA, meg az Alagi Major. (simple life - alla Jocó) :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése