Inkább kimentem Woodhill-be endurózni a Csepcsényi család felével. Sokat nem élvezhettünk belőle, mert a DR tragikus hirtelenséggel beszart, mikor Attila eldobta valahol az erdő mélyén... Egy jó óráig tartott, mire visszatolta félútig, ahol aztán beindult, de nem volt benne semmi erő. Éppen csak vissza tudott vele evickélni a parkolóig.
A veszteség ellenére a járműflottám még így is szufficitben zárta a hétvégét. De ne szaladjunk ennyire előre...
Hazamenés után kora este lefekvés, aztán éjjel 2-kor német-argentin, aztán megint némi alvás. Vasárnap reggel Gáborral mentünk motort nézni. Gyakorlatilag megtaláltuk Zéland legjobb állapotban lévő 250-es postás-Yamaháját, és szemérmetlenül alacsony összegért hoztuk el egy olyan fazontól, aki úgy adja el a járműveit, hogy előtte elvégzi rajtuk a szükséges karbantartást... Az egész zélandi gépjármű-piacon (a motorok között meg főleg) ritka az ilyesmi, mint az albínó kiwi. Szerencsére motor-jogsi híján Gábor kölcsönadta a vasat, hogy amíg a Suzukit meggyógyítom, addig se kelljen már busszal munkába járnom.
Este meg Zsuzsiékkal mentünk nekem autót nézni. Vettem Hamiltonban egy SUBARUT!!! A képek csak illusztrációk (valamiért eltűnt a TradeMe-s hirdetésből a kép és a neten ezeket találtam... Nem röhög!):
A Subaru egyébként itt korántsem olyan elérhetetlen, mint magyarhonban. Az Impreza STI ugyan nyilván itt sem a Moszkva-téri trógerolós cigányok bevásárló-autója, de azért annak ellenére, hogy a Subaru presztízs-márka, egy Legacy-t, vagy egy Forester-t azért majdnem bárki meg tud venni.
Nekem pedig, mint mondtam már, egy olcsó városi autó kellett. Az eladott Starlet árához még egy kis pénzmagot hozzácsapva lezúztunk Hamiltonba megnézni ezt a kis Justy-t. 120 ezer kilométer, és rozsda-mentes (valószínűleg azért, mert acél sincs benne...). Itt-ott kicsit meg van nyomva, de szerintem semmi komoly, hiszen egy közepes erejű ütközés hatására is biztos, hogy az egész autó alufólia-galacsinná gyűrődik. A beltér egészen egészségesnek tűnt, úgyhogy meg is vettem.
Ez egyébként egy 1-literes, három hengeres, 47 lóerős 2WD modell, ami azért jó, mert internetes források szerint szürreálisan alacsony a fogyasztása. (Már mérem...) Az extra-lista:
- fordulatszámmérő(!)
- informatív, szervo-mentes kormánymű
- állítható kormányszög. Nem csak fel-le, hanem oldalra is: ha egy - az eladóhoz hasonlóan - erős testalkatú (lásd még: szekrény) bro rátehénkedik, akkor a kormány egyszerűen elgörbül. A próbaúton még nem vettem észre, de hazafelé már kezdett zavarni, úgyhogy meg kellett állnom visszahúzni.
Egyébként már a hazafelé vezető úton beleszerettem az autóba. Azt hittem, hogy egy literes motorral szerelt 5-ajtós kocsi szükségszerűen tetű-lassú. Nem így van! Nyilván a teljesítmény/tömeg arány a lényeg, amiben a kis Subaru nem is olyan rossz. Minden valamirevaló autó-buzi legörbülő szájjal figyeli, ahogy a kortárs autó-tervezés feledésének homályába veszik a zseniális colin chapman-i filozófia: "Simplify, then add lightness!" Pedig a csávónak aranyba kéne foglalni a nevét: ő már akkor tudta, hogy mi hegeszti fel a vigyort a drájvör arcára, amikor apáink is még csak a csattogós lepkét tologatták. (Ja; lehet, hogy nekik még nem volt olyan... akkor üveggolyóztak a grundon.) A kilencvenes évek elején gyártott kis Justy pedig büszkén képviseli ezt a nagyon is méltatlanul mellőzőtt autó-konstruktőr értékrendet. A Waikato Expressway-en Auckland felé végre újra átélhettem a lassú száguldás élményét, amit kocsiban legutóbb talán tini-koromban éreztem, mikor 90-nel végigrongyoltam a családi Trabanttal a dunakeszi lucerna-földeken. A kis 8 és fél mázsás Justy pedig pont úgy pattog-dolgozik az úthibákon, mint a laprugós Trabi. Esőben a kiwik már 60-nal száguldva is rettegve ragasztják kővé meredt tekintetüket az útra, úgyhogy egész hazafelé toltam ki a mazsolákat a belső sávból. Az erős oldal-irányú széllökések pedig a Harbour Bridge-en okoztak derűs pillanatokat. (A pehely-súlyú Suzukival a nedves-olajos aszfalton ugyanez inkább halál-közeli élmény, de négy keréken csak a felhőtlen kacagás marad...) Végül az Onewa Road-i lehajtón elhagyva az autópályát 80-nal még átcsusszantam a besárguló lámpán, hogy aztán magabiztosan drifteljek be az emelkedős jobbosba. Petter Solberg bekaphatja!!!
Nem is tudom, hogy volt -e valaha ennél őszintébb autóm... A szar Prelude a kanyarban nincs ehhez képest vezetési élmény terén. Ugye mindenkinek megvan az, amikor az ember a kocka-Ladában, vagy az ezerkecskében (a Samara már puhány) a váltógombon felejti a kezét? Akkor tudjátok, hogy milyen, amikor érzed, hogy gördülnek a fogaskerekek, aztán terhelés-váltásra megrántja a markodban a váltóbotot... A hangja pedig már tegnap ismerős volt valahonnan, de sokáig nem tudtam beazonosítani. András szerint a sor-három az gyakorlatilag egy fél V6... :) Ma viszont rájöttem: akkor hallok hasonló motorzajt, amikor a TV-ben rally-közvetítést adnak az on-board kamerával. Na jó: ebben nincs tüsszögés, de egyébként dettó... :)
Direkt szopatod magad ilyen hulladekokkal? :-)
VálaszTörlés