2013. november 18., hétfő

Guzzi

Az uncsi telet kicsit felpezsdítendő elhatároztam, hogy elmegyek kipróbálni egy motort, amivel már régóta szemezek. Most úgy adódott, hogy egy egészen közeli dílernek volt egy beszámított Moto Guzzi V11-e:
Határozottan emlékszem arra, amikor ez a motor megjelent a piacon: az akkor még egyetlen magyar motoros magazin, a Motor Revü aktuális számában még a prototípust tesztelték. Már akkor fel kellett teregetnem az újságot a radiátorra, mert egy liter nyálam folyt ki rá. A gép még most is iszonyúan tetszik, bár a fényét kicsit megkoptatta az a tény, hogy kb. 2-3 éve már a legutolsó lószaros sufniban is café-racert épít valaki a szalmabála mellett. (Bár talán Magyarországot még nem érte el a trend...)

Szóval elmentünk Chelmsfordba, ami egy bő órányi autózásra van, megnézni a motort. Elég ritka ez a típus: élőben egyszer láttam ilyet a Paeroa Street Race-en kb. három éve.

Dumcsiztam egyet a dílerrel. Beröffentette az udvaron, amíg felöltöztem a próbakörhöz. Mutattam Kasiának, hogy gázfröccsre elbillen a motor. Közben lázasan próbáltam magyarázni neki, hogy ez V2, meg kardán, és hallod ezt a hangot, meg nézd meg ezeket a retró-íveket: gyönyörű! Úgy vettem észre, hogy nem igazán érti, mitől van erekcióm. Ha belegondolok, akkor igazából jogos, hogy egy motorokra immunis kívülálló nem olvad el attól, hogy ha meghallja a száraz kuplungos blokk hangját. Neki valószínűleg csak annyi jön le, hogy itt röfög valami, és mindjárt szétesik, ráadásul még ronda is, és nem lát rajta hátsó ülést. Diszréten csak annyit mondott, hogy Bumle Bee szebb, és halkabb is... Közben beugrott, hogy a szaga is olyan égett olaj-szerű, mint a régi Hondámnak volt, mielőtt 160-as tempónál szétrepedt a hengerfeje (nem az volt életem vétele...).

Lassan felöltöztem (közben a Guzzi lerázta a tankjáról az oda rakott kesztyűimet). Felültem, és csak a lábujjaim hegye ért le a földre, pedig ránézére a motor kisebb testű, mint az XJR. Mielőtt elindultam, a díler megemlítette, hogy ez EGÉSZEN más lesz, mint az XJR... Úgy gondoltam, hogy tudom hogy érti, mivel egy hosszában V2-es olasz némileg különbözik egy keresztben sor-4 japántól.

És tényleg. Túlzás lenne azt állítani, hogy ilyen szarral én még nem motoroztam. Ugyanakkor tény, hogy ez a 2001-ben gyártott motor kb. 60 évesnek érződött. Igen: ezt a Guzzisták karakternek hívják, és egyébként értem is, hogy miért. Én is imádtam azt a másfél kilométert, amit anno a Junakommal megtettem, mikor először és utoljára be tudta tolni velem Csonti (ez sem volt egy túl átgondolt motor-vásárlás). Azt viszont nem foghatom fel, hogy miért kerül akkor is kb. duplájába ez az XRJ-nek.

Visszaértem a próbakörről. Nem esett nehezemre bevallani a dílernek, hogy ez nem az én stílusom. (Egyébként sem terveztem megvenni, de így legalább hiteles volt az a savanyú kép, amit vágtam neki.) Megbeszéltük. Nagyjából ő is ugyanazt gondolta róla, mint én. Elmesélte, hogy amikor bevették, mentek vele ők is egy kört, és hozzám hasonlóan vakarták utána a fejüket: "Esetleg második motornak, néha pózőrködni egy-egy hétvégén...". Vagy: "The japs couldn't get away with it." (ezt nem tudom jól lefordítani...)

Egynek jó volt, de akkor már inkább egy Ural...

2013. november 4., hétfő

Nagyon szakbarbár motoros poszt...

Motor-fronton elég mozgalmas hónapot hagytam magam mögött. Először az egyik éjjel valaki lelopta a takaró-ponyvát az utcán álló vasról, úgyhogy abból újat kellett venni (szarjon sünt a pitiáner kis köcsög).

Aztán a múlt héten a változatosság kedvéért belém jött egy furgon. Nem mesélem el, mert csodával határos módon megúsztam egy törött jobb hátsó lábtartóval. Ez ugyan 20 centi híján a bokám is lehetett volna, de szerencsére az a múltkor már összetört, és ugye annak az esélye, hogy a villám kétszer ugyanarra a helyre csapjon be elhanyagolható...

Közben elhatároztam, hogy megjavítom a jobb oldali fűtött markolatot, mert az nem működött azóta, hogy a motort megvettem. Lustaság, és egyéb teendők miatt a projekt kb. 2 hónapig húzódott. Végül ember feletti erőfeszítések árán sikerült a markolatba menő vezeték-párt visszaforrasztani az öntött műanyagból félig kihámozott sarukra, amikről leszakadtak. A “Digitális Elektronika”-laborvezetőm az egyetemről nem biztos, hogy dagadó mellkassal simizte volna meg a buksimat a forrasztások láttán, de a lényeg, hogy stabilan tartott, és az elektronok Döbrögi-módjára pöffeszkedve járhattak rajta fel, s alá.

...sajnos csak három napig, mert utána átégett a vezeték a saru-csonkok mögött... Egy kicsit szétbaszott az ideg, mert így nemcsak, hogy feleslegesen kaptam sérvet a teli tank le- és felszerelgetésétől, de gyakorlatilag kuka volt az egész. Mielőtt nekiálltam volna a - korábban Zélandról mentett – saját fűtött markolataimat felrakni rá, körülnéztem az Ebay-en, hátha valaki pont egy ugyanilyen másik fél fűtött markolatot árul... Long shot, I know, de legalább megpróbáltam. Ha nem is jártam eredménnyel, de legalább megtudtam, hogy már léteznek fűtött KESZTYŰK is! Aki használt már igazán hidegben motoron fűtött markolatot, az tudja, hogy mekkora áttörés az ilyesmi, hiszen a kezet a jeges menetszél igazából a fonákján kezdi ki.

Beható Guglizás után kiderült, hogy még egy teljes havi magyar átlag-nyugdíj összegét sem kell rászánni ahhoz, hogy itt Londonban hozzá jusson az ember. Egyelőre tényleg csak 2-3 brand létezik, de elég komolynak tűntek a fotókon a kesztyűk. Itt a margóra kívánkozik, hogy volt idő, amikor a technológia még gyermek-cipőben járt: találtam az Ebayen fél pár ilyet 1 fontért. A másik valamiért elromlott, és az ambiciózus tulaj szétbontotta, hogy hátha meg tudja csinálni. Nem sikerült neki, úgyhogy megpróbálta eladni - a figyelemet kétség kívül felkeltő “Félkarú ridernek ideális!!!” marketing-szólammal...

Elgondolkodtam. Voltak idők, amikor gyémánt-kemény srácokként egy szál farmerban csapattunk Simsonnal a Dunakeszi lóverseny-pálya havas buckáin. Vékony nyári kesztyűt hordtam, és a bukóra is csak azért vontam meg a napi betevő korty benzint a vastól, hogy legalább lássak valamit a szakadó hóesésben. (Akkor még nem volt kötelező...)

Van önkritikám: sajnos ezek a gyönyörű idők elmúltak, viszont helyettük vannak front-átvonuláskor megsajduló régi törések, meg ízületek. Úgy éreztem, hogy nekem jár egy pár fűtött kesztyű. Ha belegondolok, harmincegynéhány éve még jó eséllyel Valerij Kubaszov és Farkas Bertalan is a Szaljut-6 radiátorait tapogatták, hogy a kezeiket melengessék, erre én itt csak megrendelem Interneten a fűtött kesztyűt, és 2 nap múlva már élvezhetem is. Baromi szerencsés vagyok...

Mivel azonban ruhát, és járművet nem veszek felpróbálás nélkül, ezért tegnap Kasiával felkerekedtünk, és elmentünk az egyik motoros-boltba, ahol árulják. A shop szemmel láthatólag kimondottan top cuccokat árult (SHOEI és Arai bukók, pl.), úgyhogy körül is néztem. A kesztyűk egyébként már ránézésre is nagyon igényesek. Két féle brandet árultak, de csak a Gebring ad örökös garanciát a fűtési mechanizmusra, úgyhogy olyat vettem. Pontosan XR12 típusút. (Meg egy pár akksit is hozzá, mert pont akciós volt).

Az eszköz egyébként nagyon okos. Két féleképp lehet használni: vagy a mini-akksikról, amiket a kesztyűn levő zsebekbe zippzároz az ember, vagy magának a motornak az akksijáról (ehhez van egy külön kontroller, hogy lehessen a fűtési fokozatot szabályozni vele). Minkét módszernek vannak hátulütői: a mobil akksikat töltögetni kell, míg a motor-akksihoz való csatlakozás kábelekkel jár, amit nyilván a dzseki ujjain kell átvezetni. A kesztű maga tartalmaz egy csomó parasztvakítós technológiát. Van benne Thinsulate, meg Hypora membrán, meg maga a fűtő “szövet”, amit MicroWire-nek hív a gyártó, satöbbi, satöbbi.

Én ezeket őszintén szólva leszarom: a lényeg, hogy fasza meleg, és vízálló, és még ököl-bütyök protetor is van rajta (ez 2013-as fejlesztés; a tavalyi modellen még nem volt). A user-guide szerint pedig ráadásul kapható fűtött zokni, nadrág, dzseki, és mellény is – ezek akár kombinálva is használhatók, de én nem akarom egy másik motor árát hülyeségekre elkölteni; a kesztyű az én használati körülményeim között untig elég.

Nem bírtam megállni, hogy ma ki ne próbáljam... Reggel gyorsan bekötöttem a kábelt az akksira. Már e közben lefagytak a kezeim. Gyorsan felöltöztünk, és tettünk egy órás próbakört. 10 fok volt – csak a miheztartás végett. Az eredmény nagyjából az volt, amire számítottam. Komfort-érzet tekintetében beszarás-behugyozás: lassan elhiszem, hogy télen is lehet kellemesen motorozni. Csak nyakról fáztam egy kicsit, mert Kasia pont kimosta a csuklyámat, és az nem volt rajtam. (Most viszont vérszemet kaptam, és lehet, hogy veszek egy Windstopper-nyakvédőt is - ez ilyen high-tech anyag, amiből a térd-melegítőim is vannak - és ott már remekül bizonyított.)

Az érem másik oldalán viszont a sok madzag áll: elég kényelmetlen, ha meg kell állni mondjuk tankolni. Előbb leveszed a kesztyűket, aztán lehúzod a csatikat. Utána lehúzod a csatit a dzseki és a motor között. Aztán leszállhatsz a motorról, és választhatsz, hogy a kontollert begyűröd egy dzseki-zsebbe, vagy hagyod, hogy lankadt fasz módjára lógjon a kábel térdig. Tankolás után ugyanez pontosan fordított sorrendben visszafelé, mert ha előbb húzod fel a kesztyűt, akkor a csatikat már nem fogod tudni dugdosni... Ha pedig már dugdosásnál tartunk, akkor azt is érdemes megjegyezni, hogy a kesztyű sajnos elég vastag, tehát szó sincs benne élmény-motorozásról, mert a téli kesztyűben motorozás élvezeti értéke még a kotonban dugás szintjét sem üti meg.

Mindezekkel együtt szerintem azt, amit az ember elvár tőle, remekül hozza a kesztyű. Főleg Elefantentreffen-re utazó, vagy motorral télen is ingázó júzereknek ajánlott – esetleg motoros futároknak is, de szigorúan csak jó sok szett tartalék akksi-párral, hogy ne kelljen vesződni a fel-leszálláskor...

Én lájkolom. (Már látom magamat, amint 10 év múlva valami gusztustalan BMW nyergében ülve egy ilyennel szelem át Skandináviát...)

2013. november 2., szombat

Customer Service

Ma felhívtam a bankot, mert itt nem lehet csak úgy bemenni egy bankba, hogy most el akarok intézni valamit: először időpontot kell kérni hozzá... (bazmeg) Szóval felhívtam a HSBC-t, hogy a havi 8 fontba kerülő "Senkiházi Suttyó Kis Bevándorló"-számlámat (ők "Passport Account"-nak hívják) valami ingyenes konstrukcióra cseréljem, mert nagyjából lejárt a 6 hónap, amire az eredeti szerződés szólt - meg ugye már van lakcímem, meg állásom. (Ja, igen: itt legalább van ingyen számla is.)

Pattogtam egyik ügyfélszolgálatostól a másikig, mire egyszer csak egy nő kezdett beszélni hozzám valamilyen ismeretlen nyelven. Mivel elhallgatott, ezért gondoltam, hogy most nekem kéne mondani valamit, tehát naivan bepróbálkoztam egy "Sorry?"-val. A nő megint elmondta ugyanazt, tehát a Sorry-t valószínűleg értette: akkor az én készülékemben kell hogy legyen a hiba...

Megint csend volt két-három másodpercig, amíg a voice-recognition unitom felizzott, majd tehetetlenül sírva fakadt: VÁÁÁÁÁÁÁÁÁ, ez skót! BRÜHÜHÜHŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰ... Na ezen a ponton teszteletlen kódrészletre futott nálam a vezérlés, és innen-onnan elkapott negyed-mondatokból/kifejezésekből próbáltam rekonstruálni, hogy mi a faszt mond/kérdez, pedig direkt megkértem, hogy mostantól beszéljen lassan, és artikuláltan. (Ezt a kérést nyilván ő is ugyanúgy leszarta, mint eddig mindenki más...)

Persze én voltam a hülye, hogy nem kértem inkább egy másik ügyintézőt (legközelebb gondolkodás nélkül ezt fogom tenni). Sebaj; 3-5 munkanapon belül kijön majd a csomag, hogy mégis mi a lófaszt kértem...

Értem én, hogy tolerancia, meg esély-egyenlőség, de mozgássérülteket sem alkalmaznak felszolgálónak - egy call-centerbe miért kell ilyeneket betenni?!?!?!?

Erről eszembe jutott, hogy a múltkor a Top Gear-ben Amy MacDonald volt az aktuális celeb - én sem tudom, hogy ő kicsoda, de legalább skót létére még viszonylag tűrhetően beszél... Ennek ellenére még őt is basztatják az aktentusa miatt...

2013. október 19., szombat

London hét csodája

Á, semmi különös, csak éppen ráérek, és a múltkor feltöltöttem a fotókat a kameránkról, meg a telefonról... A többsége nyilván szar lett (hiszen én csináltam), de azért van köztük néhány érdekes.

1. Cosmopolitan-koktél intravénás bevitelre:

2. Bjutiful vjú az irodában - közvetlen az asztalomtól:

3. Az Archangel pub étlapja: Kiwi Burger (nyilván céklával, ananásszal, és tojással):

4. Ebben a városban a legnagyobb celebeknek egy perc magánéletük sem lehetne megfelelő helyettes-alteregó nélkül:

5. Egy földim: Jonah Lomu (a valaha debütált legfiatalabb All Black):

6. Disco-Barkas a "London Motor Museum" udvarán (hogy ez a hely mekkora szar volt...):

7. Kedvesem (és Kasia):

2013. október 7., hétfő

Film-ajánló

A meglehetősen autóbuzi landlordunk tanácsára megnéztem a "Closer to the edge" című dokumentum-filmet. A Man-TT-ről szól; egy pilóta (Guy Martin) szemszögéből mutatja be a 2010-es év versenyét. A Man-TT - aki nem tudná - a leghírhedtebb, és legkomolyabb múltú utcai motorverseny. Évente rendezik meg itt, az Isle of Man szigeten, és minden évben meghal(nak) rajta valaki(k). Ergo kizárólag szénacél-, illetve vidia-tökű megszállott őrültek méretik meg magukat. A főszereplő észak-angol; egy igazi beleszarós májer (civilben egyébként teherautó-szerelő). Sajnos a filmhez kötelező a felirat, mert még azzal együtt is többször kellett visszaléptetnem, hogy felfogjam, hogy miről beszél. (Szarjon sünt, aki így beszéli az angolt...)

A többi kiderül a filmből. Az első 40 perc kicsit lassú, de utána egész komoly drámává fejlődik.

Minden motorosnak kötelező olvasmány!

2013. október 6., vasárnap

A változatosság kedvéért...

... most egy szerelős poszt következik!!!

Mióta a megvásárlása után összeszögeltem a Lexust, azóta egyszerűen semmi bloggolni való témát nem szolgáltat... Mondjuk kb. egy hónapja volt műszakizni, amit viszonylag fennakadás-mentesen teljesített. Ugyan a bal hátsó gátlóból elegánsan elfolyt az olaj, de a segítőkész közel-keleti vizsgabiztos két alternatívát is kínált a probléma megoldására:
  1. 250 font ellenében új, utángyártott teló installálását, avagy
  2. 30 font vizsgabiztosi éberség-redukciós külön-illeték befizetését
Igen rövid mérlegelést követően az utóbbi opció mellett döntöttem. Ilyen minimális karbantartási igényű gépjárművem talán nem is volt még; számítani lehetett rá, hogy a legközelebbi izgalmakat Bumble Bee fogja szolgáltatni, hiszen Ő minden nap keményen meg van dolgoztatva a gyilkos belvárosi forgalomban. Így is lett.

Egyik reggel észrevettem, hogy a már meleg motor alapjárata 900 körül van (amúgy olyan 1050-re van belőve). Az egyik piros lámpánál néztem le a fordulatszámmérőre, mert már régóta haladtam egy kiherélt csövű V2-es motor előtt/mögött/mellett, amitől nem hallottam Bumble Bee hangját. Amikor a V2-es eltűnt, már hallottam is, hogy csak 3 hengerem jár. Hogy teljes legyen az öröm, két piros lámpával később egy Gixerres srác állt meg mellettem, és átszólt, hogy egy csavar van a hátsó gumimban. Milyen jó szeme van, hogy észrevette - gondoltam, de a cégbe beérve kiderült, hogy azért nem kellett ehhez sas-szem:

Nap közben elvittem egy műhelybe a gumit helyrerakni, hogy legalább haza tudjak menni vele - épp jókor, mert már nem sok nyomás volt benne. Akkor már nagyon beteg volt a motor, de még délután hazavitt. A szerelő Humor Herold angol fivére volt személyesen, de a lényeg, hogy a kíváncsiság kedvéért leengedték a karbikból a benyát: merő egy dzsuva volt. Tudtam, hogy a tank bele egy kicsit rozsdás, de eddig egész jól elvolt így is... A hétvégén végül szétborítottam a karbi-sort, és kiganéztam belőle az ismerős vörös port - anno a Simsonommal is meg kellett ezt csinálni, mert voltam olyan trehány, hogy üres tankkal tettem el egyszer hosszabb időre. Most eltartott a művelet egy egész napig, mert itt négyszer annyi karbit kellett kipucolni. Végül felvarázsoltam még a benzincsőre egy külön szűrőt is, mert a tankból képtelenség volt kiönteni a moslékot.

A próbakör az volt, hogy átmentünk Agához (Kasia nővére), aki 2-3 km-re lakik. Odafelé végre újra járt mind a négy henger. Visszafelé viszont fél óra állás után már csak három indult el, aztán mire hazaértünk, megállt még egy, és sajnos két henger csak addig vonszolja a motort, amíg vissza nem engedem a gázt... Kb. 200 métert kellett még tolni hazáig.

Kurva pipa voltam, és egyszerűen nem hittem el, hogy egy XJR beszarhat. Hétfőn megint metróznom kellett a munkába, de hazafelé már kész volt az akcióterv. Mivel a hármas és a négyes henger állt le, ezért a négyesben könnyen le tudom ellenőrizni a gyújtást, mert ahhoz a kábelhez még nem kell levenni a tankot. Az első szétszedéskor ugyan beraktam az új (6 évvel fiatalabb bontott) gyújtástekercseket, de hát mit lehet tudni... Ha nincs szikra a négyesben, akkor kukázok valahonnan egy másik gyújtás-elektronikát, mert minden mást ugye kicseréltem már... Jó szikra esetén életbe lép a B-terv: akkor fogalmam nincs, hogy mi a picsa baja lehet, és belerúgok egy jó nagyot.

Otthon neki is álltam. A gyújtásnak semmi baja nem volt. Szétbaszott az ideg. Aztán ránéztem az új, átlátszó benzinszűrőre, és láttam, hogy félig van csak benzinnel. Mi van, ha nem elég annak az 5 lityó benyának a nyomása ahhoz, hogy átnyomja magát a girbegurba meghosszabbított benzincsövön? Rátöltöttem még 5 litert. Beindult a rohadék, de megint csak 3 hengerrel. Sírni tudtam volna, de aztán hirtelen ötlettől vezérelve egyenesbe állítottam a motort az oldalsztenderről. És beindult a négyes! Tehát ahhoz az elbaszottul bekötött benzincsőhöz - ahogy kiadta az új szűrő - még 10 liter benzin sem elég nehéz, hogy az oldaltámaszon hagyott motor négyes karbiját megtöltse. Ez azt jelenti, hogy mostantól tankolgathatok kb. 120 kilométerenként, mert már kétharmadig fogyott tankkal is elkezd köhögni a motor. (Ma délután pont ezt csinálta; szerencsére odaértem egy kúthoz...)

Folyt köv, de még nem tudom, hogyan... Addig is itt egy kép Kasiáról:

És egy másik - Hobe kedvéért:

2013. szeptember 6., péntek

Semmi

Megvolt a Peak Districtes túránk. 700 km-t tettem bele végül Bumble Bee-be. A környék nagyon szép volt. Pár éve még valahogy utáltam a birkák-uralta kibaszott üres zöld dombokat, de most valahogy nem tudtam fintorogni rájuk, mert meglepően erősödik a honvágyam...

Egyébként elérhető közelségű, alacsony forgalmú szerpentinek hiányában már több mint egy éve nem motoroztam egy rendeset, úgyhogy most már attól is körbeért a szám a fejemen, hogy Kasiával a hátam mögött volt egy párszor 10 km, ahol tolhattam le a sportmotorosokat az útról.

Sajnos a munkaszüneti napok által kijelölt hosszú hétvégéken még vidéken sem tud az ember elszakadni a tömegtől, mert minden környék tele van turistával. Egyre jobban zavar ez a kurva sok ember. ("Jók a pogromok. Minden jó, csak sok köcsög van.")

Ez most ilyen morgósra sikerült. :(

2013. augusztus 18., vasárnap

2013 nyár

Sajnos csak egy összefoglaló posztra futja, mert idén nyáron is volt mit csinálni írogatás helyett.

Először is egy csillagos CMAS-búvár lettem június elején(?) talán. Ez önmagában még nem nagy kunszt, de azért a tartalom élvezeti értékének fokozása érdekében hozzáteszem, hogy a 16 fokos (kiírom betűvel is: tizenhat) Dorogi tóban tettem a gyakorlati vizsgámat. Egy egész hosszú-hétvégét használtam fel a gyakorlásra, magára a vizsgára, meg arra, hogy utána a 38.5-ös lázban fetrengve a halál torkából foggal-körömmel kapaszkodjak vissza. Utána még pár hétig a taknyam-nyálam egybe folyt, de a július eleji horvát túrára (Krk szigetén) már üzemképes voltam. Olyannyira, hogy a társaság négy - kvázi kezdő - búvárja közül én nyertem el a többiektől az "Adria Chuck Norrisza" címet. A részletek kitöltését az olvasó fantáziájának a szárnyalására bízom...

Londonban is volt nyár: a hampstead heath-i tavakban fürödtünk, Bon Jovi koncerten voltunk a Hyde Parkban, aztán agár-versenyen, aztán meg izzadva kuplung-munkahenger-tömítést cseréltem a Yamahán, aztán meg gyertya-szettet. Aztán másnap meg kurvaanyáztam, amikor kiderült, hogy a hőségben nem az öreg gyertyák miatt három-hengerezett a motor (már kukáztam az Ebay-en "új" gyújtás-tekercseket, de még nem raktam be...) Az agár-futtatóra még visszamegyünk, mert egyébként egy szettel több belépős kupont vettünk a helyi online kupon-site-on. Jópofák ezek az agarak, úgyhogy még azt sem bántuk, hogy a sokszor megtett hármas befutóink által reprezentált kombinációkat minden egyes futamban leszarták. (Szó szerint, mert a futamok úgy kezdődnek, hogy a részt vevő kutyákat körbe vezetik a felvezető emberkék a pálya közepén levő gyepre, ahol azok - kevés kivételtől eltekintve - jó ízűen szarnak egyet.)

Azért írok többesben, mert már egy ideje mondhatni, hogy van hivatalos csajom. Csak a miheztartás végett: Kasia-nak hívják, lengyel, és olyan segge van, hogy ilyet még nem is láttam. Majd rakok fel róla képet (nem a seggéről).

Voltunk Magyarban is, mert egyrészt szükségem volt végre egy kis balatonozásra, meg motorostalálkozóra, meg Kasia még különben sem volt ezek közül egyiken sem. Elég pörgősre sikerült a tíz nap, de legalább volt benne sok minden: Balaton, Badacsony, Budapest (éjjel, Citadellával meg romkocsmával), Duna-partozás, tokaji motorostalálkozó, lillafüredi piszráng-zabálás, jégeső, miskolctapolcai barlangfürdő, szex, pia, stex, és a rockandroll, ez az életem, ó, jeee! Tokajban végre kiderült, hogy a borozástól nem kell törvény-szerűen másnap égő gyomorral, meg másnapossággal ébredni - még egy egészségesen alapos berúgás után sem. Mádon vettem 2 liter aszút egy igazi, őstermelőnek kinéző őstermelő bácsitól. Hibátlan volt, és természetesen takarékos.

Na. Most nagyjából itt tartunk. Igaz, hogy a távollétemben az irodában belefostak a ventillátorba, (egy hétre teszem ki a lábam, és máris szétkúrnak mindent), de most még ezt sem bánom, mert kipihent vagyok, és elégedett.

Jövő hét végén (hétfő munkaszüneti nap) a Peak Districtbe megyünk (lehetőleg motorral), úgyhogy ma láncszettet cserélek Bumble-Bee-n. Így nevezte el Kasia a Yamahát. Magam sem találhattam volna ki jobbat; már kezdi megszokni az én szemem is a sárga-fekete-fehér színeket - és még az alapjárata is olyan, mint egy poszméhnek! Lehet, hogy végül lemondok a full matt-fekete fényezésről...

2013. június 21., péntek

Motorozni Londonban

Érzésem szerint kevés olyan nagyváros van a világban, amely Londonnál alkalmatlanabb hely lenne a motorral való közlekedésre. Szerencsére nem érzem magam kivételesen hátrányos helyzetben, mert igazából itt BÁRMIVEL szar közlekedni. Metróval azért, mert két átszállással máris legalább 20-30 perccel később érek oda bárhova (ha egyáltalán odaérek - mert ugye előfordul, hogy szemafor-hiba miatt egy vonal órákig áll...) Autóval nem kell magyaráznom, hogy miért képtelenség az egész; a buszokat meg inkább hagyjuk: azt már a múltkor elmeséltem.

Durván egy havi motorozás után rájöttem, hogy a londoni utakra nem a - mérsékelten légies - XJR a legoptimálisabb munkába-járós/szaladgálós típus. Hiába olvastam róla valami tesztben, hogy "street-bike" (hogy lehet egy két és fél mázsás csillagrombolót "street-bike"-nak nevezni???); a kormány a visszapillantóval együtt egy kicsit túl széles. A sávok ugyanis mindenhol pont olyan keskenyek, hogy az elbaszott emeletes buszok éppen elférjenek benne. Akkorák ezek a piros tehenek, hogy a Napot is kitakarják. Ha kettő egymás mellett halad, akkor nemhogy egy motort, de még egy hézagmérőt is bajosan tol be az ember közéjük. Erre pedig komoly esély van, ugyanis nyilván minden útvonalon legalább annyi járat közlekedik, hogy nemcsak az egyéb forgalmat, de már egymást is akadályozzák. Ennek megfelelően a motorosok a busz-biciklis-motoros sáv helyett általában inkább a szembe jövő forgalom felé kerülik a vesztegelő kocsi-sort. Akár jönnek szembe, akár nem. Erre én is gyorsan rászoktam. Ilyenkor persze külön öröm, hogy valamiért az összes főbb útvonal tele van kúrva járdaszigetekkel - nehogy túl jól érezze magát, aki egyébként haladhatna. (Asszem le fogom szedni a tükröket...)

Nem tudom, hogy minek köszönhető, de aki biciklivel, vagy gyalog jár, az pedig vagy mind megunta az életét, vagy csak egyszerűen hülye. Gagyi számítógépes játékokban találkoztam csak ahhoz hasonló viselkedés-mintákkal, amit itt látok. Mindennapos élmény a babakocsival, többsávos úton a pirosban átvágtató anyuka. Ha a gyerek már iskolás, akkor futva rángatja maga után a hátán táskával vergődő szerencsétlent. Az egyedül levő gyalogosok is megérik a pénzüket: nyilván először megvárja, hogy a jármű féktávnál jobban megközelítse, aztán csak akkor lép le a pirosban.

A motorosok pedig egyszerűen állatok. A minap éppen hátulról jött belém egy huszon-egynéhány éves suhanc robogóval, "L"-betűvel. Már pár kanyarral előbb sejtettem, hogy valami baromságot fog csinálni, mert láttam, hogy konzekvensen a többi motoros holtterében halad. Miután elmentem mellette, pislogtam is egyfolytában, hogy éppen hol a picsában lehet. Aztán egyszer csak nagyot fékezett előttem egy autó, úgyhogy én is azt tettem. Na akkor rögtön előkerült síppal, dobbal, nádi hegedűvel...

Hátrafordultam, hogy váltsak vele néhány baráti szót. Még bele sem tudtam kezdeni, már nagy hanggal mondta a magáét... Úgy meglepődtem, hogy hirtelen el is felejtettem magyarul elküldeni a kurva anyjába (ilyen szituációkban az sokkal inkább célra vezető, mert jó eséllyel nem tud mit mondani rá...). Helyette reflexből angolul ordítottam vissza, és a "fuckhead" szó többszöri használatának segítségével tiszta vizet öntöttem a pohárba.

Letámasztottam a bringát, hogy megnézzem, mit tört össze. Szerencsére csak a saját robogójának a sárvédőjét, úgyhogy visszaültem, és mentem tovább. Kíváncsi lettem volna, hogy valami testhezálló kis négyszázas supermoto-val is állva maradok -e...

2013. június 13., csütörtök

2013. június 12., szerda

Rájöttem...

Azért isszák az angolok feszt a hülye teájukat, mert itt egész évben olyan kurva hideg van, hogy nem lehet tej-ivásra átváltani, mint minden normális éghajlaton.

2013. június 7., péntek

Csak gyorsan...

...elmondom, hogy mi történt az elmúlt három hétben, mert most eléggé belehúztam.

Először is vettem egy motort. Természetesen első szériás, ezerkettes XJR - mert az olcsó, és finom. Ezen kívül itt garázs hiányában nem szeretnék egy drága motort rohasztani ponyva alatt az esőben. Ez eléggé öregecskedő (70 ezer km van benne), tehát pont leszarom, hogy megrágja az idő(járás) vas foga. Azért annak nem örülök, hogy egy hete még az egyik teló-szimmering is elfáradt rajta, és azóta iraki olajkutakat porig alázva nyomja ki magából a fekete aranyat. Emiatt mondjuk a bal oldali féknyergem, meg a zsír-új első gumim is elég jó kenést kap, de majd legfeljebb korábban fékezek, meg majd balra nem döntök akkorákat amíg kitalálom, hogy hogyan csináljam meg szerszám nélkül...


(Igen; tudom, hogy sárga, de ez volt occsó...)

A másik nagy újság, hogy elköltöztem a litvánoktól. Tomi és Anita közreműködésével kivettem egy szottyadt studio-t Finchley-ben nagyon olcsón. Ez azt jelenti, hogy csak egy kicsivel kerül többe, mint amennyiért utoljára Aucklandben a két hálószoba plusz nappalis, három szintes, hátsó kertecskés, garázsos, durván négyszer ekkora területű házat béreltem... De azért nem sírok, mert ez legalább nagyon jó helyen van. Egyrész fél óra motorozásnyira az irodától, másrészt meg elég jó a környező infrastruktúra: járó-távolságban van két metró-állomás, egy közepes Tesco, Costa-kávézó, gyulai kolbász, Túró Rudi, vaníliás karika és a kedvenc szlovák "Mila"-nápolyim (magyar- és Eastern European boltok). Ja, és nem utolsó sorban egy motoros bolt is.

Depeche Mode

Itt múlt kedden és szerdán volt DM koncert. Dóriék, Pisti és én az elsőre mentünk el. Ők ülőjegyet vettek még októberben - amikor én még a kanyarban sem voltam... Mivel egyrészt utólag ugye nem tudok ugyanoda jegyet venni, másrészt meg egy Depeche Mode-on már csak nem fogok ücsörögni, ezért én a zúzdába kerestem jegyet a Neten. A koncert előtt azért együtt csaptunk még egy stadion melletti kisboltban pia-vásárlós, padon költség-hatékonyan iszogatós gyenge berúgást. (Nem: nem nőttünk még ki belőle, de kannás-/kockabor helyett most már igényesen rumos kóláztunk...) Az előzenekarokat így lekéstük, pedig én megnéztem volna. Így gyakorlatilag a bejárati obligát szekjuritis baszogatáson átvergődve pont akkor léptem be a küzdőtérre, amikor kialudtak a fények, és a "srácok" rágyújtottak az első nótára.

Mainstream Depeche Mode-fogyasztó lévén (a "Songs of Faith and Devotion" után nagyjából leakadtam róluk) vegyes benyomásokat hagyott bennem a koncert. Először is most szembesültem vele, hogy az az album majdnem percre pontosan 20 éve jött ki, es annál frissebb fotót/videót nem is nagyon láttam az együttesről... Ez az első koncert-élményem, amikor az első fél órában csak arra tudtam gondolni, hogy bazmeg de kurva öregek vagyunk... (És ezen az, hogy ráadasul pont midlife-crisis korban vagyok, szintén nem kimondottan segít...) Utána meg már az foglalkoztatott, hogy ez alatt a húsz év alatt ez a görény Dave tíznél többet biztosan nem öregedett, csak a fényviszonyok hangsúlyozták ki a ráncait. A kokó/hernyó-függőségről ugyan ritkán szoktak az emberi test látványos konzerválása felé asszociálni, de szerintem ő pont az anyagozásnak köszönheti, hogy 51 éves korában potroh helyett még mindig kockahasat villogtathat a színpadon (valamit valamiért...). Martin Gore már nem maradt annyira látványosan fiatal; ha itt a gettóban látom kijönni szürke overállban, flexszel a kezében egy karosszériás-műhelyből, akkor biztos, hogy egy közönséges rusnya angol lakatosnak néztem volna...

Maga a koncert átlagos volt. Sajnos ez egy lemez-bemutató volt, tehát korlátozott mértékben lehetett csak a régi klasszikusokra számítani, de azért ennél én egy kicsit zúzósabbat vártam volna. A lírai Martin-szólózás mellett még az igazi ütős dalokat is lelassították, amit szerintem nem kellett volna. Másrészt viszont ez annyiban szerencsés volt, hogy nem vitt el a hirtelen szív-megállás azért, mert az egész koncertet végig kellett volna ugrálnom. Azt a kevés alkalmat, ami adódott viszont probáltam megragadni. Így is nyakizom-lázra szamítottam másnap, mert a zene stílusa, illetve a hajam hiánya engem a legkisebb mértékben sem szokott hátráltatni a headbangelésben. (Mondjuk annak idején a new york-i Metropolitan-ben a "Lady Butterfly"-on nem csináltam, de ott nagyon álmos voltam, és így inkább aludtam. Több opera-élményem szerencsére nem volt...) Ehhez képest a nyakamnak semmi baja nem lett másnapra, pedig három hete már a gym-be sem volt időm lemenni...

2013. május 17., péntek

Cloudforce 2013, London

Másodikán volt a nagy európai Salesforce-happening itt az ExCeL konferencia-központban (pont egy köpésre a magyar-lágertől, ahol laktam...). Aki nem tudná: a Salesforce az a cloud-computing platform, amivel én dolgozom. Közérthetően, és a lényeget megragadva: a cloud-computing az egy új IT-trend, amire minden cégnek fel kell szállnia, mert csak. Ezen a piacon belül a Salesforce az a szolgáltató, amire a legtöbb felmérhetetlen mennyiségű céges pénz felett rendelkező COO, CEO, CIO, vagy egyéb C-betűs manager úgy veti rá magát, mint gyöngytyúk a takonyra. Ez nyilván azzal jár, hogy a Salesforce cég gusztustalanul meggazdagodik az általa kínált szolgáltatásból, ami egyébként egy olyan minőségű szoftverre épül, amilyet nekem már egyetemista koromban sem lett volna bőr a pofámon kiadni a kezemből (pedig az évfolyamon egyértelműen nem tartoztam a kínosan igényes ifjú titánok közé...). Magától értetődő, hogy egy pénzét nemhogy elkölteni, de még megszámolni is képtelen IT cégnek muszáj konferenciákat rendeznie. Na az egyik ilyen a "Cloudforce". Elmentem, mert bár az ingyen koszt már nem hoz lázba, de legalább addig sem kellett bemenni dolgozni.

Voltam már egy-két TechEd-en, amikor még DotNet-tel dolgoztam (az a Microsoft éves konferenciája Aucklandben). Ha azt tekintem viszonyítási alapnak (mert az tényleg ott volt a szeren mind szakmailag, mind az elbaszott pénz mennyiségét tekintve), akkor ez elég karcsúra sikerült. Igazából Salesforce-ék konferenciája szakmailag pont annyira igényes, mint a platform, amit kínálnak. Néhány csontot dobtak ugyan a megjelent porbafingó fejlesztőknek is, de a lényeg a nagy zsetonokkal dobálózó igazgatóknak szóló megnyitó előadás volt. Gondosan ügyeltek rá, hogy ez akkor kezdődjön, amikor már az utolsó trehány alkoholista cégvezető is felkelt, összevakarta magát, és még időben beesett, hogy az ingyen ebédről nehogy lemaradjon. Ezen kívül a cirkusz-nagyságú fő terembe szervezték, hogy mindenki beférjen, mert addig a többi helyszínen semmi nem történt.

Hát én még nem voltam MLM-előadáson, de az pont ilyen lehet... Meg kell hagyni, hogy az amerikaiak tényleg vágják ezt a műfajt. Egyszerűen elképesztő, hogy MÁSFÉL ÓRÁIG nézte-hallgatta a közönség a maréknyi Gyurcsányt, akik felkonferálásuk után kocogva libbentek fel a porondra, majd a közönség sorai között fel-alá sétálgatva hevesen gesztikuláltak a semmihez. Rohadjak meg, ha három mondatnál többet vissza tudok adni abból, ami elhangzott - és nem azért, mert egyébként szerencsére majdnem az egészet sikerült végigaludnom, hiszen elég sokszor felébredtem arra, hogy még a nagykabátban is fázom a rohadt légkondi miatt. Eközben az aktuális szpíkert körberakott óriás projektorokon lehetett követni. A "fantastic", "tremendous", "revolutionary", "growing", és "powerful" szavak ismételgetését szabályos időközönként dinamikus, rommá vágott video-betétek szakították meg katartikus aláfestő zenével. Minden szónál többet elmond ez a programfüzetből kiollózott illusztráció:

Persze volt ingyen szenya, pizza meg üccsi, de azért a MS még Aucklandben is jobban odatette magát - például meleg ételes büfével. Ja, és ha engem kérdeznek, akkor ilyen helyre hosszú lábú, miniszoknyás hostessek is dukálnának. (Leszarom, hogy reumát kapnak; én sem az egészséges életmód jegyében bámulom görbe háttal ücsörögve napi 8 órában a monitort...)

Elméletileg a főnöknőmnek is meg kellett volna érkeznie az esemény végére, mert abban egyeztünk meg, hogy az egyik partner-cégünk repi-vacsorájára utána együtt megyünk. Két pohár vörösbornyit vártam is rá a megadott helyen, aztán hazamentem. Másnap mesélte, hogy eltévesztette az éttermet, és egy másik helyen rúgott be. Később vette csak észre, hogy ott a többiek fizetnek is az italokért... (Az övéit egyébként valószínűleg az a Sales Manager állhatta, aki egy adat-vizualizációs, LSD-trip jellegű ábrákat generáló szoftvereket fejlesztő cégnek dolgozik, és fel akarta őt szedni.)

2013. május 4., szombat

Hétköznapok fizikája

Kiszámoltam: a Sibley Grove és a High Street sarkán 3.3 µHz átlag-frekvenciával hányják le a telefonfülkét, vagy a kocsma falát (azaz hetente kétszer).

2013. április 29., hétfő

Basildon - carboot sale

Immár öt hónapja forgok Londonban és körülötte. A minap elgondolkodtam, hogy vajon létezik -e olyan része a városnak, ami szerény lakhelyemnél leprább környék lenne...?

Egyik este Attilával (a fényező a magyar-házból) hazafelé tartva éppen elhajtottunk az east ham-i metró állomás előtt. A lámpánál lefékeztem, és udvariasan megvártam, amíg három rossz arcú kapucnis srác egy negyediket behajít a zebra közepére, összerugdossák, hozzávágnak egy sörös üveget, majd dolga végeztével mindenki megy az útjára...

Zöldre váltott a lámpa, tehát kikerültem a szilánkokat, odafordultam Attilához, és feltettem neki a régóta kínzó kérdést. Ő sem járt még mindenhol Londonban, de állítása szerint délkeleten vannak ennél keményebb helyek is... Foglalkoztatott még az is, hogy meddig tart a külváros, és van -e kertvárosi rész is még kijjebb kelet felé?

Nos, ma reggel én, és a Kondratenko-család gránit-keménységű mellekkel nem rendelkező része (tehát a 14 éves Kamillán kívül mindenki...) felkerekedtünk, és elmentünk a basildoni carboot-sale-re. Most, hogy már láttam ezt én szabadon bolhapiacnak fordítanám. Régen voltam már Magyarországon hasoló helyen, de ha jól emlékszem, akkor ott ehhez képest kimondottan alapvető létszükségleteket célzó használati tárgyakat kínáltak eladásra. Aucklandieknek: a Papakura Market termékpalettája emlékeztet arra, amit itt láttam, de csak igen elnagyolt közelítéssel. Itt egy bazi nagy ugaron hagyott szántóföldön az egyik oldalon végeláthatatlan messzeségben sorakoznak az árusok az autóik előtt; a másik oldalon a vásárló közönségnek kijelölt parkolónak szintén nem látni a végét. Mit mondjak? Jézuskától géppuskáig MINDEN. Mondom: MINDEN. Most biztos azt hiszitek, hogy túlzok, de frankón láttam eladó Kalasnyikovot is (mondjuk Jézust tényleg nem, de lehet, hogy csak elkerülte a figyelmemet...). Az árus faszi állítása szerint be van öntve (dugózva?) a csöve, de csodálkoznék, ha nem tudta volna öt perc alatt működőképes állapotba hozni...

Az egész placc igazi white-trash atmoszférát árasztott. Zsírszag-felhőben úszó chips-es, sausage-os lakókocsik. Konténeres WC-k. Kapával a szájukban beszélő angolok. Tetszőleges szláv nyelven beszélő, 80-as évek közepi divatnak megfelelően öltözködő többiek. Mackónadrágos (szigorúan csíkokkal az oldalán), pitbullokat sétáltató arcok. Igazi kelet-londoni merítés; ezek a srácok is mind ott voltak...

Azért egész jól szórakoztam; érdekes volt ilyet is látni. Szerencsére én sem mentem haza üres kézzel. Egyrészt itt sikerült pótolni az évekkel ezelőtt elhagyott barett-sapkámat; másrészt egészen jutányos áron jutottam hozzá egy kissé mosdatlan és lefogyott Cartman-hez:

2013. április 20., szombat

Small talk

Ma reggel a céges konyhában:

- Hi! How are you today?
- I'm good! It's Friday... what else could you wish for?
- True.
- Hmmm... well, sun maybe... but that would be too greedy, wouldn't it...?

Üdv Angliában...

2013. április 10., szerda

Fürge rókalábak


Azért jó London külvárosában lakni, mert minden reggel 3D-ben nézhetem a Vuk következő részét az ablakból... (Ez most egy kicsit uncsi volt, de általában ketten, vagy hárman vannak.)

2013. április 8., hétfő

Féknyereg (2. rész)

Ice T még hét közben felhívta valami bontós haverját, akinél egész olcsón sikerült egy féknyerget találnia. Megegyeztünk, hogy szombat délelőtt elmegyünk érte. Péntek este viszont nem vette fel a telefont, úgyhogy elhatároztam, hogy - a múlt heti egy helyben toporgástól meg nem rettenve - másnap reggel egyedül rávetem magam a problémára. Mivel egy hete a nyergen és közelében levő összes létező csavarra ráfújtam egy flakon WD-40-et és rozsdamarót, ezért joggal reménykedhettem abban, hogy most megindulnak. Hát tévedtem. A kereket visszarakva viszont sikerült jól szétkúrnom a kerékőrt, mert amikor meghúztam, akkor félig lecsúszott róla az adapter. A rágyógyult adapterrel elgurultam egy közeli műhelybe, ahol egy rossz arcú arab srác leszedte. Megkértem, hogy ha már ott van, akkor lazítsa már meg a féknyereg csavarjait is, mert ő fel tudja emelni az autót, hogy alulról hozzáférjen - és különben is van hozzá nekik minden, ami kell. Meglepetésemre lelazított egy MÁSIK pár csavart, mint amivel én próbálkoztam. Most, hogy már tudtam, hogy kell igaziból leszedni a féknyerget, elmentem csiszolópapírért, meg kalapácsért a Halfordsba, hogy - egy életem, egy halálom - ha lehet, akkor kiszedés nélkül a helyén felpolírozzam azt a kurva fékdugattyút. (Kalapács azért kellett, mert az még nem volt, és még a magyarországi arzenálomban sem található normális, "Pink Floyd - The Wall"-típusú...)


A mérsékelten kompetens kezdés után erős visszaeséssel folytattam az aznapi szerelést. A szánalmas, tekerős emelőmmel megint felemeltem a kocsit, majd a kereket levéve, és a kormányt oldalra kitekerve (hogy jól hozzáférjek a nyereghez) a lábamra ejtettem... Szerencsére a féktárcsára eső autó küszöbe alatt még egy olyan ponton volt a lábfejem, ahol már éreztem a dolgot, de még nem préselte péppé a kocsi. Intenzíven kurvaanyázva megint aláraktam az emelőt, de mivel az előző összecsuklástól az már el volt deformálódva, ezért megint lebicsaklott róla az autó... Végre kiékeltem a hátsó kereket, és harmadszorra sikerült aláügyeskednem - miközben el sem jutott az agyamig, hogy mekkora segg vagyok...

Innentől már meglepően könnyen ment minden. A beállt dugattyúra még egy flakon sprayt fújva, és 8-10-szer ki-be nyomkodva tökéletesen bejáródott, tehát megúsztam egy további egész napos szopást. A művelet közben befutott Ice T, aki jót röhögött az egészen, amikor elmeséltem neki a lábamra eső autót. Utána végre elmentünk Bob Marleyhoz felgumiztatni. Százhúsz helyett száz fontért - mert Ice T megtanított rá, hogy ebben az országban bárki bármennyit kér tetszőleges szolgáltatásért vagy termékért, MINDIG fel kell ajánlani érte 20 fonttal kevesebbet. (Nyilvánvaló, hogy ilyen - a maguk egyszerűségében megdöbbentően evidens - fortélyokat kizárólag felsőfokú végzettséggel nem rendelkező emberektől tanulhat a magamfajta lúzer. Fogadni mernék, hogy Ice T még a közüzemi számlákra is alkuszik a postán...)

Ahogy felkerültek az "új" gumik, elmentünk még lézeres futómű-beállításra is (itt nem sikerült a 80 fontból kedvezményt elérni...) Amíg csinálták, addig megebédeltünk valami csirkés helyen. Közben megtudtam, hogy Ice T annak ellenére, hogy Londonban született, azért 12 éves koráig Jamaikában élt. Állítása szerint ad még magának egy évet, hogy összeszedjen némi zsetont, aztán visszaköltözzön oda, és nyisson belőle egy garázst. Ezen kívül egy csomó olyan színes, hasznos információval gyarapodtam Jamaikáról, amitől már-már nekem is megjött a kedvem, hogy oda költözzek...

Ha pedig még nem lettem volna eléggé képben a brit-jamaikai kereskedelem gerincét alkotó cikkeket illetően, akkor most szerencsére azt is megtanultam, hogy Jamaikában 50 angol fontnyi dollárért lehet egy font füvet kapni, ami Londonban 2500-at ér, vagy 18 hónapot. Ugyanezek az irányszámok kokainra: 10000 font Jamaikában 1 kilóért, ami Londonban 50000 (vagy 10 évig terjedő...)

Ezeken a piacokon - éppen a fenti időtartamok kilátása miatt - Ice T állítólag nem képviselteti magát. A 4000 fontot érő Mercijét viszont viszi magával, mert az Kingstonban 14000-et ér...

Egy szó, mint száz: a Lexusnak minden ismert hibáját elhárítottam/tuk/ták, és a futóművezés után most úgy megy, mint az álom.
VÉGE

2013. április 5., péntek

Taposómalom és metró

Pontosan két hétnyi munka után már érzem, hogy kezd alábbhagyni a lelkesedésem... Sokkal jobban éreztem magam, amikor egész napos monitor-nézés helyett volt időm uszodába, meg konditerembe járni. Muszáj kitalálnom valamit, mert az embert nyilvánvalóan nem arra alkotta a természet, hogy napi 8-10 órában programozzon. Erre még rájön egy óra beutazás, meg ugyanennyi vissza, és ezzel el is van baszva az egész nap (pedig itt ez egy átlagos bejáró-távolság, ha a kollegákkal összehasonlítom). A szutyok metrón oda-, meg visszafelé is alszom - pedig nem mondanám, hogy a kirívóan magas komfortérzet ringat el az úton...

Az elhúzódó tél egyébként lehetővé tette, hogy a metró-kocsik fűtési stratégiáját behatóan feltérképezzem. Megfigyelhető, hogy ezen a téren az angol etikettnek megfelelően a gyengébbik nem érdekei érvényesülnek: az ülések alatt hőszigetelés nélkülözésével elhelyezett fűtőszálak a nőknek kellemes meleget biztosítanak, míg a férfiak tojásait kíméletlenül szénné sütik. Persze csak akkor, ha működnek - de erre egyáltalán nem lehet alapozni. Minden esetre a vagonok levegő-cseréje kimagasló, és ezt csak fokozza az időnként az állomásokon percekig nyitott ajtókkal a piros jelzésnél történő vesztegelés. Az irodába igyekvő jómunkásember tehát választhat az állva tetőtől-talpig fagyoskodás, illetve az ülve ropogósra sült picsával fázás között (ha egyáltalán még van ülőhely).

Érdekes, hogy a fűtünk-vagy-nem-fűtünk kérdését az üzemeltetés igyekszik metró-vonalakra lebontva kezelni. Nekem eddig az volt a benyomásom, hogy míg a "District line" kocsijainak ülései alatt fúziós reaktorok termelik a hőt, addig az 50-60 százalékban ugyanazon az útvonalon közlekedő "Hammersmith & City line" kocsijaiban uralkodó hőmérséklet kimondottan az ingázó pingvinek komfortját célozza.

2013. április 1., hétfő

Féknyereg (1. rész)

Ma délben úszásból hazafelé jövet beköszöntem Ice-T-nek. Meséltem neki a 40 fontos futómű-átnézést, meg a berohadt féknyerget. Mondtam azt is, hogy mindjárt nekiállok. Oké; majd benéz. (Nagyon megörült; szerintem alig várta, hogy valamilyen ürüggyel letiplizzen az asszony, meg a kölykök mellől... :)

Mire összeszedtem magamat, meg a szerszámokat, már ott is volt. Már a kerék-anyákat is alig bírtam leszedni, de a féknyereg tartó-csavarjai olyan szinten rá voltak rohadva, hogy nem tudtam vele mit kezdeni. Ice-T megígérte, hogy jövő héten megcsörrenti a másik haverját, akinek itt az utcában van egy garázsa aknával; ott majd szétborítjuk. Megegyeztünk, hogy addig kukázok egy teljes nyerget az Ebayen. Megnéztük: ott már csillogóan tisztát is lehet kapni 45 fontért, és nem biztos, hogy annyit megér a szopás, ami az eredeti kitakarításával jár... Vagy 20-ért van koszos - azzal meg lehet babrálni az autó szétszedése nélkül.

Még meglátom.

2013. március 31., vasárnap

Olajozott mechanika

Kiwiknek és magyaroknak egy kis ízelítő abból, hogy Rendőrállamban hogy működnek a pénzügyi szolgáltatások, meg úgy en-bloc a végrehajtás intézménye...

Van ugye egy autóm, amit biztosítani kellett. Ha mondjuk nincs rajta biztosítás, és rajtakapnak, hogy úgy merészeled vezetni, akkor bíróság, tárgyalás, ügyvéd, 5000 fontig terjedő pénzbírság, police-record. Tulajdonképpen a végén örülhetsz, hogy nem temetnek el élve, miután hivatalosan vazelin nélkül seggbe baszattak egy 120 kilós bokszos négerrel.

Megkötöttem hát a biztit. Rendkívül egyszerű: felmész egy consumer-sitera, ahol beírod az adataidat, meg az autóét. Erre az egy gombnyomásra sorrendben kiköpi az oda regisztrált biztosítók által kínált ajánlatokat. Kiválasztod a legolcsóbbat, mire emailen automatikusan megkapod a generált ajánlatot. Utána felmész a biztosító homepage-ére (rányomsz az emailben levő linkre...), ahol az ajánlat referenciaszámával a bankszámlád adatainak megadása után gombnyomásra megkötődik a biztosítás.

Mivel te itt friss bevándorlóként gyakorlatilag egy múlttal nem rendelkező kis pondró vagy, ezért ez nem lesz olcsó (sovány vigasz, hogy a benszülötteknek sem sokkal barátibb az ár...). A quoting-site egyébként felajánl egy-összegű, és havi részletekben bonyolított fizetési opciót is. Az a durva, hogy nekem a kettő ugyanannyi volt, tehát kiválasztottam a részletfizetést!

Amit nem látsz, az az, hogy itt belép a képbe még néhány tucat ingyenélő, semmire kellő öltönyös (az én esetemben ők "Close Premium Finance"-nek hívják magukat). Ez egy hitelintézet, akik neked nagyvonalúan kifizetik a biztosítási díjat egy összegben a bíztosítási ügynöknek (akik - mint a biztosítós munkahelyemről tudjuk - egy másik marék nulla hozzáadott értéket termelő, az alapdíjad 10-15 százalékát máris zsebre tevő öltönyös...).

Tehát még fel sem ocsúdtál, és a biztosítóhoz megérkező kb. 290 fontnyi lecsupaszított díjad helyett máris van egy 413 fontos tartozásod egy olyan intézet felé, akikről azt sem tudtad hogy léteznek - egészen addig, amíg ki nem jön postán a levél, hogy akkor írd alá a szerződést. A feltételek nagyvonalakban fel vannak vázolva egy mellékelt táblázatban. Ebből kiderül, hogy te éppen 52.55%-os THM-re vettél fel egy kölcsönt. Mostantól nem fizetés, késve fizetés, vagy egyéb nem kielégítő magaviseletet esetén késedelmi díj; azon 15%-os kamattal - és ráadásul seggbe basz a 120 kilós néger.

Mire elolvastam a levelet (tény, hogy nem három héttel a megérkezése után kellett volna...), már eltűnt a bankszámlámról az első havi részlet - megfejelve egy 12 fontos "szerződés-alá-nem-írási" késedelmi díjjal. Innentől 15 fontba kerül a szerződés lemondása - AMIT MÉG ALÁ SEM ÍRTAM, BAZMEG!!! Ennek viszont szabályos feltételei vannak, meg procedúrája...

Azt még nem olvastam, hogy milyen kamattal lehet előtörleszteni, de akik 52.55 százalékos THM-re adnak hitelt, azok nálam egy kalap alá kerülnek a húgaikat kurvának eladó cigányokkal - tehát a legrosszabbra számítok...

Lexus-saga

Most, hogy a motor már szerencsére jó, végre kiderülhetett, hogy a futóműnek is van valami fájdalma. Általában 70-80 körül az autó elkezd rázni. Hogy a vásárlás után hazafelé ezt nem vettem észre, az azért volt, mert nem mindig csinálja (hogy rohadjon meg...). Elvittem futóműveshez átnézetni (40 fontért, hogy rohadjanak meg...), és kiderült, hogy be van állva a jobb első fék. A szerelő fazon nem kertelt: megmondta, hogy ők ilyesmivel nem baszakodnak, hanem kicserélik az egész nyerget... Mivel az már állítólag 180 pénz lenne (plusz munkadíj), ezért inkább majd én kipucolom. Ehhez most már csak egy türelmes, komoly referenciával rendelkező asszisztensre lenne szükségem... (Pukke, nem ugrasz át egy hétvégére? Neked ebben már van rutinod!)

Ha megvagyok, akkor már csak egy futómű-beállításra van szükség, és zsír lesz a verda. (Ennek az árát majd megkérdezem akkor, amikor ezeket megemésztettem...)

2013. március 27., szerda

Szoftver-birodalom

Na megvannak az első benyomások a cégről egy hét munka után. Nagyon multi (minden földrészen több iroda, de itt a HQ-ben is alig van két egyforma nemzetiségű alkalmazott). Nagyon corporate. Nagyon gazdag. Üvegpalota. Banki és pénzügyi szoftvereket fejleszt és árul. (Most nyertük el a Malawi jegybank egyik tenderét - rohadjak meg, ha nem így van: ma olvastam a céges hírlevélben!) A főnöknőm alig van az irodában, mert többnyire otthonról Belgiumból dolgozik. A cég egyébként rendkívül rugalmas a távolról dolgozással kapcsolatban. Ennyi telefon-konferenciás mítingen szerintem eddig egész életemben összesen nem voltam, mint itt egy hét alatt.

Valahogy az az érzésem, hogy ez a legígéretesebb cég, ahová valaha felvettek. Még nyakkendőt sem kell hordani! :) Az egyetlen negatívum, amit eddig mondani tudok róla, hogy a céges parkoló eléggé picsányi. A bicikliket a falra akasztgatják, és még a motor-parkoló is rendszeresen megtelik ("first come first served"). Az egy hét munkába-járásom alatt eddig kétszer fosta össze magát a kiváló londoni metró: egyer munkába, egyszer pedig hazamenni nem tudtam. Gondolom nyilvánvaló, hogy milyen alternatív kommuterre fogok átváltani... (Már kitaláltam, hogy korábban fogok bejárni és hidegvérrel mindig elfoglalok egy helyet.)

Egyébként a Paddington-pályaudvar mellett van az iroda. Az már most látszik, hogy járó-távolságra nem fogok garázsos házat bérelni... Egy köpésre vannak innen Kensington, Holland Park és Notting Hill - ha jól tudom, akkor ezek London (tehát egész UK) legdrágább környékei. Vetettem egy pillantást a studio-apartmanok bérleti díjaira. Egy olyan, ami azért már komolyabb enteriőrt kínál, mint egy minimum-security börtön cellája, az kb. 300-350 fonttól kezdődik (igen: hetente). A határ pedig nyilván a csillagos ég...

Más. Egy hét kis-litván után itthon nem sok változás történt. Néha Nerija (az asszony) kijön vele az odúból a konyhába. A kiscsaj ásítozik egy kicsit, meg csámcsog, aztán visszamennek. Egyébként nem ő az egyetlen kialvatlan lakó a házban... Jonast már alig látom, mert mostanában elég sokat dolgozik. Este viszont néha a konyhában összefutunk. Akkor úgy néznek ki a szemei, mintha egy egész napi pajzs nélkül hegesztés után felszívott volna egy jó kövér csíkot. Közben pedig a képére van ragasztva az újdonsült apukák "Húbazmeg; erre azért nem számítottam!"-arckifejezése...

2013. március 23., szombat

Injektor-csere (2/2)

Mire hazaértem otthonról (Pukke, és János: na látjátok, hogy én mindenhol otthon vagyok... :) már várt a két darab - egyenként tíz fontért rendelt - új injektor (nekem legalábbis újak...). Azért az eladóhoz lesz még egy-két baráti szavam, mert nem elég, hogy szerintem ült rajtuk egy hétig, mielőtt feladta volna csomagot, még ráadásul az egyiken a szívócső oldali tömítés be is volt repedve. Szerencsére csak egy kellett, úgyhogy azonnal nekiláttam a másik beszereléséhez.

Az utcán való autószerelés azért nagyon szórakoztató - feltéve, hogy nem 2, avagy 42 Celsius fokban kell csinálni - mert meglehetősen kitágítja az ember szociális horizontját. Szinte minden ilyen alkalommal arra jár egy-egy műszaki vénával megáldott járókelő, aki biztosan megáll egy rövid traccsolás erejéig. Most kimondottan szerencsés voltam, mert maga Ice T szólított le rögtön egy perccel azután, hogy elkezdtem babrálni az autóval.



Amúgy lehet, hogy csak az ikertestvére volt, mert ez a csóka Trevornak hívja magát, és itt lakik pár házzal lejjebb. Ezektől, meg a jamaikai származású szüleitől eltekintve echte gangsta-rapper arc; még van egy arany foga is. Ő maga egyébként szobafestő, burkoló és fagyi-árus. Hobbi gyanánt pedig néha vásárol egy-egy olcsón kínált autót, és kipofozva eladja. Gyakorlatilag ezen a ponton kapcsolódott be az injektor-cserébe. Szó szerint, ugyanis néhány mondat váltása után már ketten csavaroztunk, vakartuk a fejünket, és fuck-oztunk serényen. Bő fél óra alatt össze is állt a gépsárkány (van még egy tippem, hogy Trevor miből egészíti ki a kereseteit - mindez kedden délután egykor törént, és nem látszott rajta, hogy bármi sürgős dolga lenne...).

Elvittük egy próbakörre. Két abroncsom valamiért elereszti a nyomást, és egy hét alatt majdnem totál a felniig süllyedt az autó, úgyhogy egy benzinkúthoz mentünk felfújni. Szerintem ezen kívül nincs a Földön még egy olyan undorító ország, ahol még a benzinkúti kompresszorba is pénzt kell bedobni. Nyilván nem vittem magammal a pénztárcámat... Mivel Trevornál sem volt semmi pénz, de szerencsére két sarokkal odébb volt az egyik gumis haverjának a műhelye, ezért arra vettük az irányt. Trevor - londoni születése ellenére - baráti társaságának összeállítását tekintve igen hű a gyökereihez, mert itt maga Bob Marley csoszogott elő a műhely mélyéből. Derékig érő fekete raszta haj, olajos overáll, és sapka. Nyomott levegőt a gumikba, és közben Trevor még azt is elintézte, hogy egészen baráti áron egy garnitúra használt gumit is kapjak a reggae atyjától. Most éppen nem volt neki raktáron ez a méret, de "dont vöri, mááán:" hétvégére meglesz. Még hazadobtam Trevort, és megegyeztünk, hogy a hétvégén átnézek hozzá, és elmegyünk a gumikat felrakatni. (Tőle tudtam meg, hogy ha a yard elkap, akkor itt még büntető-pontot is kapsz a jogsidra a szar gumi miatt...)

Igazi jelenség volt ez a két fazon. Russell Peters óta tudjuk, hogy a jamaikaiaknál kúlabb népséget még nem hordott a hátán a Föld - erre most kézzel fogható bizonyítékot találtam...

Ja: egyébként egész este köröztem az autóval, hogy teszteljem. Hibátlanul működik!

"Indul a hathengeres limbó-hintó!!!"

2013. március 22., péntek

Telelés

Egy hétig voltam Magyarban. Így télvíz idején nagyjából ennyi idő az, amit még tartós egészség-károsodás nélkül el lehet viselni belőle. Motorostalálkozók, meg fesztiválok most nincsenek; Balaton sincs. Kurva hideg, meg hóba temetett autók, meg külvilágtól elzárt települések voltak.

Ilyenkor az egyetlen jól bevált program a non-stop zabálás. Hirtelen nem is tudom, hogy a londoni junk-food, vagy a jó magyaros kosztok vernek -e be több szöget az ember koporsójába; minden esetre amíg nem Magyarban vagyok, addig legalább a saját felügyeletem alá tartozik a kalória-bevitel...

A másik kézenfekvő időtöltés a tévézés lenne. Biztos mindenki ismeri az érzést, amikor valamit néz, de az már annyira kínosan gagyi, hogy neki ég tőle a bőr a képén... A magyar média mostanra gyakorlatilag elérte azt a színvonalat, hogy BÁRMIT nézek a dobozban, ezt váltja ki belőlem (a híradókat is beleértve). Ez az érzés néha átcsap WTF-arckifejezésbe dermedt, hitetlen katatóniába.

Nagyjából ennyi az, amit egy okmányiroda-látogatás, meg egy pöttyös túrórudi-beszerző Auchan-túra között intéztem kis hazánkban.

Ja, meg még valami! Ha az óhazához ilyen közel telepedik le az ember, akkor óhatatlanul felmerül a Magyarország felé irányuló kereskedelmi kapcsolatok szorosabbra fűzésének a lehetősége. A haverokkal találkozva összegyűlt némi házi feladat. A következőket kellene elintéznem Angliában:
  • Daninak beszerezni egy bontott Suzuki GN400-as motorblokkot (de legalább egy henger-hengerfej egységet),
  • olcsón találni egy digitális oszcilloszkópot Goginak,
  • fizetőképes felvevő piacot keresni Tibi festményeihez,
  • Csoszkával való tárgyalásom folyományaként pedig megvizsgálni az import-export tevékenységben rejlő potenciált a két ország között két speciális szegmensben: angol használt személy- és teherautók magyarországi behozatalára és forgalomba helyezésére, valamint magyar kurvák exportjára és londoni üzemeltetésére vonatkozólag.

Egyébként már újra itt vagyok a Rendőrállamban. Az események itt egy kicsit felgyorsultak. Az első nagy hír az, hogy amíg távol voltam, megszületett a kis litván. Az anyja, meg a nagyobbik lány még harcolnak azon, hogy mi legyen a neve (az apjának nem sok inputot engednek ezen a téren...), de egészen cuki, és már most sokkal több haja van, mint nekem. Az ordítása szerencsére az épület alsó szintjére korlátozódik, tehát itt fent nálam hál' Istennek nyugi van.

A másik jelentős fejlemény az, hogy felvett a cég, amelyik eddig nekem is a személyes slágerlistám éllovasai közé tartozott. Ma álltam munkába, mint "Expert Software Engineer". Még egy kicsit fáj, de majd megszokom.

"The thing is, Bob: it's not that I'm lazy. It's that I just don't care."

2013. március 11., hétfő

Injektor-csere (1.5/2)

...szóval bepipultam, és elhatároztam, hogy kimegyek a PickAPart-ba, mert nekem is jár egy kis szórakozás. Ez még mindig pénteken történt (most van vasárnap, és az alkatrész még mindig nem érkezett meg). A homepage szerint pont volt egy Lexus-uk, és egy injektort nevetségesen olcsón adtak. Legfeljebb kiveszem az összeset, és a többit felrakom Ebay-re 25 fontért, mint mások - így még az útiköltség is visszajön... A biztonság kedvéért előtte felhívtam őket, hogy megvan -e még az autó, mert állítólag január 20-án hozták be. A recepciós csaj szerint még nem zúzták be.

Légvonalban nincs is túl messze... Kigyalogoltam a buszhoz. Buszoztam kétszer. A másodikat már nem tudtam Oysterrel fizetni, mert elfogyott a pay-as-you-go. Utána kompoztam. Aztán gyalogoltam még egy kicsit a vasút-állomásig. Megvártam a második vonatot, mert az első lerohadt valahol a pályán... Vonatoztam. Erith-ben leszálltam - eggyel később kellett volna, de a telefonomban a szufla már az utolsókat rúgta, és mire visszabútolt, hogy megnézzem a Maps-ben, hogy merre kell majd még gyalogolni, addigra már a peronon álltam vonat nélkül. Mindegy; ha jól kilépek, még simán odaérek zárás előtt - a vasút-állomástól semmi nem visz ki a PickAPart-hoz. A térképen ugye nem látszik, hogy miért - meg az sem, hogy hogy néz ki a környék - de út közben rájöttem, hogy miért nem jár ide busz. Elhagytam az utolsó lakóházakat is. Egy darabig még volt járda, de aztán az is elfogyott. A jó-fajta angol eső már két napja esett megállás nélkül. Körülöttem a kerítésen túl legelők; itt-ott lovak csámcsogtak unottan. (Aucklanddel ellentétben ez itt TÉNYLEG azt jelenti, hogy kiértél a városból...)

A lovakat leszámítva ennyire undorító helyet még itt nem láttam. Az út több kilométer hosszan tele volt borítva szeméttel. Mellette a víz-elvezető árkokat itt-ott levettett autó-gumik hegyei torlaszolták el. Szétmállott karton-dobozok, PET-palackok, felismerhetetlen műanyag-darabok mindenhol. Törött, olajos autó-lökhárítók áztak a szivárvany-színű pocsolyákban.

Én csak meneteltem az úttesten. A bakancsom megszívta magát, amennyire tudta: bokáig cuppogtam a vízben. A kapucnim is átázott; már nyakig ért a víz. Már fél órányi járóföldre voltam a legközelebbi lakóháztól. A zsebkendőim elfogytak; szipogtam vissza a taknyot az orromba. Percenként elhúzott mellettem egy-egy teherautó, és mocskos vízpárával betakart. Még 10 perc, és megérkeztem egy gusztustalan, szürke ipartelepre: London segglyukában voltam. A PickAPart a telep peremén volt. Szorosan oldalaztam be a bejárati kapu mellett, hogy az előtte terpeszkedő tócsát kikerüljem. Megcsörrent a telefonom: egy fejvadász hívott, hogy megkérdezze, hogy vagyok. Remekül, bazmeg; pont a legjobbkor hívsz...! Miután megbeszéltük a semmit, végre odaléphettem a recepcióhoz.

- Én telefonáltam kb. 2 órája a Lexus miatt. Merre találom?
- Sajnálom, de pont egy perce adta oda a kolléga a bezúzott autók listáját, és itt van rajta.


Már nem tudom, hogy mit mondtam neki... Eddy jött ki így a Brag-partiról, miután Hatchet Harry elnyerte tőle az apja kocsmáját.

Holnap hazamegyek egy hétre; remélem, hogy elfelejtek mindent...

2013. március 9., szombat

Crowd Control

Péntek este moziban voltam Dóriékkal. (A "Side effects"-et néztük meg - kurvajó.) Az O2 arénában volt; pont akkor lett vége, mint a faszomtudjahányadik szánalmas Justin Bieber-koncertnek, tehát kénytelenek voltunk a közönséggel együtt hömpölyögni a kijárat felé. Kiérve a parkolóba mentünk, ahol én csak felvettem a málhámat, és indultam is vissza a metróhoz.

A metró-lejárónál hosszú, tömött sorokban, kordonok között vonultak a tini csajok. Valamiért a kordon nyitva volt rögtön a bejárat előtt, tehát aki nem az aréna kijárata felől érkezett - hanem mondjuk oldalról, mint én - az azt gondolhatta, hogy ott be tud csatlakozni a tömegbe, és menni le a metróba. Ennek ellenére direkt oda volt állítva három kukás-mellényes szekuritis, hogy egyenként minden hozzám hasonlónak elmondja, hogy menjen és álljon be a sor végére... Vágtam egy pofát - mert tudom, hogy ilyenkor bármiféle józan, de még mindig csak két-bites érveket felsorakoztató beszélgetés kezdeményezése gyakorlatilag "mission impossible", és sokkal több időmet venné igénybe, mint elgyalogolni az 50 métert, majd tyúklépésben a tömeggel megint vissza. Nem is erőltettem; szó nélkül indultam a sor végére.

Beértünk a metró-lejáróba. Ott ki volt írva, hogy "crowd control" van érvényben. Gondolkodóba estem. Ez alatt a három hónap alatt, amióta itt vagyok az már elég világosan kiderült, hogy ez az egész ország tulajdonképpen egy kibaszott nagy "crowd control". (Lásd még a "V, mint Vendetta" című filmet - bár az nekem egy kicsit túl szájba-rágós.) Még el sem kezdődött itt a szaros kis életem, de két dolgot már nagyon utálok (természetesen a moslék éghajlaton kívül): az egyik a tömeg, a másik pedig az, amikor engem vele együtt akarnak kontrollálni...

Kicsit hiányzik Zéland.

Injektor-csere (1/2)

Mivel egy injektor cseréje a rendelkezésemre álló szerszám-arzenálnál ("LIDL" dugókulcs készlet - 4 éves kortól) komolyabb műszerezettséget igényel, ezért elmentem a Halfords-ba, hogy nézzek valami használhatót. Először csak valami alapvető, a kocsiban is hordható egyszerű készletet akartam. Azt terveztem, hogy majd egyszer felpakolok, és Magyarból elhozom az ottani szerszámaimat. Sajnos (szerencsére?) megláttam a rögtön a pénztár mellé kirakott, fél-áron kínált, 170 darabos, az üzletben található legkomolyabb cuccot. Gondolkodtam úgy három és fél másodpercig, mint Gus Hansen 9-2 off-al a kezében, mielőtt all-in megy - és döntöttem... Mindjárt itt a névnapom, és igazából otthon sincs egy olyan minőségű készletem, amiben egyszerre MINDEN benne lenne ("Ajándék, mellyel meglepem e kávéházi szegleten magam - magam..."). Kicsit bedurrant a vállam, mire a 13.5 kilós dobozzal hazavergődtem, de legalább nem kell megint ötvenszer visszamenni az üzletbe, ha szükség van egy másik kulcsra. Ebben van metrikus, és imperial dugókulcs-készlet mindhárom méretű racsnis kulccsal, hozzájuk csuklók és hosszabbítók, csillag-villás racsnis(!) kulcsok 19-esig, imbuszkulcs-készlet, torx-készlet, inverz torx, csavarhúzó fejek, stb... Szóval mos, főz, takarít, masszíroz, és orálisan kielégít.

Nekiláttam. Azt, amit a múltkor írtam, hogy a hosszában elhelyezett motor jól hozzáférhető, máris visszavonom... Tudjuk, hogy a japán autókban minden kurva alkatrészt nem kétszer, hanem háromszor annyi csavar, bilincs, pánt, vagy keret rögzít, mint amennyire eredetileg szükség lenne. Hogy a motor és az autó kompakt és könnyű maradjon, ezért ezeknek nyilván legalább a fele hozzáférhetetlen helyre kerül. A helyzet nem annyira súlyos, mint a bukólámpás Prelude-ömön volt (végülis az csak egy szar Honda), de azért ennél átgondoltabban elrendezett motorházra számítottam a Toyotától. (Mondjuk valószínűleg az új Lexusok vásárlóinak sem az volt a legfontosabb szempontjuk, hogy az autójuk elegánsan szerelhető legyen...) Találtam például egy acél-keretet, aminek két funkciója van: először is tart egy vákumcsőben lakozó nyomást mérő szenzort, másodszor pedig megakadályozza, hogy az alatta levő alkatrészt (aminek a csavarjait egyébként egy pillanat kiszedtem) ki lehessen emelni anélkül, hogy ezt leszedném (ennek a csavarjaihoz pedig csak másik három kiszerelése után lehet hozzáférni).

Azért csak eljutottam odáig, hogy a kettes injektor a kezemben volt - de a csomagtartó végül megtelt a motorból eltávolított cuccokkal. Már egy hete várok az "új" befecskendezőre. Szétbasz az ideg; szerintem elvesztette a posta... Mérgemben felmentem a netre, és EZT találtam. Rögtön melegség öntötte el a szívemet... Ez az első kellemes meglepetés, ami ebben az országban ér.

2013. március 7., csütörtök

Túró Rudi update

A minap egy barkingi orosz boltban új rudi-verziókat találtam.

Örvendetes, hogy az egyébként a hallucinogén-szegmensben jeleskedő PASAKA az ópiát-származékok kedvelőit sem hanyagolja el: a mákos rudival egyértelműen nekik kedveskedik.

Üdítő újdonság a szintén litván, keksz-alapra épített "Jo"-rudi (tényleg jó).

Az eddigi rudi-réndzset végigkóstolva a titkos befutó viszont a dizájn terén meglehetősen visszafogott, már-már infantilis orosz independent versenyző: a pinokkiós-CbIPOK.

2013. március 5., kedd

Poszt-szovjet Túró Rudi-arzenál, és egyéb nyalánkságok

A litvánoktól rengeteg hasznos dolgot tanulhat az ember - főleg az élelmezés terén. A balti államok konyhája meglepően hasonlatos a magyar koszthoz, de mégis vannak pikáns vetületei, amivel az egyszeri londoni magyar színesítheti kulináris tudás-bázisát. Már fel van írva néhány recept, mert Jonas nagyon faszán főz, és nem mindig a szakácskönyv szerint halad, hanem majdnem mindig kreatívkodik. (Nem tudom, hogy az asszony egyébként is lusta, vagy csak a főállású terhesség miatt passzív a konyhában, de egyelőre ő még nem csinált semmit.)

Nem csak a kész fogások, de az alapanyagok is kísértetiesen hasonlatosak a magyar cuccokhoz. A Nagy Litván Boltban például lehet kapni kovászos uborkát, párizsi ízű párizsit (nem olyan szart, ami most van Magyarországon a boltokban, hanem olyat, ami utoljára a 80-as években volt), különböző túrós-krémes piskóta-alapú sütiket (Aucklandben bármelyikőtöknek a fél karját odaadtam volna egy-egy ilyenért), valamint kiegyenesített vaníliás karikát is. (Most, hogy ha jól tudom, és tényleg bezár a Győri Keksz ez kimondottan jól fog jönni.)

Az igazi gyöngyszem viszont a Túró Rudi. Igen: az öntelt tévhit ellenére a Túró Rudi nem hungarikum, hanem orosz eredetű. Az autentikus orosz Rudi a "Szirok" (CbIPOK) névre hallgat (jerivel). Az east ham-i Kis Litván Boltban három félét találtam: vaníliást, csokisat, és málnás/fehér csokisat. A litván Túró Rudi-ipar viszont az egyébként is réteg-terméknek számító rudik egészen különleges piaci nichéjében próbál agresszívan utat törni magának: a pszichedelikus "PASAKA" három ízben a hippi, bélyeg-fogyasztó szubkultúrának készül: békegalamb, flower-power, és építőkocka ízesítésekben kapható:

2013. március 1., péntek

A zen meg a digitális autó-diagnosztika művészete

Már most szólok, hogy ez nem mindenkinek lesz élvezhető...

Kedden hozta a postás a kábelt, úgyhogy mára meglett a vérteszt, a kisrutin, meg a vizelet-vizsgálat eredménye...

A sztori azért tartalmaz egy-két fordulatot. A 21. századi gépjármű-diagnosztika gyakorlati elsajátítása nem megy olyan gördülékenyen, mint számítottam rá, de hát én eddig is az autó/motor-üzemeltetés rögösebb útját jártam...

A kábel hibátlan. A problémák a szoftver-oldalon kezdődtek (mindig ezekkel a tróger programozókkal van a baj...). Először is: ez egy olcsó cucc volt; semmilyen csilli-villi cél-szoftver nem járt hozzá. A kábelben levő chip driverét a netről, a chip gyártójától lehetett letölteni. A rá épülő szoftvert úgyszintén. Mivel ez egy szabványt implementáló IC (ELM327), ezért először megpróbálkoztam azzal, hogy egy drágább (de ugyanazt az IC-t tartalmazó) eszköz szoftverét lelopjam valahonnan. Mivel nem kívánom ilyesmivel bepiszkítani a kezeimet (tulajdonképpen lusta vagyok hozzá...), ezért a dolog operatív részét a kedvenc újdonsült litván flattie-mre bíztam. Neki kb. 3 percig tartott a megjelölt progit (OBDWiz) licence key-vel ingyen letöltenie... :) Egy másikat (CheckEngine) is szerettem volna, de abba már neki is beletört a bicskája. Sajnos kiderült, hogy az OBDWiz még nem tartalmazza a drivert, úgyhogy azt nekem kellett megkeresnem. Az eladó által megadott linken Windows XP-ig bezárólag voltak a driverek; guglizni kellett a Win 7 pakkhoz (a Linuxos verzióval most valahogy nem volt ingerenciám szerencsétlenkedni...), de meglett valahonnan. Azért a linken levő ingyen progikat is lehúztam; hátha gond lesz az OBDWiz-zel.

A driver felment rendesen, de az OBDWiz hardver-hibára panaszkodott, amikor rákötöttem az autót. (Anyád.) A gugli erre azt mondta, hogy van valami patch az update site-on, ami ezt elhárítja. Nem volt. Megpróbálkoztam az ingyen szoftverekkel. Négy volt hozzá egy csomóban. Az első felment, de indítás után már a konfig-screenen lefagyott (újra-bootolás után ezt megismételte). A második installálás közben különböző rendszer-dll-eket akart felülírni a Windows-folderben. Nem hagytam neki, úgyhogy a végén széttárta a karját...

A harmadik felment. Elindult, és nem fosta össze magát. Rádugtam az autót, és felismerte. Még kommunikált is vele. Elég primkó volt a UI, de működött!!! Kiolvastam a hibakódokat az autó ECU-jából:
  • P0171
  • P0302
Azt már nyilván nem tette hozzá, hogy ezek mi a búbánatos lófaszt jelentenek. A magam, és az OBD2-interfészt kevésbé ismerő olvasóim kedvéért kigugliztam:

P0171: System too lean (bank 1) - azaz az egyes hengerből ózondús hegyi levegő jön ki, mert nem kap elég benyát;

P0302: Cylinder #2 misfire - azaz kihagy a kettes henger.

Az elsőt leszartam; a kihagyó henger volt a lényeg. (Az ECU első resetelése után többet elő sem jött a "P0171".) Bár a második kód önmagában még nem túl informatív, mert a kihagyó hengert szerintem csak anyám nem érezné a járó motornál, de aki vásárolt már gyári alkatrészt sok-hengeres japó motorhoz, az igazán tudja értékelni, hogy nem az összes hengerhez kell...
Némi további okosodás után az derült ki, hogy a henger-kihagyást az alábbi okok válthatják ki:
  1. szar gyújtógyertya
  2. szar gyújtástekercs
  3. szar injektorfej
  4. szar MAF-szenzor (légtömeg-mérő)
  5. szar oxigén-szenzor
  6. szar kábelezés/érintkezők
  7. vákumcső falsot szív (fogalmam nincs, hogy milyen vákumcső; itt még nem tartok...)
  8. vizes benzin
  9. átégett hengerfej-tömítés
  10. szar motor-management (ECU)
  11. egyéb...
Az utolsó hármat elvetettem, mert azok annyira tragikusak lennének, hogy úgysem volnék hajlandó tudomásul venni... A vizes benzin, meg a MAF-szenzor minden hengerben okozna kihagyást, úgyhogy ezek sem nyerők. A hibás gyújtógyertyák, és gyújtástekercsek felcserélgetve, és a hibát újra-generálva behatárolhatók. Ezek a legvalószínűbb okok, úgyhogy ezekkel kezdtem.

A műveletnek egy 6-fontos, LIDL-ből szerzett racsnis dugókulcs-készlettel ugrottam neki... (Ilyen szerszámokra szokták ráírni, hogy "az apró alkatrészek szájba kerülve fulladást okozhatnak!")

A gyertya, és gyújtástekercs-teszthez már csak kétszer kellett elgyalogolnom az autósboltba: először dugóskulcs-hosszabbítóért (mélyen van a légszűrő-doboz csavarja - ezt le kell szedni, mert a gyertyasorhoz csak úgy lehet hozzáférni) és gyertya-kulcsért, másodszor pedig kicserélni a gyertya-kulcsot a másik méretre... (Aki tudja, hogy az idióta angolok miért jelölik "10 mm", és "14 mm" mérettel a két fajtájú gyertya-kulcsot, amikor a kisebbiknek 16 mm, a nagyobbiknak pedig kb. 19-20 mm az átmérője, az kommentelje már be, légyszi!)

Felcserélgettem a tekercseket, meg a gyertyákat. Köröztem vadul a háztömb körül kétszer fél órát (csak üzem-melegen jön elő a hiba), de mindig a "P0302" kódot dobta a gép. Ezek tehát jók. (A gyújtástekercs darabja újonnan 118 font, de a 6 darab irridium-gyertya sem lenne elhanyagolható tétel; inkább eliszom, ha lehet választani...)

A következő lehetőség az injektor. Rövid guglizás után kiderült, hogy hasonló tünetekkel már volt valaki a Lexus Owners Club-on, aki lemérte az injektor bemeneti impedanciáját, és az mutatta ki a hibás alkatrészt. Én is megmértem az enyémet (Jonasnak - ez a litván - van multimétere), és úgy néz ki, hogy tényleg az a rossz!!! Ennek a szakszerű javítása úgy történik, hogy az egész sort egyszerre kell kicserélni, mivel ebben a motorban a precíz japán mérnökök hengerenkénti befecskendezést alkalmaztak - darabját 220 angol fontért, tehát inkább megrendeltem kettő használtat az Ebay-en.

Jövő hétfő-kedd körül jön meg. Addig szétborítom, mert le kell szedni a cseréhez a "throttle body"-t is (ennek nem tudom a magyar nevét). Remélem, hogy a jövő héten még fogok rá emlékezni, hogy mi hol volt, mert ez a roncs tele van útban levő felesleges kábelekkel, csatlakozókkal, meg gumicsövekkel...

Folyt. köv.

2013. február 24., vasárnap

Ékszer

Még mielőtt betettem volna a lábam ebbe az országba, már határozott elképzelésem volt arról, hogy milyen autót akarok itt venni. Először megfogant bennem a gondolat, hogy Angliában angol autót venni a legolcsóbb, és "minél kövérebb lúd"-alapon végre lehetne egy Jaguárom. Az X300-asra kattantam rá - egyszerűen azért, ahogyan kinéz, meg azért is, mert némi utána-olvasás feltárta, hogy ez az egyik legkevésbé szar modell a gyár történelmében.



Az áruk volt az utolsó igen kívánatos tulajdonságuk. Bármennyire is vonzódom azonban a bontásra érett járművekhez, némi vívódás után mégis elvetettem az ötletet. (Ha odáig süllyednék, hogy egy angolok által gyártott kocsival büntessem magam, akkor már tényleg magamat is szembe köpném...)

Aztán sokáig úgy voltam vele, hogy itt is veszek egy Mazda roadstert. Az már Aucklandben is bevált, és imádtam. Túrtam sokáig a netet, de pont olyat, amilyet szerettem volna, nem találtam. Igazából túl sok ilyen van itt eladó, és elhatároztam, hogy csak olyat vennék meg, ami majdnem minden ponton egyezik az igényeimmel. A rusnya könnyűfém-felnik pedig mindegyiktől elvették a kedvemet. (Akkora állat azért nem vagyok, hogy önként extra pénzt adjak ki alufelnikre...)

Már éppen kezdtem unni az Autotrader-t, amikor egyszer csak egy hirtelen ötlettől vezérelve végigfutottam a márka-listát tartalmazó drop-down boxon. Lexus. Hmmm. Ilyenem még nem volt. Ha nem is annyira truváj, mint egy Jaguár, azért ez már nem Opel Astra-kategória. Milyen típusok vannak ebből? "IS": kb. 900 darab. A többi típusból pedig összesen ugyanennyi. Mi az az IS? És vajon lehet -e kapni egyet egy tál bableves áráért? Megnyomtam a "Search"-gombot. Kijöttek a találatok, amiken egy egészen ismerős autó vigyorgott. Később megnéztem a többi Lexus-modellt is, de ez nézett ki a legjobban.

Rágugliztam. Az autóbuzik "bébi-Lexus" néven emlegetik. A szánalmas hátsó lámpákat leszámítva egészen jól is néz ki. Folytattam a kutatómunkát, és egyre inkább megkívántam... Soros, 6-hengeres, két literes szívómotor. Nem túl kihegyezett (hogy a világból is kimenjen), de még a viszonylag nagy saját-tömeggel is elég tűrhetően lépeget, mert ráadásul már VVT-i, és 6 sebességes a váltója - jó rövid fokozatokkal. Jól hozzáférhető, hosszában elhelyezett motor, és a hozzá járó hátsókerék-meghajtás! Gyakorlatilag egy japán hármas BMW. Oldalról még a sziluettje is olyasmi. Az egyetlen lényegi különbséget abban látom, hogy a BMW-ket úgy tervezték, hogy elromoljanak, ezt meg nem... A kijelölt büdzsébe is belefér - tehát egy komolyabb új bicikli árából elérhető.

A típus egyébként tényleg úgy született, hogy a hármas bömösnek, meg a C-Mergának akart a Toyota versenytársat állítani. Fogta a belpiacos Toyota Altezzát (innen volt ismerős: Zéland tele van vele...), és belerakott minden értelmetlen, parasztvakító szarságot. Olyasmiket, amiket Hobe csillogó szemekkel pipálgatna a megrendelő-lapon... :) A hűtőmaszkra meg raktak bekarikázott L-betűt az elektronpályák helyett, és kész is volt a "compact executive car". Műszakilag gyakorlatilag tökéletes lett a modell, de Európában valamiért mégsem lett túl népszerű. Egy igazi autóbuzi viszont mind a 10 ujját megnyalja utána, mert ezzel nem jár minden fantáziátlan kis lakótelepi hülyegyerek, mint a "tizenkettő-pont-egy-tucat" béemvémercikkel.

Persze ennyi elektronikát tartalmazó autót normális esetben nyilván bottal sem piszkálnék. Még mindig futkos a hátamon a hideg, amikor a hasonló kategóriájú Legend-del átélt kalandokra gondolok. Viszont az egy kb. 10 évvel idősebb autó volt, és ráadásul Honda... A neten olvasott tulajodonosi tartóstesztek szerint viszont a bébi-Lexusban SOHA SEMMI nem romlik el.

Mi sem kézenfekvőbb unalom-űző elfoglaltság egy londoni munkanélküli számára, mint az autóvásárlás, ezért úgy döntöttem, hogy megnézek egyet. Elmentem egy tesztkörre egy keveset futott, drága példánnyal. Egészen mellbe vágó élmény volt: olyan masszív minőség-érzetet sugárzott benne minden, amilyet még soha nem éreztem autón. (Itt nem csak a sajátjaimra gondolok; az nyilván nem sokat jelentene...) Azonnal eldőlt: kell egy ilyen.

Vadásztam egy jó darabig. Megnéztem pár véres torkú romhalmazt a kínálat aljáról. Aztán egyet, ami egy kicsivel drágább volt, és annyi szilikon volt rajta, mint Pamela Andersonon. Végül belőttem azt az ár-kategóriát, amiben már érdemes kutatni. Találtam is egy igéretes példányt Lutonban. A "kereskedés" egy térdig érő sárral feltöltött parkoló volt, ahol egy lepusztult bódéban három kreol bőrű fiatalember menedzselte a bizniszt. A helyiségben a cigifüstöt "Black & Decker" láncfűrésznél komolytalanabb szerszámmal képtelenség lett volna vágni. Mondta a bossz, hogy mindjárt hozzák a slusszkulcsot; én addig kimentem napozni. Megjött a kulcs. Megnéztem; kipróbáltam. Tettem egy gusztustalanul pofátlan ajánlatot, amit a főnök hárított azzal, hogy a kiírt árból már egy pennyt sem hajlandó engedni, mert ez egy jó autó. Elmentem, és még megnéztem a környéken egy kicsit szarabbat, jó sok szilikonnal egy kicsivel több pénzért. Abból is csak 50 fontot akartak engedni. Rövid fej-vakarás után elhatároztam, hogy visszamegyek a arabokhoz, és elviszem azt, mielőtt beleköt a sárba.

Bementem a bankba pénzért. Meglepetés: a HSBC fiókjában nem adják oda a saját számládon levő pénzedet, csak úgy, ha írsz MAGADNAK egy csekket, és úgy veszed fel a kp-t. Ha nincs csekk-füzeted, akkor hiába van nálad útlevél, vagy egyéb fényképes ID. Nem baj, hogy SZEMÉLYESEN állsz a pult előtt... Igazából ezt már Mike említette nekem korábban, de el is felejtettem, mert azt hittem, hogy ez kimondottan az ő tiszteletére rendezett, személyre szóló szívatás... De nem. Az a helyzet, hogy "THERE IS NO PROCEDURE", bazmeg!!! Az ATM-es készpénz-felvétel limitjét pedig csak telefonon tudod megváltoztatni; a fiókban személyesen NEM. Értem én, hogy a banki eljárások betanulására így akár papucsállatkákat is oda lehetne állítani a pult mögé, de azért húzzunk már meg valahol egy határvonalat...

Így tehát aznap is vonattal mentem haza. Szerencsére, mert este felraktak a netre egy újabb példányt. Gyanúsan kevés futott mérföld, és új évjárat (2001-es). Felhívtam, és mondtam a lett srácnak, aki árulta, hogy holnap elmegyek megnézni. Northamponba - ami nincs közel, de nem volt semmi sürgős dolgom... Megnéztem, és azonnal megvettem (ide már vittem a pénzt...). Még aznap este jött volna két másik vevő.

Nem én lennék a sztori hőse, ha nem lett volna az autónak valami rejtett hibája, ami már csak otthon jön elő... A célegyenesben voltam, amikor elkezdett villogni a "check engine"-lámpa, meg a "traction control" egyszerre, miközben egy-két henger leállt... Másnap reggel megpucoltam az akksi-sarukat, de attól sem lett jobb.

Most itt tartok. Némi guglizás után megrendeltem az Ebay-ről a megfelelő diagnosztikai kábelt, amivel a kocsit össze lehet kapcsolni egy laptoppal. Van ingyenesen letölthető szoftver, amivel a hibakódok kiolvashatók, kirajzolható a motor-karakterisztika, és minden pillanatnyi működési paraméter. (Williamsék, McLarenék, és Ferrariék bekaphatják...) Ha a végére tudok járni, akkor lesz egy hibátlan yuppie-autóm, amin már csak a gumikat kell kicserélni (a vezérműszíjban 10 ezer mérföld van). Még nem mertem megnézni, hogy mennyibe fájnak a 215-ös, 17 collos, peres gumik...

Folyt. köv.!!!

2013. február 21., csütörtök

Takeaway Country - Royal Dock Tandoori

Ugyan már elköltöztem, de azért a sorozat hátralevő részeit még leadom...

4. rész: The Royal Dock Tandoori Indian Balti House Takeaway

Kedvenc indiai helyem (ez az egy volt a környéken), ami igazából bangladesi. Talán ennek köszönhető, hogy az unalomig ismert curry-k mellett egészen kreatív a menüjük. A frissen sütött "naan" remek, és a máshol tipikusan 60-70% zsírt/olajat tartalmazó curry-kkel ellentétben itt minden fogás úgy laktató, hogy nem fekszi meg a gyomrot a következő jó 18-20 órára. Mondjuk egy adagot én így is kétszerre eszem meg, de ettől ráadásul csak nevetségesen olcsóvá is válik...

5 órakor nyit


Mivel a kaja kurvajó, és a konyhába alig lehet belátni az oda nyíló ajtón keresztül, ezért feleslegesnek is tartom firtatni az ott uralkodó higiéniai kondíciókat - pedig nincs kétségem afelől, hogy az FSA, a HPA, és egyéb tetszőleges releváns három-betűs intézmény szakemberei eddig ismeretlen vírus- és baktériumtörzsek százait tudnák izolálni a pult egyetlen négyzetcentijén. (Amíg ilyen helyek tömegesen működnek a városban, addig nem is igazán értem ezt a cirkuszt a lóhús körül.)

Erről jut eszembe: a srácok (a karosszériás, és a fényező arcok a legnagyobb spanjaim voltak a lágerben), akik egyébként nem túl nyitottak a nemzetközi ízekre (mondjuk az itteni felhozatal fényében ezért nem is nagyon tudom őket hibáztatni...) szavajárása volt az, hogy "bangladesi retkek". Igazából sehogyan sem sikerült velük közös nevezőre jutnom arról, hogy a különböző noodle-ök, és egyéb űrhajós-kosztok, amikkel ők próbálkoztak vacsora-tájt vajon mitől jobbak a bangladesi kajánál - de hát ők tudják... Én a Royal Dock Tandoori-t csippantom, és kész!

Értékelés: 4.7


Kicsit tartottam tőle, hogy az új kecó közelében nem lesz indiai takeaway, ezért gondoltam, hogy kipróbálom valamelyik boltban kapható előre gyártott curry-trutymót, amihez csak csirkemellet kell adni, és már kész is. Csináltam is egy chicken tikka masala rizottót. (Nem annak indult, de egy kicsit sok vizet öntöttem a rizsre...) Mivel kiderült, hogy egyrészt ez nem hozza az elvárt ízvilágot, másrészt az első séta alkalmával láttam, hogy itt a főutcán található 50 kajáldából kb. 30 indiai, ezért többet nem próbálkozom...

2013. február 18., hétfő

Új lakás

Az elmúlt két hét még mindig a lakás-keresés jegyében telt. Miután kiszabadultam a terráriumból, és átmenetileg megint Dóriék nappalijában találtam magam, már azt hittem, hogy sikerült lefixálnom a következő szállásomat a jól megszokott nyomornegyed szomszédos utcájában. A lakást egy nigériai srác bérelte a csajával; ezen kívül lakott mellettük egy magyar is. A szobát, ami csak rám várt egy angol hagyta volna maga mögött némi láb- és izomszag kíséretében. Ez egy hangyányival jobbnak tűnt, mint a másik, ahol sok brazil mellé cigiszagba költözhettem volna. Sajnos (szerencsére) az afrikai partnerrel zátonyra futottak a tárgyalások, mert annak ellenére, hogy iszonyú magabiztosan beszélt angolul, egy kibaszott szavát nem lehetett érteni. A számomra homályos bérleti kondíciókon kívül még az is közre játszott az egyeztetésre irányuló ismétlődő kísérletek megszakadásában, hogy a barátnő főzött valami botrányosan büdöset.

Ezek után megnéztem még egy helyet, ami néhány használt fecskendő szétszórása után simán szolgálhatott volna díszletként valami hollywoodi noár-múviban.

A megoldás kulcsa végül egy másik hirdetési portál volt (http://www.spareroom.co.uk/), ahol az oroszlán barlangjánál magasabb minőségű bérleti ingatlanokat is kínálnak viszonylag elérhető áron. Ezen találtam egy nagyon igéretes lakást, ahová két lengyel csaj mellé - az eddigiekhez képest laboratóriumhoz hasonlatos higiéniai körülmények közé - költözhettem volna, de onnan meg ők pattintottak le.

Aztán volt még egy kecó, ahol olaszok laktak, és a hátsó kertbe jártak cigizni, de azért az ajtót nyitva hagyták, hogy be tudják fújni a füstöt...

A nyerőt végül East Hamben találtam meg. (Három kontinens város- és utca-neveit szokva már-már elkönyveltem magamban, hogy az angol fantáziátlan nemzet, erre kiderül, hogy az őshaza szívében kerületeket Keleti és Nyugati Sonkának, illetve Ugatásnak kereszteltek...) Egy litván családocska (apa-anya-tinilány), és egy másik litván kiscsaj lakik a házban. A faszi valami építkezésen dolgozik, de egyébként ilyen Linux-geek, és másodállásban is gépeket buzerál. (Miután megtudta, hogy szakmabeli vagyok, "sh"- és "bash"-szkriptek mutogatásával kezdett zaklatni. Egyelőre hagytam, de majd holnap megmondom neki, hogy kurvára nem érdekel...) Egyébként nagyon kedves; ránézésre fát lehet hasogatni a hátán. Egy hét(!) kauciót kért, és úgy fizetem a bérleti díjat is, ahogy nekem tetszik. Igazából túl szép volt, hogy igaz legyen. Nem is volt az. Az asszonnyal beköltözéskor találkoztam először, és akkor derült ki, hogy 3 hét múlva lebabázik... Nem hiszem el, hogy ekkorát hibáztam! Pályafutásom során már másodszor fordul elő, hogy terhes nő mellé költözöm be - és az csak sovány vigasz, hogy itt legalább nincs macska-húgyszag...

2013. február 5., kedd

2012 nyár - szemelvények

5. rész: Időutazás - Ukrajna

Európa mértani közepe


Fehér- és Fekete-Tisza összefolyása


A Tisza


Az ukrán SUV: GAZ-66


ukrán kebab-shop


Vereckei-hágó


Sajnálom, hogy akkor frissiben nem írtam erről semmit, mert a téma ott hevert előttem. (Elég gyakran le is feküdtem mellé ilyen-olyan okból kifolyólag: vírus, láz, hasmenés, szilánkokra szétrázódott gerincoszlop - ilyenek.)

Így utólag többnyire csak a szépre emlékezem...

2013. február 3., vasárnap

Lakásbörze

Ma nyakamba vettem Kelet-Londont, hogy egér-mentes otthont találjak. Megnéztem néhány kiadó szobát a tágabb környéken, és újabb csodákat láttam...

Két fő tanulsága volt a mai napnak:
  1. nem lehet túlbecsülni az igénytelenség mértékét, ami az itteni lakásokat jellemzi
  2. a közhelyet, miszerint a londoni tömegközlekedés igen magas szintű, erős fenntartásokkal kell kezelni
Először is: egymáshoz viszonylag közel levő külvárosi helyszíneket csak a botrányosan szar buszjáratok kötik össze. A helyzetet súlyosbítja az, hogy számomra érthetetlen okból szombat délután a külvárosban akkora a forgalom, mint a Nagykörúton péntek délután. Ha még nem említettem volna, minden görény busznak kb. 100 méterenként van megállója. A forgalom, a lámpák, és a megállók következtében a busz gyakorlatilag olyan tempót diktál, hogy mellette kondenzcsíkot húzva suhannak el tucatszám a járókeretes kisnyugdíjasok.

Ennek megfelelően a 40 perces járóföldre levő külső-Barkingba busszal kiértem kb. 45 perc alatt. Még 5 perc sétára volt az első lakás, amiről ott derült ki, hogy egy indián csávó hirdeti (nem volt elég erős az akcentusa ahhoz, hogy levegyem a telefonon keresztül...) A küszöböt átlépve homlokon is baszott a curry-szag, ami ezek szerint a két másik flattie-t (egy angol, és egy olasz) nem zavarta. Gyorsan tettem egy protokoll-kört a lakásban, aztán tipliztem is.

A visszaút lassabbik felén már fel sem szálltam a buszra. Így sikerült belebotlanom egy fodrász-ingatlanirodába. A kíváncsiság kedvéért bementem, és a fószer ott helyben 10 perc alatt előkerített nekem egy landlordot, aki megmutatott egy lakást. Ebben kellemes friss festés szaga uralkodott, és még a két(!) fürdőszoba is tiszta volt, de egyébként meg az összes helyiség úgy nézett ki, mintha mindegyikbe bekúrtak volna egy-egy kézigránátot. Volt egy szoba, amelyikben ránézésre valami spirituális öngyilkos-szekta oltára volt felállítva. (That's just a storage, my friend. Nobody lives there.) Állítólag a házban pillanatnyilag csak egy ozzi párocska lakik, amit egyébként el is hittem azok alapján, ahogy a konyha kinézett...

Az ingatlanos adott egy másik címet is, ami állítólag még jobb, mint ez(!), de olcsóbb is, mert egy másik környéken van... Elmentem oda is. Egy feka srác fogadott; a lakás szerintem akkor lehetett utoljára kiszellőztetve, amikor a Vaslédi rendeletben előírta. Azóta viszont tolták a naftalint, mintha muszály lenne. Gyorsan kirohantam innen is. Már sötét volt; megkerestem az ellenkező irányba a buszmegállót.

Amcsi filmekből mindenki megtanulta már, hogy mi történik, ha a szőke, ijedt szemű, magas sarkúban botorkáló, de egyébként hibátlan sminkkel rendelkező hősnő hogy-hogy nem egy gyéren kivilágított, elhagyatott gyártelepre keveredik. (Nyilván megerőszakolják.) Na ehhez képest ez a környék úgy nézett ki, hogy itt még a férfiakat is seggbe basznák, a nyugdíjasokat feldarabolnák, a gyerekeket pedig vászonzsákba gyűjtenék, hogy eladják Zairébe egy gyémánt-bányába.

Ezeken gondolkodtam, amíg vártam a buszra, aminek 10 percenként kellene járnia. Volt rá időm, mert kb. fél órát toporogtam a csontig hatoló hideg szélben. (Azt, hogy análisan szűz maradtam, valószínűleg annak köszönhetem, hogy erre az időjárásra már a buzi kéjencek is a farkukat behúzva menekültek az otthon édes melegébe...) Az ellenkező irányba addig öt busz ment el. Már éppen kezdtem azon filózni, hogy a szerencsétlen buszvezetőkkel vajon mit csinálhatnak a végállomáson, amikor megérkezett egymás mögött 10-15 méterre lemaradva három darab 474-es. Nekem természetesen 473-as kellett volna, de arra még néhány percet várnom kellett. (Igaz, hogy akkor jött kettő is...)

Holnap ezeknél még jobb lakásokat fogok megnézni.