2009. január 26., hétfő

Autótöröttek

December 28. (Queenstown - még mindig...)
Reggel az első dolgom az volt, hogy átálltam a Repco mellé egy árnyékos zugba (az akksi meglepően jól tartotta a delejt egész nap), és ott szedtem ki a generátort, hogy közel legyek a beszerzendő szerszámokhoz, alkatrészekhez.




Most jobban megnéztem, hogy melyik vezeték merre megy. Nagyjából összeállt a kép, hogy mi hova van kötve. Felhivtam Zsoleszt. Elmeséltem neki, hogy a fesszabályzó a szénkefe és a test között van. Ennek számomra sehogy sem volt értelme, mivel én akkor tudtam meg tőle, hogy egyrészt a szabályzó a primer áramkör feszültségét szabályozza (nem a kimenetit), másrészt pedig néha inverz módon kötik be, mint itt, hogy a test "magasságát" buzerálja... Ezek után már gyerekjáték volt bekötni egy vezetéket a szénkefe és a szabályzó közé, hogy stabil bemeneti feszültséget kapjon a primer kör... Mindössze 60-70 dollár kiadással járt, mire

  1. vettem fűrészt, hogy vágjak új nútot a csavarba, amit le kellett szedni.

  2. vettem sarut, amit rá kellett rakni a vezeték végére

  3. beraktam a generátort, hogy kipróbáljam

  4. kivettem a generátort, mert kiderült, hogy a fesszabályzót fizikailag el kell távolitani az áramkörből

  5. kötöttem a szénkefék másik végére is vezetéket (hátha elnéztem valamit)

  6. visszaraktam a generátort, és mindkét polaritással kipróbáltam az akksin

  7. vettem vastagabb vezetéket, hogy kicseréljem a Bogi kezébe olvadt madzagokat...

  8. a jó vastag vezetékekkel felszerelt generátort visszaraktam, és tovább kinoztam vele az akkut minden elképzelhető szcenárió szerint

  9. megkerestem a biztositék-panelt, hátha csak ki volt olvadva valamelyik (nem volt).

  10. vettem egy készlet új biztositékot, és az összeset kicserélgetve újra végigpróbáltam


Annak kellett volna történni, hogy a kivezetett vezetéket testre rakva szépen, "ragadós" szikrával záródik az áramkör, majd az autó beinditása után a gázt pumpálva fordulatszám-arányosan fényesedik/halványul a felkapcsolt világitás. Az istennek nem akart fényesedni a rohadék. (Egyébként a Repcoban megkérdeztem a fesszabályzót is. Volt nekik egy, amit viszont nem adhattak oda, mert valakinek rendelésre érkezett. Ott túrtam nyakig olajban a tetves buszt naphosszat, hogy kiiktassam a szabályzót - kb. 50 méterre az új alkatrésztől...)

Közben Bogi ebédet csinált, de utána elengedtem, hogy menjen be a városba: legalább ő csinaljon valami értelmeset... Mivel Queenstownt, meg Milford-soundot már úgyis láttuk nemrég (lerepültünk egy hosszú hétvégére), ezért nem volt életbevágó, hogy aznap én is turistáskodjak.


Ebédlő

Konyha


Mikor végül "Menj akkor a jó kurva japán anyádba!"-felkiáltással abbahagytam a szerelést, még volt bennem némi kétség a felől, hogy a szénkefék érintkeznek -e, mert a fesszabályzó eltávolitásával az egész egység félig a levegőben lógott... Összepakoltam, és bestoppoltam a "városba". Az első autó, akinek kiraktam a kezem meg is állt. Ez is egy mikrobusz volt (az egyetlen, amely szakadtabb volt, mint a miénk - azok közül legalábbis, amiket eddig láttam). Fiatal builder-srác vezette, és bevitt vele egészen a falu szívébe. Megköszöntem, és becsaptam az ajtót az ordító motorú buszon (ő némi alapjárat-problémával küszködött...). Kisétáltam a tó mellé. Három percen belül pont arra jött Bogi is. Pizzáztunk még egyet, aztán visszagyalogoltunk a buszhoz estére. Már kinéztem az autó-villamossági szerelőt, amit másnap reggel nyitáskor fogok lerohanni...

Queenstown-i látkép

2009. január 25., vasárnap

Vége a dalnak...

December 27. (Haast - Queenstown)
Haast-ban ébredés után megint összefutottunk a jenki családdal egy rövid "hellóhogyvagy?" erejéig, aztán zúztunk tovább 40-nel felfelé a Haast-passon, ami visszavisz a Déli Alpok mögé a szárazföld belsejébe. A hágón átérve az út a Wanaka és Hawea tavak mellett megy el.




Nagyjából itt pattant ki a fejemből az isteni szikra: mekkora pénzeket lehetne akasztani, ha kiadnánk bérbe a buszt valami turistának!!! Csináltam már ilyet: a kis Corollámat vitte el egy magyar srác két hétre egy mindkettőnknek tetsző összegért. Sajnos azon nem profitáltam sokat, mert majdnem az egészet kifizettem az autó kuplungozására egy nappal előtte, hogy jött érte a srác... Na de majd a busz!!! Ilyen üzembiztos járművem még soha nem volt!

Szerintem meghallhatta, ahogy beszélünk róla. Gondolta, hogy ha én strici akarok lenni, akkor ő hisztis kurva lesz: 10 percen belül elment a töltés. Megálltam az éppen szembejövő benzinkútnál, ami mellett pont volt egy autószerelő is. Megnéztem, hátha csak elszakadt az ékszij (tudtam, hogy nem, mert még otthon ellenőriztem). A benzinkúton azt mondták, hogy negyed órára vagyunk Wanakától, ahol lesz Repco (autóalkatrész-multi). Akkor hajrá - mondom: odáig még elérünk, aztán ott majd szétboritom. El is indultunk, de pár km múlva visszajött a töltés... Beértünk Wanakába, ahol Bogi berakott néhány adag mosnivalót a mosodába, amig én elmentem tankolni. Mire visszaértem, addigra ellopták a "Scenic drives in New Zealand" könyvet, amit Bogi 2 percre hagyott az asztalon a mosodában. (El is felejtettem: ez is a karácsonyi ajándékom volt...) Halmozódtak az ómenek...

Kivettük a megszáradt ruhákat, és elindultunk Queenstown felé. 20 km-rel előtte megint elment a töltés - most már végleg. Tudtam, hogy a városba még beérünk vele, és ott megint lesz Repco. Beértünk; meg is találtuk, sőt: még nyitva is volt! Egy új generátor $380, és keddre tudnák berendelni... Hát ez nem opció. Kaptam viszont telefonszámokat autó-elektromossági szerelőkhöz is, ahol talán tudok kukázni valami bontott generátort (elég sok itt a hasonló TownAce, úgyhogy jó esély volt rá, hogy lesz). Szombat délután volt, és ráadásul a Repco vasárnap is nyitva, úgyhogy még mindig nem aggódtam - hátha valami apró alkatrész kell csak bele. Még meg is uzsiztunk, aztán kivettem a generátort (Nem volt egyszerű: a rárohadt csavarok miatt egy mountain-bike-ostól kunyeráltam rozsdamaró spray-t, mert nyilván azt sem hoztam...):



Végre kijött a rohadék. Szétnyitottam. A szénkefék jók. Találtam benne valami IC-t is hűtőbordákkal: aha, ez lesz a fesszabályzó. (Persze: a generátorházra rá is volt irva.) Közben eleredt az eső (anyádba...), de aztán el is állt. Sajnos semmi gebasz nem látszott a belsején. Ezt Alex, a gépészmérnök is megerősitette. (Ő a gyereket hozta ki a mountain-bike pályára, ami mellett álltunk, de úgy tűnik, hogy jobban szórakozott azzal, hogy odajött dumálni, meg asszisztálni nekem.) Kezdtem egy kicsit elbizonytalanodni, mert a tekercseken kivül más alkatrész már nincs egy generátorban, úgyhogy nem volt érdemes tovább szétszedni (pláne, hogy a csavarok eléggé masszivan berohadtak rajta, és már igy is szétcsesztem az egyiken a nútot a csavarhúzómmal). Ha pedig a fesszabályzó fingott ki, akkor biztos, hogy a Repco-ban az sem lesz (elég speckó cuccnak tűnt). Elhatároztam, hogy most kikérem a telefonos segitséget: Zsolesszal szeretnék beszélni, az autó-villamossági professzorral (aki már a Hondámat is egy óra alatt meghekkelte az után, hogy az összes north shore-i autóvillanyos szakember rezignáltan megerősitette a halál beálltát...). Sikerült elérnem őt. Először megkérdeztem, hogy mi a bánat lehet az a gőzölgő jénai tál-szimbólum, ami még ég a műszerfalamon az akkumulátor ikon mellett. Azt mondta, hogy ha a kettő együtt ég, akkor az majdnem mindig annak a jele, hogy a fesszabályzó szart be. Remek! - mondom: azt biztosan nem fogok tudni holnap szerezni. Sebaj; mondja: majd vezényel, hogy hogyan kell a rossz alkatrészt áthidalni, és akkor túltöltéssel ugyan, de mehetünk tovább (időnként majd le kell kötni az áramkört, hogy ne csesszük szét az akksit). OK, mondom; az jó lenne, mert vasárnap biztos, hogy nem találok nyitva egy szerelőt sem. Megegyeztünk, hogy másnap megint keresem majd. Már sötétedett, úgyhogy valamennyire megmosakodtunk a permetezővel (nem nagyon tudtunk körözni, hogy rendes zuhanyt keressünk...), és lefeküdtünk.

Seafood fesztivál helyett

Sajnos végül nem mentünk seafood festival-ra, mert Bandi azt mondta, hogy a belépője nem tartalmaz semmiféle kóstolót, hanem a 10 dollár befizetése után még külön mindenért pengetni kell (gondolom, hogy ráadásul többet, mint egyébként...) Hogy mégis legyen seafood, bementünk a "Sárgába", ahol Bogi benyomott egy tál maláj garnélás kwai teow(?)-t. Röhejes összegért akkora adagot adtak, hogy még én is elfáradtam, mire arc mögé toltam az általa meghagyott maradékot. Szerencsére én nem rendeltem semmit, mert a múltkor ezen a helyen beleszaladtam valamibe, ami nem nagyon izlett (meg egyébként sem voltam különösen éhes a sajtok után...) Kénytelenek voltunk felmenni az Albert parkba egy kicsit rápihenni a dologra.





Na, mingyárt folytatom a Déli szigetet...

2009. január 24., szombat

Szarul élés

Ezt a postot pont előtte irom, hogy elindulnék felvenni Bogit a városban. Illetve nem veszem fel, hanem átkolbászolunk a Viaduct-ba (yacht-kikötő), a Seafood festival-ra. Osztrigákat fogunk zabálni, meg ilyeneket. Én ugyan nem vagyok egy nagy osztriga-rajongó, de azért néha megeszem. (Pláne, ha a belépő árában benne van a kóstolás...). Most történetesen épp befejeztem a késői ebédet (kicsit tartok is tőle, hogy nem sikerül majd seafooddal betegre zabálnom magam). Úgysem találnátok ki, hogy mit ettem, úgyhogy elmesélem. 1-2 hónapja nyilt egy kis francia üzlet itt a sarkon. Hetek óta tervezem, hogy megnézem mi van benne, de csak most jutottam el odáig. A múltkor már bekukucskáltam akkor, amikor zárva volt, úgyhogy azt már tudtam, hogy ha mást nem is, legalább találok egy giccses liba-figurát a pult tetején félrecsapott svájci-sapkával és piros-fehér-kék kokárdával...

Délelőtt motoroztam egy kicsit, és visszafelé beugrott, hogy meg kéne állni a franciánál. Igy is tettem. Vételeztem egy darab "Brie a la truffe"-t, meg egy "Chebris"-t. Ezek sajtok (megdöglök a sajtokért), de van nekik házi pástétomjuk (csak nem fogom már póriasan májkrémnek hivni...), szalámik, meg egy csomó francia konzerv. Csigát is láttam, de azt majd legközelebb veszek a csirkemáj-pástétommal együtt. Nem néztem, hogy mi mennyibe kerül, mert elhatároztam, hogy csak kóstolót veszek. Egyébként sem szeretek éhesen bevásárolni, mert akkor elszalad velem a ló, és platós-IFÁnyi cuccal megyek haza... (ami aztán ránk rothad) Most szerencsére jobban foglalkoztatott az, hogy gyorsan érjek haza, dobjam le a dzsekit, és felszivjak egy jól behűtött sört, mert folyt rólam a viz (még motorozni is túl meleg volt). A 20 deka sajtért végül 21.20-at fizettem... (tyűha!) Hazagurultam, levedlettem, leboritottam egy "Monteith's"-t. Ettől megnyugodott a belem annyira, hogy ne akarjak rögtön zabálni. Gyorsan lementem az öbölbe mártózni egyet. Jelentem: St Heliers-bayben a vizhőmérséklet kb. 27-28 C-fok, úgyhogy már hűsölni sem lehet benne. Azért utána a parton a csapvizes zuhany egy kicsit lehűtött. Hazajöttem sajtozni. Ittam hozzá még 2 sört (hogy - hogy nem: éppen nem volt itthon Dom Perignon). Közben megnéztem a neten, hogy mi a szart is vettem. A "Brie a la truffe" az szarvasgomba-krémes Brie sajt (120 dollár kilója).

szarvasgomba


A visszafogottabb árfekvésű (90/kiló) "Chebris"-re elég kevés angol nyelvű találatot dobott a Google, de annyi elég volt, hogy ez valami kecskesajt. Érdekes, hogy ránézésre inkább szalonnának tűnik:

Chebris, és a cimkék...


Bocs, de eddigre a szarvasgombásat már megettem... Lehet, hogy utálom a franciákat, de el kell ismerni, hogy tudnak élni. Kurva finom volt mindkettő. Nekem eddig a kedvenc sajtjaim egyébként a Szlovákiában vásárolt Baladour és Romadour (a nevük alapján ezeknek is lehet valami közük a franciákhoz...), amiknek a szagával annak idején kevesebb mint egy perc alatt üldöztük ki a Fetter Gabival a többi kollegát az irodából. A régi szép CCC-s időket még most is megkönnyezem. Fiatalság, bohóság...

A gleccser

December 26 (Franz Josef - Haast)
Másnap reggel zuhogó esőre ébredtünk. A faluban volt a gyülekező: a 9-es időpont ellenére volt vagy 10 óra, mire a túráztató cég mindenkit felszerelt cuccal (gyapjúzokni és -kesztyű, sapka, Goretex-dzseki és -gatya, gumiszerű túrabakancs, meg hágóvas egy kis zsákban). Volt egy lista is, hogy mit kell nekünk vinni. Szerepelt rajta napszemüveg, meg naptej is... (muhaha). Az egész napos túrára fizettünk be. Ez késő délutánig tartott. A West-coaston vagyunk, tehát nyilván nem számithatunk folyamatos banán-érlelő napsütésre, de azért arra nem gondoltunk, hogy az időjárás egész nap a "nagyon esik"-"kibaszottul esik" réndzsben fog mozogni. (Előtte való nap mindössze egy 10 perces zuhi volt.) Ennek megfelelően nem született DVD-nyi fotóalbum a gleccseren, mert nem akartuk hazavágni a gépet a nyaralás felénél. Mondanom sem kell: az időjárás eléggé rányomta a bélyegét az egész hangulatra. A motorosok (meg valószinűleg a hegymászók is...) tudják, hogy az egyetlen vizálló ruhadarab, amit a humán civilizáció megteremtett, az a fejre húzott nejlonzsák. Ez viszont csak erősen korlátozott látási viszonyokat enged meg, úgyhogy a fent emlitett két állatfajta nagyságrendekkel kevésbé hatékony, mégis mocskosul drága csillivilli "vizálló/lélegző" dzsekikhez folyamodik. Egy szó, mint száz: SZARRÁ áztunk a goretex dzseki-nadrág-túrabakancs kombóban. A mi csoportunkat egy boxos maori srác vezette, aki viszont értetlenül állt az elgyötört társaság előtt: mit sirunk, hisz nem is fúj a szél??? A srác egyébként iszonyú lelkes volt. Az egész túra úgy nézett ki, hogy másztunk mondjuk 5-6 percet, aztán megálltunk, hogy ő a jégcsákánnyal lépcsőt faragjon az elhasználódott/leolvadt helyére, hogy biztonságosan mehessünk tovább. Nem tipikus trehány kiwi dolgozó volt: jómunkásemberhez illően precizen alakitotta a lépcsőfokokat; a labilisnak látszó sziklákat pedig lelökte a mélybe, ahol tudta. Néha már azt vártam, hogy mikor veszi elő a vizmértéket, meg a ragasztót, hogy le is burkolja...

Akkor most hasonlitsátok össze a cég homepage-én látható képeket ezekkel:

Mi a faszt keresünk mi itt???


Az útépitő maori


A látszat csal: Bogi kezdte a nyafogást


No comment...


Azért a túra teteje felé láttunk egy csoffadt jégbarlango(cská)t is (érdekes, hogy ezeken a képeken sokkal jobban néz ki, mint élőben...):





Mikor az egész véget ért (mindenkinek szigorúan a fél napos túrát ajánlom...) elgondolkodtam, hogy a kapaszkodó-kötelekkel és lépcsőkkel kiépitett gleccserre miért nem mentünk fel egyedül ahelyett, hogy ipari túráztatásra fizettünk be nem kevés pénzt?!? Hazatértünk után két héttel viszont kiderült, hogy azért egy gleccser sem csupa móka és kacagás (pedig már azt hittük...): a Fox-gleccser (a szomszédos - szintén komoly idegenforgalmat kiszolgáló - gleccser) homlokzatáról több tonna jég omlott két hülyegyerekre.

Ja: a Ferenc József-gleccsert egyébként egy Haast nevű német felfedező nevezte el azért, hogy Ferenc Jóskától pénzt tarháljon a további expedicióihoz. Este, miután levedlettük a büdös cuccainkat és lezuhanyoztunk, még sötétedés előtt le tudtunk menni Haast-ig (a csávó minden mást magáról nevezett el...)

2009. január 20., kedd

Karácsony napja

Jó hir: a Faszkovács tényleg kicserélte a routeremet. Mindössze egy egész délutánt csesztem el a konfigolásával... A rendkivül felhasználó-központú install-wizard ugyanis képekkel illusztrálva végigmutogatja, hogy melyik kábelt hova dugd (Köszi! Komoly segitség volt...), majd az ISP username-password beállitása után "117 error: the connection cannot be established" üzenettel széttárja a karját. Kb. másfél órát töltöttem a telefonon felváltva a Telecom és a D-Link help-deskkeseivel, mire kiderült, hogy a routeren az "Internet connection type"-ot DHCP-re kell állitani, ha a modemen ugyanez "PPPoE". Vagy forditva. De nem lehet ugyanaz a kettőn. Rugdossatok agyon: több, mint 10 év IT-s munkatapasztalat után fingom nincs, hogy mi az a "PPPoE". De kurvára nem is érdekel (direkt nem is fogom megnézni!). Én csak szerettem volna a wifi routeremet a modem mellé installálni. (Két D-Link márkájú eszközről van szó...) Sajnos a 21. században ezt egy 33 éves Műegyetemet végzett szoftverfejlesztő nem tudja telefonos segitség nélkül megoldani. Illetve biztos ment volna, ha a routerhez adott 140(!) oldalas PDF user guide-ot végigolvasom... Van még valaki, aki csodálkozik, hogy elhányom magam az egész számitástechnikától?


Na akkor most vissza délre...

December 25. (Punakaiki - Franz Josef)
Reggelre mellénk parkolt egy lakóbusz (egy rendes "RV"). Egy jenki család utazott vele. A faszival szóba elegyedtem, miután kiléptem a mi "lakóbusz"-unkból. Kaliforniából származnak, de a pali minden földrészt végigdolgozott már (a pereputtyot meg nyilván vitte magával). IT-s volt ő is: nagy rendszer-integrációs projekteket vezényel: most éppen a Telecom-nál. Két kissráca van, akik nagyon lelkesen és részletesen nyomták a rizsát a karácsonyi ajándékaikról. A kiwi kölyköket még mindig alig értem, úgyhogy most felüdülés volt végre egy kis érthető amerikai akcentust hallani...

Közben Bogi elment boldog karácsonyt kivánni az otthoniaknak a kávézó melleti fülkéből valami KiwiCall, vagy mittudoménmilyen internetes kártyával. Beszélt néhány percet, aztán visszahozta, hogy menjek én is. Elvittem. Tárcsázom a behivószámot, meg a PIN-t: az egyenlegem 2 dollár valamennyi. Húbazmeg. Akkor nem 3 centbe került 1 perc... (10 dollárt töltettem rá, amikor vettem a kártyát). A rohadék már nem is volt hajlandó kapcsolni Magyarországot. Mindegy; gondoltam felhivom a szülőket hitelkártyával (kerül amibe kerül), és beolvasom a telefon számát (ki volt irva), hogy hivjanak vissza ők. Nekik is van internetes kártyájuk, amivel occsón szoktak engem hivni. Nem volt szégyenlős a telefon: a kapcsolásért, meg az első percért rögtön leszippantott 4 dollárt... Anyám vette fel; mondom neki a számot, hogy hol hivjon vissza. Nem beszéltem sokat; leraktam, és vártam a hivást. Csörög is rendesen, ahogy kell. Felveszem: erre egy női géphang azt mondja, hogy ezen a készüléken nem fogadhatok bejövő hivást. Nem baszott ám szét az ideg... A lehúzás ilyen szintű kifinomultsága után még a MATÁV is megnyalná mind a tíz ujját. Újabb 4 dollárért visszahivtam Anyámat, hogy ne erőlködjön: majd később felhivom valahonnan, ahonnan olcsón tudok telefonálni (Boldog karácsonyt, stb.) Olcsóbban jöttem volna ki, ha valami telefonszexes luvnyának adom át a jó-kivánságaimat...

Rövid szütyörgés után még egyszer megnéztük az üzemen kivül helyezett blow-holeokat, aztán mentünk tovább. Átmentünk Greymouth-on, ahol meg is reggeliztünk. Mondjuk inkább brunch volt ez, mert a Milánói maradékát próbáltuk arc mögé rakni. Még szerencse, hogy nem jöttünk le idáig az ujjamat kezeltetni; ritka gusztustalan poros kisváros ez a Greymouth. Kőbánya egy lehelletnyivel rendezettebb városképet mutat. Az egyetlen parkban ettük meg a "reggebédet"; a képen jól látszik, hogy Bogit mennyire lázba hozta a város pezsgése:



A település egyetlen látványossága egyébként a főút mentén installált rothadó moped-gyűjtemény volt:

Check this out, check this out!


A nap hártalevő része (is) eseménytelenül telt. Legurultunk Franz Josef-ig, ahová másnapra gleccser-túránk volt befoglalva. Azért késő délután még megnéztük magunknak a gleccsert messziről, hogy gyorsan ronggyá ázzunk még előtte való nap is...



A faluban pedig végigjártuk az összes vendéglátó-egységet, mert SEHOL nem adtak egy kurva sört anélkül, hogy kaját is kértünk volna mellé. Kicsit Queenstown-izű volt a végletekig kihegyezett turista-lehúzás (Mondjuk Balatont is mondhattam volna... ). Véletlenül hallottam meg, hogy az egyik panzióban egy három ágyas szoba $250/éj. Mi az éjszakát a 10 km-rel visszább levő DOC site-on töltöttük egy útikönyvek által emlitésre sem méltatott (egyébként szokás szerint gyönyörű) tó mellett (nyilván ingyen):

2009. január 17., szombat

Talált pénzek

Nem Déli sziget téma, de ezt el kell újságolnom: totális győzelmet arattam a "Jocó kontra Best Buys Furniture Ltd./SleepMaker Ltd./Pacific Brands Holdings Ltd. -tengely" harcban, ami tavaly május óta már-már állóháborúvá merevedett. A szar ágybetétem fölött folyó huzavonáról van szó, aminek az árát több mint fél éve kezdtem el követelni ezeken az igen komoly cégeken. Alig több, mint 1 év alatt ugyanis olyan gödröt feküdtem a matracba, hogy már nem tudtam aludni rajta. A gyártó viszont baszott kicserélni az 5 évre bevállalt gyári garancia alatt; a kiskereskedővel egymásra mutogattak (Nahát, hogy mik vannak...!). Gondoltam, hogy akkor próba-szerencse alapon beperelem őket (ennek itt 30 dollár volt a költsége...). Az első tárgyalás decemberben volt, ahol a gyártó végre elvállalta, hogy ingyen elviszi a matracot, és nagyon tudományosan megvizsgálja. Az erre a hétre kiirt következő tárgyalásig ezt nem sikerült lezsirozni, mert mi a Déli szigeten voltunk, a Sleepmaker managere meg utána volt szabin... Mindegy; közben a kereskedőhöz is elért a tárgyalás hire. Nekik nagyon nem akaródzott biróságra jönni, úgyhogy visszafizették a 800 dollárt. Whohooooo...! Ez azért is különösen nagy öröm, mert a legjobb esetben is csak egy új csere-matracot reméltem, amit aztán féláron tudtam volna csak eladni a TradeMe-n. Elhatároztam, hogy a zsé egy részéből kipróbálom magam pókeren a SkyCity-ben (Majd beszámolok. De csak akkor, ha nyerek... ;), a többit meg elutazzuk...

Az igazsághoz tartozik az is, hogy a Best Buys-nál közben Laci főnökké lépett elő, és az ő javaslatára fizetett ki engem a cég-tulaj, akinek egyébként a tárgyalás napján született a második gyereke (nem csoda, hogy nem akart tárgyalgatni). Ők a Sleepmaker törzsvásárlói, úgyhogy majd ráhátékázzák a cégre a következő szállitáskor ezt az érvágással felérő összeget, amin érdemes volt hónapokig rágni a szart...

Szerintem egyébként ez a kis közbenjárás az én érdemeimből semmit nem von le: ennél komolyabb konfliktusok is véget értek már úgy, hogy az egyik fél megunta a harcot (II. világháború: brit-német légicsata, csak példának).

További ünneplésre ad okot az, hogy a Faszkovácsnál (Dick Smith Electronics) vásárolt, és az 1 éves garancia lejárta után 1 nappal beszart wireless routeremet is ingyért kicserélik. (Csak a managert kellett kérni a boltban...)

Tanulság: ha nem akarod, hogy a fogyasztói társadalom átgázoljon rajtad, akkor kénytelen vagy az igényes és ultra-erőszakos vásárló pozicióját felvenni. Elég sok utánajárással járt ez az ágybetét-ügy, de ezt úgy fogom fel, mint az ügyvédi skill-jeimbe (hehe) invesztált erőforrást. Mostantól minden köcsög, szemetet gyártó multit hobbiból fogok beperelni...

2009. január 15., csütörtök

Szent este

Még bőven világosban érkeztünk meg Punakaiki-ba a Pancake Rocks-hoz. Sajnos csak 10 óra tájt jött a dagály, ami nélkül a blow-hole-ok nem működnek. Akkorra meg már sötét lett, úgyhogy azért nem láttunk belőlük semmit.

Földrajzóra: a Pancake rocks egy pusztuló magaspart, ami ráadásul valami baromi látványosra sikeredett üledékes kőzetből van (akit érdekel, az keressen rá a neten, hogy hogyan alakult ki...). Igy néz ki:



A blow-hole pedig a sziklák kisebb-nagyobb hasadéka, amin keresztül dagálykor a hullámverés fellövell (elég komoly robajjal). Erről sajnos nem tudok képet prezentálni. A következő dagály ugyanis másnap reggel a legalacsonyabak közé tartozott, amire ráadásul olyan tökéletes szélcsend támadt, ami a West-coaston évente szerintem néhányszor fordulhat csak elő. Ergo a mai napig nem láttam egyetlen tetves üzemképes blow-hole-t sem...

Csináltunk azért képeket:






Mivel nem tudtuk, hogy a másnapi dagálykor sem fogunk semmivel sem többet látni a blow-hole-okból, ezért úgy döntöttünk, hogy itt töltjük az éjszakát. A karácsonyi vacsorára fel voltunk már készülve (darálthús: CSEKK!), akárhol is ér minket. Volt egy kis ligetes rész a parkolók mellett, ahol kipakoltunk és elkezdtük csinálni a Milánóit (Zsófika: legközelebb neked is hagyunk!!!):

Besenyő Pista néni (jobb hiján Wakefield-szalámival)



"Making divine Christmas meal"



Nem volt meleg, viszont legalább kurvára fújt a szél, úgyhogy eléggé rétegesen kellett felöltöznünk. Mivel később előkerült a sörök meg a maradék bor melett a barackpálesz is, ezért egyáltalán nem volt kellemetlen. Elekezdett viszont szemerkélni az eső, ezért innét becuccoltunk a szomszédos kávézó tornáca alá:






A kávézóban egy 70 körüli fazon tett-vett. Szent este, 10 órakor... Mivel ő is észrevett minket, és nem volt olyan tahó, hogy elhajtson bennünket, ezért gondoltuk, hogy odahivjuk iszogatni. Mire ezt elhatároztuk, mindkettőnknek gyorsan WC-re kellett menni. Én értem vissza először; látom, hogy az öreg a bolt előtt áll, és tekinget körbe. A kezében egy bazi nagy puska...
"Jól van na!" - gondoltam - "Elég lett volna annyit mondani, hogy: gyerekek, máshol főzőcskézzetek már, lécci!" Azért ráköszöntem... Visszaköszönt, és már mondta is, hogy megint egy kis rohadék oposszum trappolt az üzlet tetején: azért jött ki, hogy levadássza. Ja, mondom, hagyja már azt a szerencsétlent, hiszen karácsony van! Inkább igyon meg velünk egy stampó pálinkát! Tartózkodó volt az öreg, úgyhogy nem fogadta el rögtön, hanem körbement oposszumot üldözni. Mivel aztán elég gyorsan kiderült, hogy az nem várja meg, amig seggbe lövik, ezért visszasündörgött dumálni egy kicsit. Beszélgettünk vagy fél órát, de nem sikerült két soványka kupica baracknál többet belediktálnunk.

Mikor az öreg elköszönt, kibontottuk az ajándékokat. Nekem hozott a Jézuska egy pár fűthető markolatot a motorra (Még nem tudom, hogy melyikre tegyem fel, mert a Yamahát nem akarom télen használni, viszont a Suzukin meg úgy nézne ki, mint hajléktalanon az arany Rolex).
Bogi kapott egy karórát (amiről már tudott, mert neki minden szirszar papirost el kell olvasni, amit talál a lakásban. Én meg csak szanaszét hagytam a blokkot...) Kapott még egy "Sex and the city"-falinaptárt is, hogy legyen valami meglepetés is. Ezen azért jót nevetett.

Azt est végére kellemesen be is rúgtunk, úgyhogy félregurultunk a parkolóba, és elaludtunk.

2009. január 12., hétfő

Mingyárt jön a jézuska...

December 24. (Motueka river valley - Murchison - Westport - Punakaiki)
Reggel indultunk tovább Murchison felé, ahol megint némi előre tervezett programot kellett foglalni: 26-ára gleccser-túrát terveztünk. Az info office-ban meg is tettük. Sok látnivaló Murchisonban nincs, úgyhogy mentünk tovább az innét negyed óra autózásnyira levő függőhidig (Új-Zéland leghosszabb függőhidja). Odaértünk, leparkoltam, felvettem a pénztárcát, napszemüveget, majd jó nagy svunggal rábasztam a tolóajtót az ujjamra. (Mivel a felfújható matrac miatt néha nem kattan be a zár rendesen. Most bekattant...) Ömlött belőle a vér; egy pillanat alatt kiment a fejemből. Még egy jó kiadós kurvaanyázást is alig tudtam kiküszködni magamból, mert már le is kellett térdelnem. Egy másodpercre lehúzták a fekete függönyt, úgyhogy lefeküdtem. Mivel a rohadt kis sandfly-okat nem hatotta meg az állapotom, és még ők is szivták a maradék véremet, ezért gyorsan fel is keltem. Felraktam egy sebtapaszt, és bementünk a jegyárus bódéba megkérdezni, hogy hol van legközelebb kórház. Murchison és Greymouth közül lehetett választani. A csóka állitotta, hogy a murchisoniban van röntgen (nem volt), úgyhogy inkább visszafordultunk. Nagyon kulturáltan nézett ki a kórház, de átirányitottak minket Greymouthba. Ha viszont már megint a faluban voltunk, gyorsan bementünk a boltba. Vettünk darált húst, mert Bogi azt állitotta, hogy "divine Christmas meal"-t csinál szent-estére :) Ezt sajnos nem lehet frappánsan és ugyanilyen modorosan magyarra átültetni, úgyhogy én beszartam a röhögéstől. A boltban gyorsan magamhoz szólitottam még egy rúd Wakefield-szalámit (a szomszéd faluban csinálhatják), ami pont úgy nézett ki, mint a paprikás szalámi. Sajnos a darált paprikát erre a célra a kiwik nem használják (meg másra sem), de azért kimondottan jó volt (borsos volt, mert a pepperonisat gondolom már az olaszoktól ellesték).

Visszamentünk megnézni a függőhidat, ami egyébként egy régi aranybányász falucskát kötött össze az úttal. A falu elnéptelenedett miután elfogyott az arany, de ott maradt függőhid, markológép, teherautó, meg egy tonna sandfly.

Joc, függőhid



Bogi, függőhid (a túloldalról)



Buller river, jetboat



V8 (még a hengerfejeket is elvitték, úgyhogy tisztán látszott...)



Buller egy kanyarral odébb




Mehettünk tovább ilyen utakon:



Mivel az ujjam egész jól volt már, úgy gondoltuk, hogy nem fordulunk le Greymouthba, hanem tovább megyünk Westportba, ahogy eredetileg terveztük, hátha ott is van kórház. Ha meg nincs, akkor sem fogok belehalni, ha 2-3 órával később teszik sinbe (egyébként is egyre valószinűtlenebbnek tűnt, hogy eltört, pedig először le mertem volna fogadni). Találtunk kórházat, amiben még röntgen is volt! Elég lepusztultnak tűnt (nem egy magyarországihoz, hanem a murchisonihoz képest...), és mire bejelentkeztem, formot kitöltöttem és kiolvastuk a folyosó falát, már szinte semmi baja nem volt. Mire a doktornő jött, már meg sem röntgenezte... A várakozás oka két sürgősségi eset volt: az egyik egy nő, akit hordágyon toltak be (nem láttam mi baja volt). A másik pedig közúti baleset: a srác mesélte el, aki vezetett. Kb. 17-18 forma kölyök. Egy méterről éreztem rajta az izzadsággal vegyes pia szagot. Közelebb lépett, és már mondta is: jöttek haza Greymouth felől. Tolta neki vagy 170-nel, mikor az egyik kanyarban a külső iven levő kerék lement a fűre. Megcsúszott, és egy piruett után 2 mandinerből álltak meg az út túloldalán, ahol egy sóder-domb megfogta a kocsit. Hárman ültek benne. Csak neki nem lett semmi baja... A haverjának az anyósülésen felrepedt a feje a tetejétől a homlokán át a szemöldökéig. A csajt a hátsó ülésről éppen most stoppolják össze. A rendőrök, akik ott ténferegtek a folyosón (nekik 110-es tempót vallott be a kis pöcs) már megszondázták őt. "Szerencsére még a megengedett szinten belül voltam, pedig ittam jó néhány JimBeam-Cola-t."

Én emlékszem Wellingtonból egy ismerősre, aki az LTSA-nél (közlekedésrendészeti hivatal?) dolgozott, és kaptak mintának egy elektronikus szondát. Egy péntek délután kipróbálták magukon, hogy mikor érik el a megengedett szintet (80 mg per 100ml). Azt mondta, hogy ő már jóval előtte nem engedte volna saját magát(!) vezetni...

A médiában itt folyamatosan téma az ittas vezetés. Ezek után én nem csodálkozom. Csak akkor nem értem, hogy mi a bánatnak tartjuk fenn azt a kurva sok közlekedési rendőrt, akik túlórában szondáztatják, majd szélnek eresztik a hulla-részeg autósokat. Ezeknek a járőrőknek a felszámolásából származó költség-megtakaritás például a bevételi oldalon feleslegessé tehetné az egyébként is abszolúte értelmetlen (mégis rendszeres) speeding-ticket-jeim kibocsátását:

Lakott terület, 50 helyett 79 km/h - 230 dollár




Végül ugye nem kellett lemennünk Greymouthig, úgyhogy megálltunk a Pancake-rocksnál. Szent-este a következő postban...

2009. január 10., szombat

Abel Tasman

December 23. (Abel Tasman National Park - Motueka river valley)
Fél 9-kor volt jelenésünk a tengeri-kajakozáshoz. Nem túl rövid eligazitás után (ne borulj fel; mit csinálj, ha mégis vagy olyan segg, hogy felborulsz az aznap éppen mozdulatlan vizen, stb.) lerakták a kajakokat a vizhez, és mehettünk. A csoportban volt két zsidó srác: az egyikük a Semmelweisen végzett Pesten, úgyhogy tudott egyet-mást Magyarországról (még beszélt is egy keveset). Rögtön mondta, hogy nekünk biztos fog menni ez a kajak-téma: a magyarok jók az evezős számokban. Igyekezvén az elvárásoknak megfelelni gyorsan ott is hagytuk az egész csapatot a 'csába... (Pedig én is most ültem először kajakban, és eleinte mindig a lapáttal akartam kormányozni, ahogyan a kenuban megszoktam)

Klikk!


Sandy-bayből indultunk el, és a Fisherman-szigetre eveztünk át (lásd az igen szar minőségű térképet!). Fényképeztünk, aztán Adele szigetet kivülről megkerülve kieveztünk Akersten-baybe. Ott némi döglés után visszacsapattunk Adele Island déli csücskére, majd megint vissza a szárazföld mentén a kiindulási pontra. Ez pont egy kényelmes napi túra volt, mert délután 4-re kellett visszaérni az öbölbe. Nem pofázom tovább; az egész kivételesen pont úgy néz, ki, mint az útikönyvekben, meg a turistáknak csinált brossúrákban: giccsesen tökéletes homokos beach, kristálytiszta viz (ami lapos szögben nézve azúrkék, de belenézve több méter mélyre lelátni). Zélandon honos madarak és fókák csinálják a show-t, és az egészet körülveszi az érintetlen erdő. Tessék:

Fisherman Island, belső oldal

Ugyanott a másik irányba fényképezve

Víz

Csak befutottak a srácok is...


Gyulai Zsolt bekaphatja...


... és Bo Derek is...


"Kurva kényelmetlenek ezek a sziklák - hova feküdjek?"-fóka (Adele Island északi csücske)


"Most még egy kicsit úgy csinálunk, mintha csak úgy erre jártunk volna, de mingyárt megyünk kaját lejmolni"-madarak (Akersten Bay)


Egészen rövidke "spit" (Adele Island déli csücske)


Ugyanez a másik irányba


Fisherman island ugyaninnét fényképezve


Sandy baybe az összes kajak négy óra körül ért vissza, amikor már apály volt. A különböző kölcsönzős társaságok traktorok vontatta trailerekkel szedték fel őket; csak úgy csapattak tucatszám a térdig-derékig érő vizben. Ezt is le kellett volna fotózni... (Bogi nagy traktor-fan; csodálkozom, hogy nem jutott eszébe...)

Rövid összecuccolás után még besunnyogtunk a szomszédos kempingbe, ahol pénzbedobós zuhanyzókban öblitettük le a sós vizet (meg egyébként is ránk fért már egy tisztálkodás...) Aztán elindultunk dél felé; eddigre már minden kajakos és kölcsönzős elhúzta a csikot:

Sandy Bay

A tej élet, erő, egészség!


Motuekában álltunk meg még harapni valamit egy parkban.



Innét a hasonló nevű folyó völgyén át vezet az út fel a hegyekbe, aztán a Buller mentén pedig le nyugati partra.



Nekem ez a szakasz tetszett a legjobban a Déli szigeten. Mivel a hócipőm tele van már a sok esőerdővel, meg a gusztustalan dimbes-dombos birka- és tehénlegelővel, (amik az Északi szigetet uralják), ezért ez a kis mérsékelt-övi lombhullató erdő a vad hegyi patakkal felüdülés volt. Szlovákiára emlékeztetett; a Garam völgye pont igy nézett ki. Ez is baromi jól kenuzható kis folyónak látszott. Sötétedékor a partján álltunk meg éjszakára, mert találtunk ott egy DOC által karbantartott kis placcot.




Ja! Majd elfelejtettem üzenni:

Kedves Zsófi!

Én is szeretlek!

jocó ;)