2010. június 30., szerda

Hétköznapi örömök

Ausztráliát kellene írnom, de most ez jut eszembe. A kötelező házi feladatokat mindenki utálja; hátha ez is érdekes lesz...

Jööööööööööööööööeeeeeeeeeeeeeeeeeeej! - ezt a hangot Katiéknál szoktam adni, amikor beesem hozzájuk, és hogy-hogy nem: van valami maradék az ebédből. Átalában veszem a fáradságot, és megkímélem a családot attól, hogy fintorogva vacsorára is például karamellizált körtével tálalt bárány-steaket kelljen enniük gombás rizzsel (Desszertnek meg vanilía-pudingos túrósrétest).

Tegnap viszont nem náluk voltam, hanem meló után bementem a városba megnézni egy kocsit, mert elvitték a hulladék Starletet, és megint csak egy autóm van. (Kell egy másik, na: nagy megbízhatóságú, mission-critical hardware rendszerek előállításának legegyszerűbb architekturális megoldása a mirroring...)

Most mindegy, hogy mit néztem (megint egy manuális vátós bukólámpás Prelude-öt szerettem volna); ha már bent voltam a cityben, akkor már kerültem egyet a Food Alley nevű food-court felé. Az őshazában élők nem biztos, hogy ismerik a kifejezést: a food-court az a hely - általában plázákban - ahol pár tucat asztal köré egymás mellé van hányva 10-15 gyors-kifőzde, hogy a parasztoknak ne kelljen értékes vásárló-időt arra pazarolniuk, hogy elmennek messze enni.

Szóval a kocsi elég szar volt, úgyhogy fájdalomdíként (nem kellemes az esti sötétségben, sötétített plexiben esőben motorozni) bementem a Food Alley-be venni egy Mee Goreng-t a kedvenc maláj helyemen. A Food Alley egyébként a food-courtok között is abba a kategóriába tartozik, amit nagyon szeretek: nincsen nagypályás csillogás, meg EU-konform higiénia, amivel a gyenge kaját kompenzálni lehetne... A hétvégén már voltam itt, de a megszokott kukta-srác helyett akkor egy csajszi kontárkodott: a Mee Goreng-je erős 3-as. A srác viszont mindig ugyanúgy (hibátlanul) csinálja. Sehol máshol nem tudják így; már közel állok hozzá, hogy elkérjem tőle a receptet - nem tudom mi lesz velem, ha ő kilép onnét... Most már úgy mentem be, hogy ha nem ő van, akkor kifordulok, és inkább eszem otthon egy vajas kenyeret. Egyébként muszály elvitelre kérni, mert nevetséges összegért akkora adagot csinál, hogy összeszarja magát, aki egyszerre akarja megenni... Szerencsére most a srác volt az ügyeletes.

A felét betúrtam vacsorára; a másik fele holnap lesz ebédre. Jöööööööööööööeeeeeeeeeeeeeeeeeeej...! (Legközelebb tényleg elkérem a receptet.)

2010. június 25., péntek

New Zealand vs. Paraguay: 0-0

Hát ebből az álomból is föl kellett egyszer ébredni... A meccs jó szar volt. Már előtte is megfordult a fejemben, hogy inkább a szlovák-olaszt kéne nézni (nem bírom már ezt a feszültséget). Ha viszont nyertünk volna és nem látom, akkor meg azért téptem volna ki a hajam.

Most egy pubban néztük a Viaduct-ban. Hétköznap éjjel 2-kor annyian voltak, amennyien szombat este szoktak lenni. Sok esemény nem volt; a lelkes tömeg viszont azért csak felhördült a kevés helyzet láttán. Én igazából rosszabbra számítottam; a csoportból egyértelműen a dél-ameriakiak voltak a legveszélyesebbek. Most az egyik szemem sír, a másik nevet. Az All Whites természetesen hősként jön haza, hiszen ember felettit teljesítettek így is. Egyedül szegény Elliot-ot sajnálom nagyon, akinek látni lehetett az arcán, hogy az életének csúcspontját jelentő néhány hét ért most véget...

A legszebb örömöm viszont az, hogy van igazság: a foci-történelem legszánalmasabb és legérdemtelenebb világbajnokai is csoport-utolsóként húzhatnak haza. A szlovákok igazából csak feltették a pontot az i-re azzal, hogy rommá verték ezt az önmagukat braziloknak képzelő, bűn szar, anti-focistákból álló olasz csapatot. Én a helyükben máris indulnék a Riviérára a franciákkal strand-focizni: ez az a két csapat, amelyik nem kezdheti el túl korán a felkészülést a következő VB-re...

2010. június 21., hétfő

Italy vs. New Zealand: 1-1

Az ész megáll!!! Smeltz tol egy gólt a hetedik percben, hiszen ez a dolga. A nap hőse Paston, aki elektronfelhőként az egész kaput elállta a meccs hátralevő részében. Az olaszok edzője pedig végre megnyugodhat, mert beérett a sok-sok év defenzív taktikájának gyümölcse: a csapatból már senki nincs, aki emlékezne rá, hogy hogy kell akció-gólt lőni. A világbajnokok jobban teszik, ha visszamennek Mammához a konyhába pastát szaggatni; ő majd megsimizi a buksijukat, ha szegény kis bambino elesett a füvön, és megütötte az arcocskáját.

A köcsög guatemalai tudós meg menjen vissza kutatni!

2010. június 20., vasárnap

Video killed the radio star

Nnna. Hétfőn (holnap) fél egykor a Kossuthon leszek. Ha néha úgy tűnik, mintha a válaszokat papírról olvasnám, az csak a véletlen műve lehet... :)


A hétvégén web-kamera install Ubuntura: kétszer fél nap. Legközelebb esküszöm, hogy belebaszom a jégcsákányt...

2010. június 17., csütörtök

Rádiósztár leszek!

Most kaptam Stucky barátomtól e-mailt, hogy riportműsort készít a nemtommilyen magyar rádióba a foci VB-t közösen néző baráti társaságokról (különös tekintettel az Új-Zéland - Szlovákia meccsre). Állítólag én leszek az egyik interjúalany. Jövő héten lesz. Hogy mikor és melyik rádióban, azt majd megírom!

Addig is tekintsük meg, hogy a Tutti Bianco szétkeni a Wattie's pizzaszószt a digók száján! Vasárnap éjjel fél 2-kor Csanádnál...

2010. június 16., szerda

New Zealand vs. Slovakia: 1-1

Akit érdekelt, az biztos mindenki látta a Meccset, ahol Új-Zéland történelmet írt. Nem sok jót vártam az első félidő után; a szünetet követő károgásomat (mar érik a szlovák gól...) egy percre rá igazolták a tótok. Szerencsére azonban megtették nekünk azt a szívességet, hogy idióta módon ráültek az eredményre a hátra levő fél órában. Még a szánalmas, az utolsó 10 percben végrehajtott három cserés időhúzást is bedobták. Vesztükre, mert a kiwik nem fogadták el, hogy 60 percig tart a mérkőzés...

Reid góljánál a north shore-i kiwi-magyar ultrák egy emberként ugrottak fel (még a divatos, Beckham-es sérülése miatt egyébként kispadra szoruló Hobe is...).

Mondanom sem kell, hogy a csapat azonnal mennybe ment; itt most a csapból, meg a benzinkutakból is az All Whites folyik (gázvezeték egyikünknél sincs; ebbe a médiába nem tudom, hogy mennyire tört be a hír).

A következő meccsünket az olaszokkal vívjuk vasárnap éjjel. Ha ők is hozzák ugyanazt a jaték-ölő focit, ami tőlük megszokott, akkor még bármi megtörténhet, mert a kiwik most vérszemet kaptak...

FORZA ALL WHITES!!!

2010. június 15., kedd

Autóhirdetés

Vissza megint a jó öreg Aucklandbe... Nem mondtam még, de sokan tudják, hogy pár hete vettem egy kis Toyotát városi autónak. Nagyjából annyit ér, amennyibe került (850 dollár), ami azt jelenti, hogy egy kis karburátor-beállítással, kuplungcserével, üléstámla-javítással, miazmással egész mokány kis autót lehetne faragni belőle. (Bár a múltkor egy izmos esőben kicsit megmakacsolta magát... ledöglött na. De már elmúlt.)

Csakhogy közben van három másik járművem, amin kábé ugyanennyi tennivaló van, és pont most kaptam hányingert az esőben szereléstől, úgyhogy felraktam az "új" verdát a TradeMe-re. Sajnos közben kiment a fejemből, hogy itt hogyan bonyolítják az autó adásvételt... Nem; nem a papírmunkára gondolok.

Én jóhiszeműen arra számítottam, hogy majd telefonon jelentkeznek a potenciális autóvásárlók, akik úgy vesznek autót, ahogy én szoktam. Helyette ez történt:

1. az aukción rákérdezett valaki a kocsi előéletére. (Ez rendben van.)

2. megkérdezte valaki, hogy nem cserélem -e el egy Wii-re.

3. megkérdezte valaki, hogy nem cserélem -e el a BMX-ére.

4. vasárnap telefonon felhívott valaki, hogy megnézhetné -e a kocsit hétfőn. Persze, gyere. Nem jött.

5. ma reggel felhívott egy észak-Delhi akcentussal rendelkező hang, azzal a tipikusan cigányok agyából kipattanó beugratós kérdéssel, hogy: "So what's the rock bottom price, you'd let it go for?". Beszélgettünk még egy kicsit, amíg meg nem kérdezte, hogy levinném -e a kocsit Manukauba, hogy megnézhesse. (Nem.) És ha félúton találkoznánk? (Nem.)

6. SMS: "Hi iz ur starlet rwd i kud b kean" - Nem válaszoltam. (Igazi wannabe-drifter tudná, hogy a Starlet a 3. generációtól első kerék meghajtásos.)

7. kicsit később ugyanaz a csávó: "Hi thea i am enquiring abwt ur toyota starlet i waz wondering if u wud b kean on 700 kash tadae"

8. fél órája jött egy SMS egy másik számról:
- Hi is ur 89 starlet stil for sale?
- Yep - gondoltam válaszolok.
- W0uld u take 700 cash 2mrw?
- No
- Wats the l0west price ul accept? - erre már nem válaszoltam.


Kicsit elfáradtam. Nem hiszem el, hogy itt, ahol mindenki oxigén helyett is TradeMe-t lélegzik, nem tudja (vagy leszarja), hogy hogyan működik egy aukció. Meghirdetem valamennyiért, beállítok egy kicsit magasabb árat, amiért már el is vihető, meg egy kicsit még magasabb harmadikat, amennyiért aukció nélkül lecsapható. Pont. Ha Wii-re, BMX-re, babakelengyére, kiló heroinra, vagy neutronbombára akarom elcserélni, akkor inkább kiviszem az Ecserire, bazmeg!

2010. június 14., hétfő

Great Ocean Road

Na jó; írok gyorsan még egyet, hogy haladjak. Ez rövid lesz.


Április 23, péntek

Azt terveztem mára, hogy - kerül, amibe kerül (csak olcsó legyen) - kibérelek egy motort, és azzal megyek a Great Ocean Road-ra. Ez egy partszakasz Melbourne-től délre, ami állítólag végig gyönyörű (olyan, mint a Need For Speed-ben a coastline-pálya). Viszont a lényeg, hogy ott van a híres "12 apostol" sziklacsoport. Lelövöm a poént (mert nem lesz); így néz ki:



Viszont a meteorológia esőt mondott, úgyhogy inkább autóval indultam el, mert szerencsére Attila odaadta a családi halottas kocsit:






Igen; ez is egy Falcon, csak a két generációval újabb, mint amit a múltkor megnéztem. Állítólag ez volt az egyetlen autó, amire Attila annak idején be tudta cserélni a totálkárból felépített, rásózott, majd újra a széthullás jeleit mutató Subarut. Ebbe viszont gázt kellett rakatni, mert nem keveset fogyaszt... Nekem egy padlógáz alkalmával sikerült egyszer egy 56.6 l/100 km-es pillanatnyi fogyasztást produkálnom vele (a computer legalábbis ennyit vallt be a műszerfalon). Megbeszéltük, hogy azért ez nincs rendjén, hogy amíg a régi doboz-Falcon 12-13-mal elmegy, addig ez beveszi a 15-öt is (benzinből, mert a gázból lecsúszik a 20 is...) Szerintem mondjuk valami baj lehet vele még akkor is, ha ez egy kicsivel még nagyobb, mint a régi típus. (Kár, hogy nem raktam mellé semmit, mert így nem látszik, hogy milyen ELBASZOTT NAGY.)

Mindegy; elindultam vele. Mire kiértem a Great Ocean Road-ra, addigra már szakadt az eső úgy, hogy semmit nem lehetett látni. Ez így is maradt egész nap (hiába szundítottam egy jó órát valahol útközben), úgyhogy hazafelé vettem az irányt anélkül, hogy egy szottyos apostolt, vagy akár egy csatakosra ázott koalát láttam volna (Zsuzsi szerint ott az erdőben látni kellett volna őket...)

Pont a délutáni csúcsban értem a város közelébe, és helyettük nézhettem ezt:




A belvárosban aztán kétszer basztam el a lefordulást a kezemben tartott telefonkönyv-vastagságú Melbourne-térképpel. (Ki gondolta volna, hogy a város nyugatról érkező autópályája NEM ÉR ÖSSZE a keletivel...?!?) Utána elővettem a GPS-t, ami cirka másfél óra alatt hazanavigált a hátralevő 25 kilométeren. Nem akartok Melboune-be autóval dolgozni járni!

Hogy a napnak mégis legyen némi tanulsága, itt van egy társadalmi célú hirdetés a Great Ocean Road-ra vezető útról. (Ekkor hittem el Attila elméletét a matriarchális berendezkedésű, fájdalmasan primitív ausztrál társadalomról...)

Melbourne, délután

Kicsit bele kéne húznom ebbe az élménybeszámolóba, mert ebben a tempóban durván háromnegyed évig fog tartani mire befejezem. Mindegy; most lefutom a kötelező Melbourne-ös fotóblog-kört, aztán majd meglátjuk...



Április 22, csütörtök, délután

Eddigre már kezdtem lemerülni, mint a Duracell-nyúl. A városba befelé menet a vonaton már aludtam, pedig még csak dél volt... Itt vannak a belvárosban készült képek. Kivéve ezt; ehhez a Mercihez még az utcából sem kellett kimennem:




Na ugye; mit mondtam!!! Itt sem általlják az olajfinomítókkal, gyárkéményekkel és konténer-lerakatokkal telebaszott megyét "garden state"-nek hívni.


Ez itt a Federation Square - a főtér. Ez mind ott van a Young & Jackson mellett :)

Flinders Street station (pályaudvar)


ACMI - Australian Centre for the Moving Image (MOZI, bazzeg!)


St Paul's Cathedral



A tipikus melbourne-i sikátorok kávézókkal, és pubokkal:






Collins Street (a Váci utca):






Itt majdnem láttam játszani ezt a csávót is, de végül nem bírtam kivárni, mire összeszereli a cuccát. Szerencsére meg tudtam állni, hogy egzotikus szuvenírként látatlanban (hallatlanban) CD-t vegyek tőle. Ott csak gitár volt nála, úgyhogy semmi nem utalt arra, hogy ilyen Jean Michel Jarre-os pszicho-zenét játszik (Én hosszú távon ideges leszek tőle; aki utálja, az nehogy kattintson!!!)


Windsor Hotel


Parliament of Victoria



A minden városban nélkülözhetetlen Kurva Magas Turista-Lehúzós Kilátó Torony:

Eureka Tower

villamos nagyban


Yarra River

Yarra-korzó


Nnna. Ez is megvan. A következő posztban mérsékelten sikeres Great Ocean Road-kirándulás! Addig szörfözhettek másfelé.

2010. június 11., péntek

Foci

Ez az aucklandieknek szól: nincs kedvetek összeülni valahol, hogy megnézzük, ahogy a nemzeti válogatott megalázó vereséget mér a tótokra? Kedd este 11-től az egyesen...

2010. június 4., péntek

Ubuntu upgrade

Ez most nem Ausztrália.

Görcsben levő gyomorral (és nem csak azért, mert tegnap óta fosok valami vírus miatt) ma nekiálltam upgrade-elni a gépemet Lucid Lynx release-re. Precíz informatikus módjára nem csináltam backupot semmiről, hanem vettem egy nagy levegőt, és megnyomtam a gombot. Negyed háromkor kezdtem el; fél nyolcra sikerült setupolni a dupla-képernyőmet úgy, hogy megint működjön... Nem megyek bele a részletekbe, mert úgysem érdekel senkit.

Remélem, hogy az összes Ubuntut fejlesztő kis suttyó flannel-inges, kordbársony-nadrágos, szemüveges önjelölt programozó napokig tartó kínok között fog megdögleni.

2010. június 3., csütörtök

Ringwood, Melbourne

Április 22, csütörtök, reggel

Másnap reggel van, és itt ülök Ringwood-ban. Szerencsére Attila eljött a találkozó helyre. Nem sok időnk volt tegnap este beszélgetni, mert ő bicajjal jár munkába (Ringwood 40 km-re van a munkahelyétől. Nooormális?!?) és 6-kor el kell indulnia, hogy beérjen. Azt mondja, hogy azért munka után hazafelé az utolsó 10 km már egy kicsit kellemetlen...

Azért előjöttek az ilyenkor kötelező témák (mi a helyzet Zélandon; milyen Melbourne-ben élni, stb.), és amiket mondott, az még jobban ráerősít az Amerika-teóriámra. Nem tudom pontosan visszaadni a szavait, de volt a párbeszédnek egy ilyesmi részlete:

- És milyen itt élni?
- Te; kellemes, mert jólét van, de azért gondolkodunk azon, hogy visszaköltözünk valahova Európába. Vannak dolgok, amiket nem tudok elfogadni.
- Például?
- Ilyen primitív, suttyó népséget én még nem láttam!

Persze az övé is csak egy vélemény, de mivel tanult és világlátott emberről van szó, ezért hajlamos vagyok hitelt adni a szavainak. (Ugyan ő még azt hiszem, hogy Amerikában nem élt...) Elmondta, hogy nem egyszerűen sötétek az ozzik, hanem rosszindulatúan, hátba-döfősen, intrikusan, és egyben kioktatóan primitívek. (Jenkik, anyone?) Én persze nem vagyok rasszista; szerintem a világ összes népe állat mód buta (a magyar sem kivétel): nem a nemzetek között kell keresni a különbséget.

Elmondta még, hogy örül neki, hogy családos ember, mert az ozzi csajokat bottal sem piszkálná. "Ezek SEMMIRE nem használhatók!" - ezek voltak az ő szavai. És azt, hogy "SEMMIRE", még meg is nyomta egy kicsit... :) Ezt mindenki úgy érti, ahogy akarja, de szerintem eléggé egyértelmű volt... Itt jött elő megint az a téma, hogy el kell innét költözniük, ha nem akarja, hogy a most két éves lányából is OZHP legyen. (Döbbenetesen kreatívan bánok ezekkel a mozaikszavakkal, mi?)

"Igaz, hogy otthon keresnék vagy havi 80 ezret, amiből azért nem lenne egyszerű eltartani a családot, de hát ott is élnek az emberek..." Erre én rávilágítottam, hogy ezt mondjuk meglehetősen átgondolatlan dolog innét Melbourne-suburbiából egy sörrel a kezében kijelenteni, mire ő egy grimasszal jelezte, hogy azért a részleteket még ő sem dolgozta ki teljesen...

Erre megegyeztünk, hogy azért a seggünket a földhöz verhetjük, amiért tulajdonképpen kiválasztottak vagyunk, és a világ tetszőleges pontjáról fikázhatjuk, amit csak jól esik. Persze én is mindig hangoztatom, hogy mennyire hányok a programozástól, de azért jól tudom én, hogy a picsában sem lennék nélküle.

Másrészről viszont az igazsághoz tartozik az is, amit a múltkor olvastam valahol:

"Nem azt kapod, amit érdemelsz. Azt kapod, amit kapsz.
Amit kezdesz azzal, amit kaptál: azt érdemled."


Tudom, hogy ez nagyon Zen, meg hogy behunyt szemmel mormolt "Mmmmmmmmmmmm...", de ebben a három mondatban annyi minden van, amin az ember csak néha gondolkodik el, hogy muszáj voltam beidézni. Gyorsan abba is hagyom ezt a gondolatmenetet, mielőtt filozófia-bloggá változom, és buddhista bölcsészek szétszpemmelnének a kommentjeikkel. Meg aztán különben is: ki a lófaszt érdekel az én véleményem? Na bemegyek a városba, mert ez végülis egy útibeszámolós poszt-sorozat, vagy mi...

Most olvastam egy másik blogot, ami pont témába vág; ezt olvassa el az, akit mélyebben érdekel az amerikai nép. :)

Az ausztrálokról pedig ajánlom Attila blogját. (Nem hosszú, mert alig van ideje írni. Én vinnyogtam a röhögéstől...)