2014. december 14., vasárnap
Freelancer
Az elmúlt negyed évem nagyjából arról szólt, hogy kiderüljön: vajon sikerül -e a londoni szerződéses IT-s yuppie-k kiváltságos csoportját rejtő, "Tejjel-Mézzel Folyó Kánaán"-feliratú ajtón behatolnom.
Nem szeretek elkiabálni semmit (sőt: általában ha valami kivételesen nagyszerű dolog történik velem, akkor is inkább először körülnézek, hogy hol van az átbaszás, meg a kandi-kamera...), de nagyon úgy tűnik, hogy igen.
A múltkor ugye ott hagytam abba, hogy az előző munkáltatómnál megtették azt a szívességet, hogy semmibe vettek (nem csak engem, csak én erre érzékeny vagyok...). Így gyakorlatilag rossz szájíz nélkül tudtam felállni az asztaltól, és megalapítani a JOCO Software-t. Három hétig voltam munka nélkül, mivel a lehető legkedvezőbb időpontot választottam a lépésre (az uborka-szezon utáni "húzzunk-bele"-pediódust, amikor mindenki embert keres, akinek kell).
Rövid, de annál stresszesebb cigánykodást követően (két cég ajánlata közül majdnem valagra estem, és bár a sztori megérdemelne egy külön posztot, sajnos most ezt kihagyom...) sikeres startot vett a szabadúszó-karierrem.
A cég, akinek dolgozom, igen komolynak tűnik. Nyilván senkit nem fog érdekelni, de a Salesforce mellett egy csomó zsír-új (a későbbi állás-keresésben komoly adunak számító) technológiát használunk (aminek az egyik fele használható, a másik meg nem - ahogyan az lenni szokott). Amit eddig láttam, azok alapján a menedzsment is nagyon profi. Ennek megfelelően a fejlesztési projektek nem kapkodnak, meg taknyolnak. Ez ugyan nekem egy kicsit gyanús (itt nyilván valami tévedés lesz, vagy csak a mi projektünkre igaz ez, vagy csak átmeneti állapot).
A lényeg, hogy otthonról 23 perc biciklizésnyire (7 km), ebben a viszonylag stressz-mentes környezetben változatos munkát végezve, és piacképes tudást elsajátítva valami egészen szemérmetlenül magas összeget számlázok.
Nem titok, hogy a tervünk eredetileg az volt, hogy januárban költözünk Aucklandbe. Az új fejlemények (egy hete derült ki, hogy meg is hosszabbítanak - egyelőre újabb 3 hónapra) viszont alaposan átírták a forgatókönyvet: bármennyire is rühellem ezt az országot (lehet, hogy csak a várost, de a hétköznapi életben a kettő között nekem nincs különbség), most az a helyzet állt elő, hogy ennyi zsetont képtelen vagyok az asztalon hagyni...
Tisztában vagyok a zélandi ingatlan-piaci trenddel (mivel Kína éppen kilóra felvásárolja az országot, ezért undorítóan elszaladtak a ház-árak Aucklandben). Az is megvan, hogy Zélandon még IT-s fizetéssel sem lehet utolérni az árakat. Most viszont úgy tűnik, hogy ITT adódik egy lehetőség. Nyilvánvaló, hogy semmi sem tart örökké (ergo nem fogok részletre X6-ost venni...) A körülmények azt diktálják, hogy egyelőre nem szállhatok ki.
Egy év múlva meglátjuk...
2014. szeptember 1., hétfő
MotoGP
Reggel hatkor indultunk el - Silverstone jó 2 órás útnak ígérkezett a GPS szerint. Nem vettünk előre jegyet, mert ahhoz járt volna plusz 25 fontért parkoló-jegy, meg még 7-ért kezelési költség (az Interneten, bazmeg). Korán ki akartunk érni, hogy még kapjunk, meg persze, hogy jó helyünk is legyen.
A két óra menetidő így hajnalban helytállónak bizonyult. A pálya parkolóiba már így is tömött sorokban araszolt be a forgalom. Durván egy órát még eltöltöttünk azzal, hogy kikeveredjünk a parkolóból és valami helyi ABC-ben vegyünk kaját az egész napos programra. (Aki szendvicsek nélkül indul el, hogy majd a "környéken" bevásárol, az házhoz megy a lófaszért...)
Még így is egész jó időben leparkoltunk, vettünk jegyet, és éppen az ezresek warm-upja ment, amikor beléptünk a pályára. Először mindketten azt hittük, hogy a kisebb kategóriák tartják az edzést.
- Te Csabi - mondom - miért ilyen szar ezeknek a hangja? - úgy szóltak, mint az MZ-m, amikor lehúzott leömlővel otthon berúgtam, és megtúráztattam. (A szomszédok még biztos emlékeznek rá...)
- Azért mert mindnek el van állítva a gyújtása. Nem hallod, hogy durrognak? Gyorsan odaálltunk a korláthoz és lestük, hogy vajon mikor áll ki a fűre Rossi, hogy a bőrdzsekiből előhúzza a csavarhúzót, meg a 10-es csillag-villást...
Nem állt ki, úgyhogy elindultunk a célegyenes irányába, hogy találjunk valami jó helyet. Az előtte levő Luffield kanyarba helyezkedtünk el. Itt volt egy lelátó, ahonnét belátni a "National Straight" végét, utána a balos Brooklands-kanyart, a visszafordítót, meg a célegyenesbe vezető enyhe törést is. Ezen kívül van egy screen is, amin az élő TV-s közvetítést nyomják, meg egy sorrend-jelző display. Csabi Brno-ban már többször volt, meg otthon még Forma 1-re is járt, úgyhogy azt mondta, hogy ennél jobb nem is kell. Nekem ez volt az első GP-élményem - és valószínűleg az utolsó is. Nem mondom, hogy unatkoztam, de ugyanennyi pénz, meg idő ráfordításnak én jobb helyét látom, ha az ember benzin-gumi-fékbetétre szánja egy vasárnap mondjuk a Coromandelen (nosztalgikus sóhaj...).
Csabi egyébként kifogásolhatónak érezte a silverstone-i atmoszférát. Állítólag Brno-ban a hangulat inkább egy bazi nagy motorostalálkozóra hasonlít: IHB-buli; szétcsapott, péntek óta piáló bőrdzsekis arcok; motorok, amíg a szem ellát, ésatöbbi, ésatöbbi. Ehhez képest Silverstoneban ennek nyoma sem volt; helyette a híres angol temperamentumé volt a főszerep. Néha a lelátón elhangzott egy-egy "Húú!", meg "WOW!", amikor éppen Marquez beszúrt Lorenzonak a féktávon, vagy Rossi kakaskodott Pedrosával. A hangulat minden egyes körben akkor hágott a tetőfokára, amikor elhaladva tapsot kapott az utolsó helyen motorozó Móricka a Babettával, mert még mindig nem kapott kör-hátrányt. (Itthon aztán megnéztem: Bradley Smith volt ez a nemzeti hős, és végül mégis kapott egy kört az élen haladóktól...)
Két éve élek itt, és még mindig nem értem. Ha én annak a nemzetnek a szülötteként ülnék a lelátón, ami tulajdonképpen a motorsport bölcsőjének tekinthető, és nem utolsó sorban szarásig tele van pénzzel (ami a mai MotoGP-ben a sikert végülis 90%-ban meghatározó tényező), akkor nem hiszem, hogy a patriotizmusom a hazai pályán egy japán motorral utolsó helyen haladó Bradley Smith-t figyelve buzogna fel gejzírként. Nem elég, hogy szerencsétlennek pont otthon nem jött össze?!? Minek kell csórikámat ráadásul MINDEN KÖRBEN megtapsolni? Mindegy: az angoloknak joga van másképp gondolni.
Maguk a versenyek egyébként nem voltak rosszak. (Ha valakinek HD-ben megvan a közvetítés, és engem keres rajta, akkor ott ülök a Luffield-lelátó legtetején levő kerítésen. Én vagyok az a baseball-sapkás, kapucnis, napszemüveges fazon, aki a Moto2 futam utolsó körében éppen tolja arcba a paprikás-szalámis szenyát. Még így is megkapott a Nap...)
Az élmények nem értek véget a MotoGP kategória finisével... Utoljára rendezték a Moto3 kategória versenyét, aminek a rajtjához már átsétáltunk a célvonalhoz, hátha látunk valamit ott is. Igyekezetünk nem volt hiábavaló; kár lett volna elmulasztani a sárga Hertz-overallban a grid-en sütkérező paddock-luvnyákat: A rajt után elindultunk körbe a pálya körül. A hátsó részen ekkor tényleg már csak lézengtek az emberek. Biztos, hogy addig sem volt tömegnyomor, mert a nap fénypontjaként itt végre találtam egy szikrázóan tiszta budit, ahol végre kiszarhattam magam.
Ennyit mára a nemzetközi motorsport legfrissebb eseményeiről. Viszontlátásra.
2014. augusztus 31., vasárnap
Benzingőz...
Először is elszakadt a szivató-bowden a Kawán. A cseréje ujj-gyakolat: 15 perc alatt megvolt.
Utána aktuálissá vált a Lexus műszakija. Tudtam, hogy a bal hátsó gátló kuka: már a tavalyi műszakin is csak a két szimpatikus arab vizsgáztató jóindulatának (és 40 fontnak) köszönhetően ment át. Éppen ezért fogtam magam, és az egyik délután 10-15 perces vizsga-felkészítő olajsár-törölgetést végeztem el rajta. Másnap lehellet-finoman, a fekvőrendőrökön lábujjhegyen átaraszolva hajtottam el a vizsga-állomásra. A gondos karbantartás meg is hálálta magát: az autó két, percek alatt javítható, jelentéktelen problémával bukott csak meg. Ki kellett cserélni az izzót a rendszámtábla-világításban, valamint felpolírozni a be-opálosodott fényszórókat. Másnap visszavittem az autót, és büszkén vehettem át az "Átment"-feliratú oklevelet.
Nem sokáig örülhettem neki: a Kawasaki gyorsan az arcomra fagyasztotta a mosolyt... Már pár hete észrevettem, hogy az egyik teleszkóp-szimmeringem az utolsókat rúgja. Kb. 2 hete meg is adta magát. Ettől még nem estem volna kétségbe; megrendeltem az újat, ami a héten meg is érkezett. Ma álltam neki a cserének. A kerék kivétele után a sárvédőt kellett volna leszedni. A géniusz, aki ezt előttem utoljára csinálta szerintem elhagyhatott egy-egy alátétet mindkét oldalon. Pótlásuk helyett azonban - mivel a furat mélysége a villaszárban eléggé ki volt centizve - okosan rátépte az egyébként imbuszos csavarokat - hiszen mennyire elhanyagolható már az esélye annak, hogy egy sárvédő-csavar berohad a rozsdától. Még ha - ne adj Isten - ez történne, akkor viszont mi sem alkalmasabb a vörösödő fejjel előállított lazító-nyomaték átvitelére, mint az 5-ös imbuszkulcs, meg a csavar-fej, amibe belemegy... Természetesen 1 liter csavarlazító ráfújása után is elnyalódott a fej. Mindkét oldalon egy-egy - nehogy véletlenül maradjon esélyem arra, hogy a villa-szárakat valahogyan elválasszam egymástól. A sárvédő formája miatt nyilván sem a csavarokba belefúrni, sem kalapácsos csavar-kihajtóval megdolgozni nem lehet.
A legnagyobb májerek most ráhegesztenének valami hosszú nyelű krovát a csavarfejre, és kitekernék azzal.
Nekem műhely híján hegesztőm sincs itt, úgyhogy 4 szakszerű megoldás közt ingadozom, amik a befektetett pénz, munkaidő, káromkodás, és vérnyomás-emelkedés tekintetében különböznek:
- Összerakom az egészet, és elviszem egy szerelőhöz; szopjon vele ő...
- Szétbaszom szilánkokra a kurva műanyag sárvédőt, kifúrom a csavarokat a helyükről (vegyük észre, hogy műhely híján satum sincs, amibe a cuccot befogjam...), és egy bontott sárvédővel rakom össze az egész szart (most pont van egy piros az Ebayen)
- Flexelek két nútot a sárvédőre (a flex pont befér alá), amin keresztül lecsúsztatom a berohadt csavarokról. :) Miután kifúrtam a csavarokat, a nútokat valahogy betaknyolom a műgyantával, amit a múltkor vettem. De az is lehet, hogy csak leszarom, mert a másik két csavar is eléggé tartaná...
- Hagyom a picsába az egészet, mert úgyis csak novemberben kell műszakizni vinni a motort. Addigra kinyomja az összes olajat, amit majd letörlök a villáról a vizsgához...
2014. augusztus 19., kedd
Pán-Európa
Fényképek készültek, de Kasiának szerintem még nálam is szarabb érzéke van a fotózáshoz. Talán ennyi hulladék fényképet még senkitől nem láttam nyaralásról mutogatni, mint amennyit mi készítettünk. (Pedig a múltkor végignéztük öcsémék görögországi képeit, amiben egy egész sorozat volt a hotel-szobai klozetnak szentelve...)
Jegyzeteket sem készítettem, így sajnos csak címszavakban tudom megemlíteni, hogyan fogyott ki a benzinem Bordeaux felé a benzinkút előtt 3 kilométerrel, és vitt el a Gendarmerie (francia autópálya-rendőrség) egy kanna benyáért a kútig, meg vissza...
Elmarad az esszé-jellegű kifejtése annak is, hogy a paellától a barcelonai városnézés gyakorlatilag fosó-túrába torkollott, de legalább így tüzetesen megismertem a belváros majd összes pubjának a klotyóját...
A tenger gyümölcseinek még egy visszavágóra is futotta a két hetes túra alatt: egy seafood spagetti a velencei sétát zárta rövidre. A kagyló-polip-tintahal vacsora a fosáson kívül még 3-4 rókát is kiadott; ezek egy-egy étterem WC-jébe, valamint a kempingbe visszaérve a sövény alá szökkentek.
Nagyjából ennyi volt az említésre méltó kaland; a többi csak uncsi városnézés, zabálás, meg tengerpart...
2014. augusztus 14., csütörtök
Bréking!!!
Igazság szerint a brit IT szektor legmeghatározóbb szereplői már hónapok óta lélegzet-visszafojtva figyelték a bennfentesek által röviden csak "JOCO Software"-ként emlegetett formáció piacra lépésének előkészületeit. Az alapító tagok az iparágban betöltött szerepének ismeretében az első pénzügyi évre a legnagyobb elemzők az cég árbevételének meredek felfutását prognosztizálják. A középtávú előrejelzések egyetértenek abban, hogy a cég agresszív expanziójából kifolyólag 2-3 éven belül helyet követel magának az FTSE 100-ben. A legoptimistább hangok szerint akár már 5 éven belül sort keríthet a Google akvizíciójára...
2014. július 21., hétfő
2014. július 18., péntek
Madrid
Királyi Palota. Eléggé gáz, de most raktam csak össze, hogy a "real" az azt jelenti, hogy "royal"... Majdnem leéltem 39 évet anélkül, hogy a "Real Madrid" jelentésével tisztában lettem volna...
Egyébként 36 fok van, úgyhogy a tervezettnél sokkal lassabban halad a városnézés. Ennyi sört Londonban hónapok alatt iszom meg.
Majd a kalandokról (mert voltak) is beszámolok, ha nem leszek lusta.
2014. július 14., hétfő
Vacsi
Toljuk ezerrel a francia életérzést: üveg bordeaux-i, Picodon (ez valami érett kecskesajt) és libamáj-pástétom...
Párizs
Nem tudom, hogy érzékeli -e mindenki, hogy a túrát a csodálatos informatikai infrastruktúrának köszönhetően kvázi élőben tudósítom. (Ha véletnenül fél óránál hosszabb időre is eláll az eső, és nem kell egy egész napig egy kempingben rohadnunk - ahol egyébként klozetpapír nincs, ugyanakkor kiváló a wifi - akkor ez azért változni fog...) Egészen megdöbbentem, hogy még az Android is igen használhatónak bizonyul az én mérsékelten kifinomult mobil-felhasználói kvalitásaimmal.
Szóval dióhéjban ami eddig történt... Meglepő módon tegnap reggel az ütemtervnek megfelelően elértük a vonatot, és át-tengeralatt-vonatoztunk Franciába. Utána a bekapcsolva felejtett "no toll roads" opciónak köszönhetően elnavigálódtunk valami ismeretlen tizenhetedik rangú útra a francia vidékre. Végül mégiscsak megérkeztünk ebbe a Párizs környéki faluba úgy, hogy még némi Eiffeltoronysanzelizédiadalívezésre is volt idő bemenni a városba. (A kamerán vannak a képek, szorri). Kasia kapott némi pragmatikus romantikát is: az egész napos junk-food után megvacsiztunk az Eiffel-torony alatt egy tipikus bisztróban. Lazaz grillezve, ribeye-steak gratin-nel, francia bor, sör, langyos nyári este, ésatöbbi, ésatöbbi...
Az eső éjjel kezdett esni, és úgy is maradt, úgyhogy most ülünk Villiers sur Orge-ben (ban?), és biztosan nem érünk oda a Pamplonai bika- futtatás utolsó napjára. Ezt bebuktuk, de állítólag holnaptól legalább újra itt a perzselő nyár...
Addig is egy kép Frazerről, aki eddig makulátlan teljesítményt (és 5.5 literes átlag-fogyasztást) nyújtott:
2014. július 13., vasárnap
Bagett
Majdnem elfelejtettem, hogy Franciaországban mindenkinek muszály egyszer bagettekkel a hóna alatt sétálni... Most ezt is kipipálhatjuk:
2014. július 12., szombat
Hurej! Hurej! Ica hali-halidej...
Nemi atrendezodes utan vegulis holnap reggel indulunk Spanyolba. Senki nem mondatja, hogy nem voltak erre utalo jelek, hiszen erre a hetvegere esot iger a meteorologia (vazzeg, le tudtam irni meg reszegen is...) Szoval holnap-holnaputan Armageddon; ez alatt a ket nap alatt kene megtennunk uszkve 1200 km-t... Erosen ambiciozus terv - tekintve, hogy eddig eletemben 600 km volt a legtobb, amit egy nap alatt motoroztam - es az nem esoben, masnaposan, felig sportmotoron tortent. De igerem, hogy az elso adando alkalommal beulok valami wifi ele, es beszamolok, hogy hol tartunk... ("de"-vel nem kezdunk mondatot, de ebben az allapotban kevesebb stilisztikai igenyesseget tudok csak ervenyre juttatni...)
Stay tuned!!!
2014. június 25., szerda
Isle of Wight
Csak dióhéjban... Voltunk Isle of Wight-fesztiválon. Láttuk/hallottuk a Red Hot Chilli Peppers-t, bár nem sokra emlékszünk belőle, mert pont aznap ittunk meg ketten egy üveg rumot (nem vagyunk már húsz évesek, na...). Ennek ellenére úgy en-bloc jó volt; erre a nyárra is megvolt a fesztivál-érzés.
Motorral mentünk - és szerencsére jöttünk is vissza. Még BumbleBee-t használjuk, mert akadt némi komplikáció az "új" motorral... Nem megyek bele a részletekbe, mert már úgyis mindenki unja (hát még én...). A lényeg, hogy ez volt a motorozós-kempingezős-nomád nyaralás főpróbája. Ahogy sejtettem, minden lényeges cucc felfér egy motorra - még akkor is, ha ketten megyünk (a hajszárító és a melegszendvics-sütő nem tartozik ezek közé). Még ökölnyi méretű motor-akksiról üzemelő matrac-kompresszorunk is van, vazze!
Végül egy hónap helyett csak 3 hét szabit kaptam, ami még mindig untig elég kell, hogy legyen, mert Spanyolból indulunk: Gijón-ig lekompozzuk a motort, meg magunkat. A többi már FRAZER-en múlik, aki végre túl van (majdnem) minden TLC-n, ami vásárlás után ildomos. Sőt: mégiscsak kellett kapjon egy zsír-új rozsdamentes kipufogót is, ami nem volt occsó - hogy rohadjon meg. Legalább így megint volt szerencsém behatóan tanulmányozni némi Yamaha-endzsiníringet: a Frazeren alkalmazott megoldások köszönő-viszonyban sincsenek a Kawasaki igénytelen barmolásaival...
Képek majd otthonról.
2014. június 1., vasárnap
Haccázas
Szóval rohadjon meg. Hiába nem állt meg alattam soha, és még amikor két hengerrel húzta a belét, (mert összecseréltem a gyertyakábeleket miután kicseréltem a szelepfedél-tömítést) akkor is beindult. Leszarom: egyszerűen ne szivárogjon a szelepfedél; ha nem kellene szétszedni, akkor nem tudnám elbaszni az összerakást!!! (Nem érdekel, hogy 20 éves...) Sajnos BumbleBee bizony torony-magasan a legszarabb XJR, amit valaha vettem.
Szóval elpattant a húr. Mikor már harmadszor fogadtam meg, hogy a következő allűrnél eladom a picsába, akkor már tényleg elkeztem szörcsölni az AutoTrader-t...
Szeptemberben - ha az irodában a NAAAGY projekt szerencsecsillagainak a konstellációja is kedvezően alakul, és végre átadjuk ezt a rakás szart - akkor Kasiával elmegyünk egy hónap motororos túrára Európa körül. Na jó: főleg délre, mert a többi nem nagyon érdekel. ("Szóba se jöhet Skandinávia...")
Igen: egy hónap hosszú idő, de ebből most a változatosság kedvéért egyetlen napot sem akarok az út szélén generátort szerelni, Mátyás Pince előtt kifingott gyújtás-elektronikával indítózni, vagy vasárnap új gázbovdent keresni egy szlovén faluban, ahová már a varjak is csak szendvicsekkel teli hátizsákkal járnak. Eddigi majd' 39 évem alatt nagyvilági életet éltem; ez mind megvolt már.
Ezt a túrát egyszerűen a használtpiac legunalmasabban üzembiztos, ugyanakkor zavarba ejtően értéktelen motorjával szeretném megtenni, mert a vasat végül Magyarországon akarom hagyni. (Hogy végre legyen ott egy működő motorom, és ne kelljen mindig aranyárban kölcsönözni, ha arra járok.) Ezek a paraméterek lebegtek a szemem előtt, amikor fellapoztam az Internetet (AutoTrader, Gumtree, Ebay).
Egy-két óra keresés után 3 érdekesnek tűnő hirdetést találtam: két ezerkettes Banditot, meg egy hatszázas Fazert. Vasárnap volt, és az újabbik Bandit aukciója éppen aznap járt le. Ezt elvetettem, mert a kereskedés zárva volt, és nem vették fel a telefont. (Megnézés nélkül csak angolok, vagy kiwik vesznek járművet, és a motor egyébként is törött volt...) A másik Bandit tulaját is megcsörrentettem. Oxford mellett volt egy kis faluban, ami innen több, mint 2 óra autóval, és egyébként is úton volt már valaki megnézni. Felhívtam a Fazer-es pasast. A típusról csak annyit tudtam akkor, hogy mindenki jónak, de unalmasnak tartja. A motor megvolt még, és rögtön mehettem is megnézni.
Bő egy óra volt az út a kenti kisvárosba. Nyugdíjas házaspár fogadott. Én voltam az első, aki eljött megnézni. A motor az öregúré. 1 évesen vette néhány ezer mérfölddel. Azóta kizárólag munkába járásra használta, és kínos rendszerességgel mindig ugyanahhoz a dílerhez vitte szervizelni. Nem esett el vele, nem borította az oldalára. Összes számla, óraállás, két slusszkulcs, user manual(!): gyakorlatilag állatorvosi lova a makulátlan járműnek. Ilyen history-t még a legmegáltalkodottabb magyarországi cigány kereskedőnek sem lenne pofája behazudni a hirdetésébe, mert körberöhögnék...
Egy szó, mint száz: 2003-as évjárat létére a gép úgy nézett ki, mintha kb. 5-6 éves lenne. Igaz, hogy már egy éve áll, ezért új benne az akksi, mert az megdöglött. A formaság kedvéért tettem vele egy próbakört, majd 200 fontot lealkudtam az eleve nyomott árból. A következő hétvégén hoztam haza, amikor is az öreg még búcsúzóul gombokért rám tukmált még egy pár kesztyűt, egy még kibontatlan WindStopper-csuklyát, egy flakon láncsprét, egy flakon olajat, meg még egy csomó szart, amit csak úgy adott, mert ő már úgysem fogja tudni használni...
És most a típusról. Miután megvettem, azért elolvastam, hogy mi ez... Első generációs Yamaha FZS 600. 98-tól 2003-ig gyártotta a Yamaha, tehát az enyém a széria utolsó évéből való. Már az eredeti modell is majdnem tökéletes volt, de ezzel a Darth Vader-fejidommal alig világított valamit, úgyhogy a 2002-es facelift során az ezres modellhez hasonló alien-fejet kapott, aminek a fénye már a szembe jövők retinájában is mély nyomot hagy. 2003-ban érvénybe lépett az Euro 2-es emissziós norma, aminek a Thurdercat-ből átvett motorblokk már nem felelt meg. A 2004-től gyártott Fazerbe (FZ6) ezért már egy teljesen új blokkot raktak, ami lényegesen gyengébbre sikerült a közép-tartományban - az öreg Fazeresek köpködik is rendesen... Ennek a réginek típus-hibája nincs, hacsak az nem, hogy a leömlők rohadnak. Az enyémen még hibátlanok, mert az öreg egyszer átfestette az egész motorblokkal, meg a felnikkel együtt.
Technikailag a gép egyszerű, mint egy szög. A kiforrott megoldások viszont összeadva egy olyan könnyen motorozható, sokoldalú, rugalmas (600-as mértékkel mérve...) sporttúra motort adnak, ami méltán kente el a konkurens Honda Hornet, és a kis Bandit száját. A Fazer sláger lett.
Én még szokom. Az, hogy négy hengeres létére a twin Kawámnál kezesebb, egészen megdöbbentett. Az R1-ről való első féke is igencsak odabasz. A fejidomot, mint olyat viszont sem esztétikailag, sem funkcionálisan nem tudom értelmezni. Engem tépjen le a menetszél, ha motorozom; a szélvédelem buziknak való...! Ugyanakkor úgy vettem észre, hogy azért jut is, meg marad is a szélből. (Valószínűleg észrevétlen marad majd a Nagy Túra alatt, hogy nem fájdult meg a nyakam...) Az egyetlen dolog, amit még meg kell gyászolnom, az az őserő az XJR-ből... :(
Most kap egy olajcserét, meg egy karbiszinkront, aztán meglátjuk, hogy ráérzek -e az ízére. BumbleBee meg elmehet a picsába.
2014. május 7., szerda
Dobpergés, és suspense...
Egyik nap éppen hazafelé tartottam a délutáni csúcsban. Előttem két (három?) tetű lassú busz haladt, amit egy másik motoros srác próbált valahogy kikerülni. Én is mentem vele; pont a Waterloo stationnél tudtuk megelőzni; ott ahol a vágányok alatt megy át az út.
A következő két másodperc alatt a következők történtek:
- Eszembe jutott, hogy már régen nem néztem fel a lámpákra, mert próbáltam tapadni az előttem haladókra - lehet, hogy már az előző kanyarban is piroson mentem át? (Londonban nem lehet gecizni: itt menni kell, mert ha bizonyos pontokon nem húzod neki, akkor a következő zöldön nem érsz át...)
- Felnéztem. A híd alatt van egy lámpa, hogy a taxikat kiengedje Waterlooról, aztán egy autónyi hely, majd egy zebra. Ez a lámpa zöld.
- Hmmm. A zebra előtt van egy lámpa. És piros! Ez soha nem szokott piros lenni... De akkor ott az egy autónyi helyen kell megállni, ha az előző zöld???
- Visszafókuszáltam az útra. A motoros srác ott állt. Ez kellemetlen volt, mert én még húztam a gázt...
- Belenyúltam a fékbe, de láttam, hogy pont fél méterrel rövidebb a hely, mint ami nekem kéne.
- Nem akartam összetörni az ő motorját, úgyhogy elegánsan elhelyeztem az enyémet lapjával az övé mögé-mellé srégen, úgy hogy az első gumim éppen csak érintse az övét. A mozdulatsor precíz elvégzéséhez végig tartanom kellett a kormányt, tehát annak rendje és módja szerint mellé feküdtem.
Innetől minden úgy történt, mintha ezt a pályán naponta csinálnám... Ha már úgyis a kezemben volt a kormány, akkor már felállítottam a motort. A karbikból elfolyt a benya, tehát eltartott 7-8 másodpercig mire beröffent a gép. Mutattam egy thumbs up-ot a körülöttem figyelő többi motorosnak, aztán mentünk a dolgunkra.
A veszteség egy kuplungkar és az első sárvédő volt. A kuplungkar érdekes módon csak felkunkorodott, mint a malac farka. Aztán később a kiegyenesítési kísérletre tört csak el... Vettem egyet az Ebay-en.
A sárvédőt először elvittem egy műanyagoshoz meghegeszteni, de szerinte nem volt már javítható a törés. Kerestem egy bontottat az Ebay-en, de arról meg kiderült, hogy repedt... Itt besokalltam, és inkább megtaknyoltam az enyémet epoxi-gyantával.
Egy új sportmotoron ez a mutatvány valószínűleg többszáz fontra rúgott volna. Így kijött 25-ből. És legközelebbre is van epoxi-gyantám... :)
2014. április 11., péntek
Kiwi-fészek
2014. április 6., vasárnap
Meteorológia
Ezzel párhuzamosan Londonra melegfront telepedett, és távollétünkben a boldog angolok gondtalanul élvezhették a - tulajdonképpen nyári - 21 Celsiust, meg a szikrázó napsütést. Ez az időjárás egészen addig fenn is maradt, amíg újra betettem a lábamat az Egyesült Királyság területére; másnap reggel mi már az itt megszokott fos, nyirkos ködre ébredtünk. (Haza utazásunk másnapján Sharm El Sheikhben véget ért az enyhe idő, és onnantól kezdve újra guava-érlelő 33 fok honolt.)
Következő hétvégén - bár még mindig elég hűvös volt - lemostam a kocsit, mert az ablak alatti gumikéderen (a régi ismerős) mohát véltem felfedezni. Rá egy hétre most ez van itt: klikk az Index-cikkre. A homok nem csak a kormányfői Jaguárt tüntette ki figyelmével: a vásárlásának egy éves évfordulójára lemosott Lexusom is úgy néz ki, mintha legalább két-három éve gyűjtené a koszt. (Soha többé nem veszek a kezembe vödröt, és autó-mosó szivacsot...)
A nyaralást majd később elmesélem; most az a lényeg, hogy a húsvéti hosszú hétvégén Cornwall-ba megyünk. Ha tehát londoni magyar vagy, és még nem döntötted el, hogy elutazz -e húsvétkor valahova vidékre, akkor most már ne foglalj be szállást sehova! Felesleges pénz-kidobás lenne, hiszen Londont húsvétkor gyönyörű, verőfényes mosolygós napsütés fogja simogatni. Ha mégis mész valahova, akkor viszont az ország délnyugati részét feltétlenül kerüld el, mert ott heves esőzések várhatók. A ciklon centruma Padstow lesz (ott van a szállásunk).
Szerencsétlen cornwall-i parasztokat az ág is húzza... Csórikáim földjéről alig vonult le az ár- meg a belvíz, most meg a friss vetés fog rájuk rohadni. Tán még a rügyező gyümölcsöst is elveri a jég...
2014. március 10., hétfő
Piroska
Kb. egy hónap alatt sikerült összeszoknunk, de azért nem volt annyira zökkenőmentes az ismerkedés. Mivel az előző tulaj írta/mondta, ezért tudtam hogy rá fog férni a vasra egy szelephézag-állítás. (Nehéz is lett volna nem észrevenni; anyám varrógépének szebb hangja volt, mikor utoljára hallottam.) A fazon elmondta, hogy a beállításhoz le kell ereszteni a vizet (a CBR-en kívül nem volt még vízhűtéses motorom), és lehúzni a termosztátházat a blokkról. A blokkba menő két cső végén van egy-egy tömítő gumigyűrű, amiket le KELL cserélni az újra-összerakáshoz, mert kizárt dolog, hogy az elhasznált gyűrűkkel le lehessen tömíteni. (Később utána olvastam a neten: volt akinek harmadszori összerakásra sikerült...)
Ez legyen a legnagyobb baja - gondoltam. Mivel a zakatolástól nem lehetett hallani, hogy a motornak egyébként van -e komolyabb fájdalma, de a próbakörön kellemesen tolt és a váltó is jónak tűnt, ezért megvettem. Nem túl kényelmes, mert lejt az ülés, és karral kell ellen-tartani, hogy a pöcsöm ne kenődjön fel a tankra. Tudom, hogy a Suzuki GS 500 is ilyen, tehát úgy látszik, hogy az 500-as twin kategóriában csak lepréselt pöccsel lehet motorozni (A CB 500-at nem próbáltam, de az drágább is, meg nem is tetszik.)
Az olaj friss, a gumik jók, a láncszett elég kopott, de még szerintem van benne öt-hatezer km, tehát az egyetlen dolog, amit meg kellett csinálni, az a szelephézag. Megvettem az O-gyűrűket, és szétborítottam. Kiderült, hogy kell egy szelepfedél-tömítés is. Viszont nem jött le a szelepfedél. Illetve le igen, de nem lehetett kiemelni a bölcsővázból. A magasan képzett Kawasaki mérnökök úgy tervezték meg a vázat a blokk köré, hogy pont 1 milliméterrel szűkebb legyen a hely annál, ami lehetővé teszi a szelepfedél kiemelését. Egyetlen vonal van, ami mentén a mozdulat elvégezhető: a fedelet fel kell emelni a vízszinteshez képest egy bizonyos szögben, aztán enyhén jobbra billentve a jobb első sarkával végigkarcolni a vázat, miközben az egészet egyszerre két tengely mentén elfordítva, és közben hátra és egyben felfelé mozgatva a bal első sarkával függőlegesen karcoljuk a bal oldali váz-csövet. Sajnos ez egy olyan mozdulat, amit nemhogy elmagyarázva, sőt megmutatva, de még végigcsinálva sem emlékszik rá halandó ember. A gyárban nyilván a már összerakott blokkot emelik a vázba, mert nem tudom elképzelni, hogy ezt bármelyik szerelő-szan képes elsajátítani (akármilyen kibaszott jó a kézügyessége). A 120-as Skodán találkoztam utoljára hasonló megoldásokkal, és azt hittem, hogy a csehek után a 90-es évektől ilyet idióta konstrukciót már csak a franciák engednek gyártásba. Ezek szerint nem...
Mivel az új fedél-tömítést meg kellett rendelni, aztán megvárni, ezért a motort szétszedés után hagytam pihenni egy hétig. Ehhez viszont a fedelet ideiglenesen vissza kellett tenni, hogy ne menjen tele kosszal a motor. Írd és mondd: FÉL ÓRÁT próbálkoztam a szelepfedél visszacsúsztatásával, mire feladtam, és leültem, hogy a vérnyomásomat hagyjam visszacsúszni 220 alá. Szerencse, hogy itt St Johns-ban nincs nádas, mert ha lenne, már betoltam volna oda ezt a fost, és rágyújtom. A másik örömhír, hogy ugyanakkor a szelephézag a klasszikus, csavar-ellenanya módszerrel állítható (Lada). Ennek a szervíz-intervalluma pedig 5-6000 km, tehát nem elég, hogy kicsődül az összes lakó a sorházból a káromkodásra, mire szétszedem ezt az elbaszott szart - közben már leszedtem a hűtőt is, hátha úgy könnyebben kifér ez a szemét (Pedig nem...) - ráadásul ezt ismételhetem 5000 kilométerenként. Hirtelen megértettem miért nem akart már foglalkozni az előző tulaj ezzel...
Közben megérkezett az új tömítés, és hosszú tortúra után végül mégiscsak összeállt ez a szutyok (ez még egy szelepfedél le- és felrakást jelent!), és most már alig hallani némi szelep-ciripelést. A másik kettőnek, amit előtte néztem meg, kb. ilyen hangja volt, úgyhogy meg vagyok nyugodva.
Little Red Riding Hood, hehe...
És mire összeraktam ezt a posztot, kitavaszodott... A másik örömhír, hogy holnap indulunk a Vörös Tengerre. (Lajos: amennyiben nem jönnénk vissza, mert a beduinok szétlövik a valagunk, a fekete XJR-t a Brúnóra hagyom...
2014. január 15., szerda
Csettegő
Huszonéves titánként ugye megkérdőjelezhetetlen evidencia volt, hogy a Norwalk - Greenwich (Connecticut, USA) - uszkve 20 kilométeres - távolság napi kétszeri leküzdésére valami odabaszós motorra lesz szükségem. Így került alám rögtön a 250-es ETZ után a Honda CBR 1000F. Abban az országban, ahol mindenki és minden nagyobb/okosabb/bátrabb/szabadabb/dagadtabb, a 275 kilós sajáttömeg és a 135 lóerő tulajdonképpen adekvát megoldásnak bizonyult munkába járásra.
Tizenegynéhány évvel később, a világ legszűkebb sávjain legnagyobb számban és leglassabban közlekedő legpirosabb buszok hazájában sajnos megtörtént az elkerülhetetlen: nagynak találtatott az XJR. Akármennyire is imádom, be kellett látnom, hogy csak szopatom magamat vele. Több, mint egy év alatt (amióta itt élek) 1, azaz EGY alkalommal tudtam kihasználni - amikor Peak District-be mentünk egy hosszú hétvégére. És az elmúlt másfél évben ez volt az egyetlen alkalom, hogy MOTOROZTAM. (Annak a jeletős számú motoros olvasómnak, aki éppen Londonba kíván költözni szólok, hogy számoljon azzal, hogy nem fog tudni motorozni: ez az ország egy kurva nagy tepsi. Azok a helyek, ahol MOTOROZNI lehet innen több száz kilométerre vannak: ergo elfáradsz, mire odaérsz.) A motor Londonba csak KÖZLEKEDÉSRE jó. Arra viszont kicsi kell.
Belevetettem magam az AutoTrader-Ebay-GumTree Bermuda-háromszögbe, és rögtön ki is derült, hogy mi kell nekem: Kawasaki ER5. Könnyű, keskeny, keveset fogyaszt, és egyedül Kawasakim nem volt még a japánok közül... :) Ja, és ha egyszer ledobják rá az atomot, még utána is be fog indulni. Egyetlen hátránya, amit látok, az az, hogy (atomcsapás nélkül) előbb-utóbb elporlad a motor a még mindig járó blokk körül - a Brazíliába költöztetett gyárban a korrózióvédelem ismeretlen fogalom. Ha véletlenül belebotlanék egy korai, még Japában gyártott példányba, akkor szerencsém van, de annyira igazából nem érdekel.
Hármat néztem meg. Az elsőért elmentem Cambridge-be. (Legalább Miki barátomhoz is bementünk, ha már a motor szar volt...) Akkor szembesültem a rozsdával: a 10 éves motor úgy 5 évvel idősebbnek nézett ki az én 20 éves XJR-emnél. De ezen kívül kipróbálni sem tudtam, mert a fék be volt rohadva elöl a sok állástól...
A másodikhoz már nem mentem ki Londonból. Ez jobb, és olcsóbb volt, mint az első, de lett volna rajta még némi meló - amit annyira nem bánok, de így már nem ért annyi pénzt.
A harmadik lett a nyerő. Az Ebay-re felrakott hirdetés alapján egy rakás fosra készültem. A szöveg úgy kezdődött, hogy "Good, usable condition"... Szabad forításban ezt ugye úgy kell érteni, hogy "korának megfelelő állapotban". Ezt pedig tudjuk, hogy hogy kell érteni. A hirdetés viszont szerencsére understatement-nek bizonyult. Egy igazi motorbuzi árulta. Ez az egyik a hat Kawasaki közül a garázsában, de most munkába járni vett egy ER6-ot is, és azóta egy kicsit kevés a hely...
Tegnap járt le az aukció, amit megnyertem: egy jó állapotú magyarországi 250-es ETZ árát fogom érte leszurkolni...
2014. január 9., csütörtök
Itt vagyok, ragyogok!
A néma időszakban volt néhány poszt, amit elkezdtem, aztán lustaság/alkotói válság miatt félbehagytam. Itt az inger-szegény télben téma hiányában nem nagyon akaródzik posztolni, de már kilátásban van némi izgalom, ami talán megidézi a klasszikus, szarból Mercedes-építős benzin-szagú posztokat. Nem csigázom tovább a kedélyeket; több konkrétumot majd akkor, amikor aktuális lesz a téma...
Egyébként boldog új évet mindenkinek! Volt itt is szilveszter, meg tüzijáték. Mi családias lengyel buliban vettünk részt. A tanulsága annyi volt, hogy a sztereotípiák ("a lengyelek isznak, mint a homok") igenis statisztikai tényekből táplálkoznak. Tudtam, hogy én már nem vagyok a régi, de ebben a társaságban a piáláshoz tényleg csak a kispadról asszisztálhattam. A buli hőfokára jellemző, hogy láttunk kantáros fasz-tarisznyás Borat-jelmezben lejtett erotikus táncot is... A nemzetközi slágerek mellett szerencsére elhangzott néhány igazi hazai klasszikus is; ízelítőnek klikkeljetek a V-Tech, vagy a Happy Gang lengyel interpretációját kínáló Iván és a Delfinre! (A refrén elsajátítása után nyilván én is kivettem a részem az ordítva ugrálásból...)
JIJ PIKNYE CSÁRNE OCSI SNOZSE CSÁRNE OCSI IH NYEPRSEOCSIS VEM ZSE NYEEEEEEE!!!