Hétköznapi örömök

Ausztráliát kellene írnom, de most ez jut eszembe. A kötelező házi feladatokat mindenki utálja; hátha ez is érdekes lesz...

Jööööööööööööööööeeeeeeeeeeeeeeeeeeej! - ezt a hangot Katiéknál szoktam adni, amikor beesem hozzájuk, és hogy-hogy nem: van valami maradék az ebédből. Átalában veszem a fáradságot, és megkímélem a családot attól, hogy fintorogva vacsorára is például karamellizált körtével tálalt bárány-steaket kelljen enniük gombás rizzsel (Desszertnek meg vanilía-pudingos túrósrétest).

Tegnap viszont nem náluk voltam, hanem meló után bementem a városba megnézni egy kocsit, mert elvitték a hulladék Starletet, és megint csak egy autóm van. (Kell egy másik, na: nagy megbízhatóságú, mission-critical hardware rendszerek előállításának legegyszerűbb architekturális megoldása a mirroring...)

Most mindegy, hogy mit néztem (megint egy manuális vátós bukólámpás Prelude-öt szerettem volna); ha már bent voltam a cityben, akkor már kerültem egyet a Food Alley nevű food-court felé. Az őshazában élők nem biztos, hogy ismerik a kifejezést: a food-court az a hely - általában plázákban - ahol pár tucat asztal köré egymás mellé van hányva 10-15 gyors-kifőzde, hogy a parasztoknak ne kelljen értékes vásárló-időt arra pazarolniuk, hogy elmennek messze enni.

Szóval a kocsi elég szar volt, úgyhogy fájdalomdíként (nem kellemes az esti sötétségben, sötétített plexiben esőben motorozni) bementem a Food Alley-be venni egy Mee Goreng-t a kedvenc maláj helyemen. A Food Alley egyébként a food-courtok között is abba a kategóriába tartozik, amit nagyon szeretek: nincsen nagypályás csillogás, meg EU-konform higiénia, amivel a gyenge kaját kompenzálni lehetne... A hétvégén már voltam itt, de a megszokott kukta-srác helyett akkor egy csajszi kontárkodott: a Mee Goreng-je erős 3-as. A srác viszont mindig ugyanúgy (hibátlanul) csinálja. Sehol máshol nem tudják így; már közel állok hozzá, hogy elkérjem tőle a receptet - nem tudom mi lesz velem, ha ő kilép onnét... Most már úgy mentem be, hogy ha nem ő van, akkor kifordulok, és inkább eszem otthon egy vajas kenyeret. Egyébként muszály elvitelre kérni, mert nevetséges összegért akkora adagot csinál, hogy összeszarja magát, aki egyszerre akarja megenni... Szerencsére most a srác volt az ügyeletes.

A felét betúrtam vacsorára; a másik fele holnap lesz ebédre. Jöööööööööööööeeeeeeeeeeeeeeeeeeej...! (Legközelebb tényleg elkérem a receptet.)