2009. december 23., szerda

Céges ebéd

Tegnapelőtt kenguru-steaket ebédeltem. Állat jó; kóstoljátok meg, ha tehetitek! (Nyilván nem fogom kiírni a blogomra, hogy a zélandi exportra az ozik már csak a - félig átsütve is rágós - járókeretes vágó-kengurukat küldik...)

2009. november 6., péntek

... and night

Még reggel, a motoros incidens előtt elmentünk a jelmezkölcsönzőbe. Én először halálnak szerettem volna öltözni, de a hely eléggé ki volt már fosztva. Egy derékban bevett papi csuhát találtam csak, amiben úgy néztem ki, mint Lawrence Fishbourne a Mátrixban (le kéne fogynom néhány kilót, mert már a fejem is legalább akkora...). Végül úgy döntöttem, hogy inkább Ghost-rider leszek este; a bőrdzsekim, csizmám, meg kesztyűm van; csak valami koponyás maszkot, meg egy fekete nadrágot kellett volna kukázni valahonnan. A Warehouse-ban találtunk is mindkettőt.



Megvolt tehát a jelmez: a bőrdzsekim ugyan nem elég szögecses, a nadrág végül farmer lett a bőrgatya helyett, és a koponya sem fog lángolni, de ilyen részleteken itt faluhelyen nem szokás fennakadni. Arról nem is beszélve, hogy röhejes hónalj-szárító Hárlim sincs... - ahhoz, hogy az ember egy olyanon hitelesen el tudja adni magát különben is legalább Nicholas Cage-nek kell lenni. Bár ő is megizzadt vele, mert a film szerintem csak egy paraszthajszállal lett jobb a "katasztrófálisan szar"-kategóriánál...

A terv az volt, hogy ha lehet, akkor motorral megyek, és akkor így fogok kinézni:




Mivel a Millés csávó belerondított a délutánunkba, ezért végül nem mentünk ki Kumeuba, úgyhogy ezek a képek másnap készültek.

Sebiékkel megegyeztünk, hogy inkább iszunk, meg barbizunk egyet a nagy ijedtségre. Ennek megfelelően sajnos sikerült is betegre zabálni magunkat még mielőtt a tervezett buliba egyáltalán elindultunk volna. Oda elég későn is érkeztünk, mert még Boginak is haza kellett ugrania beöltözni. Ő egy domina/pornósztár outfit-től több lépésen keresztül jutott el egy krampusz-közeli állapotig: ezt nekem nyilván végig kellett várnom...

Mindegy; legalább a lakótársnője aktuális (rózsaszín borítós!) Cosmopolitan-jét olvasgatva pallérozhattam műveltségemet. Megtudtam például, hogy a punci-plasztika nem csak trendi parishilton-klón hülyepicsák privilégiuma: rengeteg fiatal nő sportolás közben jelentkező kellemetlenségét orvosolta már. (Ennél részletesebben sajnos nem volt kifejtve...)
Azt is megtudtam, hogy a fiatal nők férfi-ideál képe napjainkban lassan átformálódik: a metroszexuális (nézzétek meg valami modern értelmezőben, bazeg - nem lehettek ennyire elmaradottak...) férfiak helyett egyre inkább a "mantastic" hímeket fogják preferálni, akik ugyan összegyűlnek a csoportos meccsnézésre, de ha a másik csatonán még megy a Főzőcske, akkor megvárják a végét, és átkapcsolás helyett vitatkozni kezdenek a receptről.
Hasznos tanácsokat kaptam továbbá arra vonatkozólag, hogy mit kell a hapsitól a harmadik-negyedik randi felé kérdezni: ha például kiderül, hogy imádja a munkáját, akkor sanszos, hogy a romantikus estéket a túlórái fogják megkontrázni...

Már épp nyúltam a Yellow Pages-ért, hogy pszichiátert keressek, amikor előállt Bogi a krampusz/domina jelmezben:



Végre mehettünk. Ha már Halloween van, akkor adjuk meg a módját - gondoltam - és már a kisbuszban felvettem a maszkot.



Elég szarul láttam ki belőle, de az éjjel-nappalis kínai, ahol megálltunk chips-ért egy marék nyalókával honorálta...

A buli jó volt, a kaják jók voltak. Orsiék előtt külön le a kalappal, mert legalább egy hetet tölthettek a ház feldíszítésével (Képeken nem jön át, mert apróságokról van szó, de akkor is...).

Említést érdemel még a kissrác, aki Batman-ként bekopogott "Trick or treat-elni" az apjával, és pechére pont én léptem ki az ajtón. Rögtön hátra is lépett kettőt... :)

Percekig katatónikus állapotban volt :)



Ja, és Orsi is érdemel egy sort, mert neki úgy sikerült "Kör"-nek öltöznie, hogy nem is látta a filmet...


2009. november 3., kedd

Halloween day...

Szombaton Halloween volt, ami egyébként nem igazán érdekelt volna, de hivatalosak voltunk Orsiékhoz egy autentikus halloween-bulira, amin kötelező volt jelmezben megjelenni. Mivel Jenő még külön emailes meghívót sem volt rest küldeni, ezért nem akartuk félvállról venni a beöltözést - várható volt, hogy nem szarral fognak gurigázni...

Engem viszont még így is sokkal jobban érdekelt az, hogy végre motorozzak egy rendeset a Yamahával, mert még mindig nem volt rá alkalom (száraz es enyhe hétvége), hogy ki tudjak menni (állítólag 15 éve volt utoljára ilyen szar az október). Szombaton reggel vettem is REGO-t a motorra: 4 hónapra $114, de lehet még ennek a triplája is nemsokára, ha az okosok tenyleg bevezetik a REGO-ba integrált TB díj emelését. Néhány hete ez a téma itt a médiában. Hiszen az elszaladt TB büdzsé lyukainak befoltozására mi sem tűnik kézenfekvőbb megoldásnak, mint hogy a hiányt az elhanyagolható számú motorosra hátékázzák, mert allítólag sok a motoros baleset. Sokan nyilván ott a túloldalon egy ilyen indoklásra fel sem kapják a fejüket, de itt a szocializmusban ez azért sokkoló (gazdasági válság ide vagy oda...). Mindegy; ezt csak azért mondtam el, mert mindjárt következik az ide vágó esettanulmány...

Rövid jelmez-beszerző túra után bepakoltunk ezt-azt a kisbuszba, hogy kimenjünk a raktárba, ahol lerakjuk az "ezt-azt", és felvesszük a Yamahát. Beültünk, kitolattam a drive-ról, hogy még a Sebiéknél állomásozó - és sorainkból csendesen eltávozott - Hondából (nekrológ majd egy későbbi posztban...) is kivegyük a hasznosítható cuccokat. Pár háznyit kellett volna még az úton hátrébb tolatni, hogy az ő házuk előtt parkoljak le. Mikor már majdnem egyenesben volt a busz az úton, belenéztem a középső tükörbe, hogy biztosan ne menjek neki semminek. Benne viszont azt láttam, hogy egy gumicsíkot húzó sportmotor rongyol lefelé a domb tetejéről - nem 50-nel... A busz zörgése eddig elnyomhatta az ezres V2-es ordítását - rajtunk kívül a környéken mindenki hallotta, ahogy húzza neki az utcában. Átléptem a fékre - nem mintha a hátrafelé gyök-kettővel csorgó busz megállításának bármi jelentősége lett volna. Úgy másfél másodpercet saccoltam a becsapódásig: ennyi idő elég karcsúnak tűnt arra, hogy kitaláljam, milyen védekező pozíciót kellene felvenni. Ezért inkább halkan csak annyit mondtam, hogy "Húbazmeg..."
- "Mi van?" - kérdezte Bogi ijedten, mert érezte a hangomon a vészjósló tónust.

Minden ép eszű rájder tudja, hogy egy tereptárgyak között blokkoló kerékkel száguldó motor nem feltétlenül predesztinálja az embert hosszú és boldog öregkorra. Ezért is nem értem, hogy miért taposta a barom az utolsó pillanatig a hátsó féket - annál is inkább, mert a napnál is világosabb volt, hogy megállni esélye nincs...

Egy pillanattal később, hogy a kérdés elhagyta Bogi száját becsapódott az aszfaltra az Aprilia: pont balra ő mellé. A pali repült tovább azon a 2 méter széles nyíláson, ami a kisbusz, meg az út szélén parkoló autó között volt.

Nem lett volna nagy kunszt ott fékezés nélkül elmenni. Vagy akár jobbra - tulajdonképpen bármelyik oldalon egy Boeing is ki tudott volna kerülni. A fekve csúszó motor is úgy jött ki a két autó között, hogy karcolást sem ejtett rajtuk. Előttem máig rejtély, hogy hogyan tudta a pali a végig csúszó hátsó kerékkel egyáltalán elhibázni a buszt: a tükörből tisztán látszott, hogy pont felénk tart.

Az ezres sportgépek között a Mille egyébként sem a végtelenül simulékony viselkedéséről híres. Az ilyeneket vezető kezdő motorost általában elég könnyű felismerni: mindig ül mögötte egy fekete csuklyás fazon, akinek kasza van a kezében. Ennek a baromarcnak az lehetett a szerencséje, hogy a kaszás valószínűleg már a domb túloldalán leesett...

Összeszedtem magam, és kiugrottam a buszból. Az adrenalinsokk közben azért gyorsan lepörgettem a dolgot magamban még egyszer: én tényleg nem csináltam semmi hülyeséget...

A faszi mozdulatlanul feküdt a földön. 50 körüli pasas volt - tipikus zélandi kezdő motoros. Nagyjából egyszerre értünk oda hozzá egy másik csókával. Amaz nem volt magánál, de látszott, hogy valami rohama van, és a bukó szíja is fojtotta. Fél perc alatt összeszaladt az egész utca (a gyorsulástól kezdődően végig hallották az egészet - egy valaki még végig is nézte). Hívták a mentőket, rendőröket. Mire el- meg visszarohantam késért meg ollóért, hogy levágjuk róla a szíjat, addigra már valaki azt is elintézte. Innen már lelassultak az események. Csórikám magához tért, de biztos, hogy legalább egy agyrázkódást kapott. A gerince nem tört el, de a csuklója valószínűleg igen. Megjött a mentő, meg a yard; lassan mindenki megnyugodott. Felvették a szemtanú adatait, meg a vallomásomat; helyszíneltek, stb.

Közben a szomszéd utcából - ahonnét a fazon elindult - megérkezett a cimborája is: egy nagy darab kivarrt rocker-arc. Rögtön megjegyezte, hogy a pali már két hónapja is esett egy akkorát, hogy a kiugrott vállát vissza kellett műteni. Állítólag valami agysérülése is volt. "Nem normális. Pár hónap múlva úgyis megint a motoron lesz...".

A többi lakó is elmondta, hogy nem ez volt az első eset, hogy ez itt jasszkarizott. Ismét megerősítést nyert tehát az örökzöld közmondás: addig jár a korsó a kútra, amíg vagy úgy össze nem töri magát, hogy már pillanatragasztóval sem lehet összerakni, vagy valaki jól tarkón nem bassza egy szívlapáttal, hogy mi a kurva anyjáér' közlekedik 120-szal egykerekezve a lakó-pihenő övezetben, ahol a gyerekek az úttesten tologatják a dömpert, meg a csattogós lepkét.

Ha tényleg csak azért drótozzák össze a faszit, hogy utána megint rommá törje magát (meg esetleg mást is), akkor én legalább annak örülök, hogy néhány hónapra kivonta magát a forgalomból. Viszont az állítólag 16 ezer dolláros motorért azért kár volt...

2009. október 27., kedd

Bérlőtárs-börze 2.

Múlt héten - félig rettegve, félig bizonytalanul - megnéztem még néhány garázsos házat. A szokásos felhozatal mellett (boyracer-srácok térdig szemétben; curry-szagú cigánykölykök derékig szemétben; igénytelen huszonéves kiwi picsák, stb.) újabb gyöngyszemre bukkantam...

Egy ötven körüli tanár a házának az egyik szobáját hirdette. Egészen szimpatikusnak tűnt, amikor ajtót nyitott; kicsit az öregedő Sean Connery-re emlékeztetett. Körbevezetett a házban. Megmutatta, hogy melyik 2 szoba közül választhat a leendő bérlő: az egyik egy kicsit kisebb, és sötétebb; a másik ablaka alatt viszont a tyúkok(!) kifutója van (kakas nincs, de emezek hajnalban egy kicsit kotkodácsolnak...). Oké, mindenkinek kell legyen valami kis hülyesége; teljesen jóhiszeműen még le is ültem vele a nappaliban dumálni. Erre felvezette, hogy ő homokos, majd elővett egy két A4-es oldalnyi kinyomtatott, pontokba szedett "házirendet", amit szorgalmasan fel is olvasott:
- cipőt levenni, mielőtt a házba lépsz,
- nem vihetsz vörösbort a szobába,
- konyhapult helyett a vágódeszkán szeletelj, ha főzöl,
- ne hagyd őrizetlenül a főni feltett kaját,
- ne tarts a hűtőben disznóhúst (mert ő zsidó)
- kapcsold ki a modemet, ha nem netezel
- ne zuhanyozz 5-6 percnél tovább,
- jelentsd be, ha látogatót hozol éjszakára
- este 9 után csendet, rendet, fegyelmet!
.
.
.


Zokogva visszaköltöztem Hokanékhoz...

2009. október 11., vasárnap

Coming out

Ezt a képet most küldte át GAF; a magyarországi nyaralásomon készült. Nem hiszem, hogy bármit hozzá tudnék tenni... :)

2009. október 10., szombat

Flat-hunt

Azért nem gyenge, hogy milyen arcokkal találkozik az ember egy sima albérlet keresés során. Ma megnéztem egy szobát egy northcote-i házban, ahol ez a két csóka lakott (de legalábbis így néztek ki):



Foglalkozásukra nézve pedig Star Wars figura készítők és forgalmazók. Négy könyvespolc volt csurig rakva bedobozolt Star Wars figurákkal. Az egyik tetejéről pedig egy közepes Teddy Bear -méretű birodalmi lépegető figyelt lefelé (2 lábú, ha ez érdekel valakit...)

Rohadjak meg, ha nem így volt!

Hurrá: egy valami sikerült!

De akkor is: ahhoz, hogy egy Linuxot egy USB adapterrel a wifi-re akasszunk, miért kell
- fél-egy órán át feleslegesen szerencsétlenkedni a használhatatlan GUIs network managerrel,
- 1 órán át túrni a Netet valami értelmezhető doksiért,
- letölteni a driver forráskódját,
- fél tucat fos konfig-fileban hackelni,
- fordítani egy kernel-modult,
- directorykat kreálni, és össze-vissza másolgatni minden szart,
- egy tucat rendszer-utility használatát megtanulni,
- és újra bootolni

?????????????

Örülök, hogy legalább ez megvan, de akkor is hányok.

Örvény

A múltkori elbukott műszakik, és egyéb előjelek után már gyanús kellett volna hogy legyen. Most viszont már teljesen egyértelmű: szopó-szérián vagyok. Biztosan mindenki ismeri az érzést, amikor hetek (és jobb esetben csak hetek) telnek el úgy, hogy semmi sem sikerül. Van, hogy az ember bármibe vágja a fejszéjét, szopás lesz a vége... Sőt: van hogy már bele sem vágja semmibe, és annak is csak szopás a vége. (Ha az ember görcsösen próbál kapálózni a végzet ellen, annak meg pláne szopás a vége...)

A profi pókeresek (vagy bárki, aki tanult valószínűség-számítást) ismerik ennek a jelenségnek a matematikai hátterét is. Nekem is van némi rálátásom a témára, és a nagy számok törvénye alapján tudom, hogy hosszú távon elkerülhetetlenek azok a periódusok, amikor egymást követik a "bad beat"-ek. (Így hívja a pókeres azt a valószínűtlen eseményt, amikor az idióta ellenfele teljesen vert helyzetből végül elviszi a potot). Nem tudom, hogy ki hogy van vele: ilyenkor engem a tudományos magyarázat ellenére is szétbasz az ideg.

Ekkor a legjobb lenne beteget jelenteni, és otthon a négy fal által nyújtott biztonságban reménykedni, hogy az Armageddon elmarad. Vagy a "Tom és Jerry" Tomjához hasonlóan kendőt kötni a szemre, kinyitni a vasúti sínen a kemping-széket, leülni, és az esélytelen nyugalmával ragyújtani (hiszen tudja, hogy ha ARRÓL a sínről lelép, akkor úgyis a másik vonat üti el...).

Ez történt az elmúlt hónapban velem:

1. Találtam az újságban egy kurvajó kiadó garázst Beach Havenben gombokért. Gondoltam, hogy a raktárból átpakolok oda: így a motor(oka)t lesz hol tartani, és nem kell garázsos kéglit vadásznom. (Hokan haverom házában csöveztem végig a szeptembert, amíg ők Vietnamban motoroztak - sajnos ez viszont nem tarthatott örökké.) A garázst kiadó öregasszonnyal lezsíroztam a dílt, aztán amikor mondtam, hogy megyek a kulcsért, akkor nagyon sajnálta, de a fia kiadta már egy haverjának.

2. Flatmate-kedni készültem. Találtam egy egész jó kéglit Glenfieldben (nagy szoba, nagy garázs, frissen kifestett ház, csendes utca). Megnéztem még kettőt-hármat, de gondoltam, hogy az jó lesz. Felhívtam a tulajt, hogy akkor költöznék. Sajnos meggondolta magát; inkább egyben adja ki az egész házat (természetesen a garázst sem adja ki külön).

3. Az egyik pénteken céges reggeli volt az Albany főirodában. A Hondával mentem fel az autópályán. Egyetlen helyen léptem csak oda egy kicsit a gázra, hogy a sort utolérjem, mert szemmel láthatóan elhagytak. Nyilván itt egy trafipaxos rendőr állt: 114 km/h = 80 dollár + 20 pont. Ezzel együtt 95 pontom van, tehát ha mostantól bármit csinálok, akkor 3 hónapra kipontozódom a forgalomból...

4. Találtam egy másik szobát Beach Havenben. Egy fiatal kiwi picsa hirdette (nagy garázs, bukszus, és patak a ház végében). Gyorsan beköltöztem, hogy nehogy erről is lemaradjak (Értsd: négyen elbasztunk egy egész szombatot, hogy a raktárból átcuccoljunk ebbe a garázsba). A költözés utáni kedden a ribanc bejelenti, hogy terhes, és a hapsija otthagyta, ezért visszaköltözik az anyjához Palmy-ba; ergo november végén felmondja a házat. Ha akarok, kereshetek bele lakótársakat. (Add át üdvözletem anyádnak!)

5. Tegnap Bogi begyűjtött egy 200 dolláros büntetést a lejárt műszakijú Hondával. Ennek a javítására egyébként egy 270, meg egy 600 dolláros ajánlatot kaptam: az első szerelő meg sem nézte az autót, a második pedig azt állítja, hogy a 4-wheel steering miatt darabokra kell szedni a kocsit a steering rack cseréjéhez...

Mindezek tetejébe pedig amióta itt vagyok, majdnem folyamatosan esik a rohadék eső (persze a kivételesen enyhe, verőfényes augusztus után, amit nekem ugye csak meséltek).

Remélem mindenki jól szórakozik.

2009. szeptember 16., szerda

2009. szeptember 15., kedd

Új autó-motor!!!

Nem baj, hogy nincs mit, de most már muszáj írnom. Egyrészt már több, mint 2 hete hazajöttem, másrészt meg ha sokáig kussolok, akkor a végén még majd jól kitúr a többi hiéna zélandi-magyar blogger a szájberszpéjszből (az online jelenlét farkastörvényeit nem lehet sokáig büntetlenül figyelmen kívül hagyni...)

Zamatos benzinszagú hírekkel jelentkezem, mert ehhez a témához mindig magabiztosan hozzá lehet nyúlni (ezen a fronton állandóan történik valami).

Rengeteg kellemetlen meglepetés - tulajdonképpen szopás, de most gondoltam, hogy választékos leszek - ért járműflottám üzemeltetésére, es TMK-jára vonatkozólag.

1. Forgalomból járműveket ideiglenesen kivonni (REGO-t hold-ra tenni) csak 3 hónapnal hosszabb időre érdemes, mert annál korábbi visszahelyezés esetén kíméletlenül kifizettetik a REGO-t visszamenőleg. Ez történt most velem is. (DOH!)

2. A Suzuki ugyan megkapta az új műszakit, de az állomáson már mérik a zajszintet is. (DOH!) A vizsgalapon "kipufogó határeset" széljegyzet tanúskodik arról, hogy a költséghatékony teljesítmény-fokozás alapelemét (a kipufogó-kiherélést) Zélandon mostantól kevésbé tolerálják (a Yamahával biztos, hogy gondjaim lesznek, mert azon olyan sportcső van, amitől az autó-riasztók mindig bekapcsolnak).

3. Szomorú hír még, hogy a Hondát viszonylag kimerítő (és nehezen orvosolható) hibalistával húzták el a műszakin...(DOH!) A kormányszervóból csordogáló olaj letörlése után azért majd még egyszer nekifutok egy másik vizsgaállomáson is...

4. A busz is megbukott, de azt megúszom két új használt gumival, egy kerékcsapágyazással, meg némi gitteléssel.

5. Mivel a többi hiéna blogger nem adott róla hírt (én viszont figyelemre méltó happening-nek tartom), ezért elmondom, hogy a múlt hétvégén lezajlott a híres/hírhedt "Undie 500". Nem elírás; ez itt nem 500 mérföldes verseny. Ez a fantázianeve annak az évente megrendezésre kerülő bulinak, amely során a christchurch-i egyetemisták 500 dollár alatti értékű autókkal átcsorognak Dunedinbe, jól bebasznak, majd ezt-azt felgyújtanak, és megdobálják a rendőröket. Biztos vagyok benne, hogy ha kezük ügyébe kerülne, akkor a T-34-est is megjáratnák. Sajnos a nyugati berendezkedésű védelmi arzenál itt nélkülözi ezeket a játékszereket... :(






Most viszont, hogy a Suzuki sikeresen levizsgázott végre lazíthattunk egy kicsit. A szórakozás útjában álló sallangok eltávolítása után (visszapillantó, indexek - ezek úgyis mindig csak a műszakizásra kerülnek fel) kimentünk csapatni egy kicsit Muriwaira. (Képek a következő postban - Bogi gépéről kell őket leszednem.) Az eredeti koncepció az volt, hogy Bogi majd jól megtanul motorozni a balesetbiztos tengerparti homokon. Sajnos kiderült, hogy a motor magassága es súlya miatt még itt sem tud felszabadultan körözni, így végül nekem kellett motoroznom. Azt hittem, hogy nekem ingerszegény lesz az akadály-mentes sík tengerpart, de végül mégis jól szórakoztam: a nedves homokon marha jól lehet gyakorolni a csúszáshatárt, mert tetszőleges ívű kanyart megkezdve az tetszőlegesen szűkíthető/tágítható/power-slide-olható. (Ha valaki tudja a magyar kifejezést, akkor kommentelje lécci!) Remek motoros iskolát lehetne itt fenntartani vakoknak, ha létezne ilyen piaci szegmens...

2009. augusztus 1., szombat

Emlékeztető

Nnna. Épp most értem haza Olaszból. Még előtte írtam egy postot, csak elfelejtettem publish-olni, úgyhogy most tessék (2 héttel ezelőtti helyzetkép):

Azt ígértem, hogy nem írok, de most ihletet érzek (meg valahogy dokumentálnom kell magamnak az elmúlt 3 hetet, ha már fényképezni lusta voltam...)

Csak egy gyors leltár a részletesség igénye nélkül, de szigorúan szubjektíven (így az otthoniak is kapnak némi áttekintést, hogy itthon mi történik):

1. Simson talpra állítása 10 perc alatt. Hondával két napig szopás; japán mérnökök kurva anyjának ismételt emlegetése. (Soha többé nem veszek Hondát.)

2. Elbaszott kánikula hetekig (34-36 C), Balatonra lemotorozás; mezei vadvirágok, és akácosok illata a bukósisakban. Húgy-meleg tó.

3. Törköly, szilva, barack, cseresznye, vegyi-gyümi, dió(!) Zárójelben: Unicum, Jagermeister

4. Borsodi, Soproni Ászok, Dreher, Zlaty Bazant, Kozel, Pilsner Urquell, Löwenbrau, LöwenWeisse...

5. Túró Rudi, töltött paprika, rántott csirke, kőrözött, zacskós kakaó, nyúl vadasan zsemlegombóccal, sült kacsa dinsztelt káposztával, gulyásleves, túrós batyu, sült csülök, marhapökölt (szigorúan lábszárból), töltött káposzta, téli szalámi, paprikás szalámi, somlói galuska, hatlapos, kókuszos mignon, hurka-kolbász, kovászos ubi...

6. Dunapart, Csurgó büfé.

7. Siroki motorostalálkozó. Későn odaérés, ivásba belehúzás, fél liter barack felszívása pillanatok alatt, sátorból derékig kilógva hányás. Másnap reggel 9-kor az izzó sátorban 80 decibel Hendrix-re ébredés részegen; szomszéd faluba átstoppolás, strandolás. Délután újra-inicializáló ivászat, segg-részegen ordítva mélyen szántó vitafórum bárkivel (aHondaszarmérnemvettélYamahát nehogymárafoshárliddalgyerenekem...)
Buci-zsömlés, csalamádéval telebaszott HAMBURGER (NEM hembörgör!!!)
Alkoholista arcokkal lánchúzó bajnokság; Riga-blokk dobó competition, dagonya-fighter show, hegyi felfutó.
Szemfüles szervek a tábor előtt: személyi igazolvány, vezetői engedély, forgalmi. Nem lehetne elintézni valahogy? Ötezer helyszíni bírság...

8. Büdös tetves kommunisták, mocskos cigányok, rohadt zsidók, sikkasztott, százmilliós végkielégítés, közbeszerzés, elhatárolódik, Magyar Gárda, Kókamongyonle, engedély nélküli Turul szobor, Draskovics, Bajnai Gordon, kiemelt projektek, stb...

2009. július 9., csütörtök

Panaszkönyv

Na jó, még mindig itt vagyok. De már csak kettőt kell aludni...

Itt egy utolsó csemege. Még itt búcsúzóul kaptam egy parkolási bírságot, amit gyorsan megfellebbeztem. Már megint kiderült, hogy nem csak így lehet...

Tessék (bocs, hogy megint angolul, de ezek csak ezt értik...):

"To whom it may concern,

I'm writing to you with regards to enforcement notice 106285. I'd like to make a complaint about this fine I got today (the 6th of July).
In the morning I tried to pay the parking fee using the closest machine. It swallowed my coin without printing the ticket. I happened to find the parking officer who was wandering around. He promised I'd be fine; just asked for the registration number of my car. Later when I went back to the car I still found the parking fine on the windscreen. Then I drove away for about two hours. Having gotten back, I found the ticket machine being already out of order - just like the other one a little further away. This one was however "Running self test" continuously; exactly like last week, when both machines were dead as well. The only occasions I used this parking lot in the past one year were these two times.

Frankly, neither do I have time, nor the nerves to gamble on your machines. I'd much rather try my luck with the SkyCity slot machines that provide at least SOME level of service (Not to mention the remote, but still existing chance of making some money...). I'd be deligthed to see half of the resources spent on your parking officers being moved to the ongoing maintenace and/or replacement of the slot-machines. (One of my colleagues had the same sort of incident the other day in the same parking lot.)

I'm looking forward to hearing your view about the case.

Yours Sincerely,

Jozsef Talos"



Ja; egyébként emailen küldtem, úgyhogy a válasz ma be is futott:

"Hi Jozsef,

We have viewed the enforcement notice details and can confirm that our officer has not noted any conversation with you. However, due to the circumstances you have explained, we have decided to waive the notice on this occasion.

We apologise for any inconvenience.

Regards

Appeals Administration


Appeals Administration | Parking Control Services (PCS) | PO Box 109714, Newmarket 1149, Auckland, New Zealand | appeals@parkingcontrolservices.co.nz | www.parkingcontrolservices.co.nz"



Hát ilyen is van... :)

2009. június 27., szombat

Szabadság miatt zárva...

Könnyes szemmel tudatom, hogy minden bizonnyal utoljára jeletkezik innen a Pembroke Crescent 16 B-ből az "NZ nyúz". A mai nappal kezdetét vette a mintegy 1 hétig tartó kiköltözési procedúra, minek folyamán az összes cuccom egy garázsba mozdul át (magyarországi tartózkodásom idejére). Ha nem pakoltam volna el a kábelt, akkor most fel is tudnám tenni ide a képet, amint a busz ugrásra készen várja, hogy holnap reggel a gyomrába rakott 3 köbméter szeméttel elinduljon Albany-be.

Ez azt is jelenti, hogy valószínűleg szeptemberig nem postolok, mert odaát nyár van, úgyhogy ennél fontosabb dolgaim is lesznek... Remélem, hogy azért a "Déli Sziget" sorozatot még befejezem majd az egy éves évfordulója előtt...

Július 13-tól Dunakeszin leszek elérhető. Aki akar, az biztos megtalál.

2009. június 25., csütörtök

Újév napja

Január 1. (Dunedin - Moeraki - Hanmer Springs)

Másnap reggel összeszedtük az esti sietős lefekvés nyomait...



...és indultunk tovább. Kicsit fostam, hogy nem lesznek nyitva a benzinkutak elsején (elfelejtettem előző délután tankolni), de szerencsére a kutasoknak még nem tűnt fel, hogy ilyenkor mindenki inkább másnaposan fekszik otthon tankolás helyett. Mind nyitva volt, úgyhogy gurulhattunk tovább a keleti parton.



Pár-tíz kilométerre megálltunk még Moerakiban megnézni a sziklagolyókat:







(Google: "Moeraki boulders", ha valakit érdekel, hogy hogyan alakultak ki).

Mivel Christchurch-öt már láttuk a "múltkor", ezért úgy döntöttünk, hogy kikerüljük. Még aznap fel akartunk érni egészen Hanmer Springs-ig, mert másnapra bálnanéző túrát foglaltunk Kaikourában. Nem sokat szaroztunk, inkább nyomtuk a gázt. A 95 km/órás utazótempót itt az alföldön a busz dagadó mellkassal diktálta...

A büszkeségére okot szolgáltatott később az is, hogy megállunk az ebédszünetre egy út széli pihenőben, és itt találkoztunk a második olyan mikrobusszal, ami szakadtabb volt nála. Stikában sikerült is lefotózni:

Csillivilli penge verda




Csoffadék rozsda-temető



Fel is értünk késő délutánra a Déli Sziget termál-fővárosáig. Nagyon szét voltunk már csúszva, ezért ehhez váltogatnunk kellett egymást a vezetésben, hogy amíg a drájvör elfárad, addig a másik tudjon egy kicsit aludni hátul. Igen: mondhatjuk, hogy ez közlekedés-biztonsági szempontból legalábbis aggályosnak minősül (én még nem próbáltam, de biztos elég szar lehet arra ébredni, hogy az ember leseggel a forró bitumenre, miután talppal áttörte a szélvédőt...). Szerencsére azért túléltük.

Meg kell hagyni: a hanmer springs-i fürdő nagyon ott van (szerintem a rotoruait is übereli). Nagyon jól esett kicsit kiáztatni magunkat. Itt képeket nem csináltunk, mert nem tudtuk volna hova tenni a gépet.

Aludni visszamentünk egy olyasmi campsite-ra, mint amilyen a Kai Iwi Lakes mellett is van (haverok, buli, Fanta). Ez már elég közel volt Kaikourához, hogy odaérjünk a reggeli bálna-tripre.

2009. június 20., szombat

New Years'

Bevásárlás után kerestünk egy utcát, ami elég sík ahhoz, hogy ott aludni is tudjunk, de még elég közel van a belvároshoz, hogy benyomva is viszonylag fájdalom-mentesen visszataláljunk a buli után. Mikor megtaláltuk, nekem muszáj volt lefeküdnöm egy bő fél órára, mielőtt elkezdtük volna a sörök felszámolását (a nomádkodás előbb-utóbb leszívja az embert annyira, hogy bárhol, bármikor tudjon aludni).

Két-három sör után begyalogoltunk az Oktogonra (a főtér), ahol kommersz népi szilveszter volt készülőben: színpadot állítottak fel, melyen a helyi celebrityk, wannabe pop- és rocksztárok, hastáncos-csoport, stb. adott műsort. Ezek ugye nem igazán érdekeltek minket, de legalább itt volt valami zaj, meg tömeg. Ezen kívül itt voltak kirakva a környező pubok asztalai, meg padjai is. Az egyiknél letelepedtünk iszogatni.




A téren folyó műsoron kívül minden pub-ban is külön-külön ordított a zene, és ugrált a közönség. Megittunk pár rundot egy meglehetősen temperált norvég házaspár társaságában, akik már első ránézésre is turistáknak látszottak. Már nem emlékszem miért, de a sörök nem igazán hatottak, úgyhogy melléjük kénytelen voltam valami töményet is venni. Bementem a kocsmába, és hosszú sorban állás után megkérdeztem a pultos csajt:

- Milyen vodkáitok vannak?
- Tessék?!? (nem sikerült túlordítanom a zenét)
- Milyen vodkáitok vannak?

Erre elfordult, és kiszolgált valaki mást (valószínűleg szilveszterkor ilyen késői időpontban már nehéz esetnek számít az, aki még válogat is...) Utána azért visszafordult.

- Igen?
- MILYEN VODKÁITOK VANNAK?
- 42 BELOW, ABSOLUT, SMIRNOFF, ... ... ... - eddig értettem, mert ő sem tudott elég hangosan kiabálni)
- Absolut jó lesz. - igazából arra lettem volna kíváncsi, hogy Finlandia van -e (ami a kedvencem, de sajnos itt Zélandon nincs nagy kultusza, úgyhogy a pubok sem nagyon tartják). Végül megláttam a vodkás palackokat a háta mögött: tényleg nem volt Finlandia.

Erre kitöltött egy shot vaníliás(!) Absolut-ot. Biztos nem kiabáltam elég hangosan azt, hogy "Absolut will do." - de valószínűleg azért a sok "L"-betű célhoz ért, így Absolut Vanillát kaptam... Mindegy: ilyet még úgysem ittam. Nem is volt rossz, ugyanis nem likőr, hanem cukormentes vanília-íze van (kóstoljátok meg). Az éjszaka háralevő részében még ittam egy párat ugyanebből (egyébként már itthon is van egy palack).

Éjfélre azért csak-csak elérte a hangulatom a kívánt szintet. Végül fellőttek némi tüzijátékot...




... oszt mehetett mindenki haza...

Úgy tűnt legalábbis, hogy a tömeg jelentős része nem rendelkezik a "Menjünk le a Körútra! Szórjunk konfettit ismeretlenek arcába ordibálva! Dobáljunk sörösüvegeket! Borítsuk fel a rendőrautót! Foglaljuk el a TV-székházat!"-típusú virtussal éjfél után.

Mi azért még körbejártuk a pub-okat, és mulattunk egy kicsit.





A szokásos "ebből pont tizenkettő egy tucat"-jellegű rusnya, hullarészeg white trash-eken kívül...


... láttunk egészen karakteres fazonokat is. Itt van például ez a csóka, aki ír-táncolt MINDENRE, ami kijött a hangfalakból - legyen az U2, hiphop, vagy techno:



Végül kellemesen elfáradtunk, és elindultunk "haza". Mivel nem voltunk már szomjasak mi sem, ezért Bogi egész úton azzal szórakozott, hogy az utcán mindenkit fejbe vágott a lufival, ami valahogy a keze ügyébe került. Mikor már ez sem volt elég szórakoztató, akkor új elfoglaltság után nézett: azt kiáltotta a véletlen-szerűen kiválasztott szembejövőknek, hogy: "Oi!!!" Ezt bent a cégnél tanulta a rakodó-munkásoktól, és nyilván nagyon tetszett neki... :)

Hazafelé még behatoltunk a Mekibe is, hogy elfogyasszuk az újévi vacsit:




Amúgy a Meki 18 dolláros (hűha) órabért fizetett a szilveszteri műszakban dolgozóknak. Ezt véletlenül az előttünk álló részeg társaságnak sikerült megtudnia a sztoikus nyugalommal kiszolgáló, rezzenéstelen arcú sráctól, akinek minden bizonnyal tele lehetett már a töke a vátozatos szilveszteri klientúrával.

- Must be hard to deal with all these shit-faced people, huh? - léptem oda hozzá némi empátiát tanusítva.
- It's OK... - volt az unott válasz.

Kikértük a kaját. Míg vártunk, Bogi rögtön kibontott egy szívószálat. Jólnevelt módon elkezdett lázasan szemetest keresni a papírfecninek. Észrevett egy pénztárgép-kábelnek kivágott nyílást a pulton, amin keresztül történetesen nem volt felvezetve kábel.

- Is this for the rubbish? - és már nyomkodta is bele a papírkát...
- No, but who cares... - szeme sem rebbent a srácnak :)

Megkajáltunk, majd ("Oi"-okat ordibálva) visszasétáltunk a buszhoz. Könnyedén elaludtunk...

2009. június 18., csütörtök

Szilveszter napja Dunedinben

Kicsit belehúzok a Déli sziget mesélésébe, mert különben soha nem lesz vége...

Az előző rész tartalmából:
Dunedinbe érkeztünk, ahol morcos fókák és a kanos/tüzelő pingvinek megnézése után az ismét működésképtelen mikrobuszban tértünk nyugovóra...

Nehezen aludtunk el, mert a suttyó kis sirályok elég otthonosan érzik magukat az Otago félszigeten; az ott parkoló járműveket a pálya részének tekintik, és előszeretettel gyalogolnak kopogva a tetejükön. (Az odaszarásról nem is beszélve...)



Végül mégis elnyomott minket az álom, és reggel újult erővel kereshettünk valakit, aki bebikázza a buszt, hogy legalább a városba bejussunk egy szerelőhöz, vagy egy alkatrész-boltba. Segített is az egyik alkalmazott a természettudományos kiállítás épületéből (mondtam már, hogy bikakábelt sem hoztunk?). Ahogy beröffent a busz, rögtön újra kigyulladt a műszerfalon a már régi ismerős töltésjelző, és a jénai-tál kontroll-lámpa. Erre nem számítottam; a megrázkódtatás után úgy éreztem, hogy behatóbban kell elemeznem a kialakult szituációt. Leállítottam a buszt, hogy kitaláljam mit kéne csinálni.

Zárójelben tenném hozá, hogy december 31-et, és szerdát írunk, ami azt jelenti, hogy a hivatalosan munkaszüneti nap január elseje, és másodika után szombat-vasárnap következik, tehát ha most nem javítjuk meg a buszt, akkor január 5-ig talonba is tehetjük - az lett volna az első munkanapunk az ÉSZAKI szigeten (nyilván a kompot is lekéssük).

Ilyen kilátások mellett hoztam meg a döntést: kurva gyorsan be kell valahogy menni a városba, és felhajtani egy autószerelőt... A kiállító-teremben kunyeráltam egy Yellow Pages-t, hogy kiírjak néhány autó-elektromosságit (lehetőleg a város innenső végén, mert ha a töltés elment, akkor az akksiban levő minimális naftával ki tudja, hogy meddig jutunk).

Közben felmerült az is, hogy a mellettünk - szintén campervan-nel - parkoló jenki nyugdíjas házaspár bekísér minket a városba, hogy ki tudjuk cserélni az akksit a két buszban, ha elfogy a mienkből a Coulomb. A pasas segített volna kézzel-lábbal, de rövid privát diskurzus után kisütötték, hogy az autómentés nem esik egybe az asszony terveivel...

Megint bebikáztattam hát a Toyotát az előző pasassal, és imádkozva elindultunk a legközelebbi szerelőműhely felé... Beértünk! De nem volt nyitva. A második viszont igen, és átirányított egy harmadikhoz, akinek állítólag alkatrészei is vannak raktáron... Még oda is elértünk, de a pali tele volt munkával. Megnyugtattam, hogy neki csak a generátort kell meggyógyítani miután én - hüpp-hüpp-hüpp, barba-trükk - kiveszem. Addig is jó lenne, ha rátenné az akksimat a töltőjére. El is vitte hátra. Gyorsan felvettem megint a munkaruhát, és már túrtam is volna szét a motorteret megint, ha nem jön vissza a szaki: az akksi hogy-hogy nem felrobbant, amikor rárakták a töltőre (miután a sav-mérőke maximális töltöttséget mutatott). Gyorsan bekötöttünk egy új akksit, és láss csodát: a busz beindult, és a kontroll-lámpák kussoltak! Kifizettem az akkut, és zúztunk be a belvárosba.

Tervünk az volt, hogy valahol keresünk egy backpekit, hogy zuhanyozzunk egyet, aztán kinézzük a belvárost. Ezt is csináltuk. Kéjes érzés volt végre lezuhanyozva újra a civilizáció puha (puhány?) ölén megpihenni (majd' két hete nem láttunk rendes várost...). A főutcán gyorsan kerestünk egy mall-t, és zabáltunk egy indiait a foodcourt-ban...



Nekem tetszett Dunedin, mert van egy kis proli Újpest-hangulata; így valamennyire otthon éreztem magam. Ha még az egyébként ünnepekre hazautazott egyetemisták is a városban vannak, akkor szerintem kellemes kis buli-város lehet. Télen mondjuk nyilván más a helyzet: most a héten esett vagy 15 centi hó (ott még annyira sem lehet felfűteni ezeket a fos papírházakat, mint itt Aucklandben...)

Miután végeztünk a belvárossal, elmentünk még megnézni a világ legmeredekebb utcáját:







Ha egy kis lendületet vettem volna, akkor lehet, hogy felmegy a Toyota, de anélkül szégyen szemre vissza kellett gurulnom, amikor már túl intenzív lett a kuplungszag... A képeken, meg a videón nem feltétlenül jön át, de olyan meredek az utca, hogy még a visszaguruláshoz sem mertem betolatni egy ház bejárójába, mert féltem, hogy felborulhatunk...

Elmentünk még bevásárolni, hogy legyen némi sörünk estére. Épp jókor, mert egyre szarabb lett az idő.

New Year's eve a következő postban...