Szerencsére Brúnó ma éjjel már nem forszírozta az óránkénti ordítást, úgyhogy végre az egész család ki tudta magát aludni. Én fél 10-kor utolsóként keltem fel - pont jókor, mert indultunk be a városba sétálni (Lajossal megadott időben kellett bent találkoznunk, így ő egy kicsit kinyújtotta a morning tea-re rendelkezésre álló időt). Réka elment templomba amíg mi körbesétáltuk a Salamanca Square környékét. Beültünk egyet kávézni is; szerencsére a tegnap beígért esőzés elég komolytalanra sikerült.
Tasmania parlamentje, melyben a 25 fős Tisztelt Ház ülésezik: (Igen. Én is arra gondolok, amire ti...)
Lajos visszament dolgozni, Réka és a gyerekek haza; én pedig bent maradtam a városban kolbászolni. Néztem a gyerekeknek némi szirszart, mert ide jövetelemkor nem hoztam semmit. Küldtem haza egy tasmán-ördögös képeslapot, meg találkoztam egy Kras-csokikat áruló horvát trafikos bácsival, akivel váltottam is pár szót. Fogalmam nincs miért, de az öreg marhára örült neki, hogy magyar vagyok... Én sem voltam közömbös a tábla csokik iránt, mert Zélandon bármiféle európai cuccért az egész várost fel kell forgatni, és akkor is mindent csak aranyárban lehet kapni - Kras csokit például még nem is láttam Aucklandben.
Utána nyomtam egy fish and chips-et a kikötőben.
Végül visszamentem Lajos cégéhez, mert nekem kellett hazahozni a muscle-bike-ját:
Most biztos röhögtök (először én is így voltam vele...), de megdöbbentően jó ez a kis motor. 12-13 évesen, amikor öcsémmel felváltva tologattuk egymást a határban a fostalicska Komar Mopeddel a fél karomat odaadtam volna egy ilyenért (mondjuk a balt, mert a félautomata váltó miatt arra úgysincs szükség, a jobbal viszont a gázt kell húzni, úgyhogy az nélkülözhetetlen...).
Képzeljétek el, hogy egy Babetta vázába valaki beleműt egy olyan blokkot, ami az összes szénné tuningolt Simsont porig alázza (nyomatékból, alapjáratról!). Na ez ilyen. Az üveghangon visító 70-re fúrt Szimók korában (lásd még a mai lakótelepi májerek robogóit) nem is gondoltunk arra, hogy négy ütemmel sokkal elegánsabban is lehetne motorozni. Itt vannak a műszaki adatai. Állítólag 7.5 lóerő!!! (Sokat elárul, hogy az ozik még versenyeznek is vele...)
Ezzel járnak az ausztrál és a zélandi postások, mert az csak egy dolog, hogy a bal kéz mentesül a kuplungolás kényszerétől, és ezáltal lehet vele szatyrot fogni, palotapincsit leakasztani a bokáról, stb. Az legalább ilyen fontos, hogy a motor egyszerű, mint egy faék, igénytelen mint az öszvér, és alig fogyaszt benzint (mondjuk Lajosé elég iszákos, mert benyel vagy 2.5 litert százon...)
A félautomata váltó pedig egyszerűen kurvajó! Két kanyar alatt megszoktam, és nem veszi el a gépészkedés örömét a motorozásból. Visszaváltásnál egy kicsit észnél kell lenni, mert gázfröccs nélkül az egy henger motorfékjének nyomatéka hajlamos blokkolni a hátsó kereket(!) A fékekkel is vigyázni kell, mert az első pont olyan szar, mint a Babettáé, a hátsó viszont harap, mint a szájzáras pitbull. Ez, meg a motorfék a nyálkás, tükörsima aszfalton okozhat kellemetlen pillanatokat.
Sajnos a 110 köbcenti a Hobartból Kingstonba vezető szerpentinen még nem elég arra, hogy nagy gázzal elmenjek a szerencsétlenkedő autósoknak, de végig toltam őket lefelé az útról.
...
Este már csak a szokásos családi programra volt idő: odabaszós magyar vacsora (bableves, és zserbó), fürdetés, aztán még megnéztünk egy Mazsola és Tádét. Mehettek a gyerekek lefeküdni.
"Apaaaaaa! Hadd nézzek med méd eddet!" - Gréti Lajosra irányozta a méter hosszú szempillákat, és egy kiskutya-nézést - "Csak méd eddet!!!!!!" - és egy öleléssel-puszival még nyomatékot adott az elhangzott érveknek, hogy biztos legyen a dolgában. Lajosról a Következetes Szülő Nyafogás-Elhárító Páncélja egy másodperc alatt olvadt le a szemem előtt - és már forgott is a következő Mazsola és Tádé...
"Kis szaros..." - mosolygott rám, de én enélkül is tudtam, hogy a helyében én is pontosan ugyanígy jártam volna el...
Végül Gréti csak elment aludni, mi pedig a hétvégéről felvett MMA meccsekkel fárasztottuk magunkat álomba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése