2012. július 14., szombat

Balaton

Fényes buci-zsömlés, csalamádés hamburgert keresni a büfésoron, és végül nem találni. Csak szezámmagos van... :( Így múlik el a világ dicsősége.

Sörözni a régi haverokkal a vállalati üdülőben.

Éjjel az erősödő szélben a hullámverésben fürödni. A parton végigjátszani az obligát jelenetet a tekintélyük illúziójában fürdő, a mindenhatóság látszatához rutinból körmük szakadtáig ragaszkodó szánalmas rendőr-járőrökkel. Egy szál hálózsákban a motorom mellett hangyákkal aludni. A helyzet romantikája mellett egyre többet nyomnak a latba a hátam, derekam, csípőm, és combom alatt elhelyezkedő puklik...

A felkelő napnál végigsétálni az Ezüstparton. Egyik oldalon fűzfák, a másikon az oszlófélben levő szoci szállodasor (kiwi szemüvegen keresztül nézve sok-sok "historic building"). Közöttük be nem épített, gaztól burjánzó telek a rozsdás drótkerítés mögött, és egy - az ingatlan-lufi utolsó másodperceiben elkészült - üres, szellem-járta apartmanház.

Nádassal szegélyezett vitorlás-kikötő. Lejjebb a part mentén szigorúan bilikék vaslépcsők vezetnek a vízbe algától szakállas, síkos fa-fokokkal.

Nekem mind-mind a történelem részei, amik soha nem fognak tankönyvekbe kerülni. Még megfürdök az éjszaka 2-3 fokot lehűlt vízben. Nem is olyan hideg. Öregszünk, de talán nem annyival gyorsabban, mint a Világ, ami körülvesz.

2012. július 7., szombat

Életjel

Megjöttem. Már több, mint három napig voltam kénytelen az alapvető emberi méltóságot sárba tipró körülmények között (Internet, és működő motor hiánya) sínylődnöm az országban. A helyzet normalizálódni látszik, úgyhogy keyboardot ragadok.

Internetem van. A másik fronton sem túl elkeserítő a helyzet. Megérkezésem napján egy 20-perces karburátor-pucolás után negyedik rúgásra indult a Simsonom, tehát városi runabout közlekedési eszközzel is rendelkezem. Ennek azért önmagában még nem örülünk Vincent, mert köztudott, hogy az Univerzum egyetlen biztos pontja a Simson. (Ha a Simson nem indul, akkor valószínűleg kitört a harmadik világháború, kipusztult az emberi faj, és dupla-állkapcsú, egész testükről taknyot csöpögtető lények népesítették be a Naprendszert.)

A Hondám kulcsát papírforma szerint Kristóf haveromnak érkezésem másnapján kellett volna vizsga-készen átnyújtania. Minden részletre kiterjedő prediktív, de távoli menedzselésem ellenére sajnos porszem került a gépezetbe. Megérkezésem után kénytelen voltam a meglévő kettő mellé egy harmadik karburátor-sort is kukáznom egy bontóból, hogy legyen végre egy olyan is, amin nincsenek elkopva a pillangószelep-tengelyek. Annak ellenére, hogy a munkaasztalán nem volt olyan négyzetcentiméter, amit ne tűszelepek, úszóházak, fúvókák, membránok, rugók és karburátorházak borítottak volna, Kristóf ezt már csukott szemmel összerakta (és ez gyerek-fürdetéssel sem tartott 3-4 óránál tovább…). Este tízkor beindítottuk a vasat, és az végre nem szívott falsot. Ez szerintem a szomszédokat is felhőtlen boldogsággal tölthette el, mert Kristóf feleségének bevallása szerint két nappal azelőtt valamelyikük átjött megkérni őket, hogy állítsák már le azt a szart, mivel a gáz-bevezetésre kiásott munkagödrük fala az ordító motor hangjától rájuk omlott. (Meg kell hagyni: gyönyörűen tudnak szólni ezek a régi léghűtéses négyhengeresek...)

Hát itt tartunk most. Ha minden jól megy, akkor egy héten belül forgalomba lesz helyezve a gép, és visszanyerem a mobilitásomat, tehát kezdődhet a nyaralás.

Az aucklandieknek még néhány felületes benyomás a magyarországi viszonyokról: eddig a napi csúcshőmérséklet minden nap meghaladta a 34 fokot. A Velencei-tó tegnap 33 fok volt. (Még csak a veresegyházi tóban fürödtem, de az is húgy-meleg.) A változatosság kedvéért az autóban, amit használok most a bal karom ég szénné.

Az utazásomról, és a szingapúri élményekről később.

2012. július 1., vasárnap

The Blues

Egyszer egy szép napon
Tudom, hogy elhagyom
A várost, ahol élek.
Mindent itthagyok,
Mit Auckland adhatott
Igen: holnap.

Holnap indulok!