2010. november 30., kedd

2010. november 28., vasárnap

Apa

A múltkor már meséltem arról, hogy az elmúlt három hétben köpni-való politikussá vedlettem a cégnél. Ki kell javítsam magamat: megtanultam mindazt, ami bennem hiányzott ahhoz, hogy politikus legyek. Még mindig meggyőződésem, hogy a politikát nemes célokra is fel lehet használni: egy eltaposni való féreg eltaposása szerintem pont egy ilyen alkalmazási terület. Ezen dolgozom most.

De ez most nem is fontos; csak azt akarom ezzel mondani, hogy 35 éves fejjel is tanulhat az ember igen rövid idő alatt annyit, amennyit más egy élet alatt nem tud megtanulni. Feltéve, hogy hajlandó rá... Azt még mondjuk mindig nem értem, hogy miért pont én vagyok az, akit folyamatosan annyi inger ér, hogy kénytelen hátradőlés és faszverés helyett az agyát pörgetni... Illetve sejtem: egyszerűen magamnak keresem a bajt. Pont mostanában kezd érni bennem a vadi-új gondolat, hogy van valami nagyon fontos, amit még szeretnék megtanulni...

Múlt héten a Coromandelen voltunk egy baráti társasággal. Egy kis víkendházat béreltünk ki. Fullosan felszerelt kis házikó volt: még néhány társasjáték is volt a szekrényben. Találtam köztük egyet, amire nagyon rákattantam:



Ez egy stratégiai társasjáték. Kb. 20 éve kezdtek ezek megjelenni számítógépen is nagyon egyszerű formában: gyakorlatilag a táblás játék néhány oldalon leírható játékszabály-rendszerét leprogramozták. Ezekből fejlődtek ki a mai stratégiai játékok (Civilization, Sim-City, WOW, stb.) Ezeket én úgy utálom, mint a szart, mert legalább egy napig tart, mire az ember megtanul velük játszani. És nem vagyok hajlandó ilyen faszságra ennyi időt áldozni az életemből. Ismert, és előre egyértelműen leírt szabályok szerint táblán, emberek között járszani ilyet viszont egész más...

De nem ez a lényeg. Ahogy olvasgattam a játékszabályt, odajött hozzám Balázs. Balázs kb. 7 éves (plusz/mínusz kettő).
- Mi ez? - kérdezte.
- Ez egy stratégiai társasjáték. - mondtam kizökkenve az olvasásból.
- Nem hiszem, hogy érti, hogy mi az a stratégia. - így Attila, az apja.
- Hú, tényleg...!

....


Tegnap Lajost vittem el autót vásárolni, mert két hete visszaköltöztek Tasmaniából. Gréti és Brúnó is velünk volt. Megjárattam a kinézett kocsit, hogy lássam: van -e vele valami komoly baj. Nem volt. Lajos bement az eladóval alkudozni, amíg én kint vigyáztam a gyerekekre. Brúnóra rá sem kellett néznem: a gyerekülésbe becsatolva egy cumit a szájába nyomva gyakorlatilag le volt tudva a kiccsávó. Gréti már keményebb diónak bizonyult, mert az autóban minden létező kapcsolót, és gombot megnyomott. Amikor végzett vele, akkor előről kezdte, de előbb fel-alá megmászott minden ülést, és kiálló alkatrészt...

- Játsszuk azt, hogy te vagy Apa, jó?
- Jó.
- Becsatolsz, Apa?
Becsatoltam.
- Most ülj oda előre!
Előre ültem.
- Odamászhatok melléd, Apa?
- Na jó; gyere!
Mellém mászott előre.
- Feladod a szandálom, Apa?
Kiszálltam, és felvettem a földről a szandit. Nagy nehezen ráadtam, de kihúzta belőle a lábát.
- Ott van benne a tapaszom. Az már nem jó. El kell dobni. Így! - és ledobta a ragtapaszt a fűbe.
- Ne dobd el! Azt nem szabad! - mondom én.
- Miért?
Egy pillanatra meghökkentem... Ha azt kérdezte volna, hogy miért nem szabad gondos inicializálás nélkül Java-objektumokat példányosítani, akkor habozás nélkül vágtam volna rá, hogy azért, mert akkor előbb-utóbb NullReferenceException-öket fog dobálni neki a JVM. Ez a kérdés viszont megfogott...

Eszembe jutott Balázs, aztán néhány pillanat múlva sikerült kivágnom magam:
- Azért, mert ha te eldobod, akkor más is eldobja, és akkor mind piszokban fogunk élni. Ugye te sem szeretsz piszokban élni?
- Nem.

Megint büszke voltam magamra... :)

2010. november 27., szombat

Kenyér

Múltkor éppen arra volt dolgom, úgyhogy nosztalgiából bementem a Glen Innes-i Pak'N'Save-be (Home, sweet home: oda jártunk bevásárolni, amíg Glendowie-ban laktunk...).

Pillanatnyi impulzus által vezérelve megakadt a szemem a friss pékáruknál egy "sourdough viennán". Megnyomorgattam egy kicsit, hogy tényleg olyan ropogós -e a héja, mint amilyennek kinéz. Az, hogy lisztes is nem számított, mert a lisztes kenyerek általában jók szoktak itt lenni. Mindazonáltal ilyenkor nagyon résen kell lenni, mert a "sourdough" az esetek nyolcvan százalékában olyan német típusú kenyeret takar, amitől az ember segge is összeszorul, olyan savanyú.

Általában egyébként tartós kenyeret szoktam venni, mert a friss nem fogy el elég gyorsan, és rám szárad. Úgy döntöttem, hogy ezúttal viszont vállalható a kockázat, mert olcsó is volt, meg jól is nézett ki.

Hazamentem, és csak ott vettem észre, hogy PÖTTYÖS AZ ALJA!!!



Bassza meg!!! - gondoltam - megint árnyékra vetődtem!!! - mert a magyar vadkapitalizmus villámgyors élelmiszer-silányító futótüze mélyen az agyamba égette, hogy az Auchan-os/Tesco-s pöttyös kenyerek olyan szarok, hogy ember tiszta lelkiismerettel még a moslékba sem keveri bele, mert a disznók is fintorogva fordulnak el tőle... Rendes kenyeret kizárólag falusi/kisvárosi "független" péknél lehet venni. Vagy már ott se, de ha igen, akkor annak szigorúan sima az alja.

Felszeltem, megkóstóltam a Pak'N'Save-est: finom volt. :)

2010. november 25., csütörtök

Kenutúra felmérés

Sziasztok.

Tömör leszek, mert utálok írni.
Helyszín: Wanganui folyó. Taumarunui - Whakahoro - Pipiriki táv

Lehetséges időpontok a 6 napos túrára:
január 2-től 7-ig vagy január 3-tól 8-ig (elsejétől nem jó, mert valószínűleg mindenki józanodik, negyedikétől pedig azért nem ideális, mert akkor 9-én érnénk haza hulla fáradtan, és másnap hétfő...)

Az egész hat napból lehet jönni az első kettőre (Taumarunui - Whakahoro; ez az izgisebb szakasz), vagy a második négyre (Whakahoro - Pipiriki), vagy az egészre (Taumarunui - Pipiriki).

Lécci dobjon mindenki egy mailt, akit érdekelne, és írja meg azt is, hogy
1. melyik opció (jan 2-7, vagy 3-8)
2. hány napon akar részt venni

Árak, és egyéb info itt:
http://www.yetitours.co.nz/Hire.html

... de azért össze is foglalom. Úgy jön ki, hogy kenu-bérlés + FUP:

2 napos túra (felnőtt/gyerek): $ 170/150 fejenként
4 napos túra (felnőtt/gyerek): $ 225/175 fejenként
6 napos túra (felnőtt/gyerek): $ 255/200 fejenként

Szükséges felszerelés: standard kempingcucc, és ESŐRUHA!!! (kabát+nadrág) Kaját-italt vinni kell az egész távra.

Kedvcsináló:
http://csanad.blogspot.com/2007/02/ngy-nap-vadonban.html
http://csanad.blogspot.com/2007/02/whanganui-foly_647.html
http://csanad.blogspot.com/2007/02/kenutra-video.html

Kérdésekkel inkább hívjatok lécci! (021 189 8449)

Mondjuk legyen egy hét arra, hogy mindenki visszajelez. Utána elegendő jelentkező esetén az időpontot rögzítjük, és befoglalom a hajókat. Ezt gyorsan kéne csinálni, mert már nem sok idő van hátra odáig.

A túra a látszat ellenére eléggé kötetlen lesz (feltéve, hogy megvalósul... :)
Köszi, puszi,

joco

2010. november 17., szerda

Szolgálunk és Védünk

Tegnap este a mostanában szokásos hazaérés-meghaloklekellfeküdnömegyfélórára-vacsi (munkahelyi stressz...) után úgy döntöttem, hogy bemegyek megnézni Krisztiánék koncertjét. A Yamaha még meleg volt, úgyhogy azzal indultam el (a Ponsonby-n úgyis nehéz parkolni kocsival). Kocogok lefelé a Raleigh Roadon 80-90-nel (az út olyan széles, mint a Duna, hosszan belátható, és ugye ráadásul az irodai események eléggé kihegyezték a reflexeimet is...), mikor utolértem egy kocsit. A Raleigh Road tele van baszva az út közepére épített járdaszigetekkel, mert a záróvonalat nyilván a boyracerek is leszarnák. Én viszont átlátok a szitán, úgyhogy az autóval együtt a járdaszigetet is "megelőztem". (Ilyenkor azért előtte körülnézek, hogy van -e a közelben yard...) A körforgalomnál nem jött semmi, úgyhogy alig vesztve a sebességből húztam még egy fok gázt, hogy lendületből menjek neki az emelkedőnek az Exmouth Roadon (hadd ne kelljen már erőlködnie a 105 Nm-nek...). Felértem az emelkedő tetejére, le a lejtőn, aztán megint fel (mint Pom-Pom), amikor a visszapillantóban megláttam a civil-Holdent a villogókkal a műszerfalon. Nyúlok a fékkarra; nézek az órára: 80. Abban a pillanatban a Hondenből megszólalt a sziréna is...

Óbazmeg, gondoltam: hiába ittam csak két gyengécske sört a virsli-vacsorához: itt már az sem fog segíteni, hogy a youth-limit alatt vagyok... Kiraktam az indexet (mintha ez bármit is számítana...), és félreálltam. Bukó és kesztyű le, miközben gondolatban elbúcsúztam a jogsimtól... Kiszállt egy kopasz, szakadt pólós tag az autóból. Odajön, és mutatja a jelvényét, mint a filmekben.

- Láttam azt az előzést, ott hátrébb a járdasziget mellett...
- M-hmmm... (Végülis biciklivel is beérek az irodába 40 perc alatt... Friss a reggeli levegő, és még le is fogok fogyni.)
- Gondoltam megnézem van -e jogsid.
- Aha. (Még kb. két és fél percig...)
- Nem vagyok közlekedési. Nem adok büntit, csak a jogsidat szeretném látni.
- Oké. - lázasan elkezdtem keresni a jogsit, miközben eljutott az agyamig, hogy mit mondott...
- Komolyan?!?
- Igen. Csak tudni akarom, hogy nem teszel kárt magadban.
(Vad jogsi-keresés minden kibaszott dzseki-zsebben...)
- Tessék!
- Ááá, szóval fullos 6-os kategóriád van! (az a motoros jogsi)
- Igen.
- Mióta?
- Hát úgy 20 éve.
- Ok, köszi! Vigyázz magadra! Csá!

Visszadta a jogsit, beült a Holdenbe, és elhúzott...

2010. november 13., szombat

'Nam

Muszáj valamivel elterelnem a gondolataimat a munkáról, úgyhogy gondoltam írok valamit.

Először lefutom a kötelező köröket dióhéjban (az elmúlt néhány hét összefoglalója):
1. Elbaszott jót motoroztunk Taranakiban. Részletek itt. A végén észrevettem, hogy a rendszámtábla-tartóm el van repedve, és már alig tartja valami.
2. Azt hittem, hogy a Legend hengerfejes lett, de kiderült, hogy mégsem. A hűtő viszont sanszos, hogy (részlegesen) el van dugulva. El kell vinnem kipucoltatni, meg átöblíttetni a rendszert.

Sajnos azonban ezek most mind háttérbe szorulnak, mert a cégnél már hugyozni sincs időm. Úgy tűnik, hogy ideiglenesen tanácsadóvá/vezető-fejlesztővé léptettek elő. Hogy ez mennyire végleges, az a következő hónap(ok)ban fog kiderülni - hacsak rá nem borítom az asztalt az egész vezetőségre, és ki nem lépek a gecibe. Ehhez már meglehetősen közel állok. Azért próbálok úrrá lenni magamon, mert ha a benti háborút megnyerem, akkor elmondhatom, hogy büszke vagyok magamra. Szerintem mindenki ismeri az ide vágó passzust:


- Anyu, mindenki Rambónak csúfol a suliban!
- Jól van, kicsim, holnap bemegyek az igazgatóhoz.
- Hagyd, anya. Ez az én harcom...


Amire viszont nem vagyok büszke, az az, hogy két hét leforgása alatt kétségekkel teli naiv idealistából átváltoztam a leggennyesebb köpni-való politikussá. Igazából tudat alatt mindig tisztában voltam vele, hogy az emberek undorítóak, és beléjük kell rúgni. Viszont csak most jutottam el odáig, hogy messziről a hátuk mögül elstartolva még neki is futok hozzá...

Na mégiscsak ide lyukadtam ki végül... Ja, és tudom, hogy a "tanácsadó" szóra mi jut eszébe mindenkinek. Az én véleményem jobbra fent olvasható már elég régóta... Itt most olyan tanácsadót kell érteni, aki meg is csinálja azt, amit tanácsol - ez azért más megvilágításba helyezi a dolgot.

Egyébként meg (annak ellenére, hogy azt állítottam, hogy a blog a családomnak és barátaimnak szól) tökre örülök, hogy egy csomóan kommentelnek, akiket nem is ismerek. Üdv mindenkinek!

Holnap reggel visszaolvasom ezt az egészet; kíváncsi vagyok, hogy akkor is értelmesnek tűnik -e ez a szétszórt sóder...?

2010. november 6., szombat

Eksön van

A tartalom-szolgáltatás további értesítésig szünetel, mert zabszem nem fér a seggembe a céges történések miatt, és most másra nem tudok koncentrálni...