Az emberemlékezet leghidegebb éjszakája után (Lajos reggel odafagyott a robogóhoz munkába menet) Rékával elvittük Grétit oviba. Rövid szütyörgés után kitaláltam, hogy akkor ma megnézem Port Arthurt. Ez egy börtön-erőd délkelet-Tasmániában. Nem tudtam elindulni anélkül, hogy Réka bepakolt volna nekem kaját, desszertet, egy almát, meg egy kabátot. Megkaptam a mérsékelten tetszetős, de 100%-ig funkcionális családi Hyundai-t.
Semmi probléma nem volt vele azon kívül, hogy az automata-váltó felprogramozását minden bizonnyal Indiába outsource-olták. Más magyarázat szerintem nem kínálkozik arra, hogy a leghülyébb pillanatokban váltogat le/föl, és adja-veszi a nyomatékot minden elképzelés, és következetesség nélkül...
Mindegy: átvettem a verdát, és igazi joyride-ban volt részem Port Arthur-ig. Itt minden harmadik kanyarban megállhatnék fotózni. Tasmania olyan, mint egy darabka Zéland Ausztrália partjainál: aki látja, annak befagy a segge, de tátva marad a szája.
Ha úgy jöttem volna, mint a backpackers-beli tipikus szobatársaim (akik általában 10 évvel fiatalabbak, és fél évük van arra, hogy megcsinálják Ausztráliát), akkor csak itt Tasmaniában eltöltenék legalább egy hetet.
A táj képén kívül egyébként a forgalom sűrűsége is a zélandi Déli-Szigetet idézi. Megálltam útközben kajálni, és megszámoltam: egy kiadós csirkepaprikásnyi idő alatt 9 kocsi ment el az egyik, 7 pedig a másik irányba. Na haladok tovább...
...
Megnéztem Port Arthur-t. Ez gyakorlatilag egy a 19. században működtetett börtön-komplexum. Egy félszigeten levő öbölben helyezkedik el; a szárazföldhöz egy keskeny átjáró (Eaglehawk Neck) köti.
A fekvése, a környezet, meg a levegő viszont olyan, amire még Brinkmann doktor a Schwarzwaldklinik-ről is csak felvont szemöldökkel hümmögne...
Volt egy rövid idegenvezetés, amit egy helyi Humor Herold tartott, meg egy sétahajózás is (az egész egy öbölben van). Meglepően szórakoztató volt; nem is bánom, hogy nem a Cape Pillars krúzra mentem (eredetileg gondolkodtam rajta; biztos az sem okozott volna csalódást). Herold az erőd vázlatos történelmén kívül mesélt a rabok és a börtönőrök mindennapjairól, és sztorizott a halva született szökési kísérletekről (A csóka, aki a legtovább jutott, kengurubőrben próbált meg kiugrálni Eaglehawk Neck-nél az őrség szeme előtt, és végül azon bukott be, hogy az őrök puskát fogtak rá, mert kajásak voltak, és kenguru-steaket akartak sütni...)
Sem az oda, sem a visszafelé-úton nem néztem meg az állítólag kurva drága tasmán-ördög farmot...
Majd a brisbane-i állatkertben kipipálom őket. Ez így mondjuk kevésbé stílszerű, de legalább egy belépőért letudhatom az összes ausztrál csodabogarat...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése