Hát ebből az álomból is föl kellett egyszer ébredni... A meccs jó szar volt. Már előtte is megfordult a fejemben, hogy inkább a szlovák-olaszt kéne nézni (nem bírom már ezt a feszültséget). Ha viszont nyertünk volna és nem látom, akkor meg azért téptem volna ki a hajam.
Most egy pubban néztük a Viaduct-ban. Hétköznap éjjel 2-kor annyian voltak, amennyien szombat este szoktak lenni. Sok esemény nem volt; a lelkes tömeg viszont azért csak felhördült a kevés helyzet láttán. Én igazából rosszabbra számítottam; a csoportból egyértelműen a dél-ameriakiak voltak a legveszélyesebbek. Most az egyik szemem sír, a másik nevet. Az All Whites természetesen hősként jön haza, hiszen ember felettit teljesítettek így is. Egyedül szegény Elliot-ot sajnálom nagyon, akinek látni lehetett az arcán, hogy az életének csúcspontját jelentő néhány hét ért most véget...
A legszebb örömöm viszont az, hogy van igazság: a foci-történelem legszánalmasabb és legérdemtelenebb világbajnokai is csoport-utolsóként húzhatnak haza. A szlovákok igazából csak feltették a pontot az i-re azzal, hogy rommá verték ezt az önmagukat braziloknak képzelő, bűn szar, anti-focistákból álló olasz csapatot. Én a helyükben máris indulnék a Riviérára a franciákkal strand-focizni: ez az a két csapat, amelyik nem kezdheti el túl korán a felkészülést a következő VB-re...
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése