Na akkor most vissza délre...
December 25. (Punakaiki - Franz Josef)
Reggelre mellénk parkolt egy lakóbusz (egy rendes "RV"). Egy jenki család utazott vele. A faszival szóba elegyedtem, miután kiléptem a mi "lakóbusz"-unkból. Kaliforniából származnak, de a pali minden földrészt végigdolgozott már (a pereputtyot meg nyilván vitte magával). IT-s volt ő is: nagy rendszer-integrációs projekteket vezényel: most éppen a Telecom-nál. Két kissráca van, akik nagyon lelkesen és részletesen nyomták a rizsát a karácsonyi ajándékaikról. A kiwi kölyköket még mindig alig értem, úgyhogy most felüdülés volt végre egy kis érthető amerikai akcentust hallani...
Közben Bogi elment boldog karácsonyt kivánni az otthoniaknak a kávézó melleti fülkéből valami KiwiCall, vagy mittudoménmilyen internetes kártyával. Beszélt néhány percet, aztán visszahozta, hogy menjek én is. Elvittem. Tárcsázom a behivószámot, meg a PIN-t: az egyenlegem 2 dollár valamennyi. Húbazmeg. Akkor nem 3 centbe került 1 perc... (10 dollárt töltettem rá, amikor vettem a kártyát). A rohadék már nem is volt hajlandó kapcsolni Magyarországot. Mindegy; gondoltam felhivom a szülőket hitelkártyával (kerül amibe kerül), és beolvasom a telefon számát (ki volt irva), hogy hivjanak vissza ők. Nekik is van internetes kártyájuk, amivel occsón szoktak engem hivni. Nem volt szégyenlős a telefon: a kapcsolásért, meg az első percért rögtön leszippantott 4 dollárt... Anyám vette fel; mondom neki a számot, hogy hol hivjon vissza. Nem beszéltem sokat; leraktam, és vártam a hivást. Csörög is rendesen, ahogy kell. Felveszem: erre egy női géphang azt mondja, hogy ezen a készüléken nem fogadhatok bejövő hivást. Nem baszott ám szét az ideg... A lehúzás ilyen szintű kifinomultsága után még a MATÁV is megnyalná mind a tíz ujját. Újabb 4 dollárért visszahivtam Anyámat, hogy ne erőlködjön: majd később felhivom valahonnan, ahonnan olcsón tudok telefonálni (Boldog karácsonyt, stb.) Olcsóbban jöttem volna ki, ha valami telefonszexes luvnyának adom át a jó-kivánságaimat...
Rövid szütyörgés után még egyszer megnéztük az üzemen kivül helyezett blow-holeokat, aztán mentünk tovább. Átmentünk Greymouth-on, ahol meg is reggeliztünk. Mondjuk inkább brunch volt ez, mert a Milánói maradékát próbáltuk arc mögé rakni. Még szerencse, hogy nem jöttünk le idáig az ujjamat kezeltetni; ritka gusztustalan poros kisváros ez a Greymouth. Kőbánya egy lehelletnyivel rendezettebb városképet mutat. Az egyetlen parkban ettük meg a "reggebédet"; a képen jól látszik, hogy Bogit mennyire lázba hozta a város pezsgése:
A település egyetlen látványossága egyébként a főút mentén installált rothadó moped-gyűjtemény volt:
Check this out, check this out!A nap hártalevő része (is) eseménytelenül telt. Legurultunk Franz Josef-ig, ahová másnapra gleccser-túránk volt befoglalva. Azért késő délután még megnéztük magunknak a gleccsert messziről, hogy gyorsan ronggyá ázzunk még előtte való nap is...
A faluban pedig végigjártuk az összes vendéglátó-egységet, mert SEHOL nem adtak egy kurva sört anélkül, hogy kaját is kértünk volna mellé. Kicsit Queenstown-izű volt a végletekig kihegyezett turista-lehúzás (Mondjuk Balatont is mondhattam volna... ). Véletlenül hallottam meg, hogy az egyik panzióban egy három ágyas szoba $250/éj. Mi az éjszakát a 10 km-rel visszább levő DOC site-on töltöttük egy útikönyvek által emlitésre sem méltatott (egyébként szokás szerint gyönyörű) tó mellett (nyilván ingyen):
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése