Másnap reggel zuhogó esőre ébredtünk. A faluban volt a gyülekező: a 9-es időpont ellenére volt vagy 10 óra, mire a túráztató cég mindenkit felszerelt cuccal (gyapjúzokni és -kesztyű, sapka, Goretex-dzseki és -gatya, gumiszerű túrabakancs, meg hágóvas egy kis zsákban). Volt egy lista is, hogy mit kell nekünk vinni. Szerepelt rajta napszemüveg, meg naptej is... (muhaha). Az egész napos túrára fizettünk be. Ez késő délutánig tartott. A West-coaston vagyunk, tehát nyilván nem számithatunk folyamatos banán-érlelő napsütésre, de azért arra nem gondoltunk, hogy az időjárás egész nap a "nagyon esik"-"kibaszottul esik" réndzsben fog mozogni. (Előtte való nap mindössze egy 10 perces zuhi volt.) Ennek megfelelően nem született DVD-nyi fotóalbum a gleccseren, mert nem akartuk hazavágni a gépet a nyaralás felénél. Mondanom sem kell: az időjárás eléggé rányomta a bélyegét az egész hangulatra. A motorosok (meg valószinűleg a hegymászók is...) tudják, hogy az egyetlen vizálló ruhadarab, amit a humán civilizáció megteremtett, az a fejre húzott nejlonzsák. Ez viszont csak erősen korlátozott látási viszonyokat enged meg, úgyhogy a fent emlitett két állatfajta nagyságrendekkel kevésbé hatékony, mégis mocskosul drága csillivilli "vizálló/lélegző" dzsekikhez folyamodik. Egy szó, mint száz: SZARRÁ áztunk a goretex dzseki-nadrág-túrabakancs kombóban. A mi csoportunkat egy boxos maori srác vezette, aki viszont értetlenül állt az elgyötört társaság előtt: mit sirunk, hisz nem is fúj a szél??? A srác egyébként iszonyú lelkes volt. Az egész túra úgy nézett ki, hogy másztunk mondjuk 5-6 percet, aztán megálltunk, hogy ő a jégcsákánnyal lépcsőt faragjon az elhasználódott/leolvadt helyére, hogy biztonságosan mehessünk tovább. Nem tipikus trehány kiwi dolgozó volt: jómunkásemberhez illően precizen alakitotta a lépcsőfokokat; a labilisnak látszó sziklákat pedig lelökte a mélybe, ahol tudta. Néha már azt vártam, hogy mikor veszi elő a vizmértéket, meg a ragasztót, hogy le is burkolja...
Akkor most hasonlitsátok össze a cég homepage-én látható képeket ezekkel:
Mi a faszt keresünk mi itt???
Az útépitő maori
A látszat csal: Bogi kezdte a nyafogást
No comment...Azért a túra teteje felé láttunk egy csoffadt jégbarlango(cská)t is (érdekes, hogy ezeken a képeken sokkal jobban néz ki, mint élőben...):
Mikor az egész véget ért (mindenkinek szigorúan a fél napos túrát ajánlom...) elgondolkodtam, hogy a kapaszkodó-kötelekkel és lépcsőkkel kiépitett gleccserre miért nem mentünk fel egyedül ahelyett, hogy ipari túráztatásra fizettünk be nem kevés pénzt?!? Hazatértünk után két héttel viszont kiderült, hogy azért egy gleccser sem csupa móka és kacagás (pedig már azt hittük...): a Fox-gleccser (a szomszédos - szintén komoly idegenforgalmat kiszolgáló - gleccser) homlokzatáról több tonna jég omlott két hülyegyerekre.
Ja: a Ferenc József-gleccsert egyébként egy Haast nevű német felfedező nevezte el azért, hogy Ferenc Jóskától pénzt tarháljon a további expedicióihoz. Este, miután levedlettük a büdös cuccainkat és lezuhanyoztunk, még sötétedés előtt le tudtunk menni Haast-ig (a csávó minden mást magáról nevezett el...)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése