A programozás csimborasszója

Ezt most találtam a kódban, és nem tudom nem kiposztolni:

if (/*response.Success == */true ) {

Tegye fel a kezét, aki látott már ilyet! Úgy szeretnék belelátni a fejébe annak, aki ezt így bekommitolta...

Az ördög Lexusa

Huh. Most ébredtem fel.

Azt álmodtam, hogy a Lexusszal felhajtottam valami járdaszigetre, és felakadt. Aztán miután lekecmeregtem, kigyulladt a "check engine". Később pedig a dunakeszi garázsunkban (ahová nem tudom hogyan került) indítózva egy durranás után égett szagot árasztott (pont, mint a Legend-em annak idején az aucklandi Spaghetti-junctionben).

Viktorral ültünk a kocsiban. A motorházt felnyitva vastag fekete füstfelhő szállt fel. Aztán láttuk, hogy a biztosíték-tábla diszkréten ég. Aztán egyre több minden. Vadul rohangáltunk a garázsban egy oltó-készüléket keresve, de nem találtunk. (A dunakeszi garázsunkban ez tényleg így történt volna...) Aztán ordítva felrohantam a lakásba, és Apám futott le, hogy egy habbal-oltót elsőre előrántva a káoszból eloltsa az akkor már plafont nyaldosó lángokat.

Az autó azonban nem feketére égett. Az oltó-hab lefolyt, és egy nagyon szép, fém-tiszta (DeLorean-szerű) kasztnit hagyott maga után. A motorházból a motor "elpárolgott", és csak a váltó maradt meg a hajtáslánccal. Értetlenül, de abszolút hidegvérrel lebiggyesztettem a szám, és elhatároztam, hogy akkor végre megint veszek egy MX-5-öt.
Ekkor ébredtem fel...

Valaki, aki ezoterikusan képzettebb nálam (vagy ne adj' Isten van egy Álmoskönyve, amiben talál fejezetet a lángoló Lexusról) kommentelje már be légyszi, hogy el mit jelent!

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az autó múlt hétvégén szakszerű felkészítés után elvitt minket Párizsba, és vissza. (Előző délután belenéztem a motorházba ellenőrizni, hogy mállanak -e már a szíjak. Nem tudom, mit csináltam volna, ha igen, de szerencsére nem így történt...) Ezért is nem volt Kuba-poszt, de mindjárt jön...

!HRRRG="%/+"%@@+!!@!

Hajnal fél négy van. Hogy felébredtem, az annak köszönhető, hogy az eredetileg szuboptimálisra sikerült padlizsánkrém maradéka három nap érés után elképesztően jó lett. Elkerülhetetlen volt, hogy este betegre zabáljam magam belőle. (Vágtam rá egy kis friss csilit is, hogy ne végezzek fél munkát...)

Amint égő gyomorral ébredtem, rögtön elkezdett pörögni az agyam, hogy még véletlenül se tudjak elaludni. Azon gondolkodtam, hogy milyen halálnemet mérnék ki arra az anyabaszóra, aki a kódot írta, ami fölött tegnap egész nap a sírógörcs kerülgetett. Nem elég, hogy vissza kellett jönnöm a trópusokról, és midössze három hét szünet után hülyén nézek a rendszer majd minden részére. Nem elég, hogy a rendszerintegráció a legundorítóbb lélekölő favágás, amit "programozás"-témakörben az ember végezhet. De hogy valakinek a Salesforce native AJAX-frameworkje nem volt elég nagy rakás fos, hogy belőle webservice-eket hívogató webpage-et írjon??? Muszáj volt ezt HTML-alapon összelapátolni csupasz JavaScriptben??? Az ilyet addig ütném baseball-ütővel, amíg mozog. De mondjuk csak úgy, hogy életfontosságú szervek ne károsodjanak. Ha minden csontja összetört, akkor felépülés után mondjuk az Ural egyik szénbányájában vájárként rehabilitálnám, hogy száraz kenyéren és vizen végelgyengülésig dolgozva még a társadalom hasznos tagja lehessen.

Ja, és mondjuk mellé állítanám David Cameront egy szöges korbáccsal, hogy azzal inspirálja, miközben kampány-beszédet ismételget. (Neki csak vizet adnék.)

Nnna; ez jól esett. Visszafekszem.

Kuba 4 (még mindig az első éjszaka...)

… Behurcolkodtunk a casa-ba. Kasia és én még túl virgoncak voltunk ahhoz, hogy ágyba dőljünk, meg aztán egy Mojitót még szívesen arcba töltöttünk volna. Jó éjszakát kívántunk a többieknek, és lesétáltunk a Padre Varela utcán. Öt percre volt a Malecón, és szombat este volt...

Frankón úgy éreztem magam, mintha egy disztópikus sci-fiben lennék. A díszlet tökéletes. Az atomháború után éppen ismét szárba szökkent az élet, és az emberek minden elképzelhető módon próbálnak boldogulni, sőt: Élni. Kocsma mellett haladunk el. Széles ablak helyére erősített rácson tudunk benézni: helyiek ülnek az asztaloknál a Bucanero-kkal és Crystal-okkal (ez a másik mindenhol kapható nemzeti sör) A berendezés a legromosabb kőbányai késdobálókat idézi, de azoknál egy kicsit spártaibb... A járda egyszer csak feltört burkolatból álló sittben ér véget. Az úttesten gyaloglunk tovább, hogy pár méterrel lejjebb egy viszonylag friss macska-tetemet kerüljünk ki. Pusztulat Zsiguli áll felbakolva a járda mellett. A tulaj mond valamit a mellette álló amigonak, majd letérdel a kocsi mellé, és behajol a hiányzó hátsó kerék helyére valamit megbasztatni. Közben valami öreg amerikai dinoszaurusz fordul be az utcába a sarkon. Lassan halad felfelé az utca gyér fényénél. Az autó MÁV-kék, de a teteje fehér. Vagy szürke... Valami öreg szovjet motor lehet benne, mert nem dízel-zakatolást hallok, hanem küszködő benzinmotor hangját, ahogy erőlködik felfelé. Nem is kell látnom a kék füstöt; érzem az égett olaj-szagon, hogy a motorba hálni jár a kompresszió...

Leérünk az Antonio Maceo parkhoz. Mögötte a Malecón. A parkban a szobrot kevés száraz fű, és sok beton veszi körül. A járólap itt-ott törött; egyik-másik kifordítva a helyéről, mint Budapest elhanyagoltabb terein a rothadó szocializmus idején. Átvágunk a téren. Annak ellenére, hogy az óvárostól viszonylag távol vagyunk, a part így is tele van néppel. Alig találunk egy szabad öt méteres hosszt a falnál, hogy odaálljunk a tengert bámulni. A havannai éjszakát lengén öltözött sápadt-bőrű angol tehenek helyett itt lengén öltözött csoki-színű feszes csajok töltik meg. Szeplős, puhos, Manchester United-pólós vörös hajú kanok helyett pedig ujjatlan polóban feszülnek a szálkás kubai bikák. Az egyiküknél gitár; valami latin dalt énekel néhány sráccal és lánnyal.

Visszafelé is átkelünk a Malecónon, hogy találjunk egy kocsmát. Sétálunk két blokknyit, mire egy fekete, angolul beszélő bár-tulaj levadász, és leültet minket. Ő is odaül velünk. Mojitót kérünk, és fél óra alatt Luiz elmeséli életének történetét. Nem firtatom, hogy mennyi a valóság-tartalma, hiszen nem csak azt tudjuk meg, hogy zsoldos-katona, hajó-szakács, és még ki tudja mi volt életében, de azt is, hogy Algériában (vagy Líbiában?) Tocsik Mártával spanolt össze...

Adott még némi kért és kéretlen tanácsot a későbbi turisztikai célpontjainkra vonatkozóan. Tőle tudtuk meg, hogy Isla de la Juventud-on jó néhány éve egy hurrikán söpört végig, és a sziget azóta nem igazán állt talpra. Nem érdemes oda menni, mert ott nagyon szegények(!) az emberek, és az egész eléggé kiábrándító...
A koktéloktól kezdtünk bepunnyadni, úgyhogy elköszöntünk tőle, és visszasétáltunk a casa-ba - arra különösen ügyelve, hogy a döglött macskára visszafelé se lépjünk rá.

Itt a tavasz.

Tegnap hivatalosan elkezdtük a szabadpályás szezont egy padlizsánkrém készítéssel.

(Még mielőtt valaki megkérdezi: igen. Fürdőszoba-polcon sütjük a padlizsánt. Mindig is így csináltuk; itt délkelet-Londonban azzal dolgozik az ember, amit talál...)

Tibi kérésére mostantól lehet Google accounttal kommentelni.

Kuba (3/sok)

Beértünk "Centro Habana"-ba, a casa-ba, amit foglaltunk. ("casa particular", vagy röviden "casa": B&B kubai módra; gyakorlatilag a legolcsóbb szállási lehetőség Kubában, mert kemping nincs.)

Havannát keletről egy öböl határolja, és nyugat felé haladva 3 fő részre tagolódik:

1. "Habana Vieja": az óváros, amit gyakorlatilag a turisták, és turista-látványosságok, éttermek, taxisok, és bóvli-üzletek uralnak. Felületes szemlélő azt mondaná rá, hogy "patinás".
2. "Centro Habana": lakókerület, ahol a turisták főleg szállás gyanánt tartózkodnak. Bármely pontjából 10 perc sétával még elérhető az óváros. Pár napja a városban tartózkodó külföldi azt mondaná rá, hogy "lepusztult", de egészen frissen érkezett turista inkább a "háború sújtotta terület" jelzőt használná erre a városrészre.
3. "Vedado": gyalog már messze van az óvárostól. Ez volt anno az amerikai szesz-maffia által felfuttatott kerület. Kaszinók, night-clubok, miegymás. (Már ugye régen, a forradalom előtt...)

A három kerületet északon a "Malecón" köti össze. Ez egy tengerparti kétszer két-három sávos kb. 8 km hosszú út. (Itt 1:08-nál látható először... Klipet végignézni, mert többször is felűnik benne a Malecón! Nem; nem lehet összetéveszteni mással...)

A Malecón egy fogalom: ez jelenti a fiataloknak a Nagykörutat, a Római-partot, és a Bulinegyedet egyben. Esténként mindenki megfogja a boltban vásárolt palack Havana Club-ot, és kimegy a Malecón-ra bandázni meg csajozni.

Havanna Klub...

Bár csontig kopott az ujjam, de ezt a minimális közigazgatási ismertetőt be kellett gépelnem, mert ez mind-mind alapvetés Havannával kapcsolatban...

Centro Habana-ba érkeztünk tehát, ami a sötétben (este fél 11-kor estünk be) európai szemmel meglehetősen - khmmm - "élet-szagú" benyomást kelt. Meg sem próbálok itt jelzőket találni az atmoszférára: sajnos ehhez ott kell lenni. Látni, hallani, érezni, és szagolni.
Már ekkor pontosan tudtam, hogy az ország nekem nem fog csalódást okozni.

Kuba (2/sok)

... Előbb azonban, mivel nagyobb mennyiségű CUC került birtokomba, rögvest vételeztem 4 doboz Bucanero-t. (Az átmeneti kudarc után ékes spanyolom vetése máris termőre fordult... :)

A kalóz remek barátunkká vált az előttünk álló három hétre.

Szomjasak voltunk, mert a gép stewardessei - gondolom, hogy az utasokat az őket nemsokára fogadó szocialista miliőhöz hozzászoktatandó - akkora parasztok voltak, ami még egy igazi, Rákosi-rendszerben kinevelt MÁV utasellátósnak is a becsületére vált volna. Leszállás után egyébként a tranzitváró mellett haladtunk el, aminek igazi békebeli menza-szaga volt, eredeti nosztalgikus áporodott cigifüsttel keveredve. Ezután az útlevél-ellenőrzés is a jól ismert szockó tempóban történt: durván háromnegyed óra eltelt, mire a frissen váltott vámtisztek ELKEZDTÉK a tömött sorokban ácsorgó utasok beengedését.

Jól esett egy Bucanero. Fogtunk egy taxit, és széles vigyorral élveztük az úton a mellettünk haladó ötvensok éves Chevy-ket, Buick-okat, és Fordokat. Ízelítőt kaptunk a kubai boy-racer virtusból is: egy piros lámpától kilőve a mellettünk álló kocka-Moszkvics mind az ötven lóerejét odatette egy burnout-kísérlethez (a pilóta szerintem maga is elégedett volt, hogy ez legalább egy sovány nyik-nyik-nyikre elegendőnek bizonyult...) A gyéren kivilágított gyorsforgalmi út egy benzinkút mellett haladt el. A kút fényei alatt egy hosszú-platós ZIL parkolt, nyitott motorháztetővel.

Havanna hangulata azonnal magával ragadott minket...