Először is van téli kiteos felszerelésem: lassanként összevadásztam mindent, ami ahhoz kell, hogy egész évben lehessen csapatni a vízen. Az, hogy még nem használtam annak köszönhető, hogy ebben a kurva hidegben a bánatnak sincs kedve kimenni a még hidegebb VÍZBE... Amolyan mentális gát ez, hiszen mások is mennek, és ők állítólag nem fáznak. (Mondjuk ez speciel engem nem kellene, hogy meggyőzzön, mert én simán képes vagyok bárhol, bármikor fázni...) Ami mégis szöget ütött a fejembe, az az elképesztő fejlődés, amin a neoprén ruhák az elmúlt 6-8 évben keresztülmentek. Ha más vonzereje nincs is ennek a szar 21. századnak, akkor legalább használja ki az ember azt a kellemes tényt, hogy gyakorlatilag olyan űr-techinka áll a rendelkezésünkre a leghétköznapibb tevékenységekhez, amikről még akár egy-két évtizede sem mertünk volna álmodni sem. Szóval a modern neoprének bámulatosak, na. Az enyémnek például TechnoButter anyagból van a bélése! (mert puha, mint a vaj... :D ) De komolyan: ha még a primitív marketinges parasztvakítástól eltekintünk, akkor is le a kalappal az előtt, amit egy modern wetsuit nyújt! Nem mondom, hogy ezek a jóságok olcsók, de egy pocsék ruha, és a fázás elrontja az egész játékot, és akkor meg minek vette meg az ember drágán a többi szart? (Ezt már a motorozás kapcsán megtanultam...) Tehát az egyes számú indíték a januári kiteozásra az, hogy már megvan hozzá a cucc, úgyhogy ha nem használom, akkor kikúrtam egy csomó pénzt az ablakon. Nekem ez szokott a legjobban fájni.
Másodszor: ugye egy csomót fejlődtem Sri Lankán, tehát még frissiben kellene teszt alá vetni azt a tudást, amire a múltkori videók láttán remélhetőleg mindenki elismerően hümmög. Minél tovább várok, annél kevesebb lesz a kedvem és a kompetenciám az angol vizekhez.
Harmadszor: van egy - szintén még nem használt - 7-es kiteom, amit azután vettem, hogy egyszer kimentem a 9-essel egy orkán erejű szélbe kiteozni, és csúnyán végződött a dolog... (A számok a kite területét jelentik négyzetméterben - értelemszerűen minél erősebb a szél, annál kisebb kitera van szükség.) A 7-est üzembe kéne helyezni, és egy kicsit megjáratni mérsékeltebb szélben, hogy lássam, hogy tényleg jó -e.
Tálcán kínálta magát a mai napra vonatkozó prognózis: 20-22 csomós szél ígérkezett, úgyhogy nekivágtam. Londonhoz legközelebb a Brighton környéki strandok vannak: az itteni kiteosok Lancing és Goring beach-et használják az apály-dagály állásától függően. A kettő egymástól egy köpésre van. Bevágtam a sok szart a Lexusba, és lementem Lancing beachre. Igazi moslék angol idő volt: szitáló eső, szürke ég, és - különösen a víz felett - erősen csökkent látótávolság. Lancing beachen két srác jött ki éppen a vízből, és pakoltak össze. Rajtuk kívül SENKI nem volt. (Még járókelő is alig, mert ilyen időben a kutya sem akar a szabad ég alá menni - kár, hogy szerencsétleneket azért kivitte néhány elmebeteg sétáltatni. Biztos vagyok benne, hogy ezek ugyanazok, akiket néha látok a kocsiból ilyen időben kora reggel futni is...)
Kicsit elkámpicsorodtam, mert segítő híján nem tudok sem vízre szállni, sem kijönni. (A madzagoknak mindig nagyjából feszesnek kell lenni a kite és a júzer között, különben csúnya dolgok történhetnek.) Azért nem hagytam ennyiben, és átmentem Goring beachre, hiszen jött a dagály. Szerencsére ott éppen keztek gyülekezni a kiteosok. Hiába ment már el a kedvem az egésztől: a terv az terv, tehát beöltöztem! (Direkt nem néztem meg előtte, hogy milyen a víz, mert tudjuk, hogy annak mi lett volna a vége...) A szél meg sem közelítette az ígért 20 csomót, tehát a 7-es kite tesztelése ugyan elmaradt, de most legalább az kiderül, hogy a ruha jó -e.
A szél egy kicsit harmatos volt még a 9-eshez is, de a nagy (12-es) kiteomon Sri Lankán megtört két zsinór, és már a végüket járják, úgyhogy azt nem akartam használni. Bementem a 9-essel... Tudni kell, hogy a Csatorna-parti strandokon elég odabaszós hullámverés van. (A fenti képen ez nem igazán jön át.) Talán 5 percet lehettem a vízben a haláltusámat vívva a háborgó tengeren. Kétszer-háromszor fel is álltam a deszkára, aztán egyszer csak eszembe jutott, hogy mi lenne, ha most elesnék, és elsodródnék a deszkától? Sokat nem kellett várni a válaszra... A kite is leesett, de azért valahogy még sikerült a zsinórokba belegabalyodnia, és aztán kifordult. (Ezek azok a csúnya dolgok, amikre fent utaltam... Ilyenkor a júzer leold, partra úszik, elhárítja a meghibásodást, azaz szét- és összeszerel, és aztán visszamehet.) Az összeszerelés, és visszamenés kivételével így is tettem. Illetve a deszkámért még beúsztam, miután abbahagytam a zihálást.
Nem volt egy siker-sztori, na! Ha analógiával akarnék élni, akkor olyan volt ez, mint amikor a Rometes hülyegyerek kölcsönkapja a hatszázas sportmotort, és rögtön az első kanyart kiegyenesíti.
A megalázó eset több tanulsággal is járt:
- a múltkor nem az volt a baj, hogy nem volt 7-es kiteom a szélviharban (majdnem pont ugyanez történt akkor is...)
- a sima vízen, 12-es kite-tal szerzett tapasztalat nem konvertálható a háborgó tengeren kis, fürge kite-tal való csapatásra
- valószínűleg ha fokozatosabban szoktatnám magamat az egyre durvább vízhez, akkor kevesebb vizet nyelnék
- a ruha tényleg jó: egy pillanatig nem fáztam a 10 fokos vízben!
Nem hagyom tehát ennyiben a dolgot: a Temze-torkolatban levő helyeken sokkal szelídebb a user-experience, úgyhogy nemsokára oda fogok menni!
