2013. február 3., vasárnap

Lakásbörze

Ma nyakamba vettem Kelet-Londont, hogy egér-mentes otthont találjak. Megnéztem néhány kiadó szobát a tágabb környéken, és újabb csodákat láttam...

Két fő tanulsága volt a mai napnak:
  1. nem lehet túlbecsülni az igénytelenség mértékét, ami az itteni lakásokat jellemzi
  2. a közhelyet, miszerint a londoni tömegközlekedés igen magas szintű, erős fenntartásokkal kell kezelni
Először is: egymáshoz viszonylag közel levő külvárosi helyszíneket csak a botrányosan szar buszjáratok kötik össze. A helyzetet súlyosbítja az, hogy számomra érthetetlen okból szombat délután a külvárosban akkora a forgalom, mint a Nagykörúton péntek délután. Ha még nem említettem volna, minden görény busznak kb. 100 méterenként van megállója. A forgalom, a lámpák, és a megállók következtében a busz gyakorlatilag olyan tempót diktál, hogy mellette kondenzcsíkot húzva suhannak el tucatszám a járókeretes kisnyugdíjasok.

Ennek megfelelően a 40 perces járóföldre levő külső-Barkingba busszal kiértem kb. 45 perc alatt. Még 5 perc sétára volt az első lakás, amiről ott derült ki, hogy egy indián csávó hirdeti (nem volt elég erős az akcentusa ahhoz, hogy levegyem a telefonon keresztül...) A küszöböt átlépve homlokon is baszott a curry-szag, ami ezek szerint a két másik flattie-t (egy angol, és egy olasz) nem zavarta. Gyorsan tettem egy protokoll-kört a lakásban, aztán tipliztem is.

A visszaút lassabbik felén már fel sem szálltam a buszra. Így sikerült belebotlanom egy fodrász-ingatlanirodába. A kíváncsiság kedvéért bementem, és a fószer ott helyben 10 perc alatt előkerített nekem egy landlordot, aki megmutatott egy lakást. Ebben kellemes friss festés szaga uralkodott, és még a két(!) fürdőszoba is tiszta volt, de egyébként meg az összes helyiség úgy nézett ki, mintha mindegyikbe bekúrtak volna egy-egy kézigránátot. Volt egy szoba, amelyikben ránézésre valami spirituális öngyilkos-szekta oltára volt felállítva. (That's just a storage, my friend. Nobody lives there.) Állítólag a házban pillanatnyilag csak egy ozzi párocska lakik, amit egyébként el is hittem azok alapján, ahogy a konyha kinézett...

Az ingatlanos adott egy másik címet is, ami állítólag még jobb, mint ez(!), de olcsóbb is, mert egy másik környéken van... Elmentem oda is. Egy feka srác fogadott; a lakás szerintem akkor lehetett utoljára kiszellőztetve, amikor a Vaslédi rendeletben előírta. Azóta viszont tolták a naftalint, mintha muszály lenne. Gyorsan kirohantam innen is. Már sötét volt; megkerestem az ellenkező irányba a buszmegállót.

Amcsi filmekből mindenki megtanulta már, hogy mi történik, ha a szőke, ijedt szemű, magas sarkúban botorkáló, de egyébként hibátlan sminkkel rendelkező hősnő hogy-hogy nem egy gyéren kivilágított, elhagyatott gyártelepre keveredik. (Nyilván megerőszakolják.) Na ehhez képest ez a környék úgy nézett ki, hogy itt még a férfiakat is seggbe basznák, a nyugdíjasokat feldarabolnák, a gyerekeket pedig vászonzsákba gyűjtenék, hogy eladják Zairébe egy gyémánt-bányába.

Ezeken gondolkodtam, amíg vártam a buszra, aminek 10 percenként kellene járnia. Volt rá időm, mert kb. fél órát toporogtam a csontig hatoló hideg szélben. (Azt, hogy análisan szűz maradtam, valószínűleg annak köszönhetem, hogy erre az időjárásra már a buzi kéjencek is a farkukat behúzva menekültek az otthon édes melegébe...) Az ellenkező irányba addig öt busz ment el. Már éppen kezdtem azon filózni, hogy a szerencsétlen buszvezetőkkel vajon mit csinálhatnak a végállomáson, amikor megérkezett egymás mögött 10-15 méterre lemaradva három darab 474-es. Nekem természetesen 473-as kellett volna, de arra még néhány percet várnom kellett. (Igaz, hogy akkor jött kettő is...)

Holnap ezeknél még jobb lakásokat fogok megnézni.

5 megjegyzés:

  1. Nice poѕt. I wаs checking conѕtantlу this
    blog and I'm impressed! Extremely useful info specifically the last part :) I care for such info a lot. I was seeking this certain info for a long time. Thank you and good luck.
    My web blog ; bad credit loans

    VálaszTörlés
  2. Nem tudja valaki, hogy hogy lehet ezeket a köcsög kis spammelő botokat eleve kiszűrni? Muszály leszek moderálni a kommenteket? :(

    VálaszTörlés
  3. Spam szurest nem latok a blogger beallitasokban. Max allitsd at a kommentelest, hogy nevtelen nem tud.

    Engedelmeddel ezt a bejegyzest is kozvetitem nehany csiripes ismerosnek. :)

    VálaszTörlés
  4. Persze; nyomjad! Most látom csak, hogy itt még buzi/leszbikus shared house-okra is lehet szűrni a keresést... :)

    VálaszTörlés
  5. Erre csak annyit mondok, hogy The L Word. En is bekoltoznek kozejuk.

    VálaszTörlés