Rövid színesek

• Megkapta a műszakit a Suzuki (Jéééj!) - mégiscsak kerékcsapágyazni kellett.


• Munkába már azzal járok. Bár lehet, hogy nem sokáig, mert ma hazafelé a 20 km-es úton négyen (!) akartak kinyírni. Nem tudom, hogy itt tankkal, vagy olajos-hordóval tanulnak az emberek vezetni, de a hátranézés, az index, és a visszapillantó használata nem tartozik az átlagos autós kelléktárába. Lehet, hogy visszaváltok a Yamahára, hogy legalább én is számottevő kárt okozzak, ha valaki elém vág, és már a satu-fék sem segít.


• A sasszeget angolul "split pin"-nek hívják. (Ezt hagytam el az első tengely végéről, amikor visszavittem a Suzukit UV-zni...)


• A purhab pedig "foam sealant". (Ezzel fogom telenyomni a patkány-feljárót.)



• Holnap megyünk Rarotongára. (Jééééj!)

Gumi-buzulás

Muszáj elmesélnem, hogy már egy hete fent vannak a Yamahán az "új" (TradeMe-ről kukázott használt) gumik. Ez sajnos még mindíg nem elég a műszakihoz, mert a teleszkóp-szimmeringet még nem cseréltem ki (bár az olaj nem folyik, mert mostanra már kinyomta az összeset...). Addig nem is fogom, amíg a Suzuki nem áll talpra, mert valamivel be kell járnom dolgozni. (Annak az eleje van szétborítva, mert miután megvettem hozzá a kerékcsapágyat kiderült, hogy annak semmi baja; helyette szerintem kormánycsapágyas lesz.)

De nem is ez a lényeg. Hanem az, hogy először nem nagyon tudtam elképzelni, hogy annyi különbség lehet egy ruppótlan Shinko, és egy - duplájába kerülő - Bridgestone között, ami megérné az extra pénzt. Most viszont, hogy huszonegynéhány-ezer km-t beleraktam a Yamahába (többségében Shinko-val, mert azt újonnan vettem), már úgy látszik érzem annyira a motort, hogy feltűnik a különbség egy nagyon-nagyon szar, és egy márkás gumi között. Most egyszerre cseréltem a két gumit "Dunlop Sport Maxx/Shinko 009" kombóról "Bridgestone Battlax elöl BT-014/ hátul BT-020"-ra. (A Dunlop is sportgumi volt elöl, tehát biztos nem attól volt szar.) Már régen elhatároztam, hogy nem veszek többet Shinko-t, mert egy defekt után visszarakva a javított gumi a felni mentén (!) kezdett el ereszteni. A gumis srác mondta, hogy ez nem ritka a Shinko-nál: így jártam. (Azóta két naponta fújtam a gumit, es próbáltam gyilkolni, hogy fogyjon már el...)

Az új Bridgestone-ok tesztelésére kiváló lehetőség nyílik minden reggel munkába menet a "Spaghetti junction"-ön (ez a belvárosi autópálya-csomópont, amit heurisztikus módon fejlesztettek: mindig arra építették a következő le/feljárót vagy átkötő utat, amerre még volt hely).



Az egész csomóponton életben levő 80-as sebességkorlátozás szerencsére fakultatív jellegű: nincs hová mérőautót állítani, mert az út mindenhol egy hídpálya (van, ahol még leállósáv sincs). Itt én kizárólag akkor jövök 80-nal, ha valami van előttem... Reggelenként viszont a teherkikötő felől a 16-osról érkezem, és észak felé fordulok az 1-esre. Itt tripla, aztán dulpla sáv van egy darabig. A lényeg viszont, hogy ez a rész egy egyenes, aztán két jobbos ív. Egy elviselhető hibát leszámítva egész jó "döntős" kanyarok: csak a hídtestek illesztési pontjai vonnak le az élményből. Már a hét elején éreztem, hogy egy kicsit stabilabb lett a motor egyenesben is, de azt hittem, hogy csak hallucinálok. Az viszont, hogy mit tesz egy normális gumi a motorral ezeken a híd-illesztéseken derült ki igazán. A másodikra a régi Shinko-val kicsivel 120 felett ráhajtva a motor már vadul kígyózott, es pumpált. Megszoktam már; nem is igazán zavart: itt mindig egy kicsit kivettem a vasat az ívről. (Egy öreg, 260 kilós disznótól nem lehet elvárni, hogy kezesen viselkedjen; nem is gyanakodtam a gumira).

Viszont mióta az újak fent vannak, a motort mintha kicserélték volna. Minden reggel egy kicsit gyorsabban megyek bele ebbe a kanyarba, ahogy szokom az új gumikat. Ma reggel egy pillanatra lenéztem az órára: még 150-nel is úgy ment át a Bridgestone a gödrön, mintha zsinóron húznák. Sokkal bátrabb már nem akarok lenni, mert betonfalak határolják az utat, de nagyon úgy tűnik, hogy a húr még feszíthető... És arról még nem is beszéltem, hogy a 180-as Battlax ráadásul könnyebben tehető ívre, mint a 170 -es Shinko (és nem utolsó sorban ki is jön belőle...).

Minden hozzám hasonló fillérbaszó motorosnak üzenem: Shinko-t csak akkor rakjatok a motorra, ha ingyen van! (Akkor is csak leégetni...)

"I'll be back!"

Schwarzenegger betartotta a szavát. Most azonban egyre kevesebbet látom az udvaron (lehet, hogy Kerry-ék a lakásban fogják tartani, és csak kontrollált körülmények közt engedik ki szarni). Visszatértekor azonban rögtön egyértelművé tette, hogy nem ismer tréfát: a tiszta udvaron gyorsan atomjaira bontott valami szivacsot, vagy mi a szart, amit játszani adtak neki; most azzal van tele a placc.

Elűnt viszont a patkány. A kirakott mérgek ugyanis nem apadnak, és az éjjeli motoszkálás is megszűnt, úgyhogy valószínűleg feldobta a bakancsot (vagy visszament a balettba ugrálni...). Azóta egyébként az is kiderült, hogy a lézer-precízitású kiwi vízvezeték-szerelő a mosogató lefolyó-csövét egy kb. 10 centivel nagyobb sugarú nyíláson vezette le a ház alá: ott jött fel a kis genya.

Állatkert

Persze nem kell a Déli-Szigetre menni ahhoz, hogy az ember állatokat lásson. Itt van például a szomszéd házaspár kutyája: Arnold Schwarzenegger.

Arnie

Ő egy kb. 8 hónapos rotweiler. En a mai napig kíváncsian várom, hogy milyen minőségben kívánja tovább vinni a híres akcióhős névrokon örökségét. Arnie ugyanis kb. annyi agresszivítást és házőrző potenciált képvisel, mint Csanádéknál a nagyon szép (és még annál is lustább) Oriza Triznyák. (Csak hogy a hézagos bábfilmes műveltségű olvasóknak is világos legyen: ő egy macska.) Arnie a történelem legbeszaribb rotweilere: bármilyen hirtelen mozdulatunkra összerezzen. Ha dobbantunk, vagy tapsolunk, akkor pedig elrohan. Ennél sokkal nagyobb baj viszont, hogy a gazdái nem viszik őt el rendszeresen megfuttatni. Helyette a közös hátsó udvarban tartják, aminek az egyetlen szűk kijáratát lezárták. Nem nehéz belátni, hogy egy fiatal, ereje teljében levő nagy testű kutyának egy 50 négyzetméternyi bekerített udvarocska lényegében annyi mozgásteret biztosít, mint Terminátornak a hidraulikus prés. Arnie kényszerű fogsága minket különösen érzékenyen érint. Az ő igazi erőssége ugyanis a szarás. Egészen bámulatos mennyiségű taposóaknát képes telepíteni akár egy rövid hét leforgása alatt is. Emiatt a hátsó udvar megszűnt közös lenni; a teregetésről régen leszoktunk. A halmozódó szarhegyekre felhívtam már Martin es Kerry figyelmét is; kíváncsi leszek, hogy mi lesz a végkifejlet. Most mondjuk tiszta az udvar, mert Arnie szanatóriumban van: éppen a kiherélő műtétből lábadozik.


Kedvenc háziállatom azonban Arnie legnagyobb spanja volt a másik szomszédból: az angol vizsla-keverék Brutusz:



Brutusz fő profilja az idétlen össze-vissza rohangálás. Ha James bármikor kinyitotta a bejárati ajtajukat, Brutusz konzekvensen kilőtt, és ha éppen a mi ajtónk is nyitva volt szellőztetés céljából, akkor rögtön villámlátogatást tett nálunk. Ez úgy nézett ki, hogy berohant, körbefutott a dohányzóasztal körül, visszarohant a konyhán keresztül a fürdőbe, majd megfordult és kiviharzott a lakásból. De egyébként sem láttam őt sehová lépésben közlekedni. Ha jól belegondolok, eddig összesen talán egy alkalomra emlékszem, hogy 3 másodpercnél tovább egy helyben tartózkodott volna: akkor, amikor barbeque-zás közben odaült az asztalhoz egy székre, hogy szemmel tarthassa a sült kolbászt és a steak-et. (Ez a kép akkor készülhetett, amikor speed helyett véletlenül morfiumot szívott...)

Nemrég James-ék egy másik kutyát is felhajtottak Brutusz mellé: Cézárt, a kölyök foxit.




Sajnos a ház tulajdonosa viszont egyértelműen elejét akarta venni a kennel elburjánzásának, így a rómaiaknak menniük kellett. Az egész család kb. egy hónapja költözött el.

Brutusz viszont nem felejtette el letenni a névjegyét a lakásban: kb. 2 hónapja el kellett lőnünk egy bolhabombát, mert szaporodtak a viszkető pöttyök a lábunkon. A bolha itt egyébként nem ritka jószág a lakásokban: a könnyűszerkezetes építkezési technológia minden szirszar ízeltlábú melegágya. Minden szupermarketben kapható "Flea Bomb", és "No Bug Bomb". Az aljzatbeton hiánya ezen kívül a rágcsálók ki-be közlekedését is elősegíti; a garázstól minket is egy olyan vastag deszka padlózat választ el, amit egy kivénhedt protézises egér is percek alatt átrág. Ez most különösen aktuális, mert a legújabb állatunk egy patkány (ezt sem mi hívtuk...). Egyébként sem vagyok túl jó alvó, de két napja még annyit sem tudok hunyni, amennyit szoktam, mert a rohadék hol a kamra ajtaját csócsálja, hol a szemetesvödröt borogatja, hol meg a nejlonzacskók között randalírozik.

Mivel Grabowski visszavonult (Torót olvas, és nyers kaján él...), ezért kénytelen vagyok saját módszerekkel felvenni a harcot a patkány ellen. Ma reggel már kiraktam a mérget a konyhába, meg a garázsba a BBQ-állvány alá. Mikor hazajöttem a konyhai adag érintetlen volt, de a garázsban levő adagot valaki már megkezdte. Lehet, hogy ma már nyugodtan alszunk? (Nem akarom elkiabálni, mert a múltkor már egyszer korainak bizonyult az öröm: akkor azt hittem, hogy a garázsban levő liszteszsákra rájáró patkányt elintéztem, hiszen találtunk is egy dögöt a lépcső alatt a bozótban.)

Dunedin

Megint egy kis Déli-Sziget...


December 30. (Papatowai - Dunedin)
Másnap a rövid reggeli vízesés-nézés után...



...haladtunk tovább a Catlins Coast-on.

Legközelebb Nugget Point-nál álltunk meg.



Itt már gyakorlatilag követ nem lehetett a vízbe hajítani a fókáktól.



Érdekes volt még Lake Waihola, ami egy az egyben a Balatonra emlékeztetett (leszámítva a kibaszott zöld dombokat...).

Ez az élet, Babolcsai néni!

Itt gyorsan meg kellett inni a six-pack Harvey Keitel-sört, mert ugye hűtőszekrény nincs a Buszban. Mikor megvoltunk vele, még becsattogtunk Dunedin-be, ami innét már csak 20-30 kilométer. (Bogi utasított, hogy ide rakjam fel a Toll dunedin-i telephelyéről készült képeit, úgyhogy tessék:)

:)

Egy backpackers-ben való zuhany után rögtön az Otago félszigetre irányoztuk a Busz orrát. Itt további pingvinekre lehetett számítani. Helyettük viszont a bámulatosan változatos zélandi fauna újabb fókafajokkal örvendeztetett meg minket. A parton, ahol a pingvineknek kellett volna lenni két nőstény, meg egy hím (kan? bika?...) fóka döglött. Ezt is pár méterre meg tudtam közelíteni:



Tettem felé még két lépést. Erre ő hirtelen mélyről jövő horkantás-morgással, fenyegető vicsorgással, és egy testcsellel tette egyértelművé, hogy nem kíván ennél szorosabb ismeretséget kötni velem.

"Húzz el innen, különben nyomok egy sallert!"-fóka

Azt hiszem, az eddigi fókás élményeim alapján nem túl elhamarkodott lépés kijelenteni: bizonyosságot nyert, hogy az új-zélandi fókák networking skill-jei hagynak némi kívánni valót maguk után. Ezek pallérozását én speciel Ron Werber kommunikációs tanácsadóra bíznám. Szívesen megnézném mire jutnak egymással mondjuk egy néhány napos tréning alatt...


Kicsit odébb azért kiderült, hogy a pingvineket sem szalasztjuk el, csak még korán van:



A tábla alapján (a pingvinek érkezési időpontja: este 9 óra 35...) csak arra tudok gondolni, hogy a főszezonban jelentkező kimagasló érdeklődésre való tekintettel a kék pingvinek máshol is lenyomnak egy haknit, mielőtt ide jönnének... (a szigorú 9.35-ös kezdés nyilván arra utal, hogy azért valami szerződés biztosan köti őket)
Körülnéztünk hát a félsziget tetején levő természettudományos kiállításon, hogy elüssük az időt)



Negyed 10 felé visszagyalogoltunk az öbölbe, hogy még azért jó helyünk legyen a pingvin-showra. Szükség is volt rá: a kis öblöt ellepték a turisták. Ácsorogtunk türelmesen... 10-kor a pingvin band-nek még nyoma sem volt. (Biztosan lerobbant a mikrobuszuk, és most körbe állva vakarják a fejüket valahol útközben, hogy akkor vajon a szénkefe, vagy a fesszabályzó...?)

Negyed 11 felé végre elkezdett V-alakban fodrozódni a víz a távolban... Befutott vagy 15 pingvin. Kiugráltak a vízből, szétcsaptak a pofátlan sirályok között, és elindultak felfelé a nekik kialakított kis lépcsőn(!) Sokáig tartott amíg felértek, mert amekkora májerek voltak lent a parton a sirályok között, pont olyan beszarva közelítették meg a kis dróttal körülkerített udvart, ahova a lépcső vezetett. Négyes-hatos csapatokban értek fel. Egyikük mindig előre ment, és vagy 1-2 percig állt, kémlelve a környéket. Még ha nem is láttak, nyilván érezték a turista-szagot, de hát annyira dughatnékja volt szegényeknek, hogy előbb-utóbb elindultak, és hol párban, hogy egyedül szétspricceltek a hegyoldalban. 15-20 centi magas állatokról van szó, tehát a drótokat leszarták, mert kiegyenesedve átfértek alatta. Szó szerint az ott ácsorgó emberek lábai mellett haladtak el... Közben persze további csapatok érkeztek, és végül a vagy 150 pingvin elfoglalta a bukszust a hegyoldalban - brekegő nászdalt hallatva. Sajnos tényleg pont naplemente után jöttek, tehát egyetlen képet sem tudtunk róluk csinálni (Nem akartunk olyan parasztok lenni, mint az, aki a tábla ellenére rájuk nyomta az infra-vöröset...)

Korom sötét lett, mire visszamásztunk a buszhoz, hogy leguruljunk a völgybe, ahol egy kis parkot már kinéztünk az alvásra. Beszálltunk, elfordítottam a sluszkulcsot, és nem történt semmi... A lámpát ez alkalommal nem hagytam égve. A váltót sem hagytam D-ben (azt is szoktam). Csak arra tudtam gondolni, hogy az újonnan felfedezett, és lelkesen próbálgatott centrálzár-kapcsoló zárlatot csinált, és leszívta az akksit. Aznap este ez már nem derült ki. Nem volt mit tenni: lefeküdtünk...

Fehívás

Örö é' bódottá: a Honda, meg a busz átmentek a műszakin (csak egy új gumit kellett rakni a Hondára). Sajnos a hétvégén a motorokkal nem lehetett foglalkozni, mert szombaton embertelen meleg és páratartalom volt, ma meg lusta vagyok.

Autókról jut eszembe: július közepétől augusztus végéig Magyarban fogok tartózkodni, és jól jönne erre az időszakra egy autó. Ha a végeláthatlan tömegekből, akik ezt a blogot olvassák van valakinek egy nélkülözhető kocsija, amire augusztus végéig még van érvényes műszaki, zöldkártya, Gyurcsány írásos jóváhagyása (meg még mittudomén, hogy mi a faszom kell ahhoz, hogy Magyarországon - de főleg a környező országokban - egy autóval szabályosan tudjon az ember közlekedni), akkor hálás lennék, ha megemlítené a kommentek alatt. Pár tízezer forintom volna ilyen célra... Természetesen az autó típusa, évjárata, színe, műszaki állapota, és bármilyen egyéb paramétere irreleváns. Még az sem kizáró ok, ha épp nem megy - feltéve, hogy belátható időn és ráfordított munkán belül talpra állítható (karterból kikönyökölt hajtókarral kíméljetek). Előre is köszi.

WOFok

Húzzák a fogamat: a hétvégén az összes járműnek egyszerre jár le a műszakija. Még a hét közben elvittem a Suzukit, hogy legalább azzal ne kelljen szombaton szenvedni. Meghúzták... (első kerékcsapágy)

Múlt hétvégén sajnos nem értem rá a Yamahán sem teló-szimmeringet cserélni, mert el kellett vinni a Coromandelre csapatni (túl sok profil volt még a csere-érett gumikon...). Bárhogy igyekeztem azonban, mégsem sikerült szövetig koptatni őket (de azért majdnem...). Viszont legalább a teló-olaj jól eláztatta a bal féknyerget (hurrá). Mindegy: úgyis meg akartam bontani már az első fékrendszert is: le kéne cserélni benne az olajat, mert szerintem eléggé vizes lehet. (Valószinűleg azért érződik úgy, mintha "tapadna" a fékkar; nem lehet pontosan adagolni a fékerőt.) Basszus, ahogy igy felsorolom látom, hogy ezen magában van legalább egy nap munka... :( És akkor a fűthető markolat még sehol nincs! Meg a zörgő lámpabúra. Meg a zörgő kipufogó. Picsába! Mindgyárt széthullik a motorom!

Már csak abban reménykedem, hogy legalább az újszerű állapotú Batmobile, és Busz csont nélkül átsuhan a vizsgán...