Reggel hatkor indultunk el - Silverstone jó 2 órás útnak ígérkezett a GPS szerint. Nem vettünk előre jegyet, mert ahhoz járt volna plusz 25 fontért parkoló-jegy, meg még 7-ért kezelési költség (az Interneten, bazmeg). Korán ki akartunk érni, hogy még kapjunk, meg persze, hogy jó helyünk is legyen.
A két óra menetidő így hajnalban helytállónak bizonyult. A pálya parkolóiba már így is tömött sorokban araszolt be a forgalom. Durván egy órát még eltöltöttünk azzal, hogy kikeveredjünk a parkolóból és valami helyi ABC-ben vegyünk kaját az egész napos programra. (Aki szendvicsek nélkül indul el, hogy majd a "környéken" bevásárol, az házhoz megy a lófaszért...)
Még így is egész jó időben leparkoltunk, vettünk jegyet, és éppen az ezresek warm-upja ment, amikor beléptünk a pályára. Először mindketten azt hittük, hogy a kisebb kategóriák tartják az edzést.
- Te Csabi - mondom - miért ilyen szar ezeknek a hangja? - úgy szóltak, mint az MZ-m, amikor lehúzott leömlővel otthon berúgtam, és megtúráztattam. (A szomszédok még biztos emlékeznek rá...)
- Azért mert mindnek el van állítva a gyújtása. Nem hallod, hogy durrognak? Gyorsan odaálltunk a korláthoz és lestük, hogy vajon mikor áll ki a fűre Rossi, hogy a bőrdzsekiből előhúzza a csavarhúzót, meg a 10-es csillag-villást...
Nem állt ki, úgyhogy elindultunk a célegyenes irányába, hogy találjunk valami jó helyet. Az előtte levő Luffield kanyarba helyezkedtünk el.
Csabi egyébként kifogásolhatónak érezte a silverstone-i atmoszférát. Állítólag Brno-ban a hangulat inkább egy bazi nagy motorostalálkozóra hasonlít: IHB-buli; szétcsapott, péntek óta piáló bőrdzsekis arcok; motorok, amíg a szem ellát, ésatöbbi, ésatöbbi. Ehhez képest Silverstoneban ennek nyoma sem volt; helyette a híres angol temperamentumé volt a főszerep. Néha a lelátón elhangzott egy-egy "Húú!", meg "WOW!", amikor éppen Marquez beszúrt Lorenzonak a féktávon, vagy Rossi kakaskodott Pedrosával. A hangulat minden egyes körben akkor hágott a tetőfokára, amikor elhaladva tapsot kapott az utolsó helyen motorozó Móricka a Babettával, mert még mindig nem kapott kör-hátrányt. (Itthon aztán megnéztem: Bradley Smith volt ez a nemzeti hős, és végül mégis kapott egy kört az élen haladóktól...)
Két éve élek itt, és még mindig nem értem. Ha én annak a nemzetnek a szülötteként ülnék a lelátón, ami tulajdonképpen a motorsport bölcsőjének tekinthető, és nem utolsó sorban szarásig tele van pénzzel (ami a mai MotoGP-ben a sikert végülis 90%-ban meghatározó tényező), akkor nem hiszem, hogy a patriotizmusom a hazai pályán egy japán motorral utolsó helyen haladó Bradley Smith-t figyelve buzogna fel gejzírként. Nem elég, hogy szerencsétlennek pont otthon nem jött össze?!? Minek kell csórikámat ráadásul MINDEN KÖRBEN megtapsolni? Mindegy: az angoloknak joga van másképp gondolni.
Maguk a versenyek egyébként nem voltak rosszak. (Ha valakinek HD-ben megvan a közvetítés, és engem keres rajta, akkor ott ülök a Luffield-lelátó legtetején levő kerítésen. Én vagyok az a baseball-sapkás, kapucnis, napszemüveges fazon, aki a Moto2 futam utolsó körében éppen tolja arcba a paprikás-szalámis szenyát. Még így is megkapott a Nap...)
Az élmények nem értek véget a MotoGP kategória finisével... Utoljára rendezték a Moto3 kategória versenyét, aminek a rajtjához már átsétáltunk a célvonalhoz, hátha látunk valamit ott is. Igyekezetünk nem volt hiábavaló; kár lett volna elmulasztani a sárga Hertz-overallban a grid-en sütkérező paddock-luvnyákat:
Ennyit mára a nemzetközi motorsport legfrissebb eseményeiről. Viszontlátásra.
