Lone Pine Koala Sanctuary

Május 4, kedd.

Megyek koalázni. (Nem úgy...). Esik az eső. (Közben ránéztem a térképre, és kiderült, hogy a Nagy Korallzátony le sem ér Brisbane-ig, úgyhogy búvárkodás nem lesz... Pedig a backpackersben akkora plakát hirdeti, hogy alig fér rá az ajtóra.)

Kicsit korán értem ide a hajóhoz; fél órát kellett még dekkolnom, mire elindult. A kapitány valami aussie country-zenét nyomott, hogy elüsse az időt. Volt egy dal, amelyikben didjeridoo is megszólalt.

Erre eszembe jutott a hernádi kenutúránkon a srác, aki didjeridoo-t is hozott magával (a nevére már nem emlékszem), és tűzzel-vassal terjesztette volna az ausztrál kultúrát. Néhány percig hallgattuk a zümmögést, aztán egyszercsak Csonti barátom megkérdezte tőle:
"És azt is bele lehet mondani, hogy: Már vártalak, ifjú Skywalker?"
Többen vinnyogva dőltünk el a röhögéstől - szegény srácban egy világ omlott össze...

Na! Végre indulunk! (Marhára unatkoztam már...)

...

Jópofa volt ez a river-cruise. A hajó speaker-jeiből idegenvezetés szólt felvételről, amit Humor Henrik mondott fel személyesen. Sok érdekességet tudtunk meg a Brisbane folyóról, az azt övező környékről, és a hely történelméről. A folyó például naponta négyszer vált folyási irányt az apály-dagály váltakozása miatt. A part mentén vagy lakópark-típusú emeletes épületek, vagy sűrűn egymás mellé épített burzsuj villák helyezkednek el, mert a telkek mocsok drágák. Az épületek viszonylag újak, mert a folyó néha kiárad (ezernyolszázkilencven-valahányban mosott el mindent, aztán 1974-ben megint). Azóta csináltak vele valamit, amit nem értettem (gondolom szabályozták), és azóta lehet árvízkárra biztosítást kötni, és közvetlen a partra építkezni.

A koala-sanctuary is egy élmény volt. A húsz dolláros koala-simogatást inkább kihagytam, mert szegények amúgy is épp elég büdösek, és az egyik ráadásul épp előttem pisált bele az egyik gondozó ölébe minden előzmény nélkül, miközben rezzenéstelen arccal rágcsált egy eukaliptusz-levelet. Jó velük vigyázni, mert nem látod, hogy mire készülnek: a koalák arcjátékához képest Steven Seagal szenvedélyes drámai karakter...



Állítólag egyébként a koala nem medve, hanem egy külön kasztba (rendbe, családba, osztályba - valamelyik jó; osszátok be magatoknak) tartozik. Legközelebbi rokonságban a wombattal áll...



...amiből szintén volt itt kettő. Megtudtam még, hogy a koalák a közhiedelemmel ellentétben nincsenek beszívva: egyszerűen az eukaliptusznak olyan alacsony a tápértéke, hogy kénytelenek a nap 20 óráját átaludni. Ráadásul a levél tartalmaz valami méreganyagot is, de azt a koalák belében tenyésző speckó baktériumok lebontják. A "koala" abo-nyelven egyébként azt jelenti, hogy "nem iszik" - mivel ők a levelekből felvett nedvességgel bőven elvannak - feltéve, hogy nincs komoly aszály.

Innen átmentem a wombatokhoz. Mikor odaértem, az egyiket - Philt - egy gondozó a kerítés tetején ülve éppen próbálta egy másik karámba átcsalogatni, hogy kigereblyézze emezt. (A wombatok itt a kengurukkal ellentétben be vannak kerítve, mert állítólag harapnak...) Napnál is világosabb volt, hogy Phil ívben szarik mind a kilátásba helyezett takarításra, mind pedig a gondozó csajra, aki egyre kétségbe esettebben szólongatta, és kopogott neki a palánkon. Phil 1-2 másodperc figyelmet is csak a letámasztott gereblyének szentelt.



Ezért ment oda a kapuhoz, de aztán rögtön visszafordult, és bebújt az üveg-falú ólba, ahonnét előtte is csak úgy negyedórás szólongatással sikerült kicsalogatni. Ott is hagytam őket; látszott, hogy nélkülem is jól szórakoznak...



Megnéztem a vörös kengurukat, akik a papírforma szerint alaposan és egyenletesen teleszarták a kifutójukat.



Utána kezdődött a juhászkutya/birkanyíró show. Aki még nem látott ilyet, az feltétlenül menjen el egyszer; egészen bámulatos, amit ezek a juhászkutyák tudnak. Én a 4 éves Suzy-t, és a 3 éves Luck-ot néztem végig, akiket egy idős farmer fazon tanított be, és nyert velük Queenslandben bajnokságot.




A kutyák minden idegszálukkal az öregre összpontosítottak, és egy-egy mozdulatából vagy füttyjeléből habozás nélkül tudták, hogy mit kell csinálniuk. A show abból állt, hogy egy csapat birkát össze kellett terelniük egy csomóba a széles placcon, aztán először átterelni őket egy méter-széles kapun, aztán meg föl egy rampán, aminek a végéről a birkáknak le kellett ugraniuk. A két kutya az összeterelést néhány másodperc alatt elvégezte, és onnantól kezdve elektronfelhőként vették körül a kb. 20 birkát úgy, hogy azok folyamatosan 4 négyzetméternyi helyen lökdösték egymást.



A kapun átterelés is simán ment. A rampára való felterelésben volt némi fennakadás, mert amikor már minden birka fent volt a korlátok közt, akkor az egyik - a csapat végén álló felkelő - szembe fordult Suzyval, és - mivel a többiek körülvették - egy hidegvérű dobbantással jelezte, hogy eltérő nézeteket képvisel a kérdésben. Suzy gyémánt-keményen állta a sarat és a szemkontaktust, és - hogy buknak el a forradalmak - megvárta, amíg a többi birka kihátrál a renitens mögül... Végül amaz is kénytelen volt utánuk eredni.

A birkanyírás közel sem volt ilyen látványos, de azért az is jópofa volt.




Megnéztem még az összes kötelező ozzi állatot (kacsacsőrű emlős, dingó, tasmán ördög, vörös kenguru) Azt kell mondjam, hogy ez a kis állatkertecske a méretéhez képest felejthetetlen élmény volt. A többi állatot végigjárva mind csinálta a show-t: a tasmán ördögök veszekedtek, az ugató baglyok ugattak, a nevető kakaduk nyerítettek a röhögéstől, a különböző beszélő papagályok meg hellóztak...



A végére hagytam a Lorikeet-etetést, ami pedig egyszerűen Hitchcock-i jelenet volt: az egyik gondozó kancsókban hozta a zabkását, vagy tejbegrízt, vagy mifaszt. Erre a kis papagályok megrohamozták, és még mielőtt a közelébe ért volna az etetőnek, hogy feltöltse, ezek már a fejére szálltak, meg belezabáltak a kancsóba. Még az odapofátlankodó - náluk sokkal nagyobb pulykáknak is odabasztak a csőrükkel, sőt: a látogatókat sem kímélték...(Pukke: ezt imádtad volna!)



Sajnos a fényképezőgépem félúton lemerült, de azért ez nem volt nagy veszteség, mert a szottyos, esős időben az addigi képek nagy része is siralmasan szarul sikerült...