Queenstowntól Bluffig

Hát úgy néz ki, hogy most a hétvégén a gisborne-i motorostalálkozóra sem megyek, hanem helyette dolgozom szombaton. :( Ne is kérdezzétek...! (A múlt hétvégi "Paeroa street race"-t pedig a fos travel-expo miatt hagytuk ki...) Legalább ezzel letudtam az aktuális hireket, és végre tudom folytatni a Déli szigetet.

December 29. (Queenstown - Bluff)
Ott tartottam, hogy tűkön ülve (fekve) vártam Queenstownban a reggelt, hogy reggel 8-kor rátörjem az ajtót az autó-elektromosságira. Ő majd ráolvas a generátoromra, mire az sisteregve ontja majd az áramot, amivel akár egy fluxuskondenzátort is tudok majd táplálni...

Reggel 8-kor berontottam a szerelőhöz, de csak a második kuncsaft tudtam lenni. Megegyeztünk, hogy amig ő babrál a másik pasas autóján, addig én kiszedem a generátort. (Az előző napi szenvedés után már bekötött szemmel és hátrabilincselt kézzel is 10 perc alatt kiszedem-visszarakom úgy, hogy csak lábujjakkal, meg nyelvvel dolgozom...)

Kiszereltem; a pasas befogta a satuba, levette a szénkeféket, és tápot rakott közvetlen a tengelyen a primer körre (wazzeg, hogy ez nekem nem jutott eszembe!). Szépen záródott az áramkör... Kibontott egy pár új szénkefét, felcsavarozta, és átvette az ellenértékét: a 25 dollárt. Három perc múlva újra az autóban volt a generátor, és mehettünk tovább. Örömömben még azt is elfelejtettem, hogy a fejemet a falba verjem... Nyilván a REPCO-ban is lett volna ilyen, ha van annyi eszem, hogy rögtön kicseréljem. Tanulság: ha már úgyis a kezedben tartod a járműved generátorát/öninditóját, akkor rakjál már bele egy pár új kibaszott szénkefét, amit egyébként egy doboz gyufa áráért adnak...

Lementünk a citybe. Gyorsan befizettem még a villanyszámlát, meg az aktuális speeding ticketemet, aztán egy tóparti reggeli után indultunk délnek.





Na jó, még megnéztem gyorsan azt is, hogy mennyibe kerülne egy endurózás, ha Új-Zéland leglehúzósabb városában akarnánk kipróbálni (200 dollár egy 3 órás trip, amiből effektive másfél óra a motorozás).

Gyakorlatilag csak tankolni álltunk meg Invercargillben. Ott nincs semmi, leszámitva talán a város elején a köszöntő-táblát, ami azt a jelenetet ábrázolja, ahogy Burt Munro gyorsul a tengerparton (filmajánló: The World's Fastest Indian). Az illusztráció felett debella betűkkel a felirat: "Invercargill - where dreams can come true". Sajnos aki nem itt él, az nem biztos, hogy érzi az iróniát. Invercargill itt az, ami Amerikában New Jersey, vagy Magyarországon Mátészalka... (bocsi a mátészalkaiaknak; legyen inkább Kocsord)

Mentünk is tovább gyorsan szinte szó szerint a világ végéig: Bluff a mainland legdélibb - khmmm.. - városa. Itt sincs semmi. Az egész település úgy néz ki, mint ami az ember lelki szemei előtt megjelenik, ha azt mondják: koszos kis halászfalu. Ennyit tudtak összehozni turista-látványosságnak:

Igen: egy deszka platform egy csoffadt póznával

A helyi töküres kempingben még lezuhanyoztunk (nyilván a többi utazónak sem kerüli el a figyelmét a teljes nihil...). Olyan szinten halott volt a helység, hogy még hires bluff-i osztrigát sem találtunk sehol, hanem helyette kénytelenek voltunk egy takeaway-ben mirelit áruból készült seafood-tálat enni... (még jó, hogy Invercargillban vettünk hideg sört)