2009. február 20., péntek

42 Traverse

Múlt hétvégén végre sikerült elmenni arra az enduro-túrára, ahová már hónapok óta készülünk (legalábbis én), de aztán mindig elhalasztottuk, mert mindig mindenki lemondta/eladta a motorját/kurva nagy eső volt. A lényeg, hogy végre ott voltunk (éppen időben, mert most valami trópusi vihar, vagy mi a rák van itt, tehát most megint úgy felázik az erdő, hogy egy hónapig nem lehet odamenni...).

Annyit kell tudni, hogy a Tongariro-ban van egy mountain-bikeosok, és endurósok által sokat emlegetett útvonal. Mivel a roppant kifejező nevű "42-es erdőn" megy keresztül, ezért a hasonlóan kreatív "42 traverse" nevet adták neki. Tehát nem 42 km hosszú (hanem 35, vagy 50 - attól függően, hogy honnan mérjük), és nem is "42nd traverse", mint ahogy sokan hiszik.

Én erről a trackről akkor hallottam először, amikor Bandi elém nyomta a "Trailbike Adventure" (egyébként ausztrál) magazin tavaly júliusi számát, amiben az Ozzik arra csorgatják a nyálukat, hogy milyen állat off-road utak vannak Zélandon. Az egyik cikk egy túrabeszámoló, amelyen többek között a 42-t is megcsinálták. A cikk alapján elég ígéretesnek tűnt...



Tudtam, hogy ha nem lépek gyorsan, akkor a Bandi lesz olyan tróger, hogy elmegy, és végigmotorozza egyedül; magamhoz vettem hát a kezdeményezést. Kijelöltem a túránk időpontját, amit aztán még kétszer kellett odébb tolni. (A sors iróniája, hogy Bandi végül hang volt jönni; inkább eladta a motorját, és kivándorolt Szingapúrba a csajhoz...) Szerencsére Krisztián vette meg (a motort), tehát ketten már biztos voltunk - ennyi fér be az én buszomba:




Potenciális résztvevő volt még Imi is, aki a céges furgonjával hozta volna az övét. Múlt héten viszont sikerült neki felboritania és igy totálkárosra amortizálnia a furgont, úgyhogy maradhatott otthon. Aki nem ismeri Imit, az most azt gondolja, hogy:
"Hú! Micsoda tragikus baleset! Mi baja lett szegény srácnak???"
Nekünk - akik ismerik - az futott át az agyunkon:
"Hja, az Imi megint tönkrezúzott valami járművet? Akkor biztos lehorzsolta a kisujját..."

Péntek este indultunk el, hogy szombat reggel már ne kelljen mást csinálni, csak kiugrani a sátorból, felöltözni, és húzni neki... Hamiltonban a szokásos megállónál (Imi) ittunk egy sört (semmiféle külsérelmi nyomot nem fedeztünk fel rajta...).

Nem volt rövid az út: éjjel 3-ra sikerült leérni a Tongariro nemzeti parkba. Nem voltunk benne biztosak, hogy hol tudunk majd aludni, mivel nincs az az elvetemült kempinges, aki akár még csak este 10-11-ig is ügyeletet állna a portán. Ingyenes (DOC) kempingekből is van néhány a környéken, csak meg kellett őket találni. Hát ez nem volt egyszerű... Én arra szavaztam, hogy a track Owhango felőli végén keressük meg az ingyen-kempinget. Krisztián viszont azt bizonygatta, hogy a National Park-town felőli oldalon több szálláshelyet jelez a térkép. Végül aztán engedtem a nyomásnak, és meg is találtuk ezt a helyet:

A sötétben ebből sokkal kevesebb látszott (pláne, hogy a másik irányból érkeztünk...)


Kb. 4 óra volt, mire az oposszum-orditó hidegben felvertük a sátrakat (egy nem elég, mert Krisztián akkora benga állat, hogy csak átlóban fér be a két-három személyes sátorba...), és végre ledőltünk. Másnap (aznap?) reggel engem már fél 9-kor kivetett az ágy (polifoam?).



Csináltam pár képet a kempingben, amig Krisztián aludt. Szarul nézett ki a hely...

Asszem ez a Ruapehu...






Még szerencse, hogy fél 10 tájban azért felráztam őt, mert különben (saját bevallása szerint) szundikált vola vagy délig.

Egy doboz Carlsberg-gel azért életet lehetett bele verni


Cirka egy újabb óra alatt reggeliztünk, felöltöztünk, és menetkészek voltunk (legközelebb ki kell találnom valamit, hogy ne csesszük el a fél napot...)



Folyt köv...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése