2009. február 18., szerda

Opononi és Bay of Islands

Tovább indultunk Opononi-ba, de nemsokára meg is bántuk, mert úgy belerohadtunk a buszba, hogy kétségbe esve sirtuk vissza a tavakat (nem is mondtam, hogy a buszban ismeretlen okból kifolyólag nem lehet teljesen kikapcsolni a fűtést...). Opononiban a homokdűnék az öböl túloldalán vannak. Oda Pete viszi át a népet óránként a motorcsónakkal (mint tudjuk), mert autóút nem megy ki a dűnékhez:



Minden nap délután 4-kor fordul meg utoljára a kuzin a hajóval; még éppen elcsiptük az utolsó előtti járatot, igy egy óránk maradt a szánkózásra:

video


video


Megemlitettük Pete-nek, hogy találkoztunk Lance-szel. Az öreg nem volt elragadtatva. Gyakorlatilag le is tagadta a rossz-arcú rokont (He's a dodgy guy... Actually, he's not my cousin.). Én csak röhögtem...

Eddigre már elég éhesek lettünk. Sajnos az opononi főkocsmában már nem adnak seafood-kajákat, mint régen (most már csak pizza van), úgyhogy itt csak egy pofa sört ittunk.



Inkább a mellette levő Fish 'n' chips-esből vételeztünk sülthalat, kagylót, tintahalat, meg valami rák-rudat (de hülyén hangzik a "crab-stick" magyarul...) Ha már úgysem vendéglőben ettünk, akkor a boltban vettünk hozzá egy pakk sört is. Sőt: találtam zacskós tejet is (ilyet Zélandon még nem láttam).



Aznap még felmentünk Paihiáig, és leparkoltunk a központtól nem messze. A szemben levő házban lakó faszparaszt viszont rögtön elkezdett azon izmozni, hogy elkergessen minket, nehogy ott aludjunk. Leszartuk, hogy mit beszél, és elmentünk egyet sétálni a citybe. Mire visszaértünk, ő felkapcsolt valami reflektort a házán, és a buszra irányitotta. Mosolyogtunk egyet, és átgurultunk a supermarket parkolójába aludni.

Másnap reggel 8-kor indult a "delfinekkel úszás"-túránk a kikötőből, amire már bérletünk volt, mert tavaly - amikor ugyanezen az eseményen nemhogy ugráló delfint, de még egy oszlásnak indult snecit sem láttunk - elláttak minket bármikor beváltható ingyen jegyekkel. Most végre sikerült találkozni - az egyébként palackorrú - delfinekkel, mert egy legalább 30 tagú csapat lógott az öbölben.





Sajnos a velük való úszás most is elmaradt, mert néhányuknak borja volt, és akkor nem szabad őket cseszegetni. Állitolag a delfin-borjak testhőmérséklete annyi, mint az emberé, és ha nem kapnak az anyjuktól átlagosan 3 percenként (!) enni, akkor kihűlnek, és megdöglenek. Az egyébként is 40-60%-os delfinbébi-halandóság mellett a környezetvédelmi minisztérium nem engedi a delfin-túrás cégeknek, hogy hagyják a hülyeturistákat szabadon garázdálkodni.

Végül aztán jött ez az óceánjáró, amit a delfinek sokkal izgalmasabbnak találtak, úgyhogy otthagytak minket, és bekisérték a kikötőbe.




Amúgy szerencse, hogy láttuk őket majdnem rögtön a krúzolás megkezdése után, mert később majdnem kidobtam a taccsot a nyilt vizen. Akkor nekem már annyiban merült ki a utazás élvezete, hogy sikerült végül nem hánynom.

A túra úgy fél egyig tartott. Hazafelé még megálltunk Goat Islandnél mártózni egyet, mert Bogi ott még nem járt. (Meg aztán egyébként sem vetett szét minket a komfortérzet a nyár legmelegebb napján a fűtött buszban... - még akkor sem, ha közben a nem működő légkondi kapcsolója kellemesen hűvös kék fényt áraszt)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése