Mondanom sem kell, hogy egy kalap szart sem ért.
2010. március 30., kedd
Szent Grál
Csak nemrég került elő a fényképezőgépem adatkábele, pedig ezt már a múltkor fel akartam rakni, miután Louisszal bebasztunk. Rákövetkező reggel kipróbáltam az új MÁSNAPOSSÁG ELLENI(!) radioaktív tusfürdőmet (a marketingesek itt sem mennek a szomszédba a hülyeségért...).
Mondanom sem kell, hogy egy kalap szart sem ért.
Mondanom sem kell, hogy egy kalap szart sem ért.
2010. március 29., hétfő
Legszebb öröm...
Pont most lőttem egy tök zsír használt gumit a Yamahára a TradeMe-n, miután a hirdető felrakott egy nevetséges BuyNow price-ot az egyik érdeklődő kérésére. Ehh-ehh-ehhh! (sátáni kacaj)
Az már csak cseresznye a tortán levő hab tetején, hogy mindezt munkaidőben csináltam...
Az már csak cseresznye a tortán levő hab tetején, hogy mindezt munkaidőben csináltam...
2010. március 15., hétfő
Lady Gaga
Mivel este a kiadós vacsora után elkerülhetetlennek tűnt az, hogy a Zsuzsi által csinált köbméter tiramisut is rögtön arc mögé rakjam, ezért most éjjel kettőkor megint nyüszítek, és kénytelen vagyok elmesélni a szombati koncertet.
A Vector Arenában volt, ami a régi Sportcsarnoknál egy kicsit kisebb (az újban nem voltam; nem tudom, hogy az mekkora lett). Az ember azt gondolná, hogy azért tartják ott a két teltházas koncertet (ma éjjel volt a második), mert ez a legjobb/nagyobb/faszább hely, ahol koncertet lehet itt Aucklandben tartani. Hát nem...
Az előzenekar a Semi Precious Weapons nevű buzi-rock formáció volt. Nem vettem fan-pólót, de meg kell hagyni, hogy a srácok(?) tudnak show-t csinálni... Szemelvények a számok közötti átvezető szövegekből:
"We're Semi Precious Weapons from New York Fucking City, and we're here to get you bitches wet for Lady Gaga!"
...
"There's only one person in this World who I love just as much as myself! There's only one person who I'd like to fuck just as much as myself. This person is Lady Fucking Gaga!"
...
"We've been in this fucking city for two days, and had sex with half the fucking country..." - és csávókámat elnézve kétségem nem volt afelől, hogy nem csak a nőket/férfiakat, hanem a teheneket-lovakat-birkákat is beleértette, ami még a jelenlegi visszafogott SPP ratio-val számolva is figyelemre méltó teljesítménynek tűnik.
A Lady Gaga-s részről sok elmesélni való nincs: a csaj hozta mindazt, ami tőle elvárható volt. Volt minden, mi szem-szájnak ingere:
- Mad Max stílusban átépített páncélozott Rolls-Royce a színpadon,
- Nem túlzottan fériasra kigyúrt fekete buzi táncos fiúkák fehér streccs-boxerben, csizmában, és kesztyűben,
- Lady Gaga párduc ruhában,
- Lady Gaga opálosan áttetsző viasz ruhában,
- Lady Gaga tündér-outfitben elektromotorokkal mozgatott szárnyakkal, és fejdísszel,
- Lady Gaga véres mellkassal fetrengve a vérrel folyó szökőkút peremén,
- Lady Gaga lírai dalt játsszva a lángoló zongorán, amiből égő olajkúthoz hasonlóan még egy függőleges lángcsóva is meredezik (ütemre extra lángfelhőket pöfékelve)
Mindezek ellenére engem egy kicsit meglepett, hogy Lady Gaga valószínűleg a leggyengébb mozgású előlény volt a színpadon (a videókba kerülő tökéletességet nyilván egy élő koncerten nem lehet hozni...), de ez az én olvasatomban csak még inkább felerősítette azt a természetesen esetlen karaktert, ami az ő esszenciája.
Fájdalom, hogy a stadion akusztikailag teljesen alkalmatlan bármiféle zenei rendezvény lebonyolítására (visszhangzik, mint állat), de ezt 40 dollárnyi sörrel (a helyszínen is lehetett piát kapni!) tudtam kompenzálni.
A Vector Arenában volt, ami a régi Sportcsarnoknál egy kicsit kisebb (az újban nem voltam; nem tudom, hogy az mekkora lett). Az ember azt gondolná, hogy azért tartják ott a két teltházas koncertet (ma éjjel volt a második), mert ez a legjobb/nagyobb/faszább hely, ahol koncertet lehet itt Aucklandben tartani. Hát nem...
Az előzenekar a Semi Precious Weapons nevű buzi-rock formáció volt. Nem vettem fan-pólót, de meg kell hagyni, hogy a srácok(?) tudnak show-t csinálni... Szemelvények a számok közötti átvezető szövegekből:
"We're Semi Precious Weapons from New York Fucking City, and we're here to get you bitches wet for Lady Gaga!"
...
"There's only one person in this World who I love just as much as myself! There's only one person who I'd like to fuck just as much as myself. This person is Lady Fucking Gaga!"
...
"We've been in this fucking city for two days, and had sex with half the fucking country..." - és csávókámat elnézve kétségem nem volt afelől, hogy nem csak a nőket/férfiakat, hanem a teheneket-lovakat-birkákat is beleértette, ami még a jelenlegi visszafogott SPP ratio-val számolva is figyelemre méltó teljesítménynek tűnik.
A Lady Gaga-s részről sok elmesélni való nincs: a csaj hozta mindazt, ami tőle elvárható volt. Volt minden, mi szem-szájnak ingere:
- Mad Max stílusban átépített páncélozott Rolls-Royce a színpadon,
- Nem túlzottan fériasra kigyúrt fekete buzi táncos fiúkák fehér streccs-boxerben, csizmában, és kesztyűben,
- Lady Gaga párduc ruhában,
- Lady Gaga opálosan áttetsző viasz ruhában,
- Lady Gaga tündér-outfitben elektromotorokkal mozgatott szárnyakkal, és fejdísszel,
- Lady Gaga véres mellkassal fetrengve a vérrel folyó szökőkút peremén,
- Lady Gaga lírai dalt játsszva a lángoló zongorán, amiből égő olajkúthoz hasonlóan még egy függőleges lángcsóva is meredezik (ütemre extra lángfelhőket pöfékelve)
Mindezek ellenére engem egy kicsit meglepett, hogy Lady Gaga valószínűleg a leggyengébb mozgású előlény volt a színpadon (a videókba kerülő tökéletességet nyilván egy élő koncerten nem lehet hozni...), de ez az én olvasatomban csak még inkább felerősítette azt a természetesen esetlen karaktert, ami az ő esszenciája.
Fájdalom, hogy a stadion akusztikailag teljesen alkalmatlan bármiféle zenei rendezvény lebonyolítására (visszhangzik, mint állat), de ezt 40 dollárnyi sörrel (a helyszínen is lehetett piát kapni!) tudtam kompenzálni.
2010. február 28., vasárnap
Abszurdia
Hát megtörtént az elkerülhetetlen: ma hajnalban személyesen is meggyőződtem az itteni road-block jellegű szondáztatás hatékonyságáról.
4 felé indultam haza a városból, miután - mentségemre legyen szólva - a Burger Kingben azért teleraktam a gyomromat némi szeméttel, hogy - ha az alkoholt már nem is - legalább a gyomorsavat felszívja. Útközben meggondoltam magam, és inkább Takapuna beach felé vettem az irányt: gondoltam kimegyek egy kicsit ücsörögni, meg nézni a vizet. Na itt kúrtam el a lépést: az Esmonde road-i kijáratnál álltak a yardok. (Úgy, hogy a pályáról még nem lehetett látni őket. Most hirtelen nem tudom, hogy ez lehetséges -e? ÉN nem láttam őket...)
Közeledem feléjük; faszikám integet a kis techno-partis UV-botjával, hogy álljak félre. Tekintettel arra, hogy a kisbusz nem egy tipikus getaway-car egy szempillantás alatt felmértem az esélyeimet a menekülésre. (Pont a héten néztem egy rész "Police Ten 7"-t: beugrott, hogy ez nem is túl népszerűtlen elképzelés errefelé...) Félreálltam. Odalép az ajtó mellé a yard. Hanyag eleganciával (jobbal tekerve, ballal pedig tolva) leeresztettem az ablakot.
- Gidday.
- Hi.
- Fogyasztott az éjjel alkoholt?
- (Higgadtan! HIGGADTAN!!!) Valamennyit.
- Mennyi az a valamennyi?
- Pár sör. (Nyilván nem tudtam volna megszámolni egy kezemen... Bár a borokat még igen.)
- (Nyújtja a bizbaszt az arcom elé...) Mondja bele a nevét és a lakcímét, legyen szíves!
- Joe Talos... (szünet, mert a lakcímemen már el kellett gondolkodnom - csak egy hónapja lakom itt)... blablabla.
- Igen, a műszer ki is mutatja.
Előveszi a kis műanyag pöcst, amit a végére lehet dugni, hogy pontosan mérjen a cucc.
- Fújjon bele!
Kétségbeesetten bepróbálkoztam még egy "alig fújok"-kal, amit még a Krisztiántól lestem el annak idején (Már neki sem jött be...)
- Fújjon erősen, kérem! Addig, amíg nem szólok, hogy elég! Ha nem fúj, akkor azt kell hinnem, hogy valami takargatni valója van!
Hát jó. Nagy levegőt vettem, miközben fejben lepörgettem az összes lehetséges szcenáriót a jövőmre vonatkozólag. (A jogsi híján izzadva föl-le-föl-le biciklizéstől az irodába egészen addig, hogy a gyűjtő sarkában ücsörögve nézem, ahogy a boxos niggerek vitatkoznak a tranyókkal, hogy ki fogjon le előbb...)
Megfújtam. A műszer sípolt, vibrált, és pislogott rajta a piros led. Az LCD-n 45-ös fontmérettel villogva megjelent a "FAIL!!!", majd az egész felrobbant a pali kezében. Csak egy alkoholgőzből álló gombafelhő maradt utána.
- Igen. Pozitív. Ez azt jelenti, hogy ön túllépte a "youth limit"-et. Kérem ne fogyasszon több alkoholt ma este, ha az "adult limit"-en belül akar maradni! Viszlát.
Elindultam. Döbbenten ültem a lámpáig, ami szerencsére zöld volt, úgyhogy rögtön be tudtam fordulni Takapuna felé. Szükség is volt rá, mert úgy kitört belőlem az értetlen röhögés, hogy majdnem átmentem a másik sávba (EDDIG tudtam egyenesen haladni...).
Én az egészet égi jelként interpretálom (God came down from heaven and stopped those motherfucking bullets...), és mostantól nem megyek be szombat este a városba autóval. Végülis a buszvonal végén lakom...
Legyetek kibaszottul óvatosak az aucklandi utakon!!!
4 felé indultam haza a városból, miután - mentségemre legyen szólva - a Burger Kingben azért teleraktam a gyomromat némi szeméttel, hogy - ha az alkoholt már nem is - legalább a gyomorsavat felszívja. Útközben meggondoltam magam, és inkább Takapuna beach felé vettem az irányt: gondoltam kimegyek egy kicsit ücsörögni, meg nézni a vizet. Na itt kúrtam el a lépést: az Esmonde road-i kijáratnál álltak a yardok. (Úgy, hogy a pályáról még nem lehetett látni őket. Most hirtelen nem tudom, hogy ez lehetséges -e? ÉN nem láttam őket...)
Közeledem feléjük; faszikám integet a kis techno-partis UV-botjával, hogy álljak félre. Tekintettel arra, hogy a kisbusz nem egy tipikus getaway-car egy szempillantás alatt felmértem az esélyeimet a menekülésre. (Pont a héten néztem egy rész "Police Ten 7"-t: beugrott, hogy ez nem is túl népszerűtlen elképzelés errefelé...) Félreálltam. Odalép az ajtó mellé a yard. Hanyag eleganciával (jobbal tekerve, ballal pedig tolva) leeresztettem az ablakot.
- Gidday.
- Hi.
- Fogyasztott az éjjel alkoholt?
- (Higgadtan! HIGGADTAN!!!) Valamennyit.
- Mennyi az a valamennyi?
- Pár sör. (Nyilván nem tudtam volna megszámolni egy kezemen... Bár a borokat még igen.)
- (Nyújtja a bizbaszt az arcom elé...) Mondja bele a nevét és a lakcímét, legyen szíves!
- Joe Talos... (szünet, mert a lakcímemen már el kellett gondolkodnom - csak egy hónapja lakom itt)... blablabla.
- Igen, a műszer ki is mutatja.
Előveszi a kis műanyag pöcst, amit a végére lehet dugni, hogy pontosan mérjen a cucc.
- Fújjon bele!
Kétségbeesetten bepróbálkoztam még egy "alig fújok"-kal, amit még a Krisztiántól lestem el annak idején (Már neki sem jött be...)
- Fújjon erősen, kérem! Addig, amíg nem szólok, hogy elég! Ha nem fúj, akkor azt kell hinnem, hogy valami takargatni valója van!
Hát jó. Nagy levegőt vettem, miközben fejben lepörgettem az összes lehetséges szcenáriót a jövőmre vonatkozólag. (A jogsi híján izzadva föl-le-föl-le biciklizéstől az irodába egészen addig, hogy a gyűjtő sarkában ücsörögve nézem, ahogy a boxos niggerek vitatkoznak a tranyókkal, hogy ki fogjon le előbb...)
Megfújtam. A műszer sípolt, vibrált, és pislogott rajta a piros led. Az LCD-n 45-ös fontmérettel villogva megjelent a "FAIL!!!", majd az egész felrobbant a pali kezében. Csak egy alkoholgőzből álló gombafelhő maradt utána.
- Igen. Pozitív. Ez azt jelenti, hogy ön túllépte a "youth limit"-et. Kérem ne fogyasszon több alkoholt ma este, ha az "adult limit"-en belül akar maradni! Viszlát.
Elindultam. Döbbenten ültem a lámpáig, ami szerencsére zöld volt, úgyhogy rögtön be tudtam fordulni Takapuna felé. Szükség is volt rá, mert úgy kitört belőlem az értetlen röhögés, hogy majdnem átmentem a másik sávba (EDDIG tudtam egyenesen haladni...).
Én az egészet égi jelként interpretálom (God came down from heaven and stopped those motherfucking bullets...), és mostantól nem megyek be szombat este a városba autóval. Végülis a buszvonal végén lakom...
Legyetek kibaszottul óvatosak az aucklandi utakon!!!
2010. február 12., péntek
Beach Haven Point
Oké. Csütörtök (péntek?) éjjel 2 óra 19 van. Új helyről jelentkezem. Néhány hete Hokanék kitettek, mert mégiscsak kicsinek bizonyult a házuk 3 ember számára... Átköltöztem Beach Haven-be (ezt dobta a gép: nem volt az irodához közelebb megfizethető kégli). Valahova ide a környékre költözött annak idején Pauly Fuemana is az OMC-ből (miután picsájára vert annak a mérhetetlen mennyiségű zsetonnak, amit az egyetlen slágerével keresett...).
Garázs sajnos itt nincs, de egy kis kert van, ahol a Yamaha állhat (vettem rá ponyvát). Azért nem panaszkodom; az utca egyik végén (30 mp járás) park van nyomkodós BBQ-val, a másik végén (5 perc séta) meg a Beach Haven wharf, ahol egész kellemes a víz (most olyan 26 fok körül van), és jókat lehet ugrálni. Zsuzsiék is ott laknak. Nekem ugyan van némi cunami-komplexusom, de a ház kb. 15 méterrel a tengerszint felett van, úgyhogy ez esetben sikerült a fejemet a homokba dugni...
Majd csinálok képeket is, ha lesz rá érkezésem.
Azért a kégli belakása nem ment túl olajozottan... Első héten bolhákkal aludtam (Ne tudjátok meg, hogy hogy nézett ki a lábam!). Először 3, majd a következő éjjel 2 bolha-bombát robbantottam be. Minden bolhák Chuck Norris-át - aki fogát összeszorítva mindkét gáztámadást túlélte - végül test-test elleni küzdelemben győztem le (elkaptam a lepedőn a kis köcsögöt).
Következő lépés a meztelen-csigák felszámolása volt. Éjszakánként ezek előjöttek (a fal, meg a padló réseiben lakhattak), és összejárkálták a szőnyeget takony-csíkot hagyva maguk után. Egyik éjjel megleptem őket, és kettőjüket rögtön kilakoltattam (egyet sarokba szorítottam a zuhanyzó-tálcában, a másikat pedig elgáncsoltam, amikor a nappalin rohant keresztül). Korai volt azonban az öröm, mert a takony-csíkok csak újra termelődtek. Kénytelen voltam csiga-csalit venni (kertbe valót, mert "indoor" csiga-irtót nem árultak a boltban...). Mikor kiraktam, aznap éjjel további 4(!) csigát szedtem össze. Az egyiket bele is tapostam a szőnyegbe, de a folttisztító egész szépen kihozta... Mindet átdobáltam a szomszédba; remélem nem jönnek vissza.
Apropó, szomszédok! Az, hogy most leültem írni annak köszönhető, hogy nem nagyon tudok aludni, mert mocskosul berúgtunk Louissal. Ő az egyik szomszéd; a múlt héten jött át bemutatkozni. Egyébként maori, raszta haja van, fehér csaja, meg egy Bob Marley posztere a nappalijában. (Utóbbit most tudtam meg, hogy átmentem viszonozni a spanolást...) Múltkor, amikor ő jött át, akkor egy kicsit szét volt csúszva (túlszívhatta magát, mert native létére harmad olyan lassan beszélt, mint én meg a Zsuzsi - akkor ő is itt volt).
Most először csak söröztünk, de aztán láttam, hogy van kapacitás a páleszra is, úgyhogy átvittem egy üveg barackot; egészen tehetségesen tolta a srác... Közben beesett egy haverja is további két NAGGYON kiwi csajjal, de azért jól éreztük magunkat. Most iszom a szódabikarbonát, meg a hektoliter vizet, hogy holnap (ma) tudjak még dolgozni...
Amúgy nem akar valaki az itteniek közül Lady Gaga koncertre jönni? (Nem röhög! Szerintem kurva jó!)
Garázs sajnos itt nincs, de egy kis kert van, ahol a Yamaha állhat (vettem rá ponyvát). Azért nem panaszkodom; az utca egyik végén (30 mp járás) park van nyomkodós BBQ-val, a másik végén (5 perc séta) meg a Beach Haven wharf, ahol egész kellemes a víz (most olyan 26 fok körül van), és jókat lehet ugrálni. Zsuzsiék is ott laknak. Nekem ugyan van némi cunami-komplexusom, de a ház kb. 15 méterrel a tengerszint felett van, úgyhogy ez esetben sikerült a fejemet a homokba dugni...
Majd csinálok képeket is, ha lesz rá érkezésem.
Azért a kégli belakása nem ment túl olajozottan... Első héten bolhákkal aludtam (Ne tudjátok meg, hogy hogy nézett ki a lábam!). Először 3, majd a következő éjjel 2 bolha-bombát robbantottam be. Minden bolhák Chuck Norris-át - aki fogát összeszorítva mindkét gáztámadást túlélte - végül test-test elleni küzdelemben győztem le (elkaptam a lepedőn a kis köcsögöt).
Következő lépés a meztelen-csigák felszámolása volt. Éjszakánként ezek előjöttek (a fal, meg a padló réseiben lakhattak), és összejárkálták a szőnyeget takony-csíkot hagyva maguk után. Egyik éjjel megleptem őket, és kettőjüket rögtön kilakoltattam (egyet sarokba szorítottam a zuhanyzó-tálcában, a másikat pedig elgáncsoltam, amikor a nappalin rohant keresztül). Korai volt azonban az öröm, mert a takony-csíkok csak újra termelődtek. Kénytelen voltam csiga-csalit venni (kertbe valót, mert "indoor" csiga-irtót nem árultak a boltban...). Mikor kiraktam, aznap éjjel további 4(!) csigát szedtem össze. Az egyiket bele is tapostam a szőnyegbe, de a folttisztító egész szépen kihozta... Mindet átdobáltam a szomszédba; remélem nem jönnek vissza.
Apropó, szomszédok! Az, hogy most leültem írni annak köszönhető, hogy nem nagyon tudok aludni, mert mocskosul berúgtunk Louissal. Ő az egyik szomszéd; a múlt héten jött át bemutatkozni. Egyébként maori, raszta haja van, fehér csaja, meg egy Bob Marley posztere a nappalijában. (Utóbbit most tudtam meg, hogy átmentem viszonozni a spanolást...) Múltkor, amikor ő jött át, akkor egy kicsit szét volt csúszva (túlszívhatta magát, mert native létére harmad olyan lassan beszélt, mint én meg a Zsuzsi - akkor ő is itt volt).
Most először csak söröztünk, de aztán láttam, hogy van kapacitás a páleszra is, úgyhogy átvittem egy üveg barackot; egészen tehetségesen tolta a srác... Közben beesett egy haverja is további két NAGGYON kiwi csajjal, de azért jól éreztük magunkat. Most iszom a szódabikarbonát, meg a hektoliter vizet, hogy holnap (ma) tudjak még dolgozni...
Amúgy nem akar valaki az itteniek közül Lady Gaga koncertre jönni? (Nem röhög! Szerintem kurva jó!)
2010. január 16., szombat
Cheap little runabout
Végre van autós hír! Sajnos tudomásul kell venni, hogy az én közismerten makulátlan járműveim egyszerűen nem szolgáltatnak témát. Ezt viszont le kell írnom, mert különben Csanád beelőz... Itt többen tudják, hogy egy kis olcsó, megbízható egyszerű munkába-járós autót akart venni. Ma megvettük. 1994-es Ford Telstar 2.5i V6... :) Légkondi, automata váltó, elektromos ablakok, tükrök, ülés(!), meg még talán elektromos faszpumpa is van benne. Minden működik; az autó egyetlen hibája egy kis olajfolyás a szelepfedél alól. Az árát úgysem fogjátok kitalálni...
2009. december 23., szerda
Céges ebéd
Tegnapelőtt kenguru-steaket ebédeltem. Állat jó; kóstoljátok meg, ha tehetitek! (Nyilván nem fogom kiírni a blogomra, hogy a zélandi exportra az ozik már csak a - félig átsütve is rágós - járókeretes vágó-kengurukat küldik...)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
