2015. február 27., péntek
2015. február 26., csütörtök
2015. február 25., szerda
2015. február 24., kedd
2015. február 23., hétfő
2015. február 22., vasárnap
Kuba teaser #3 (politikai elmélkedés)
Nem titok, hogy úgy en-bloc hányingerem van a politikától. Ez az érzés egyébként földrajzilag teljesen indifferens: ergo bármely olyan ország, ahol eddig éltem mindenkori (azaz múlt, vagy jelen-beli) legbefolyásosabb politikusainak bármelyikét tiszta szívből, felköhögött taknyos turhával köpném le, és ez mintegy katartikus élményként vonulna be szerény életem piros betűs ünnepei közé.
Általában ennél mélyebb érzelmeket nem is kavar bennem a politika. Semmiféle aktuál-politikai hír nem izgat fel, hiszen teljesen nyilvánvaló, hogy vajmi keveset változtat bármin az, ha felidegesítem magam rajta.
Ezért is vagyok egy kicsit bajban most, amikor próbálok képbe kerülni a kubai történelmet illetőleg. A személyes tapasztalataim és mérsékelt történelmi műveltségem által kijelölt pontokra extrapolált függvény azt mondatná velem, hogy Castro is csak egy gusztustalan diktátor lehet(ett). Ezt annak ellenére gondolnám, hogy pontosan ugyanezt tukmálja a mainstream média, ami ugye sacc per kábé 80%-ban híg fos.
Csakhogy a felcsipegetett információk ennél azért árnyaltabb képet festenek a kubai forradalomról, és annak vezér-alakjairól. Érdemes például elgondolkodni azon, hogy a kubai forradalmat IGAZI HARCOSOK brusztolták ki. Olyan emberek, akik szívügyüknek tekintették azt, hogy az ország, ahol élnek a sajátjuk legyen, mert a faszuk tele volt már azzal, hogy hol az egyik, hol a másik birodalom gyarmatosítja őket. Acél-tökű srácok, akik nem féltek odabaszni még akkor sem, ha egyszer-egyszer sittre vágták őket emiatt, sőt: a bőrüket vitték a vásárra, hiszen nyilván rosszabbul is elsülhetett volna nekik ez a forradalmasdi. (Mint ahogy Che Guevara aztán addig ugrált, amíg utol is érte a végzet...) És ezek az emberek igenis elkenték a száját a Nagy Amerikának...
És most próbáljon meg valaki EGYETLEN hasonló alakot találni az országa politikusai között... Gondolkodjunk el egy percig azon, hogy azok mit csinálnak akkor, amikor egy idegen birodalom hajtja igába az országukat?
De van itt néhány egyéb apróság is, ami árnyaltabb színben tünteti fel a "Castro-diktatúrát"...
Először is ott van az, hogy a szocialista Kuba a mai napig funkcionál. Teszi ezt annak ellenére, hogy Amerika MINDEN elképzelhető lépést megtett, hogy a Castro-kormány tökére lépjen. Embragó, puccs-kísérlet, szorosabb embargó, ésatöbbi. A nadrágszíj egyre szűkebbre szorult. Aztán a Szovjetunió összeomlása után nagyjából a kubai gazdaság is ugyanezt tette, miután elapadt az import szovjet olaj. Az ország ÉVEKIG éhezett. A románok példáján láttuk, hogy ezen a ponton általában mi történik egy közönséges diktátorral... Castronak azonban nem akadt ellenzéke.
Aztán Kuba talpra állt. És a Castro-kormány elérte, hogy a kubai várható életkor partiban legyen bármilyen nyugati országgal. Az iskolázottság úgyszintén. A mai napig ingyenes egészségügy pedig egyenesen kuriózum-számba megy már... És a néha felbukkanó okosok által készített felmérésekben a kubai mindig ott van a világ legboldogabb népei között. (Ezek az igen komoly objektív indexekkel operáló felmérések ugyan szerintem nagyjából egy kalap szarral egyenértékűek, de egy búval baszott nép ország-imázsa bizonyára másképp festene. Csak meg kell nézni, hogy mondjuk a magyarok zenélnek, vagy salsáznak-e naphosszat...)
Egy szó, mint száz: nagyon kíváncsi vagyok, hogy vajon testközelből kiderül -e, hogy hogy élik meg a kubaiak a híres "diktatúrát", és hogy vajon hajlandóak -e megosztani a gondolataikat egy turistával...
Általában ennél mélyebb érzelmeket nem is kavar bennem a politika. Semmiféle aktuál-politikai hír nem izgat fel, hiszen teljesen nyilvánvaló, hogy vajmi keveset változtat bármin az, ha felidegesítem magam rajta.
Ezért is vagyok egy kicsit bajban most, amikor próbálok képbe kerülni a kubai történelmet illetőleg. A személyes tapasztalataim és mérsékelt történelmi műveltségem által kijelölt pontokra extrapolált függvény azt mondatná velem, hogy Castro is csak egy gusztustalan diktátor lehet(ett). Ezt annak ellenére gondolnám, hogy pontosan ugyanezt tukmálja a mainstream média, ami ugye sacc per kábé 80%-ban híg fos.
Csakhogy a felcsipegetett információk ennél azért árnyaltabb képet festenek a kubai forradalomról, és annak vezér-alakjairól. Érdemes például elgondolkodni azon, hogy a kubai forradalmat IGAZI HARCOSOK brusztolták ki. Olyan emberek, akik szívügyüknek tekintették azt, hogy az ország, ahol élnek a sajátjuk legyen, mert a faszuk tele volt már azzal, hogy hol az egyik, hol a másik birodalom gyarmatosítja őket. Acél-tökű srácok, akik nem féltek odabaszni még akkor sem, ha egyszer-egyszer sittre vágták őket emiatt, sőt: a bőrüket vitték a vásárra, hiszen nyilván rosszabbul is elsülhetett volna nekik ez a forradalmasdi. (Mint ahogy Che Guevara aztán addig ugrált, amíg utol is érte a végzet...) És ezek az emberek igenis elkenték a száját a Nagy Amerikának...
És most próbáljon meg valaki EGYETLEN hasonló alakot találni az országa politikusai között... Gondolkodjunk el egy percig azon, hogy azok mit csinálnak akkor, amikor egy idegen birodalom hajtja igába az országukat?
De van itt néhány egyéb apróság is, ami árnyaltabb színben tünteti fel a "Castro-diktatúrát"...
Először is ott van az, hogy a szocialista Kuba a mai napig funkcionál. Teszi ezt annak ellenére, hogy Amerika MINDEN elképzelhető lépést megtett, hogy a Castro-kormány tökére lépjen. Embragó, puccs-kísérlet, szorosabb embargó, ésatöbbi. A nadrágszíj egyre szűkebbre szorult. Aztán a Szovjetunió összeomlása után nagyjából a kubai gazdaság is ugyanezt tette, miután elapadt az import szovjet olaj. Az ország ÉVEKIG éhezett. A románok példáján láttuk, hogy ezen a ponton általában mi történik egy közönséges diktátorral... Castronak azonban nem akadt ellenzéke.
Aztán Kuba talpra állt. És a Castro-kormány elérte, hogy a kubai várható életkor partiban legyen bármilyen nyugati országgal. Az iskolázottság úgyszintén. A mai napig ingyenes egészségügy pedig egyenesen kuriózum-számba megy már... És a néha felbukkanó okosok által készített felmérésekben a kubai mindig ott van a világ legboldogabb népei között. (Ezek az igen komoly objektív indexekkel operáló felmérések ugyan szerintem nagyjából egy kalap szarral egyenértékűek, de egy búval baszott nép ország-imázsa bizonyára másképp festene. Csak meg kell nézni, hogy mondjuk a magyarok zenélnek, vagy salsáznak-e naphosszat...)
Egy szó, mint száz: nagyon kíváncsi vagyok, hogy vajon testközelből kiderül -e, hogy hogy élik meg a kubaiak a híres "diktatúrát", és hogy vajon hajlandóak -e megosztani a gondolataikat egy turistával...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
