A közvetlen oka ennek a posztnak az, hogy kedves brit bankom kizárt a saját számlámról annál az oknál fogva, hogy aljas kísérletet tettem 1000 font átutalására a másik, Revolut-os számlámra. Igen: 1000 fontot próbáltam egy másik folyószámlára utalni, aminek a tulajdonosa "Jozsef Talos". A telefonos ügyfélszolgálat (miután az általa küldött biztonsági kódot tartalmazó SMS nem érkezett meg a telómra) a furfangos "Akkor mondjon egy mellékutcát, ami közel van a lakhelyéhez!" beugratós kérdéssel lepett meg - amin simán el is bukhattam volna, ha megpróbálok válaszolni, mert egyszerűen nincs szellemi kapacitásom az aktuális lakhelyem környékének utcaneveit megjegyezni (Évszámokból meg helyszínekből már a gimiben sem voltam jó, és ahogy öregszem, lassan már GPS fog kelleni, hogy a sarki ábécéből hazasétáljak...)
Sajnos éreztem, hogy ha egy 2 bites, ügyfélszolgálatos biorobotnak kell elmagyaráznom, hogy miért nem tudok egy utcát mondani a lakhelyemhez közel, akkor már eleve vert helyzetből indulok. Mivel ezt nonszensznek tartom egy olyan szituációban, ahol elvileg egy olyan szervvel beszélgetek, amelyik nekem nyújtja a szolgáltatást, nem pedig fordítva, ezért az egyetlen megoldást választottam, ami látszólag a kutyaszorítóból kiutat kínált - és amihez a rutinos, agresszív pókeres is nyúlt volna: habozás nélkül visszaemeltem...: "Éppen kinyitottam a GoogleMaps-et, és tudom a lakcímemet, úgyhogy még két másodperc múlva mondok egy mellékutcát. Ez egy biztonsági kérdés volt? SZÍRIÖSZLI?!?!?" - kérdeztem. (Egyébként közben tényleg nyitottam is a GoogleMaps-t, és már éppen gépeltem volna befelé a postcode-ot, ami után rögtön láttam volna, hogy hogy hívják a mellékutcát, ahol a kurva 250-es busz megállója van, de aminek a neve akkor pont nem jutott eszembe...) "Nem tud olyat kérdezni, amit mondjuk csak én tudok, hiszen szerintem a postcode-omat megadtam, nem?" (Mondjuk ebben már nem voltam biztos, mert a kiélezett helyzetben nem emlékeztem, hogy azt most tényleg megadtam -e...)
Több sem kellett a
Én általában gyorsan felismerem, amikor mattot kapok, és a további ellenállásnak már semmi értelme. Ez volt az a pillanat; megsemmisülten, üveges tekintettel bámultam magam elé...
Így esett, hogy a Halifax elbaszta egy teljes hétvégémet, meg nem számolom össze, hogy ezen kívül mennyi pénzemet, mert csak ideges lennék tőle. Ryanairrel repültem, hogy a reptérről busszal Stratfordba tudjak rögtön menni, ahol a plázában minden banknak van fiókja. Megtaláltam a Halifax-t. Beléptem.
Úgy nézett ki a fiók, ahogyan a denveri pályaudvart tudom elképzeni a Vadnyugat idején: különböző pultok előtt álltak sorok, amik között vasúti alkalmazottak terelgették a birkákat, és teheneket. Poros ballonkabátos, cserzett arcú, villámló tekintetű cowboyok vitatkoztak velük; kezük a Coltjuk fölött lebegett. Én is beálltam egy sorba, feltoltam a kalapot a homlokomon, es elővettem a szájharmonikámat. Két percnyi fájdalmas harmonikaszó után odalépett hozzám egy rézbőrű kiscsaj, és megkérdezte, hogy mi járatban vagyok. Elmondtam neki a fájdalmamat. Ő átirányított egy másik sorba. Kivártam míg kiszolgálják az előttem álló két farmert. Végre odaléptem a pultos kisasszonyhoz. Mélyen a szemébe néztem, és ellentmondást nem tűrő, vészjósló hangon halkan azt mondtam, hogy sok pénzt akarok, meg hogy feloldják a számlámat! Félreküldtek az ablaknál levő kis paravánnal elkerített íróasztalhoz, és felhívták a központot, akire állítólag majd háromnegyed órát kell várni (legalábbis ennyit volt "hold"-on az előttem levő cowboy). Leültem, és arra gondoltam, hogy a Winchestert is el kellett volna hozom...
Szerencsém volt: nekem 2 perc alatt felvették a központban a telefont. Odahívtam az egyenruhást, aki azonosított az útlevelemmel, majd átvette tőlem a kagylót, és elgereblyézte az ügyet. Átállhattam egy másik sorba, ahol öt perc múlva kiszolgált a nő. Már csak egy 20 kérdéses íven kellett végigfutnunk, hogy tényleg én akarom -e a pénzt, és hogy nem döf -e éppen revolvert a hátamba valaki, hogy kivegyem neki (átutalás lesz bazmeg, az ÉN nevemen levő Monzo számlára!) "Mire kell a pénz?"-kérdezte. "Kalasnyikovra az ukránoktól!" (Tényleg ezt mondtam.) Vigyorogva mondta, hogy ezt inkább nem írná be, majd átrikkantott a szomszéd asztalnál intézkedő managerhez:
- "Andrew, az Úr Kalasnyikovra akar pénzt utalni! Rendben lesz ez így?"
- "A "Kalasnyikov" nem jó. Írjál AK-t, és akkor tőlem mehet." - röhögött Andrew...
Végül megegyeztünk, hogy "ingatlant" fog beírni, pedig én nagyon szerettem volna, hogy valaki kivizsgálja a nemzetközi fegyverkereskedői tevékenységemet az alapján, hogy a bankban Kalasnyikovot írunk be...
Végre megkaptam a pénzt a Monzo-mra, de ezzel még nincs vége a történetnek. Másnap sanda gyanútól vezérelve megpróbáltam beloggolni az internet-bankomba. Az eredeti tranzakció még mindig blokkolva volt, és további pénzt sem tudtam elutalni. Újabb ügyfélszolgálatos telefonálás következett. (És MINDIG skótok vannak a vonal végén... Őket is nagyjából annyira értem, mint az ízes cowboy-akcentust...)
Miközben még mindig véres verejtéket ontva, megsebzett Butch Cassidyként küzdöttem a bankommal a pénzemért, elhatároztam, hogy 50 fonton kívül, amiből esetleg a hitelkártyám díját le tudják vonni semmit nem hagyok a számlámon. (Csak azért nem zárom be, mert egy hitelkártya azért kell, ha autót/motort akar bérelni valahol az ember.)
Már csak további kétszer kellett a leblokkolt tranzakciók miatt felhívnom a bankot (ebből egyszer 20 percig voltam "hold"-on...), de végül sikerült a pénzemet átlapátolnom a Halifaxtől különböző online bankoknál levő számláimra, mielőtt újra elhagyom az országot.
A tanulság ebből az egészből az, hogy szerintem a klasszikus bankok belefulladnak az egyre inkább elburjánzó online csalásokba, és kétségbeesetten próbálják a már karbantarthatatlan, moslék infrastruktúrájukat megvédeni ezektől (Egyrészt sikertelenül, másrészt meg ez a szolgáltatási színvonal a 21. században édeskevés). Az új online bankoknak viszont már több éve volt rá, hogy még a mobil app alapú szoftvereiket is fényesre csiszolják. (Pár éve még szkeptikus voltam a mobil bankolással szemben, de ez most elmúlt.)
Ezek alapján én azt mondanám, hogy modern, átlagosan intelligens embernek, aki elvárná, hogy 2021-ben globálisan tudjon rendelkezni a pénzével, semmi oka a "régi" bankoknál tartania a pénzét. Ha viszont az a típus vagy, aki végighallgatja a rád telefonáló biztosítási ügynököket, meg nigériai emailekre válaszolsz, meg internetes ribancoknak küldesz pénzt, akkor inkább maradj a klasszikus bankoknál, mert akkor kisebb eséllyel ér meglepetés. (És ha igen, akkor is legrosszabb esetben futnod kell egy-két kört a bankkal, meg az ombudsmannal, de végül visszakapod a pénzed.)
