A terrorista

Csak zárójelben jegyzem meg, hogy reggel a kisbusz néhány perc csiholás után elindult: itt nem változott semmi... Na de jöjjön a lényeg!


Április 17, szombat

Zsuzsi volt olyan marha aranyos, hogy alvás helyett hajnalban kivitt a reptérre a Sydneybe induló gépemhez.

Őszintén szólva kicsit tele van már a tököm ezzel a reptéri biztonsági ellenőrzéssel. Az még hagyján, hogy minden kibaszott fémdetektor alatt le kellett vennem az övemen kívül a motoros csizmámat is, amikor 3 átszállással repültem Budapestre Aucklandből. (Vissza dettó.) Akkor már kicsit pipa voltam, amikor a féktárcsa-lakatomat az egyik baszatlan securitys picsa nem engedte fel Ferihegyen a gépre, mert azzal eltérítettem volna. (Kénytelen voltam itt is venni egy lakatot...) De ami a Sydney gépre való feljutásom körül zajlott, az mindent vitt...

Zsuzsi lerakott, én pedig rögtön indultam is becsekkelni; nem volt mit szaroznom. Átmentem az útlevél ellenőrzésen, majd a csomag-röntgenen/fémdetektoron is. Vettem volna fel a málhazsákot (egy magyar katonai málhát használok gyakorlatilag mindenhova...), mikor egy egyenruhás pali odalépett hozzám. "Elnézést; csak rutinellenőrzés." Faszikám elővett egy légypapírt, és párszor vegighúzta a zsákomon. Utána beledugta a mellette levő computerbe. "Ez minek?" - kérdeztem - "drogot keres?"
"Nem. Robbanószert." - volt a válasz. Az analizátoron abban a pillanatban piros alapon megjelent az "Explosives Detected" felirat, majd diszkréten sípolt egy rövidet. Közben pedig jólnevelten megjelenítette a displayen egy grafikonon az elemzés spektrumát.

Rögtön kialudtak a terem fényei. A mennyezeten csapóajtók nyíltak és egy másodperc alatt fekete-ruhás, símaszkos rohamosztagosok szálltak alá köteleken. Mire nyeltem egyet, addigra húsz-huszonöt AR szegeződött rám a szélrózsa minden irányából...

Na jó; nem egészen így történt... :)

A pasas letette a zsákot a padról a földre, és elmagyarázta, hogy most egy kicsit várnom kell, amíg ő elmegy a Lieutenant-ért, hogy ő értékelje ki a dolgot, aztán a kutyával is megszagoltatják...

Pár perc múlva előkerült a Lieutenant. Megnézte a computer által nyomtatott papírt. Közben elmagyaráztam neki, hogy ez egy katonai hátizsák volt, és valószínűleg azért maradt rajta valami anyagnak a nyoma.

- És nem mosták ki azóta?
- Szerintem nem.
- Maga sem?
- Nem én! (A zsák a mosóport nyilván még csak kifejezésről sem ismeri, és valószínűleg vizet is csak valami extrém menetgyakorlaton láthatott...)

A faszi ekkor már mosolygott, aztán azt mondta, hogy mindjárt hozzák a kutyát, aztán ha az nem talál semmit, akkor megint megröntgenezik a zsákot, aztán atkutatják, aztán mehetek a dolgomra.

Beletelt vagy 10 percbe, mire elővezették az ügyeletes Staffordshire-t egy pórázon. Kimérten odacammogott a zsákhoz. Unott pofával vegigszimatolta, majd fintorogva elfordult. Egy kurta vakkantásnyit sem szólt, de az arcára az volt írva: "Emiatt a zokni-szagú szennyeszsák miatt ébresztettetek fel szombat reggel 7-kor?!? Na elmentek a picsába!!!"

A Lieutenant, meg a másik felvették a jegyzőkönyvet az adataimmal. Sebiék címét mondtam be, mert a departure card-ra is azt írtam, és nem akartam ellentmondásba keveredni önmagammal. Mire bediktáltam nekik a címet, addigra viszont már magam is beláttam: végül jobb is, ha az ő házukat szedi atomjaira az elhárítás a dúsító-centrifugák után kutatva...

"Fogyaszt drogot? Csak azért kérdezem, mert néhány drogról visszamaradhatott a TNT..." - kérdezte a hadnagy. Meggyőztem, hogy nem.
"Elnézést a zaklatásért, de fel kell vennünk a jegyzőkönyvet. Szükségünk van a papírmunkára..." - akkor már mindketten röhögtek...

Bekerültem a nyilvántartásba, vazze! Mostantól retteghetek, hogy mikor ér utól engem is a Rózsa Flores-i végzet (csak idő kérdése, és Sebiék köpni fognak)...

Hát így kezdődött a nagy utazás...

További említésre méltó esemény nem történt - hacsak az nem, hogy a repülőn reggelire megettem a történelem leszarabb blueberry muffin-ját. (Bár lehet, hogy ez a személyemnek szóló kitüntetett figyelemnek volt köszönhető; biztos ezzel megmérgezve akartak ártalmatlanítani mielőtt megnyomom a detonátort...)

Az a jelenet jut erről az esetről eszembe, amikor annak idején ugyanitt Aucklandben a kollegákkal a Lumley-épületben a tizennegyedikről egy szép napon végignéztük, amint a Rövidzárlatból "Johnny 5" megsemmisít egy tökéletesen jelentéktelenül néptelen utcasarkon véletlenül ottfelejtett aktatáskát a tűzoltók által messziről távirányítva...