Beállítottam a telefonom ébresztőjét reggel 6:40-re, hogy fél 8-ra ki tudjak érni az autókölcsönzőhöz. Föl is keltett, így kimentem az állomásra, mert két megállónyit vonatozva egy pillanat alatt ott lehettem. Az állomáson láttam, hogy még csak 5 óra van, hiszen a telefonomat nem állítottam át ausztrál időre... Visszamentem még aludni két órát.
Második nekifutásra elvonatoztam a St. James megállóig, ahonnét gyalog már közel volt a Thrifty. Kicsit korán értem oda, úgyhogy a környéken még vettem valami szar milkshake-et reggelire egy kisboltban, ami előtt ez állt:
Üdítő volt látni, hogy a az ozzik a hónaljszárító-, és a seggrakéta-stíluson kívül más motorépítési trendet is ismernek. (A kiwik nem.) És nem ez volt az egyetlen café-racer, amit a 3 hét alatt láttam, úgyhogy nem a vak-véletlen sodorta elém.
Nyitáskor végre rátörtem az ajtót a kölcsönzőre, ahol Kispolszki (vagy Hyundai Getz) helyett ápgrédeltek, mert nem volt már fapados autó a telepen: kaptam egy ilyen édibédi Corollát:
Ennek viszont labirintus volt a váltója helyén (nem csoda, hogy levezettem vagy 20 kilométert direkt hármasban...)
Mikor megkaptam, akkor azt gondoltam, hogy ha a menetrend szerint a vonat 2 óra alatt kiér Katoomba-ba, akkor autóval elég lesz rá másfél. Hát nem. Mivel ugye a reggeli csúcsban indultam el, és Sydney útjai a városból KIFELÉ is be vannak dugulva, ezért egy órán keresztül nézhettem az autókereskedésekkel és gumisokkal tarkított tájképet, amíg végre kivergődtem hússzal a sztrádáig.
Ilyenkor éreztem másodszor igazán, hogy zélandi vagyok. (Aucklandben NINCS dugó! Sydney-ben van, meg Pesten!) Nem is értem, hogy Crocodile Dundee-t minek kellett New York-ig elcibálni ahhoz, hogy nagyvárosi kalandokban legyen része. (Jó, jó: értem én, hogy így szólt a forgatókönyv, de 40-45 év Kakadu National Park után Sydney untig elég lett volna neki. Sőt onnét nézve tulajdonképpen a dunakeszi lakótelep is majdnem Manhattan...)
Na mindegy: végre kiértem a sztrádára, ahol aztán az amerikai stílusú 60-90 km/óráig terjedő sebességkorlátozások vannak érvényben - néha egy-egy lámpával megszakítva az ámokfutást. Egy szó, mint száz: negyed 11-re kiértem Katoomba-ba. Egy óra alatt bőven meg tudtam nézni az Echo Point-ot,
meg lesétáltam a Three Sisters-ig is:
Az utolsó képen látszik, hogy tényleg kékek a hegyek. Egyébként ez a völgyeket beterítő sűrű eukaliptusz-erdő miatt van: a fák által termelt gőzők miatt a levegő-perspektíva sokkal intenzívebb, és így a távolból kéknek látszanak az ormok.
eukaliptuszAz egy-órás bejárás egyébként azért fontos, mert a kilátó 1 km-es körzetét nem általlották fizetős parkoló övezetté tenni. Nem a helyszűke miatt, csak hogy tejeljen a paraszt. $3.80-at az első óráért, és $4.40-et az utána következőkért... Kiköhögtem, majd a látványosságok 55 perc alatt történő megtekintése után kéjes mosollyal még átvettem a cipőmet az autó mellett álló - már tollát kapcsolgató - parkolóőr előtt. Mentem tovább a másik kanyonhoz, de előtte vettem némi csokit a helyi csoki-készítő "művésznél":
Hát ez egy ilyen ország... A Beverly Hills Cop óta tudjuk, hogy elég sok minden belefér az "art" fogalom alá. A szomszéd utcában például ez volt a művészet:
A másik kanyon két leglátványosabb kilátója 9-10 km-rel odébb, a Blackheath nevű falucskában volt. Lerohantam őket, mert komolyabb gyaloglást mára nem akartam betervezni a tegnapi talpgörcs-közeli állapot miatt. Egyébként itt is csak giccsesen szép függőleges sziklafalak, meg eukaliptusz-erdők voltak.
Egy pofa sör legurítása után zúztam vissza a városba - persze csak óvatosan, mert úgy tűnik, hogy a new south wales-i rendőrök gyémánt-kemények:
Itt van még egy fotó a Coca Cola reklámról Kings Cross-ban (ott volt a kölcsönző), ami a LP szerint ennek a kerületnek a nevezetessége... (jó, jó; hát szegény ember vízzel főz: Sydney-ben úgy alakult, hogy nincsen Colosseum, meg Akropolisz)
Holnap Melbourne... Mindent mérlegre téve azért tudnék itt élni. Sydney jó hely.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése