Vizsgadrukk

A mai napon végre "Salesforce.com Certified Force.com Developer" lettem (aka. DEV 401). Nem volt könnyű menet (lásd alább...), de remélhetőleg ez a tény a továbbiakban ad némi svungot az álláskeresésemnek. (Rá is férne.)

Ennek a vizsgának már októberben nekifutottam egyszer, de a körülmények sajnálatosan szerencsétlen összjátékának következtében akkor megbuktam. Való igaz, hogy a felkészülést sem vettem véresen komolyan, de ez csak az egyik faktor volt. Pechemre pont a vizsga előtti este vettük a mixer-tanfolyamon a rumot, és a tequilát. Ez az óra a kurzuson belül az, amelyik hogy úgy mondjam leginkább igénybe veszi a mixer-palántát. Hat féle tequilát, és nyolc rumot kóstoltunk végig a foglalkozáson. Ha jól emlékszem, akkor utána még Margarita-variációkat is kevertünk, de erre már nem mernék megesküdni... Abban viszont biztos vagyok, hogy hazafelé felszálltam egy gyorsított vonatra, ami nem állt meg otthon. Vácig viszont összespanoltam a vonaton egy sráccal, aki akkor még részegebb volt, mint én. Jóízűen fikáztuk le együtt a MÁV-ot a sárga földig, és ennek keretében még az utolsó doboz sörét is nekem kellett meginnom, mert azt már nem akarta hazavinni. Vonat-fordultával hazaértem, de a másnap reggel 10 órakor kezdődő vizsgán enyhén szólva nem voltam szellemi képességem teljes birtokában.

Ma viszont eltökélten vágtam neki, hogy korrigáljam a múltkori megingást. Már a metrón voltam, amikor észrevettem, hogy a pénztárcámat a nagy sietségben otthon hagytam... Az Oyster card-omon (külföldieknek: BKV-bérlet) még volt 10 fontnyi lé, de még ki kellett vonatoznom a városból, és oda általában nem érvényes az Oyster. Kapkodtam fűhöz-fához. Volt úgy 20 percem rá a vonat indulásáig, hogy a kedvenc kapucnis pulóveremben összelejmoljak 10 fontot a vonatjegyre. Nem arattam elsöprő sikert: 40 penny jött össze addigra, amíg nyilvánvalóvá vált, hogy nem ez a módszer lesz a helyzet megoldása. A pénztárnál megkérdeztem, hogy nem tudnék -e az Oysterrel fizetni? Szerencsére megtudtam, hogy a célállomásig mégiscsak eljuthatok vele, és talán még buszjegyre is marad, hogy a vizsgaközpontba időre odaérjek. Sikerült is; a vonaton pedig még kikértem a telefonos segítséget Dóritól, de akkor már főleg nem az foglalkoztatott, hogy hogyan fogok hazaérni... Egyébként a "vizsgaközpont" egy szutykos kis posta fölötti lepusztult szoba volt, ahol három íróasztal volt egymás mellé tolva a rajtuk levő PC-kkel. (Kb. úgy nézett ki, mint egy kőbányai általános iskola "számítógép-labor"-ja.)

A másfél órás tesztnek a fenti előjáték után nem igazán a Zen-mesterekre jellemző lelkiállapotban rugaszkodtam neki, de ennek ellenére mégiscsak összejött...

Egyébként közben Dóri kitalálta, hogy online regisztrálja az Oyster-emet, és tölt rá pénzt, hogy haza tudjak jönni. A dolog egyetlen szépséghibája az volt, hogy a tranzakció csak holnapra megy át a rendszeren. Végül szerencsére az is kiderült, hogy valamennyire le tudok menni mínuszba is a rajta levő egyenleggel, tehát mégsem kellett Twickenhamből hazagyalogolnom...