Szilveszter

A múltkori eset után szöget ütött a fejembe a gondolat, hogy vissza kéne menni a Westfield-be, és frissíteni egy kicsit a ruhatáramon. Aucklandből egyrészt korlátos mennyiségű cuccal jöttem el, másrészt már egyébként is rég voltam ruhát vásárolni, harmadrészt meg a karácsony utáni kiárusítások miatt logikusnak is tűnt.

8 év Új-Zéland után két dolog szúr szemet az embernek egy londoni plázában:

1. Ebben az országban nem kevés emberszabású nő is található. Ezt már eddig is megfigyeltem, csak nem akartam elkiabálni; túlnyomó többségük ugyanis oroszul vagy lengyelül beszél.

2. Itt tényleg normálisan fel lehet öltözködni egy napi vásárlással. Annak ellenére, hogy távolról sem vagyok egy Vogue-junkie, azért már egyszer megkaptam egy kolleganőmtől, hogy én vagyok a legjobban öltözött faszi az ofiszban. (Jó, jó: Aucklandben azért enyhén szólva nincs túl magasan a léc, de dolgozni tényleg nem a gettó-egyenruhámban jártam...)

Az Armani üzletet ezúttal is kikerültem, mert mondjuk még mindig nem fosom a pénzt, de szerencsére nem túl elszállt árakon sikerült vennem ezt-azt. Egyszer vettem csak le a polcról véletlenül egy Gucci cipőt, de amikor megláttam rajta az árcédulát, akkor olyan gyorsan el is engedtem, mint az izzó vasat. (Mondtam, hogy nem rossz az ízlésem...)

Ja, egyébként megint belefutottam egy bőrradíros kiscsajba, de most nem álltam meg neki, hiába szólított "Sir"-nek...

Este pezsgett a város; a tube tele volt bulizni vonuló fiatalokkal. Már a Northern Line-on ültem olyan 8 óra körül, amikor felszállt két filippin-nek kinéző srác. Az egyikük már igencsak küzdött a gravitációval; három megálló alatt néhányszor lepattant a fékező metró faláról, és seggre esett. Végül azért a másiknak csak sikerült felvakarnia a földről, és levonszolnia a megfelelő állomáson. A szemben ülő két sráccal röhögve néztünk utánuk:

- I wanna look like this, say - az órájára néz - in 3-4 hours.
- Better set to it right away... - mondtam, és elővettem a kabátom zsebéből a kisboltból vett kis fél decis grapefruitos Finlandiát. És mindenki vidám volt...

A londoni magyar buliba mentem. A szervezés hagyott némi kívánni valót maga után, pedig még Nádas Gyurka is ott volt. Elméletileg fel is kellett (volna), hogy lépjen, de én ilyesmire nem emlékszem. (Mondjuk másra sem nagyon - az még rémlik, hogy ilyen kidobó-külsejű srácokkal, meg az ugyanahhoz a társasághoz tartozó csajokkal iszunk, meg próbálunk rázni, de hely hiányában nem megy...)