Ez a poszt most csak magamnak szól. (Végülis ez egyfajta napló is, vagy mi...) A nem IT-sok úgysem tudják, hogy mi az az "Agile". Az IT-sok meg úgyis biztos, hogy hánynak tőle (akár bevallják maguknak, akár nem...). Gyakorlatilag mindegy is, hogy tudjátok -e, mert úgyis mindenki azt fogja gondolni, hogy meghülyültem - függetlenül attól, hogy érti -e az "Agile"-t...
Akkor kezdem...
Megint ki kell javítsam magamat: nem tanultam meg mindent ahhoz, hogy politikus legyek. Nem lehet mindent megtanulni. Lehet egy élet-hosszon át tanulni, és minden nappal egyre jobbnak lenni: ezt fogom csinálni.
Rájöttem, hogy az élet gyakorlatilag egy kurva nagy Agile-project. Vagy Parlament. Vagy sakk-játszma. Vagy póker. Vagy szobafestő-pemzli. Vagy papucs orrán pamutbojt... ;)
És arra is rájöttem, hogy ha egy kicsit felpörgetem az agyamat, és nem vagyok lusta felemelni a valagamat, akkor egészen jól tudom menedzselni. Ha csupán ennyit kaptam volna is ettől a 12 év IT-tapasztalattól, ami mögöttem van: már azért megérte volna. Szerencsére azért pénz is járt vele (nem is túl rossz).
Mindeddig a szenvedély hiányzott ehhez a felismeréshez. Szenvedély a munkám iránt. Most valahogyan megtaláltam... Félreértés ne essék: még mindig nem gondolom, hogy az egésznek bármi értelme lenne, vagy hogy az egész kibaszott iparág többet számítana, mint egy pár dingókutya-vese! Egyszerűen csak jó játék az egész...
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
A kinevezésed/előléptetésed ezek szerint már hivatalos, gratulálok. "Agility-game" :D . Az a lényeg, hogy jól érzed magad ebben a "szerepben"/helyzetben. (megjegyzem: jó olvasni a postjaitokat (NZ-beli Magyarok)"itthonról", hogy haladtok előre az élet rögös útján)
VálaszTörlésTényleg lehet ezt így is olvasni, de nem erről van szó. (Úgyis szólok, ha sor kerül rá; ilyesmit az ember nem szokott eltitkolni...) Egy multinál ennél azért sokkal lassabban őrőlnek a malmok.
VálaszTörlésSőt! Ma be sem mentem dolgozni. A bajom az volt az elmúlt hetekben, hogy elengedtem a kantárt, és nem tudtam már fékezni a lovakat.
Furcsán hangzik, de a pofám szétszabdalása remek jele volt ennek. Össze kellett szednem magamat, és visszaszerezni a kontrollt. Azzal, hogy ma itthon maradtam, megtettem az első lépést. (Most már biztos, hogy mindenki azt hiszi, hogy meghülyültem...)
Pár napja gondolkodtam ezen megint, és rájöttem, hogy mi az, ami az aucklandi magyarokban (legalábbis az én barátaimban) közös. Pár éve Mo-on még azt mondtam egy beszélgetés közben Pisti barátomnak, hogy itt mindenki különc. Ez tényleg így van, de ez csak a felszín. Egy másik megközelítés az, ha azt mondom, hogy itt mindenki beteg (erről pont egy másik blogon volt szó, amit én olvasok és kommenteltem).
Van még valami, ami most esett le a kiwi-magyarokkal kapcsolatban: SZENVEDÉLYESEK.
Nem hiszem, hogy véletlen az, hogy ez pont egy héttel az után világosodik meg, hogy állampolgár lettem. Nincsenek véletlenek. (Egy közepes pókeres számára ez a napnál is világosabb.)
Ugye, hogy meghülyültem? ;)
Egyébként tényleg jó érzés ELŐRE haladni az élet rögös útján...
Te hány éves vagy?
VálaszTörlésMég "csak" 32 vagyok. Küldeni akartam egy mailt, de nem elérhető a címed az "ingyenes adatbázisokban". Persze lehet itt van az orrom előtt.
VálaszTörlésAz a fura, hogy 12 év IT-zés után, és főleg egy multinál támad fel benned a szenvedély az IT munka iránt. Általában fordítva szokott ez lenni, az ember egyetemistaként még nagyon lelkes, aztán a megkötött kompromisszumok számával a fásultsága is nő, aztán már csak a pénzért csinálja, és végül már azért se (csak a nagyon elkeseredettek).
VálaszTörlésBirosz: talosjoco et hotmél pont kom
VálaszTörlésLőrinc: Későn érő típus vagyok... :) Igazából ennek történelmi okai vannak. Én akkor lettem IT-s, amikor felvettek az egyetemre. Az összes évfolyamtársam már Basic-ben, Pascalban, meg assemblyben programozott, és Linuxszal feküdt-kelt. Ekkor én még azt sem tudtam, hogy mi a pöcs az a DOS. Ahhoz, hogy valakiben feltámadjon a szenvedély, sikerélmény kell. Az, hogy mindenki fényévekkel előtted jár abban, amit csinálsz, nem igazán segít... Ez végig is kísért az egész 5 év alatt.
Mikor végeztem a diplomámmal, akkor dolgozni kezdtem - még mindig nálam jobbak között. Magyarországon sehol nem adatott meg, az, hogy észrevegyék: tehetséges vagyok.
Zélandon történt ez meg először, ahol rá voltam kényszerítve arra, hogy a maximumot adjam. Egyszerűen azért, mert NAGYON nem akartam visszamenni Magyarországra. A maradás zálogát abban láttam, hogy MINDENT teljes gőzzel csinálok. A munkámat, a bevándorlási adminisztrációt, és a fillérbaszást. Ez volt életem legnehezebb időszaka.
De amikor felmondtam az első cégnél (amelyik nyilván szarér-húgyér dolgoztatott), akkor először kérdezte meg tőlem egy főnök: "Mibe kerül az, hogy megtartsunk?" Ezzel viszont már elkésett, mert már meg volt nekem ágyazva a másik cégnél.
Ott pedig nem (csak) programoznom kellett, hanem architect-munkát csináltam. Ekkor éreztem először azt a furcsa érzést, hogy élvezem a munkám. Ez a cég is zsákutcának bizonyult, mert tönkrement (nem sokkal azután, hogy köpködve kiléptem, mivel a szoruló hurok miatt ők sem akartak rendesen megfizetni...). Ekkor már viszont a zsebemben volt a letelepedési...
Több további lépés után eljutottam a mostani munkahelyemig, ahol szerencsés és szerencsétlen véletlenek összjátéka folytán most olyan pozícióba kerültem, ahol megint többet csinálhatok az egyszerű programozásnál (amiről egyébként már majdnem mindent tudok, amit érdemes, és éppen ezért nem is szórakoztat már). Ezt viszont most kurvára élvezem. Nem is magát az IT-t, mert amit most csinálok, az sokkal inkább zsonglőrködés. "Ideiglenes" vezető fejlesztőként egyszerre kell project-managernek, business-analyst-nek, politikusnak, és fejlesztőnek lennem. És nagyon jó érzés, hogy most általában a többiek előtt járok egy lépéssel, mert már én vagyok a legjobb. Igaz, hogy ehhez már nem elég napi három órát dolgoznom (mint ahogyan még bő két hónapja tettem), hanem keményen le kell nyomnom a nyolcat...
Bocs. Tudom, hogy utáltok ezért, de Zélandon általában tényleg egészen más a foglalkoztatási kultúra...
És ha tudnád, hogy ennél a multinál hogyan beszélt ma velem a főnököm főnöke, akkor el sem hinnéd...
Ez egy másik bolygó.
Birosz: talosjoco et hotmél pont kom
VálaszTörlésLőrinc: Későn érő típus vagyok... :) Igazából ennek történelmi okai vannak. Én akkor lettem IT-s, amikor felvettek az egyetemre. Az összes évfolyamtársam már Basic-ben, Pascalban, meg assemblyben programozott, és Linuxszal feküdt-kelt. Ekkor én még azt sem tudtam, hogy mi a pöcs az a DOS. Ahhoz, hogy valakiben feltámadjon a szenvedély, sikerélmény kell. Az, hogy mindenki fényévekkel előtted jár abban, amit csinálsz, nem igazán segít... Ez végig is kísért az egész 5 év alatt.
Mikor végeztem a diplomámmal, akkor dolgozni kezdtem - még mindig nálam jobbak között. Magyarországon sehol nem adatott meg, az, hogy észrevegyék: tehetséges vagyok.
Zélandon történt ez meg először, ahol rá voltam kényszerítve arra, hogy a maximumot adjam. Egyszerűen azért, mert NAGYON nem akartam visszamenni Magyarországra. A maradás zálogát abban láttam, hogy MINDENT teljes gőzzel csinálok. A munkámat, a bevándorlási adminisztrációt, és a fillérbaszást. Ez volt életem legnehezebb időszaka...
Nem fér bele egy kommentbe, úgyhogy szétszedem...
Hmmm. Mégis belefért...
VálaszTörlés"Ahhoz, hogy valakiben feltámadjon a szenvedély, sikerélmény kell. Az, hogy mindenki fényévekkel előtted jár abban, amit csinálsz, nem igazán segít... "
VálaszTörlésEbben nagy igazság van. :)
.. igen, az "ilyen" tűz nem ég magától, valamivel táplálni kell
VálaszTörlés