Egyik este Attilával (a fényező a magyar-házból) hazafelé tartva éppen elhajtottunk az east ham-i metró állomás előtt. A lámpánál lefékeztem, és udvariasan megvártam, amíg három rossz arcú kapucnis srác egy negyediket behajít a zebra közepére, összerugdossák, hozzávágnak egy sörös üveget, majd dolga végeztével mindenki megy az útjára...
Zöldre váltott a lámpa, tehát kikerültem a szilánkokat, odafordultam Attilához, és feltettem neki a régóta kínzó kérdést. Ő sem járt még mindenhol Londonban, de állítása szerint délkeleten vannak ennél keményebb helyek is... Foglalkoztatott még az is, hogy meddig tart a külváros, és van -e kertvárosi rész is még kijjebb kelet felé?
Nos, ma reggel én, és a Kondratenko-család gránit-keménységű mellekkel nem rendelkező része (tehát a 14 éves Kamillán kívül mindenki...) felkerekedtünk, és elmentünk a basildoni carboot-sale-re. Most, hogy már láttam ezt én szabadon bolhapiacnak fordítanám. Régen voltam már Magyarországon hasoló helyen, de ha jól emlékszem, akkor ott ehhez képest kimondottan alapvető létszükségleteket célzó használati tárgyakat kínáltak eladásra. Aucklandieknek: a Papakura Market termékpalettája emlékeztet arra, amit itt láttam, de csak igen elnagyolt közelítéssel. Itt egy bazi nagy ugaron hagyott szántóföldön az egyik oldalon végeláthatatlan messzeségben sorakoznak az árusok az autóik előtt; a másik oldalon a vásárló közönségnek kijelölt parkolónak szintén nem látni a végét. Mit mondjak? Jézuskától géppuskáig MINDEN. Mondom: MINDEN. Most biztos azt hiszitek, hogy túlzok, de frankón láttam eladó Kalasnyikovot is (mondjuk Jézust tényleg nem, de lehet, hogy csak elkerülte a figyelmemet...). Az árus faszi állítása szerint be van öntve (dugózva?) a csöve, de csodálkoznék, ha nem tudta volna öt perc alatt működőképes állapotba hozni...
Az egész placc igazi white-trash atmoszférát árasztott. Zsírszag-felhőben úszó chips-es, sausage-os lakókocsik. Konténeres WC-k. Kapával a szájukban beszélő angolok. Tetszőleges szláv nyelven beszélő, 80-as évek közepi divatnak megfelelően öltözködő többiek. Mackónadrágos (szigorúan csíkokkal az oldalán), pitbullokat sétáltató arcok. Igazi kelet-londoni merítés; ezek a srácok is mind ott voltak...
Azért egész jól szórakoztam; érdekes volt ilyet is látni. Szerencsére én sem mentem haza üres kézzel. Egyrészt itt sikerült pótolni az évekkel ezelőtt elhagyott barett-sapkámat; másrészt egészen jutányos áron jutottam hozzá egy kissé mosdatlan és lefogyott Cartman-hez:
Jocó csiripen nem akarsz megjelenni? Egy követőd már lenne, aki az ilyen postokat egyből recsiripeli a mélyen tisztelt követőinek. :)
VálaszTörlés"család gránit-keménységű mellekkel nem rendelkező része (tehát a 14 éves Kamillán kívül mindenki...)" utólagos engedelmeddel ennek az enyhén fazonírozott verzióját holnaptól terjeszteni fogom.
Az a baj, hogy a twitteléssel máris úgy tűnne, mintha nekem napi rendszerességgel kellene valami faszságot kiposztolnom. Nem akarok elvárásokat generálni magam felé, mert az senkit nem érdekelne, hogy aznap például milyen jót szartam. Írok, amikor sikerül; ha nincs ihlet, vagy nem jut eszembe semmi, akkor nem tudok...
VálaszTörlésA kiscsaj meg a múltkor spagetti-pántos topban jött éppen a lépcsőn felfelé, amikor én lefelé. Elég meredek és szűk a lépcső, úgyhogy meg kellett várnom felül. A végét kicsit megszaporázta. Nem hiszem, hogy mondanom kell, hogy mi történt...