2013. április 5., péntek

Taposómalom és metró

Pontosan két hétnyi munka után már érzem, hogy kezd alábbhagyni a lelkesedésem... Sokkal jobban éreztem magam, amikor egész napos monitor-nézés helyett volt időm uszodába, meg konditerembe járni. Muszáj kitalálnom valamit, mert az embert nyilvánvalóan nem arra alkotta a természet, hogy napi 8-10 órában programozzon. Erre még rájön egy óra beutazás, meg ugyanennyi vissza, és ezzel el is van baszva az egész nap (pedig itt ez egy átlagos bejáró-távolság, ha a kollegákkal összehasonlítom). A szutyok metrón oda-, meg visszafelé is alszom - pedig nem mondanám, hogy a kirívóan magas komfortérzet ringat el az úton...

Az elhúzódó tél egyébként lehetővé tette, hogy a metró-kocsik fűtési stratégiáját behatóan feltérképezzem. Megfigyelhető, hogy ezen a téren az angol etikettnek megfelelően a gyengébbik nem érdekei érvényesülnek: az ülések alatt hőszigetelés nélkülözésével elhelyezett fűtőszálak a nőknek kellemes meleget biztosítanak, míg a férfiak tojásait kíméletlenül szénné sütik. Persze csak akkor, ha működnek - de erre egyáltalán nem lehet alapozni. Minden esetre a vagonok levegő-cseréje kimagasló, és ezt csak fokozza az időnként az állomásokon percekig nyitott ajtókkal a piros jelzésnél történő vesztegelés. Az irodába igyekvő jómunkásember tehát választhat az állva tetőtől-talpig fagyoskodás, illetve az ülve ropogósra sült picsával fázás között (ha egyáltalán még van ülőhely).

Érdekes, hogy a fűtünk-vagy-nem-fűtünk kérdését az üzemeltetés igyekszik metró-vonalakra lebontva kezelni. Nekem eddig az volt a benyomásom, hogy míg a "District line" kocsijainak ülései alatt fúziós reaktorok termelik a hőt, addig az 50-60 százalékban ugyanazon az útvonalon közlekedő "Hammersmith & City line" kocsijaiban uralkodó hőmérséklet kimondottan az ingázó pingvinek komfortját célozza.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése