Portói

Eseménytelenul csorognak a téli hónapok. Ilyenkor mindig felüdülés egy-egy váratlan apróság, ami megtöri a szürkeséget...

Tegnap este bevásároltunk a LIDL-ben. Nekem soha nem ez a nap fénypontja, de ha már muszály elmenni, akkor legalább veszek valami csemegét. Ezúttal egy igen látványos palackra csaptam le. Bármi is lehetett volna benne, de mivel a "vinho", "port", "porto", "portugal", és a "20%" kifejezések helyezkedtek el összevissza a cimkéken, ezért úgy éreztem, hogy nagyon nagyot nem bukhatok vele – még annak ellenére sem, hogy egyrészt halvány fingom sem volt, hogy mi az a portói, másrészt meg, hogy vajon ez az -e...

Hazaérve rögtön felnyitottuk, megkóstoltuk, és BESZARTUNK, mivel egyikünk sem ivott még ilyet (annak, aki még szintén portói-szűz: valami olyasmi, mint a Tokaji – oxidatív, alattomosan odabaszós desszertbor - csak sokkal olcsóbban...). Gyorsan ráugrottam a Google-ra, hogy megtudjam: mégis mi a bánatot iszunk???

Először is kiderült, hogy a “port wine”, vagy csak egyszerűen “port” tényleg azt jelenti magyarul, hogy “portói”. A netes források alapján most megpróbálom mérsékelten pallérozott történelmi/politológiai műveltségemmel rekonstruálni, hogy mégis mi ez, és hogyan születhetett...

A sztori a 18. században kezdődik, amikor is az angolok és a franciák – a változatosság kedvéért - éppen a második százéves háború keretében baszták egymást. Az angol flotta blokád alá vonta a francia kikötőket. Senki sem számolt viszont azzal a kellemetlen mellékhatással, hogy így gyakorlatilag megszűnik a francia bor-export... Mivel a saját elkúrt éghajlatukon ugye nem lehet szőlőt termeszteni, ezért az angoloknak alternatív alkohol-forrás után kellett nézniük (meg aztán ők a termelésnél mindig is sokkal jobban értettek ahhoz, hogy odamennek, ahol valami jóság van, és egyszerűen elhozzák...) A következő legközelebb eső bortermelő vidék az Ibériai-félsziget. Hamar kiderült viszont, hogy sajnos az onnan hordókban szállított bor megecetesedik, mire Angliába ér.

A teljesség kedvéért itt hozzá kell tennem, hogy egyes források szerint eddig azért sem hoztak onnét bort, mert a francia sokkal jobb. Az én különvéleményem viszont az, hogy lófaszt. Egyrészt az, hogy egy bor egy másiknál jobb -e, illetve hogy mennyivel, az ízlés kérdése. Másrészt a francia bornak általában van egy történelmi túl-hypeoltságból adódó sznobizmus-faktora (amit mindenki – de főleg az angolok – hajlamosak felkapni, és tovább pörgetni... A soviniszta franciák meg nyilván adják alájuk a lovat.) A harmadik – és szerintem a megecetesedés után legfontosabb – oka annak, hogy az angolok addig nem importáltak mediterrán bort, az az, hogy az angolnak tulajdoképpen mindegy mit iszik, amíg jól be tud tőle baszni. (Így testközelből elég jó rálátásom van a nemzeti kulináris, és alkohol-fogyasztási igényesség szintjére...) További elgondolkodtató tény, hogy ma a portói legnagyobb fogyasztói a franciák...

Abban a pillanatban tehát, amikor a francia bor-folyam elapadt, tenni kellett valamit... Szerencsére valaki kitalálta, hogy az erjedés egy bizonyos alkoholfok felett megáll. Portugáliában tehát fogták a erjedésben levő mustot, és fellocsolták borpárlattal olyan 19-22 fokig. (Apró figyelmesség, hogy így ráadásul édes is marad, mert még az a cukortartalom sem forr ki, ami egyébként igen) Így már a bor hordóban is kibírta azt a durván ezer tergeri mérföldet.

A portói-készítésnek nyilván meglehetősen bonyolult és szigorú szabályrendszere van. Csak a Douro folyó völgyében termett meghatározott fajtájú szőlőkből készülhet. Nagyon vázlatosan a borok 3 fő kategóriába sorolhatók (még a magyar Wikipedia is angolul adja meg):

• “white port”: fehér, rövid hordós érlelésű. Ez a legkevésbé édes.
• “ruby port”: a klasszikus “rubin-vörös” portói, amire mindenki gondol, ha meghallja a “portói” szót. 2-3 évig érlelik palackozás előtt (vagy nagy fahodóban, vagy reduktívan)
• “tawny port”: vörös, kis fahordóban, több mint 3 évig érlelt. A kis hordó miatt erősen oxidálódik, és a színe kifakul, olyanra, mint egy borecet. Ez sokáig tárolható is, míg a ruby-t felnyitás után két nap alatt meg kell inni. Egyébként ez az, amit a portugálok legjobban szeretnek. Na egy ilyet vettünk mi véletlenül (egy 10 éves érlelésűt):

Legközelebbi bevásárláskor megvizsgálom a ruby portot is – jó, ha szélesedik az ember látóköre...

Freelancer

Úgy látom, hogy még mindig van néhány megszállott, aki benéz ide néhanap, úgyhogy gondoltam, írok pár sort.

Az elmúlt negyed évem nagyjából arról szólt, hogy kiderüljön: vajon sikerül -e a londoni szerződéses IT-s yuppie-k kiváltságos csoportját rejtő, "Tejjel-Mézzel Folyó Kánaán"-feliratú ajtón behatolnom.

Nem szeretek elkiabálni semmit (sőt: általában ha valami kivételesen nagyszerű dolog történik velem, akkor is inkább először körülnézek, hogy hol van az átbaszás, meg a kandi-kamera...), de nagyon úgy tűnik, hogy igen.

A múltkor ugye ott hagytam abba, hogy az előző munkáltatómnál megtették azt a szívességet, hogy semmibe vettek (nem csak engem, csak én erre érzékeny vagyok...). Így gyakorlatilag rossz szájíz nélkül tudtam felállni az asztaltól, és megalapítani a JOCO Software-t. Három hétig voltam munka nélkül, mivel a lehető legkedvezőbb időpontot választottam a lépésre (az uborka-szezon utáni "húzzunk-bele"-pediódust, amikor mindenki embert keres, akinek kell).

Rövid, de annál stresszesebb cigánykodást követően (két cég ajánlata közül majdnem valagra estem, és bár a sztori megérdemelne egy külön posztot, sajnos most ezt kihagyom...) sikeres startot vett a szabadúszó-karierrem.

A cég, akinek dolgozom, igen komolynak tűnik. Nyilván senkit nem fog érdekelni, de a Salesforce mellett egy csomó zsír-új (a későbbi állás-keresésben komoly adunak számító) technológiát használunk (aminek az egyik fele használható, a másik meg nem - ahogyan az lenni szokott). Amit eddig láttam, azok alapján a menedzsment is nagyon profi. Ennek megfelelően a fejlesztési projektek nem kapkodnak, meg taknyolnak. Ez ugyan nekem egy kicsit gyanús (itt nyilván valami tévedés lesz, vagy csak a mi projektünkre igaz ez, vagy csak átmeneti állapot).

A lényeg, hogy otthonról 23 perc biciklizésnyire (7 km), ebben a viszonylag stressz-mentes környezetben változatos munkát végezve, és piacképes tudást elsajátítva valami egészen szemérmetlenül magas összeget számlázok.

Nem titok, hogy a tervünk eredetileg az volt, hogy januárban költözünk Aucklandbe. Az új fejlemények (egy hete derült ki, hogy meg is hosszabbítanak - egyelőre újabb 3 hónapra) viszont alaposan átírták a forgatókönyvet: bármennyire is rühellem ezt az országot (lehet, hogy csak a várost, de a hétköznapi életben a kettő között nekem nincs különbség), most az a helyzet állt elő, hogy ennyi zsetont képtelen vagyok az asztalon hagyni...

Tisztában vagyok a zélandi ingatlan-piaci trenddel (mivel Kína éppen kilóra felvásárolja az országot, ezért undorítóan elszaladtak a ház-árak Aucklandben). Az is megvan, hogy Zélandon még IT-s fizetéssel sem lehet utolérni az árakat. Most viszont úgy tűnik, hogy ITT adódik egy lehetőség. Nyilvánvaló, hogy semmi sem tart örökké (ergo nem fogok részletre X6-ost venni...) A körülmények azt diktálják, hogy egyelőre nem szállhatok ki.

Egy év múlva meglátjuk...

MotoGP

Tegnap Csabi barátommal felkerekedtünk, és kimentünk a silverstone-i MotoGP futamra. Kasiát otthon hagytam, mert megegyeztünk abban, hogy ő inkább a Lewisham Mall-ban szerzi be a napi adrenalin-adagját.

Reggel hatkor indultunk el - Silverstone jó 2 órás útnak ígérkezett a GPS szerint. Nem vettünk előre jegyet, mert ahhoz járt volna plusz 25 fontért parkoló-jegy, meg még 7-ért kezelési költség (az Interneten, bazmeg). Korán ki akartunk érni, hogy még kapjunk, meg persze, hogy jó helyünk is legyen.

A két óra menetidő így hajnalban helytállónak bizonyult. A pálya parkolóiba már így is tömött sorokban araszolt be a forgalom. Durván egy órát még eltöltöttünk azzal, hogy kikeveredjünk a parkolóból és valami helyi ABC-ben vegyünk kaját az egész napos programra. (Aki szendvicsek nélkül indul el, hogy majd a "környéken" bevásárol, az házhoz megy a lófaszért...)

Még így is egész jó időben leparkoltunk, vettünk jegyet, és éppen az ezresek warm-upja ment, amikor beléptünk a pályára. Először mindketten azt hittük, hogy a kisebb kategóriák tartják az edzést.
- Te Csabi - mondom - miért ilyen szar ezeknek a hangja? - úgy szóltak, mint az MZ-m, amikor lehúzott leömlővel otthon berúgtam, és megtúráztattam. (A szomszédok még biztos emlékeznek rá...)
- Azért mert mindnek el van állítva a gyújtása. Nem hallod, hogy durrognak? Gyorsan odaálltunk a korláthoz és lestük, hogy vajon mikor áll ki a fűre Rossi, hogy a bőrdzsekiből előhúzza a csavarhúzót, meg a 10-es csillag-villást...

Nem állt ki, úgyhogy elindultunk a célegyenes irányába, hogy találjunk valami jó helyet. Az előtte levő Luffield kanyarba helyezkedtünk el.

Itt volt egy lelátó, ahonnét belátni a "National Straight" végét, utána a balos Brooklands-kanyart, a visszafordítót, meg a célegyenesbe vezető enyhe törést is. Ezen kívül van egy screen is, amin az élő TV-s közvetítést nyomják, meg egy sorrend-jelző display. Csabi Brno-ban már többször volt, meg otthon még Forma 1-re is járt, úgyhogy azt mondta, hogy ennél jobb nem is kell. Nekem ez volt az első GP-élményem - és valószínűleg az utolsó is. Nem mondom, hogy unatkoztam, de ugyanennyi pénz, meg idő ráfordításnak én jobb helyét látom, ha az ember benzin-gumi-fékbetétre szánja egy vasárnap mondjuk a Coromandelen (nosztalgikus sóhaj...).

Csabi egyébként kifogásolhatónak érezte a silverstone-i atmoszférát. Állítólag Brno-ban a hangulat inkább egy bazi nagy motorostalálkozóra hasonlít: IHB-buli; szétcsapott, péntek óta piáló bőrdzsekis arcok; motorok, amíg a szem ellát, ésatöbbi, ésatöbbi. Ehhez képest Silverstoneban ennek nyoma sem volt; helyette a híres angol temperamentumé volt a főszerep. Néha a lelátón elhangzott egy-egy "Húú!", meg "WOW!", amikor éppen Marquez beszúrt Lorenzonak a féktávon, vagy Rossi kakaskodott Pedrosával. A hangulat minden egyes körben akkor hágott a tetőfokára, amikor elhaladva tapsot kapott az utolsó helyen motorozó Móricka a Babettával, mert még mindig nem kapott kör-hátrányt. (Itthon aztán megnéztem: Bradley Smith volt ez a nemzeti hős, és végül mégis kapott egy kört az élen haladóktól...)

Két éve élek itt, és még mindig nem értem. Ha én annak a nemzetnek a szülötteként ülnék a lelátón, ami tulajdonképpen a motorsport bölcsőjének tekinthető, és nem utolsó sorban szarásig tele van pénzzel (ami a mai MotoGP-ben a sikert végülis 90%-ban meghatározó tényező), akkor nem hiszem, hogy a patriotizmusom a hazai pályán egy japán motorral utolsó helyen haladó Bradley Smith-t figyelve buzogna fel gejzírként. Nem elég, hogy szerencsétlennek pont otthon nem jött össze?!? Minek kell csórikámat ráadásul MINDEN KÖRBEN megtapsolni? Mindegy: az angoloknak joga van másképp gondolni.

Maguk a versenyek egyébként nem voltak rosszak. (Ha valakinek HD-ben megvan a közvetítés, és engem keres rajta, akkor ott ülök a Luffield-lelátó legtetején levő kerítésen. Én vagyok az a baseball-sapkás, kapucnis, napszemüveges fazon, aki a Moto2 futam utolsó körében éppen tolja arcba a paprikás-szalámis szenyát. Még így is megkapott a Nap...)

Az élmények nem értek véget a MotoGP kategória finisével... Utoljára rendezték a Moto3 kategória versenyét, aminek a rajtjához már átsétáltunk a célvonalhoz, hátha látunk valamit ott is. Igyekezetünk nem volt hiábavaló; kár lett volna elmulasztani a sárga Hertz-overallban a grid-en sütkérező paddock-luvnyákat:

A rajt után elindultunk körbe a pálya körül. A hátsó részen ekkor tényleg már csak lézengtek az emberek. Biztos, hogy addig sem volt tömegnyomor, mert a nap fénypontjaként itt végre találtam egy szikrázóan tiszta budit, ahol végre kiszarhattam magam.

Ennyit mára a nemzetközi motorsport legfrissebb eseményeiről. Viszontlátásra.

Benzingőz...

Mivel mostantól itthon vagyok, és egyelőre a telefonos interjúkon kívül nem sok tennivalóm akad, ezért 25-ös pulzusszámmal vettem tudomásul a jármű-flottám erodálódásának jeleit. Időm mint a tenger; majd most megcsinálok mindent!

Először is elszakadt a szivató-bowden a Kawán. A cseréje ujj-gyakolat: 15 perc alatt megvolt.

Utána aktuálissá vált a Lexus műszakija. Tudtam, hogy a bal hátsó gátló kuka: már a tavalyi műszakin is csak a két szimpatikus arab vizsgáztató jóindulatának (és 40 fontnak) köszönhetően ment át. Éppen ezért fogtam magam, és az egyik délután 10-15 perces vizsga-felkészítő olajsár-törölgetést végeztem el rajta. Másnap lehellet-finoman, a fekvőrendőrökön lábujjhegyen átaraszolva hajtottam el a vizsga-állomásra. A gondos karbantartás meg is hálálta magát: az autó két, percek alatt javítható, jelentéktelen problémával bukott csak meg. Ki kellett cserélni az izzót a rendszámtábla-világításban, valamint felpolírozni a be-opálosodott fényszórókat. Másnap visszavittem az autót, és büszkén vehettem át az "Átment"-feliratú oklevelet.

Nem sokáig örülhettem neki: a Kawasaki gyorsan az arcomra fagyasztotta a mosolyt... Már pár hete észrevettem, hogy az egyik teleszkóp-szimmeringem az utolsókat rúgja. Kb. 2 hete meg is adta magát. Ettől még nem estem volna kétségbe; megrendeltem az újat, ami a héten meg is érkezett. Ma álltam neki a cserének. A kerék kivétele után a sárvédőt kellett volna leszedni. A géniusz, aki ezt előttem utoljára csinálta szerintem elhagyhatott egy-egy alátétet mindkét oldalon. Pótlásuk helyett azonban - mivel a furat mélysége a villaszárban eléggé ki volt centizve - okosan rátépte az egyébként imbuszos csavarokat - hiszen mennyire elhanyagolható már az esélye annak, hogy egy sárvédő-csavar berohad a rozsdától. Még ha - ne adj Isten - ez történne, akkor viszont mi sem alkalmasabb a vörösödő fejjel előállított lazító-nyomaték átvitelére, mint az 5-ös imbuszkulcs, meg a csavar-fej, amibe belemegy... Természetesen 1 liter csavarlazító ráfújása után is elnyalódott a fej. Mindkét oldalon egy-egy - nehogy véletlenül maradjon esélyem arra, hogy a villa-szárakat valahogyan elválasszam egymástól. A sárvédő formája miatt nyilván sem a csavarokba belefúrni, sem kalapácsos csavar-kihajtóval megdolgozni nem lehet.

A legnagyobb májerek most ráhegesztenének valami hosszú nyelű krovát a csavarfejre, és kitekernék azzal.
Nekem műhely híján hegesztőm sincs itt, úgyhogy 4 szakszerű megoldás közt ingadozom, amik a befektetett pénz, munkaidő, káromkodás, és vérnyomás-emelkedés tekintetében különböznek:

1. Összerakom az egészet, és elviszem egy szerelőhöz; szopjon vele ő...
2. Szétbaszom szilánkokra a kurva műanyag sárvédőt, kifúrom a csavarokat a helyükről (vegyük észre, hogy műhely híján satum sincs, amibe a cuccot befogjam...), és egy bontott sárvédővel rakom össze az egész szart (most pont van egy piros az Ebayen)
3. Flexelek két nútot a sárvédőre (a flex pont befér alá), amin keresztül lecsúsztatom a berohadt csavarokról. :) Miután kifúrtam a csavarokat, a nútokat valahogy betaknyolom a műgyantával, amit a múltkor vettem. De az is lehet, hogy csak leszarom, mert a másik két csavar is eléggé tartaná...
4. Hagyom a picsába az egészet, mert úgyis csak novemberben kell műszakizni vinni a motort. Addigra kinyomja az összes olajat, amit majd letörlök a villáról a vizsgához...

Pán-Európa

Igen, lusta voltam folytatni a motoros-túra közvetítését... Visszaérve vettem csak észre azt is, hogy a kitűnő androidos mobilom levágta a képek felét. (Nem is értem, hogy hihettem el ilyen naivan, hogy normálisan működhet.)

Fényképek készültek, de Kasiának szerintem még nálam is szarabb érzéke van a fotózáshoz. Talán ennyi hulladék fényképet még senkitől nem láttam nyaralásról mutogatni, mint amennyit mi készítettünk. (Pedig a múltkor végignéztük öcsémék görögországi képeit, amiben egy egész sorozat volt a hotel-szobai klozetnak szentelve...)

Jegyzeteket sem készítettem, így sajnos csak címszavakban tudom megemlíteni, hogyan fogyott ki a benzinem Bordeaux felé a benzinkút előtt 3 kilométerrel, és vitt el a Gendarmerie (francia autópálya-rendőrség) egy kanna benyáért a kútig, meg vissza...

Elmarad az esszé-jellegű kifejtése annak is, hogy a paellától a barcelonai városnézés gyakorlatilag fosó-túrába torkollott, de legalább így tüzetesen megismertem a belváros majd összes pubjának a klotyóját...

A tenger gyümölcseinek még egy visszavágóra is futotta a két hetes túra alatt: egy seafood spagetti a velencei sétát zárta rövidre. A kagyló-polip-tintahal vacsora a fosáson kívül még 3-4 rókát is kiadott; ezek egy-egy étterem WC-jébe, valamint a kempingbe visszaérve a sövény alá szökkentek.

Nagyjából ennyi volt az említésre méltó kaland; a többi csak uncsi városnézés, zabálás, meg tengerpart...

Bréking!!!

A tegnapi napon beadtam a felmondásom. Az esemény merő véletlenségből pont egy nappal azelőtt történt, hogy bejelentette megalakulását az év legígéretesebb startupja, a "Just Optimal, Clean, Outstanding Software Solutions Limited".

Igazság szerint a brit IT szektor legmeghatározóbb szereplői már hónapok óta lélegzet-visszafojtva figyelték a bennfentesek által röviden csak "JOCO Software"-ként emlegetett formáció piacra lépésének előkészületeit. Az alapító tagok az iparágban betöltött szerepének ismeretében az első pénzügyi évre a legnagyobb elemzők az cég árbevételének meredek felfutását prognosztizálják. A középtávú előrejelzések egyetértenek abban, hogy a cég agresszív expanziójából kifolyólag 2-3 éven belül helyet követel magának az FTSE 100-ben. A legoptimistább hangok szerint akár már 5 éven belül sort keríthet a Google akvizíciójára...

La gran vida