... and night

Még reggel, a motoros incidens előtt elmentünk a jelmezkölcsönzőbe. Én először halálnak szerettem volna öltözni, de a hely eléggé ki volt már fosztva. Egy derékban bevett papi csuhát találtam csak, amiben úgy néztem ki, mint Lawrence Fishbourne a Mátrixban (le kéne fogynom néhány kilót, mert már a fejem is legalább akkora...). Végül úgy döntöttem, hogy inkább Ghost-rider leszek este; a bőrdzsekim, csizmám, meg kesztyűm van; csak valami koponyás maszkot, meg egy fekete nadrágot kellett volna kukázni valahonnan. A Warehouse-ban találtunk is mindkettőt.



Megvolt tehát a jelmez: a bőrdzsekim ugyan nem elég szögecses, a nadrág végül farmer lett a bőrgatya helyett, és a koponya sem fog lángolni, de ilyen részleteken itt faluhelyen nem szokás fennakadni. Arról nem is beszélve, hogy röhejes hónalj-szárító Hárlim sincs... - ahhoz, hogy az ember egy olyanon hitelesen el tudja adni magát különben is legalább Nicholas Cage-nek kell lenni. Bár ő is megizzadt vele, mert a film szerintem csak egy paraszthajszállal lett jobb a "katasztrófálisan szar"-kategóriánál...

A terv az volt, hogy ha lehet, akkor motorral megyek, és akkor így fogok kinézni:




Mivel a Millés csávó belerondított a délutánunkba, ezért végül nem mentünk ki Kumeuba, úgyhogy ezek a képek másnap készültek.

Sebiékkel megegyeztünk, hogy inkább iszunk, meg barbizunk egyet a nagy ijedtségre. Ennek megfelelően sajnos sikerült is betegre zabálni magunkat még mielőtt a tervezett buliba egyáltalán elindultunk volna. Oda elég későn is érkeztünk, mert még Boginak is haza kellett ugrania beöltözni. Ő egy domina/pornósztár outfit-től több lépésen keresztül jutott el egy krampusz-közeli állapotig: ezt nekem nyilván végig kellett várnom...

Mindegy; legalább a lakótársnője aktuális (rózsaszín borítós!) Cosmopolitan-jét olvasgatva pallérozhattam műveltségemet. Megtudtam például, hogy a punci-plasztika nem csak trendi parishilton-klón hülyepicsák privilégiuma: rengeteg fiatal nő sportolás közben jelentkező kellemetlenségét orvosolta már. (Ennél részletesebben sajnos nem volt kifejtve...)
Azt is megtudtam, hogy a fiatal nők férfi-ideál képe napjainkban lassan átformálódik: a metroszexuális (nézzétek meg valami modern értelmezőben, bazeg - nem lehettek ennyire elmaradottak...) férfiak helyett egyre inkább a "mantastic" hímeket fogják preferálni, akik ugyan összegyűlnek a csoportos meccsnézésre, de ha a másik csatonán még megy a Főzőcske, akkor megvárják a végét, és átkapcsolás helyett vitatkozni kezdenek a receptről.
Hasznos tanácsokat kaptam továbbá arra vonatkozólag, hogy mit kell a hapsitól a harmadik-negyedik randi felé kérdezni: ha például kiderül, hogy imádja a munkáját, akkor sanszos, hogy a romantikus estéket a túlórái fogják megkontrázni...

Már épp nyúltam a Yellow Pages-ért, hogy pszichiátert keressek, amikor előállt Bogi a krampusz/domina jelmezben:



Végre mehettünk. Ha már Halloween van, akkor adjuk meg a módját - gondoltam - és már a kisbuszban felvettem a maszkot.



Elég szarul láttam ki belőle, de az éjjel-nappalis kínai, ahol megálltunk chips-ért egy marék nyalókával honorálta...

A buli jó volt, a kaják jók voltak. Orsiék előtt külön le a kalappal, mert legalább egy hetet tölthettek a ház feldíszítésével (Képeken nem jön át, mert apróságokról van szó, de akkor is...).

Említést érdemel még a kissrác, aki Batman-ként bekopogott "Trick or treat-elni" az apjával, és pechére pont én léptem ki az ajtón. Rögtön hátra is lépett kettőt... :)

Percekig katatónikus állapotban volt :)

Ja, és Orsi is érdemel egy sort, mert neki úgy sikerült "Kör"-nek öltöznie, hogy nem is látta a filmet...

Halloween day...

Szombaton Halloween volt, ami egyébként nem igazán érdekelt volna, de hivatalosak voltunk Orsiékhoz egy autentikus halloween-bulira, amin kötelező volt jelmezben megjelenni. Mivel Jenő még külön emailes meghívót sem volt rest küldeni, ezért nem akartuk félvállról venni a beöltözést - várható volt, hogy nem szarral fognak gurigázni...

Engem viszont még így is sokkal jobban érdekelt az, hogy végre motorozzak egy rendeset a Yamahával, mert még mindig nem volt rá alkalom (száraz es enyhe hétvége), hogy ki tudjak menni (állítólag 15 éve volt utoljára ilyen szar az október). Szombaton reggel vettem is REGO-t a motorra: 4 hónapra $114, de lehet még ennek a triplája is nemsokára, ha az okosok tenyleg bevezetik a REGO-ba integrált TB díj emelését. Néhány hete ez a téma itt a médiában. Hiszen az elszaladt TB büdzsé lyukainak befoltozására mi sem tűnik kézenfekvőbb megoldásnak, mint hogy a hiányt az elhanyagolható számú motorosra hátékázzák, mert allítólag sok a motoros baleset. Sokan nyilván ott a túloldalon egy ilyen indoklásra fel sem kapják a fejüket, de itt a szocializmusban ez azért sokkoló (gazdasági válság ide vagy oda...). Mindegy; ezt csak azért mondtam el, mert mindjárt következik az ide vágó esettanulmány...

Rövid jelmez-beszerző túra után bepakoltunk ezt-azt a kisbuszba, hogy kimenjünk a raktárba, ahol lerakjuk az "ezt-azt", és felvesszük a Yamahát. Beültünk, kitolattam a drive-ról, hogy még a Sebiéknél állomásozó - és sorainkból csendesen eltávozott - Hondából (nekrológ majd egy későbbi posztban...) is kivegyük a hasznosítható cuccokat. Pár háznyit kellett volna még az úton hátrébb tolatni, hogy az ő házuk előtt parkoljak le. Mikor már majdnem egyenesben volt a busz az úton, belenéztem a középső tükörbe, hogy biztosan ne menjek neki semminek. Benne viszont azt láttam, hogy egy gumicsíkot húzó sportmotor rongyol lefelé a domb tetejéről - nem 50-nel... A busz zörgése eddig elnyomhatta az ezres V2-es ordítását - rajtunk kívül a környéken mindenki hallotta, ahogy húzza neki az utcában. Átléptem a fékre - nem mintha a hátrafelé gyök-kettővel csorgó busz megállításának bármi jelentősége lett volna. Úgy másfél másodpercet saccoltam a becsapódásig: ennyi idő elég karcsúnak tűnt arra, hogy kitaláljam, milyen védekező pozíciót kellene felvenni. Ezért inkább halkan csak annyit mondtam, hogy "Húbazmeg..."
- "Mi van?" - kérdezte Bogi ijedten, mert érezte a hangomon a vészjósló tónust.

Minden ép eszű rájder tudja, hogy egy tereptárgyak között blokkoló kerékkel száguldó motor nem feltétlenül predesztinálja az embert hosszú és boldog öregkorra. Ezért is nem értem, hogy miért taposta a barom az utolsó pillanatig a hátsó féket - annál is inkább, mert a napnál is világosabb volt, hogy megállni esélye nincs...

Egy pillanattal később, hogy a kérdés elhagyta Bogi száját becsapódott az aszfaltra az Aprilia: pont balra ő mellé. A pali repült tovább azon a 2 méter széles nyíláson, ami a kisbusz, meg az út szélén parkoló autó között volt.

Nem lett volna nagy kunszt ott fékezés nélkül elmenni. Vagy akár jobbra - tulajdonképpen bármelyik oldalon egy Boeing is ki tudott volna kerülni. A fekve csúszó motor is úgy jött ki a két autó között, hogy karcolást sem ejtett rajtuk. Előttem máig rejtély, hogy hogyan tudta a pali a végig csúszó hátsó kerékkel egyáltalán elhibázni a buszt: a tükörből tisztán látszott, hogy pont felénk tart.

Az ezres sportgépek között a Mille egyébként sem a végtelenül simulékony viselkedéséről híres. Az ilyeneket vezető kezdő motorost általában elég könnyű felismerni: mindig ül mögötte egy fekete csuklyás fazon, akinek kasza van a kezében. Ennek a baromarcnak az lehetett a szerencséje, hogy a kaszás valószínűleg már a domb túloldalán leesett...

Összeszedtem magam, és kiugrottam a buszból. Az adrenalinsokk közben azért gyorsan lepörgettem a dolgot magamban még egyszer: én tényleg nem csináltam semmi hülyeséget...

A faszi mozdulatlanul feküdt a földön. 50 körüli pasas volt - tipikus zélandi kezdő motoros. Nagyjából egyszerre értünk oda hozzá egy másik csókával. Amaz nem volt magánál, de látszott, hogy valami rohama van, és a bukó szíja is fojtotta. Fél perc alatt összeszaladt az egész utca (a gyorsulástól kezdődően végig hallották az egészet - egy valaki még végig is nézte). Hívták a mentőket, rendőröket. Mire el- meg visszarohantam késért meg ollóért, hogy levágjuk róla a szíjat, addigra már valaki azt is elintézte. Innen már lelassultak az események. Csórikám magához tért, de biztos, hogy legalább egy agyrázkódást kapott. A gerince nem tört el, de a csuklója valószínűleg igen. Megjött a mentő, meg a yard; lassan mindenki megnyugodott. Felvették a szemtanú adatait, meg a vallomásomat; helyszíneltek, stb.

Közben a szomszéd utcából - ahonnét a fazon elindult - megérkezett a cimborája is: egy nagy darab kivarrt rocker-arc. Rögtön megjegyezte, hogy a pali már két hónapja is esett egy akkorát, hogy a kiugrott vállát vissza kellett műteni. Állítólag valami agysérülése is volt. "Nem normális. Pár hónap múlva úgyis megint a motoron lesz...".

A többi lakó is elmondta, hogy nem ez volt az első eset, hogy ez itt jasszkarizott. Ismét megerősítést nyert tehát az örökzöld közmondás: addig jár a korsó a kútra, amíg vagy úgy össze nem töri magát, hogy már pillanatragasztóval sem lehet összerakni, vagy valaki jól tarkón nem bassza egy szívlapáttal, hogy mi a kurva anyjáér' közlekedik 120-szal egykerekezve a lakó-pihenő övezetben, ahol a gyerekek az úttesten tologatják a dömpert, meg a csattogós lepkét.

Ha tényleg csak azért drótozzák össze a faszit, hogy utána megint rommá törje magát (meg esetleg mást is), akkor én legalább annak örülök, hogy néhány hónapra kivonta magát a forgalomból. Viszont az állítólag 16 ezer dolláros motorért azért kár volt...

Bérlőtárs-börze 2.

Múlt héten - félig rettegve, félig bizonytalanul - megnéztem még néhány garázsos házat. A szokásos felhozatal mellett (boyracer-srácok térdig szemétben; curry-szagú cigánykölykök derékig szemétben; igénytelen huszonéves kiwi picsák, stb.) újabb gyöngyszemre bukkantam...

Egy ötven körüli tanár a házának az egyik szobáját hirdette. Egészen szimpatikusnak tűnt, amikor ajtót nyitott; kicsit az öregedő Sean Connery-re emlékeztetett. Körbevezetett a házban. Megmutatta, hogy melyik 2 szoba közül választhat a leendő bérlő: az egyik egy kicsit kisebb, és sötétebb; a másik ablaka alatt viszont a tyúkok(!) kifutója van (kakas nincs, de emezek hajnalban egy kicsit kotkodácsolnak...). Oké, mindenkinek kell legyen valami kis hülyesége; teljesen jóhiszeműen még le is ültem vele a nappaliban dumálni. Erre felvezette, hogy ő homokos, majd elővett egy két A4-es oldalnyi kinyomtatott, pontokba szedett "házirendet", amit szorgalmasan fel is olvasott:
- cipőt levenni, mielőtt a házba lépsz,
- nem vihetsz vörösbort a szobába,
- konyhapult helyett a vágódeszkán szeletelj, ha főzöl,
- ne hagyd őrizetlenül a főni feltett kaját,
- ne tarts a hűtőben disznóhúst (mert ő zsidó)
- kapcsold ki a modemet, ha nem netezel
- ne zuhanyozz 5-6 percnél tovább,
- jelentsd be, ha látogatót hozol éjszakára
- este 9 után csendet, rendet, fegyelmet!
.
.
.


Zokogva visszaköltöztem Hokanékhoz...

Coming out

Ezt a képet most küldte át GAF; a magyarországi nyaralásomon készült. Nem hiszem, hogy bármit hozzá tudnék tenni... :)

Flat-hunt

Azért nem gyenge, hogy milyen arcokkal találkozik az ember egy sima albérlet keresés során. Ma megnéztem egy szobát egy northcote-i házban, ahol ez a két csóka lakott (de legalábbis így néztek ki):



Foglalkozásukra nézve pedig Star Wars figura készítők és forgalmazók. Négy könyvespolc volt csurig rakva bedobozolt Star Wars figurákkal. Az egyik tetejéről pedig egy közepes Teddy Bear -méretű birodalmi lépegető figyelt lefelé (2 lábú, ha ez érdekel valakit...)

Rohadjak meg, ha nem így volt!

Hurrá: egy valami sikerült!

De akkor is: ahhoz, hogy egy Linuxot egy USB adapterrel a wifi-re akasszunk, miért kell
- fél-egy órán át feleslegesen szerencsétlenkedni a használhatatlan GUIs network managerrel,
- 1 órán át túrni a Netet valami értelmezhető doksiért,
- letölteni a driver forráskódját,
- fél tucat fos konfig-fileban hackelni,
- fordítani egy kernel-modult,
- directorykat kreálni, és össze-vissza másolgatni minden szart,
- egy tucat rendszer-utility használatát megtanulni,
- és újra bootolni

?????????????

Örülök, hogy legalább ez megvan, de akkor is hányok.

Örvény

A múltkori elbukott műszakik, és egyéb előjelek után már gyanús kellett volna hogy legyen. Most viszont már teljesen egyértelmű: szopó-szérián vagyok. Biztosan mindenki ismeri az érzést, amikor hetek (és jobb esetben csak hetek) telnek el úgy, hogy semmi sem sikerül. Van, hogy az ember bármibe vágja a fejszéjét, szopás lesz a vége... Sőt: van hogy már bele sem vágja semmibe, és annak is csak szopás a vége. (Ha az ember görcsösen próbál kapálózni a végzet ellen, annak meg pláne szopás a vége...)

A profi pókeresek (vagy bárki, aki tanult valószínűség-számítást) ismerik ennek a jelenségnek a matematikai hátterét is. Nekem is van némi rálátásom a témára, és a nagy számok törvénye alapján tudom, hogy hosszú távon elkerülhetetlenek azok a periódusok, amikor egymást követik a "bad beat"-ek. (Így hívja a pókeres azt a valószínűtlen eseményt, amikor az idióta ellenfele teljesen vert helyzetből végül elviszi a potot). Nem tudom, hogy ki hogy van vele: ilyenkor engem a tudományos magyarázat ellenére is szétbasz az ideg.

Ekkor a legjobb lenne beteget jelenteni, és otthon a négy fal által nyújtott biztonságban reménykedni, hogy az Armageddon elmarad. Vagy a "Tom és Jerry" Tomjához hasonlóan kendőt kötni a szemre, kinyitni a vasúti sínen a kemping-széket, leülni, és az esélytelen nyugalmával ragyújtani (hiszen tudja, hogy ha ARRÓL a sínről lelép, akkor úgyis a másik vonat üti el...).

Ez történt az elmúlt hónapban velem:

1. Találtam az újságban egy kurvajó kiadó garázst Beach Havenben gombokért. Gondoltam, hogy a raktárból átpakolok oda: így a motor(oka)t lesz hol tartani, és nem kell garázsos kéglit vadásznom. (Hokan haverom házában csöveztem végig a szeptembert, amíg ők Vietnamban motoroztak - sajnos ez viszont nem tarthatott örökké.) A garázst kiadó öregasszonnyal lezsíroztam a dílt, aztán amikor mondtam, hogy megyek a kulcsért, akkor nagyon sajnálta, de a fia kiadta már egy haverjának.

2. Flatmate-kedni készültem. Találtam egy egész jó kéglit Glenfieldben (nagy szoba, nagy garázs, frissen kifestett ház, csendes utca). Megnéztem még kettőt-hármat, de gondoltam, hogy az jó lesz. Felhívtam a tulajt, hogy akkor költöznék. Sajnos meggondolta magát; inkább egyben adja ki az egész házat (természetesen a garázst sem adja ki külön).

3. Az egyik pénteken céges reggeli volt az Albany főirodában. A Hondával mentem fel az autópályán. Egyetlen helyen léptem csak oda egy kicsit a gázra, hogy a sort utolérjem, mert szemmel láthatóan elhagytak. Nyilván itt egy trafipaxos rendőr állt: 114 km/h = 80 dollár + 20 pont. Ezzel együtt 95 pontom van, tehát ha mostantól bármit csinálok, akkor 3 hónapra kipontozódom a forgalomból...

4. Találtam egy másik szobát Beach Havenben. Egy fiatal kiwi picsa hirdette (nagy garázs, bukszus, és patak a ház végében). Gyorsan beköltöztem, hogy nehogy erről is lemaradjak (Értsd: négyen elbasztunk egy egész szombatot, hogy a raktárból átcuccoljunk ebbe a garázsba). A költözés utáni kedden a ribanc bejelenti, hogy terhes, és a hapsija otthagyta, ezért visszaköltözik az anyjához Palmy-ba; ergo november végén felmondja a házat. Ha akarok, kereshetek bele lakótársakat. (Add át üdvözletem anyádnak!)

5. Tegnap Bogi begyűjtött egy 200 dolláros büntetést a lejárt műszakijú Hondával. Ennek a javítására egyébként egy 270, meg egy 600 dolláros ajánlatot kaptam: az első szerelő meg sem nézte az autót, a második pedig azt állítja, hogy a 4-wheel steering miatt darabokra kell szedni a kocsit a steering rack cseréjéhez...

Mindezek tetejébe pedig amióta itt vagyok, majdnem folyamatosan esik a rohadék eső (persze a kivételesen enyhe, verőfényes augusztus után, amit nekem ugye csak meséltek).

Remélem mindenki jól szórakozik.